Tolnai Népújság, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)
2012-02-06 / 31. szám
FOTÓ: FODORNÉ IVÓK HENRIETTA 4 20 12. FEBRUÁR 6., HÉTFŐ Megalakult a társulat, a hozzájárulás kedvező árú iregszemcse A hét elején megalakult az iregszemcsei szennyvízcsatorna-építő víziközmű-tár- sulat - tájékoztatott Süvegjártó Csaba polgármester, egyben a társulat elnöke. A társulathoz - amelynek létrejötte feltétele a csatornaberuházásnak - az érintettek hetven százaléka csatlakozott, ami valamivel meghaladja a megalakuláshoz szükséges kétharmados arányt. Megválasztották az intézőbizottságot és az ellenőrző bizottságot, amelyeknek tagjai tiszteletdíj nélkül végzik tevékenységüket. Az is eldőlt, hogy a lakossági hozzájárulást tíz év alatt kifizetőknek 160 ezer forintjába kerül ez a tétel. Az egy összegben, illetve a három év alatt, három részletben fizetőknek 130 ezer forint a hozzájárulás háztartásonként. A polgár- mester hozzátette: tudomása szerint a környéken ez a legolcsóbb lehetőség. Ráadásul eredetileg 240-250 ezer forintos lakossági hozzájárulással számoltak. Közben zajlik a mérnöki feladatokat ellátó, illetve a kivitelező cég kiválasztására kiírt közbeszerzési eljárás. Süvegjáró Csaba elmondta, hogy előbbi munkára öt, utóbbira két ajánlat érkezett, a bírálóbizottság hiánypótlásra kérte fel a pályázókat. ■ S. K. Cafetéria: csak a kötelezőt tudják adni KÖRKÉP Logikus műszaki szemléletet ígér célok Központi beszerzés, olcsóbb üzemeltetés, pályázatok kihasználása A gazdák kezükbe veszik a saját sorsuk alakítását gyönk Nagy Ferenc szerint heti 1000-1500 sertés érkezik Németországból Tolna megyei vágóhidakra, feldolgozásra és értékesítésre. - Itt az ideje, hogy helyben kezdjék el védeni a gazdák az érdekeiket, hogy ne higy- gyenek a hazai piac védelmét szajkózó szélhámosoknak - hangsúlyozta Nagy Ferenc. Tegnap egy olyan vidékfejlesztési fórumot tartottak a gyönki művelődési házban, melynek a helyi, közösségi gazdaságélénkítés volt a tárgya. E program szakmai vezetője Nagy Ferenc. Meghívta a környező települések gazdálkodóit is: Belecskáról, Bölcskéről, Kisszé- kelyből, Mucsiból, Regölyből, Szakadátról, Szárazdról, Udvariból és Varsádról. A szervező hangsúlyozta: nem csak egyszeri alkalomról van szó. Körülbelül júniusig tart a konzultációk sora. Előadásokat, ötletbörzéket, vitafórumokat szerveznek a hogyan továbbról. A fórumokra eljön majd Gyünkre dr. Bálint lános tanszékvezető és több kollégája a Corvinus Egyetemről. Latolgatják malom, vágóhíd létesítését, szociális szövetkezet alapítását, áttekintik a termelés és feldolgozás korszerűsítésének lehetőségeit. Pályáznak, fejlesztenek, munkahelyeket teremtenek. Kezükbe veszik a sorsuk alakítását. ■ W. G. Szárnyasok Több mint négyszáz kisállatot csodálhatott meg a közönség a múlt hét végén Kakasdon. a Faluházban. A Tolnai Galamb- és Kisállattenyésztők Egyesületének kiállításán 350 galamb, 50 díszbaromfi, valamint jó néhány papagáj és pinty burukkolt, rikácsolt és csacsogott a ketrecekben. Horváth Gábor egyesületi elnök elmondta, hogy a zsűri döntése alapján 26 szárnyas kiállításgyőztes lett. fadd Nem kapnak cafetériajutta- tást a faddi közalkalmazottak - döntött a helyi képviselő-testület múlt heti ülésén. Herczig Gábor- né jegyző elmondta: a törvény a köztisztviselőknek biztosítja a cafetériajuttatást, legfeljebb évi kétszázezer forint értékben. Az önkormányzat által foglalkoztatott közalkalmazottak esetében azonban a cafetéria csak adható. Herczig Gáborné jegyző A testület úgy döntött: a községháza 20 köztisztviselője és a polgármester részére kötelező béren kívüli juttatásként 196 410 forint éves cafetériakeretet biztosítanak. Mivel a község pénzügyi helyzete várhatóan romlik, a köz- alkalmazottaknak nem tudnak cafetériát adni. A jegyző elmondta: ha a mintegy 110 közalkalmazottnak is a köztisztviselőkével megegyező cafetériakeretet adna a nagyközség, akkor az 22 millió forintba kerülne. A közalkalmazottak egyébként tavaly sem részesültek cafetériában. A járulék növekedésével a köztisztviselőknek is csökken az éves juttatása. Az önkormányzati Fatodi Kft. dolgozóinak szintén csak adható a cafetéria, az üzleti terv elfogadásáig azt ők sem kapják. Ha az üzleti terv és a bérkompenzáció miatt ez indokolt lenne, akkor a dolgozók visszamenőleg részesülhetnének a juttatásban. ■ K. S. Kiderülhet; hogy ami az elején drágának látszik, az az olcsóbb megoldás. oldani a feladatokat a rendelkezésre álló forrásokból, de az igaz, hogy minden fillért meg kell fogni. Április elsejétől megszűnik az intézmények gazdasági önállósága, ami azt jelenti, hogy minden beszerzést a központ intéz. A közös beszerzéssel nyilván kedvezőbb egységárakat lehet elérni, mint külön-külön. Jelenleg a 9 intézménynél 9 pénzügyi, jogi, humán-, műszaki, karbantartó csapat dolgozik, áprilistól már csak egy központi lesz. A funkcionális integráció révén az intézményeknél csak azok maradnak, akiknek a munkája a napi működéshez szükséges. A TMIK-en belüli helyeket az intézményeknél dolgozó legjobb szakemberekkel töltjük fel. A harmadik forrás pedig a pályázati lehetőségek maximális kihasználása. Már most közel 800 milliós pályázat benyújtására készülünk. Ezek zöme építésre, felújításra vonatkozik. Szerencsére már uniós irányelv is a hosszú távú gondolkodás. Abból kell kiindulni, hogy egy épületet minimum 50 évre építünk. Ha ezen időszak fenntartási költségeit is figyelembe vesszük, kiderülhet, hogy ami az elején drágának látszik, az az olcsóbb megoldás. Jelenleg óriási pénzt költünk a napi üzemeltetése, holott például az éves melegvíz-használat 60 százalékát elő lehet állítani megújuló energiából. Mégis van olyan intézményünk, melyben tartályos gázzal állítják elő a meleg vizet. Az átvett intézményeinknél több mint 1740 alkalmazott dolgozik, országosan ez a szám 30-40 ezer is lehet. Az átvett vagyon is óriási értéket képvisel, ezért biztos vagyok abban a kormányzati szándékban, hogy jelentős uniós forrásokat pályázhatunk meg. Ezt a munkát is úgy szeretné végezni, hogy minden reggel szembe tudjon nézni önmagával. Ihárosi Ibolya Fiatal kora ellenére változatos pályafutást tudhat maga mögött Posta Zoltán, a Tolna Megyei Intézményfenntartó Központ (TMIK) nemrégiben kinevezett vezetője. Számára is váratlanul lett korábbi cége, a közútkezelő igazgatója 2001-ben, majd egy év múlva az újságból tudták meg, hogy pályázatot írtak ki szinte az összes Közútkezelő megyei vezetői helyére. Meglepetésére 2006-ban egy fejvadász cég kereste meg: főosztályvezető lett az akkori GKM-ben. Szigorúan szakmai szempontok szerint nem értett egyet az M6-os jelenlegi műszaki megoldásával. A projekt aláírását követő napon beadta a felmondását. A mai forgalmi adatok is igazolják, hogy a 6-os főút fejlesztése lett volna az olcsóbb, célszerűbb megoldás. Posta Zoltán, a TMIK vezetője is követi a család többgenerációs tradícióját, azaz a köz szolgálatát- Mi lesz, ha megint szembe kerülnek a szakmai és a hierarchikus szempontok vagy érdekek?- Azt gondolom, hogy habitusom ismeretében kértek fel a feladatra. Akik ismernek, azok tudják, ezt a munkát is úgy végzem, hogy minden reggel szembe tudjak nézni magammal. Hiszek abban, hogy lehet változtatni, lehet még annál is jobban csinálni, mint eddig. Jelenlegi munkatársaimnak köszönhetően megindult a munka, nincsenek aggályaim a tekintetben, hogy ez a csapat alkalmas az új feladatok elvégzésére. Speciális szaktudásukra is számítok, hiszen mérnökként nem foglalkoztam oktatás, szociális ellátás szakkérdéseivel. Abban azonban biztos vagyok, hogy az intézményfenntartásban is hasznos a logikus műszaki szemlélet.- Mit tart a legfontosabb feladatának?- Ez nagyon egyszerű, hiszen a legfontosabb, hogy a 9 intézményünk megőrizze működőképességét, és a törvényben leírt feladatait maximális szakmaisággal lássa el a hozzárendelt forrásból. A magam oldaláról meg azt tekintem a legfontosabbnak, hogy legjobb tudásom szerint megfeleljek a Posta család többgenerációs tradíciójának, a köz szolgálatának.- Eddig nem volt elég pénz, most honnan lesz?- Úgy látom, hogy Magyarországon egyrészt nagyon sok, másrészt nagyon kevés a pénz. Nyilván vannak rosszul hasznosuló források, s van, ahova több pénz kell. Egy hónapnyi munka után úgy vélem, meg lehet Névjegy POSTA ZOLTÁN 1970-ben született, Budapesten végzett a Budapesti Műszaki Egyetemen, a közútkezelőnél volt műszaki ellenőr 2000-ig, közben elindította mérnöki pályafutását. Az üzleti szektor következett, majd 2001- től korábbi cégénél lett igazgató. 2003 tavaszától ismét az üzleti élet, majd megint az állami szféra következett. Tizennyolcadik éve házas, négy gyermekük van. Felesége a Szekszárdi Városi Bíróság polgári bírája. Szereti a mozgást, lehetőleg hetenként kétszer kosárlabdázik, a családdal kerékpároznak, zenét is gyakran hallgatnak. Most átmenetileg kevesebb idő jut olvasásra. c 4