Tolnai Népújság, 2012. március (23. évfolyam, 52-77. szám)
2012-03-14 / 63. szám
6 2012. MÁRCIUS 14., SZERDA GAZDASÁG Tartósan magas infláció jöhet árak Különösen az élelmiszer és az energia drágulása kirívó A tojás országos fogyasztói átlagára (forint/10 db) 2008 jan. Készül az innovációs keretprogram kevesebb, mint két hét jut arra, hogy az véleményezhessék a 2020 Kutatási és innovációs keretprogram tervezetét. A programot kedden mutatták be, és várhatóan április első felében adnák közre a véglegesített magyar álláspontot róla. Az Európai Bizottság javaslata szerint a Horizon 2020 program teljes kerete 87,74 milliárd euró, ebből mintegy 27,8 milliárdot tudományos kutatásra, 20,2 milliárdot ipari, 35,8 milliárdot nagy társadalmi kihívásokra, például egészség-. ügyi célok megvalósítására fordítanának. A szupermarketekben költjük a legtöbbet a vásárlók a hiper- és szupermarketekben költik a legtöbbet élelmiszerre - közölte a GfK Hungária Piackutató Intézet kedden, decemberi felmérésére hivatkozva. Az adatokból egyértelműen látszik, hogy a vásárlók - a korábbi évekhez hasonlóan - a termékek minőségét, frissességét, az árszínvonalat és választékot tartják a leginkább mérlegelendő szempontnak boltválasztáskor - írja közleményében a piackutató intézet. A hipermarketek vonzerejét a megkérdezettek szerint a választék, a kedvező árszínvonal és a jó akciók jelentik. Vége az Arany Alkonynak A FŐVÁROSI KORMÁNYHIVATAL március 31-i határidővel visszavonta az Arany Alkony idősotthonok működési engedélyét, így 1300 idős ember ellátása válik bizonytalanná. Az ok az ingatlanok használatának rendezetlen jogcíme volt. Az épület tulajdonosának, a Medicatus cégcsoportnak, illetve az intézmények fenntartójának, a Kálvin János Presbiteri Missziónak nem sikerült megállapodni. A kormányhivatal emiatt már korábban felszólította a fenntartót a helyzet rendezésére. Több tényező - így a megnövekedett alap- anyagárak, a drága energia és a gyenge forint - is az inflációt növelte az elmúlt hónapban. A lapunk által megkérdezett szakértők szerint nem is várható mérséklődés az elkövetkező időszakban. Braunmüller Lajos Februárban a fogyasztói árak 5,9 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Már januárhoz képest is jelentős mértékben nőtt a háztartási energia és az élelmiszerek ára - közölte tegnap a KSH. Egy hónap alatt a fogyasztói árak 0,8 százalékkal emelkedtek, ezen belül az élelmiszerek különösen, 1,7 százalékkal drágultak. Jelentős tényező, hogy az üzemanyagok ára egy év alatt 17,6 százalékkal nőtt. „Az infláció ilyen alakulása aggasztó hír, és sajnos már korábban is lehetett érezni a növekedést nyilatkozta a Világ- gazdaságnak Bőd Péter Ákos. A Budapesti Corvinus Egyetem tanára hozzátette: „Sajátos helyzet, hogy az áremelkedés nem egy fogyasztásnövekedés hatására, hanem éppen annak ellenére valósul meg, hiszen az árak annak dacára nőnek, hogy nem költünk többet, mint korábban.” Bőd Péter Ákos szerint ennek oka a magas munka- nélküliségben és az általános lakossági várakozásokban rejlik. „A bizonytalan helyzet miatt az idei év fogyasztási szempontból legjobb esetben is csak stagnálást mutat majd.” Az egyetemi tanár szerint az árak emelkedését jelentős részben a forint gyengesége és az üzemanyagok drágulása okozza, valamint a 2 százalékos áfaemelés is teljes egészében átment a fogyasztói árakba. „Emiatt jó néhány vállalkozás ma már nem teheti meg, hogy nem emel árakat” - mondta Bőd Péter Ákos, hozzátéve: az adóátgyűrűzés kifutása ugyan az infláció szelídülését vetítené előre, de a forint várhatóan továbbra is gyenge szinteken fog ingadozni. Az üzemanyag szerepét hangsúlyozta reagálásában a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója is. Horváth István elmondta: „Az elmúlt hónapban a forint erősödésének köszönhetően az üzemanyagárak még nem növelték az inflációt, azonban azóta - a továbbra is feszült nemzetközi helyzet következtében - az üzemanyagárak tovább emelkedtek. Holnaptól újabb történelmi rekordot dönt a benzin ára, ez pedig a továbbiakban is magas szinten tarthatja az inflációt.” Különösen kifejezett a drágulás az élelmiszerek esetében. 2011. februárhoz viszonyítva az élelmiszerek árai az átlagosnál nagyobb mértékben, 6,0 százalékkal emelkedtek. Ezen belül jelentősen, 30,2 százalékkal nőtt a sertészsiradék, 26,1 százalékkal a margarin, 11,4 százalékkal a sertéshús ára. A „tavaly közel 200 milliárd forinttal többet fizettek a fogyasztók ugyanannyi élelmiszerért, mint egy évvel korábban, az egész évre vetíthető 6-7 százalékos élelmiszer-infláció ugyanis ennyi pluszkiadást jelentett a vevőknek. Az adóváltozások miatt több pénzt fordítottak a vásárlók élelmiszerre, de az infláció miatt csak ugyantyúktartás szigorodó uniós szabályai miatt kiemelkedő mértékben, 23,1 százalékkal nőtt a tojás ára, és ez a trend tovább folytatódik. „A tojásárak alakulása jól mutatja, hogy ha valaki Brüsszelben kitalál egy butaságot, és azt következetesen végigviszi, annak megvannak a következményei” - nyilatkozta a drágulással kapcsolatban Bárány László. A Baromfi Terméktanács elnöke kifejtette: „Azzal, hogy a döntéshozók ráerőszakolták a piacra a technológiacserét, azt érték el, hogy az istállókban kevés a tyúk. Most pedig bebizonyosodott, hogy a tyúk van előbb és nem a tojás, az unió piacain ugyanis mára szinte hisztérikus tojáshiány alakult ki.” Bárány László elmondta: „Elindult az áremelkedés a csirkeannyit kaptak” - nyilatkozta a Világgazdaságnak Vámos György. Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára hozzátette: „Most ez a tendencia folytatódik Az élelmiszeripar megnövekedett alapanyagárai miatt emeli az átadási árait, amelyet a kereskedelem egy ponton túl kénytelen továbbhárítani a Vevőkre." és a pulykahús esetében is. A termelők növelni tudták az átadási áraikat, az áruházak ellenállása ugyanis egy hét alatt megtört.” Az elnök ugyanakkor hozzátette: „A baromfihúsok esetében nem alakult ki hiány, de kereslet jellemzi a piacot. A mostani áremelkedés után pedig nem lennék meglepve, ha május közepén további 6-8 százalékos áremelkedést tapasztalnánk a baromfitermékeknél.” Az élelmiszerárak növekedésének hátterében továbbra is az alapanyagárak emelkedésének elhúzódó hatása áll, ám erre az idén rárakódnak az ágazatot sújtó újabb terhek - nyilatkozta a Világgazdaságnak Éder Tamás. Az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének (ÉFOSZ) elnöke kifejtette: jelentősen megnövekedtek az energiaárak, és az élelmiszer-gazdaságot - beleértve az agráriumot is - kiemelten sújtja a bérkompenzáció terhe. Ennek oka, hogy mind a mezőgazdaságban, mind az élelmiszeriparban jelentős számban foglalkoztatnak alacsonyabb képzettségű, kisebb bérezésű munkaerőt. Éder hozzátette: „Fontos tényező a drágulásban az áfa 2 százalékos emelkedése, a környezetvédelmi termékdíj, az élelmiszerlánc-felügyeleti díj és a forintgyengülés, amely az egyre növekvő importhányad miatt hajtja felfelé az árakat. Ezek a költségek ráadásul még nem mentek teljesen át a fogyasztói árakba. Az élelmiszerelőállítók nem tudták egyik pillanatról a másikra átvinni költségeiket az átadási árakba, ám folyamatos nyomás alatt tartják a kereskedelmet. Csodák azonban nincsenek, ez a költségnövekedés előbb-utóbb átmegy a fogyasztói árakba, ennek lehetünk tanúi ezekben a hónapokban.” A jövőről szólva az elnök elmondta: „Az év első fele még biztosan az áremelkedésekről fog szólni, 2012 második felének árait pedig a terméseredmények határozzák majd meg.” Suppan Gergely, a Takarék- Bank elemzője az MTI-nek elmondta: a várakozásoknál magasabbra ugrott az infláció februárban a januári 5,5 százalékról. Az elemző szerint a gyenge kereslet továbbra is fékezheti az inflációt, azonban csak az IMF-fel és az EU-val kötendő megállapodás csökkentheti lényegesen a forintgyengülésből származó kockázatokat. Az elemző elmondta, az év közepéig 5,5 százalék felett maradhat az infláció, majd az év vége előtt bázishatások miatt 4,5-5 százalékra mérséklődhet. Az éves átlagos infláció azonban magasabb lehet a korábbi várakozásoknál, 5,3-5,4 százalék között alakulhat. 200 milliárddal többet költöttünk Vita a magánorvosok adójáról parlament A gazdagabb önkormányzatok járhatnak jól Ne kapjanak mentességet az építményadó megfizetése alól a magánorvosok - javasolta Láng Zsolt II. kerületi polgármester. A parlamentben kedden kezdték tárgyalni azt a tervezetet, amely kivenné az egészségügyet az építményadó hatálya alól, csupán két és fél hónappal azután, hogy bekerült oda. Láng ehhez nyújtotta be módosító javaslatát. A terv azokat a háziorvosokat érintené, akiknek kötelezően el kell látniuk az adott terület lakosait, de ezt nem bérelt, hanem saját rendelőben teszik. Belőlük nincs túl sok ahhoz, hogy az egészségügy egésze jelentős változást érezzen a javaslattól - ám mivel leginkább a gazdagabb vidékeken vannak magántulajdonú rendelők, az ottani önkormányzatok sokat nyerhetnek, ha kivetik rájuk az építményadót. Nem meglepő tehát a benyújtó személye: az ország leginkább jómódú helyei közé tartozó II. kerület minden bizonnyal a változtatás nyertese lenne. Ugyan a kormánypárti politikusok a felszínen egységes véleményt mutatnak a törvényről, valójában az sok összeütközést generálhat a polgármesterek és az országos gazdaságot irányítók között. Az önkormányzatok ugyanis gyakorlatilag az államot adóztathatják meg januártól, mint a kórházak újdonsült tulajdonosát. A városi bevétel ebből összesen tízmilliárdos nagyság- rendű lehet, még egy közepes nagyságú, de kórházzal rendelkező városnál is több százmilliós. Kosa Lajos javaslata ennek vetne véget júliustól. Fontos lehet a KDNP-s Nagy Kálmán módosítója is: ő azoknak a gyógyszertáraknak adna mentességet, amelyek nem egy patikahálózat tagjaként működnek. Módosító javaslatokat elvüeg kedd délutánig lehetett benyújtani, ám a téma súlyát és a parlamenti ügymenetet ismerve nem jelentene meglepetést, ha az április eleji végszavazás előtt még befutnának változtatási tervek a parlamentben ülő polgármesterektől. ■ Sz. I. igazságot A GAZDÁKNAK! A családi gazdaságok érdekében tüntettek tegnap Budapesten az Előlánc Magyarországért szervezésében 1