Tolnai Népújság, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)

2012-02-04 / 30. szám

!£■-----------—■ 20 12. FEBRUÁR 4.. SI IMJW %fTpTwl 1TA7VT FT mr\. W^ pJÍM Fj 1 j Fj ^ Mohácsi Viktória, az ismert roma jogvédő, aki korábban az oktatási tárca (roma és hátrányos helyzetű gyermekek integrációjáért felelős) miniszteri biz-J tosa, majd az SZDSZ színeiben az Európai Parlament képviselője volt, kivándorolt Kanadába. Tavaly decemberben Torontóban politikai menedékjogot kért. Dermesztő idő érkezett Európába tél Évtizedes hidegrekordok dőlnek meg sorra a szomszédos országokban Ritka látvány Rómában. A Vatikánban, a Szent Péter téren esett a hó, évtizedek óta nem volt ilyen hideg Itáliában. HÍRSÁV Módosították a magyar műhold indítását AZ EURÓPAI ŰRÜGYNÖKSÉG módosította az első magyar műholdat a világűrbe jutta­tó Vega hordozórakéta indí­tásának idejét, amely febru­ár 9. helyett február 13-án startol. A Masat-1 a Buda­pesti Műszaki és Gazdaság- tudományi Egyetemen ké­szült, építése elsősorban oktatási célt szolgált, pályá­ra állását követően gyűjti a saját állapotára és környe­zetére vonatkozó adatokat. Már tárgyalják az EU-nak szánt válaszokat a kormány tárgyalja az Eu­rópai Bizottság által vitatott jogszabályok ügyében a tes­tületnek szóló válaszlevél tartalmát. Giró-Szász And­rás kormányszóvivő közöl­te, hogy még ezen a héten megszületik a kritikákra a hivatalos válasz mind a jegybanktörvénnyel, mind a bírók nyugdíjazásával, mind pedig az adatvédelmi biztossal kapcsolatban. Szigorúbb ítéletet kértek a szülésznőre A FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLÁN teg­nap megkezdődött Geréb Ágnes és társai ügyének másodfokú tárgyalása. Ge- rébet első fokon két év le­töltendő fogházbüntetésre ítélték, öt évre eltiltották a szülész-nőgyógyászi és a szülésznői tevékenység gya­korlásától. Az ügyészség a letöltendő fogházbüntetés végrehajtása mellett a fog­lalkozástól való eltiltás meghosszabbítását kérte. Geréb Ágnes pere másodfokon Elképesztő hideg érkezett Közép-Kelet-Európába az elmúlt napokban: sok or­szágban mínusz harminc fokot mértek, többtucat- nyian fagytak halálra, ez­reket vágott el a külvilág­tól az időjárás. A havazás Magyarországra is elért. A kormányfő szerint nagy próba előtt áll az ország. AS-összeállítás Átlépte az országhatárt tegnap a havazás: dél felől érkezett a napokkal ezelőtt megjósolt csa­padék és a szokatlan hideg. Az időjárás miatti súlyos problé­mákat mára várják a szakértők. Pénteken reggel a közrádiónak adott interjújában Orbán Viktor kormányfő úgy fogalmazott: „az ország egy nagy próba előtt áll, mennyire tudunk figyelmesek lenni és életet menteni, ha haj­léktalanokról, ha idősekről, ha egyedülálló emberekről van szó”. A miniszterelnök azt mondta, a hajléktalanok ne re- | ménykedjenek, a kalyibákban, 1 a sufnikban nem tudják élve megúszni a következő néhány nap fagyhullámát, és arra kér­te őket, hogy ha mód van rá, mindenképpen menjenek be a „túlélési pontokra”, a fedett he­lyekre. A kabinet - Orbán Vik­tor ígérete szerint - finanszíroz­za azoknak a közmunkásoknak a bérét, akik az idős, egyedül élő embereket segítve járőröz- nek a településeken. A régióban már napok óta gondot okoz az időjárás, mely csütörtökön és pénteken vált igazán keménnyé. Ukrajnában az elmúlt hat évben nem volt ennyire hideg: mínusz 33 fokot is mértek, huszonnégy óra alatt 38-an fagytak halálra, ezzel már több mint száz az áldoza­tok száma. 26-an saját ottho­nukban hűltek ki. Az országban 3000 fűtött sátrat állítottak fel, 14 ezer iskolában nincs tanítás. Szerbiára az európai időjárás­figyelmeztető rendszer, a Me- teoalarm vörös riasztást tart fenn, az országban eddig heten haltak meg, és a becslések sze­rint 11 ezer embert vágott el a külvilágtól az időjárás. „Olyan hideg volt, hogy csirkéink és pulykáink megfagytak, és a to­jások is jéggé dermedtek” - pa­naszkodott Milan Radojcic a délnyugati Sadljike faluból. Het­ven embert kellett evakuálni, ti­zenkettőért pedig helikoptert küldeni. A hótakaró néhol öt­méteres. A hó és a helyenkénti mínusz 36 Celsius-fokos hő­olaszországban 27 éve nem volt olyan hideg, mint most. Rómában két napra felfüg­gesztették az iskolai tanítást A hideg miatt utassal teli bu­szok és vonatok rostokoltak az utakon és a nyílt pályán, mérséklet az ország többi ré­szén is fennakadást okoz a tö­megközlekedésben és az áram­ellátásban. Belgrádban péntek délutánra felfüggesztették az összes elemi és középiskolában a tanítást. Boszniában mínusz 29 fokot mértek, 30 centiméter hó esett, és szintén helikopterek­kel kellett kimenteni az időseket több faluból. Havazott a horvát tengerparton is, ami szokatlan­nak számít, de Isztambulban is régen volt félméteres hóréteg. a Ferrari pedig az interneten volt kénytelen leleplezni 2012-es Forma-l-es autóját, mivel a hó miatt a fioranói tesztpálya teljesen használ­hatatlanná vált. A futball-li- ga esti meccseit délutánra Törökországban már kilenc nap­ja havazik, Kelet-Anatóliában ezer út járhatatlan. Bulgáriában 16 városban dőlt meg az elmúlt száz év helyi hidegrekordja, or­szágszerte több mint ezer iskolá­ban szünetelt a tanítás. De nem csak délre és keletre van ítéletidő: Szlovákia északi részén az elmúlt 50 év leghide­gebb napjait élik most, és a rendkívüli, mínusz 38 fokos hi­deg Csehországban is szedett áldozatokat: a hét eleje óta tették át. A francia Riviérán a pálmafák is behavazódtak, Brüsszelben a pisilő kisfiút formázó szökőkutat elzárták a hideg miatt. Németország­ban három halálos áldozata van a fagynak. Kevesebb gáz érkezik AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG közlé­se szerint nyolc EU- tagállamban, Magyarorszá­gon, Lengyelországban, Szlovákiában, Ausztriában, Bulgáriában, Romániában, Görögországban és Olasz­országban csökkentek a gázszállítások, de minden érintett ország biztosítani tudta a szükséges készlete­ket tartalékokból vagy más megoldással. Szlovákia és Ausztria 30 százalékos visszaesést jelzett az Ukraj­nán keresztül érkező orosz gázban, és hasonló mérté­ket tapasztalt Bulgária a neki és a rajta keresztül több országba szállított földgázzal kapcsolatosan is. Az FGSZ Földgázszállító Zrt. vezérigazgatója, Zsuga János azt mondta, Magyar- ország gázellátása biztosí­tott, bár Ausztria irányából a szerződésszerűen meg­szakítható mennyiségeket csökkentették. négy ember fagyott meg. Több vasútvonalon megrepedt a sín, a sarkvidéki hideg gondot okoz a temetőkben is. Brünnben a sírásók csak légkalapáccsal tudják feltörni a fagyott földet. A dél-lengyelországi Stupo- sianyban mínusz 32 Celsius- fokot mértek. Zakopanéban számos iskola bezárt. A hideg­nek 24 óra alatt kilenc halálos áldozata volt. Több lengyel tisztségviselő is felhívást inté­zett a lakossághoz, hogy ne késlekedjenek segítséget nyúj­tani a rászorulóknak. Romániában összesen 22 ha­lálos áldozata van a mínusz 20 Celsius-fok körüli hidegnek, miután az utóbbi 24 órában újabb nyolc személy szenve­dett fagyhalált. Több mint há­romszáz embert kellett menhe- lyekre vagy kórházba szállíta­ni. Sok vonatjáratot töröltek, az A2-es autópályát lezárták. Havas pálmafák, átszervezett focimeccsek Nyugat-Európában Összecsapások a futballtragédia után Egyiptom A szurkolók több városban is tüntettek - Újabb halálos áldozatok Átadták az első földhaszonbérleteket Tovább folytatódtak Egyiptom­ban tegnap a zavargások a port- szaídi al-Maszri-al-Ahli mérkő­zést követő futballtragédia után, melynek több mint 70 halálos áldozata volt. Több városban tüntettek, a rendőröket azzal vá­dolták, hogy vagy szándékosan nem avatkoztak közbe, amikor a pályára szabaduló szurkolók összecsaptak, vagy pedig kipro­vokálták a zavargást. A tiltakozásokon Szuezben két ember meghalt, több mint 400-an megsérültek, miután több száz tüntető próbált betör­ni a helyi rendőrség épületébe. A rendőrség a könnygáz mellett tegnap sörétes puskákat is be­vetett a demonstrálok ellen, akik kőzáporral válaszoltak. Kairó belvárosában kövekkel megdobálták a belügyminiszté­rium épületét, a biztonsági erők könnygázzal sem tudták felosz­latni a tömeget. Az ellenzéki tüntetések korábbi színhelye, a Tahrír tér megtelt az al-Ahli ult­ráival. A szurkolók szerint a port-szaídi összecsapás nem egy sportincidens volt, hanem katonai mészárlás, mivel a biz­tonságiak megtorolták azt, hogy a tüntetők a korábbi Mu­barak elnök elleni tüntetéseken megfutamították őket. A kairói összecsapásoknak eddig egy ^ halottja van. A hétvégére tö- | megtüntetést szerveznek az I egyiptomi fővárosban. ■ Kairó belvárosában a biztonsági erők könnygázt vetettek be a tüntetők ellen A nemzeti Földalapkezelő Szer­vezet (NFA) megkezdte a Nemze­ti Földalapba tartozó, korábban 4943 megbízási szerződéssel időlegesen hasznosított, 65 ezer hektár termőföld haszonbérlet­be adását. Az első föld-haszon­bérleti szerződéseket Fazekas Sándor vidékfejlesztési minisz­ter adta át tegnap három gazdál­kodónak Budapesten. Októbertől 33 ezer hektár álla­mi tulajdonú termőföld haszon- bérletét hirdették meg. Egy hó­napon belül további 1500 ered­ményes pályázóval köt szerző­dést az NFA, átlagosan 15-20 hektáros területekre. A lehető­séggel a helyben lakó, életvitel­szerűen mezőgazdasági tevé­kenységet folytató termelőket akarták helyzetbe hozni. Csalá­di gazdálkodók, őstermelők, egyéni vállalkozók és gazdálko­dó szervezetek jelentkezhettek. A pályázók lakhelye, illetve székhelye nem lehet az érintett termőföld 20 kilométeres körze­ténél távolabb. A jelentkezők sem az államtól, sem mástól nem tulajdonolhatnak és bérelhetnek összesen 1200 hektárnál na­gyobb területet. A haszonbérbe adás fontos feltétele az állattartás vállalása, melynek megvalósulá­sát ellenőrzik is. A termőfölde­ket a nyertesek 20 évre kapják meg. A további pályázatok előké­szítése folyamatosan zajlik, míg van felszabaduló földterület ■ t

Next

/
Thumbnails
Contents