Tolnai Népújság, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)

2012-02-29 / 51. szám

2012. FEBRUÁR 29., SZERDA SZOLGÁLTATÁS S^Ä NAPKELTE 6.25 - NYUGTA 17.28 HOLDKELTE 9.30 - NYUGTA 0.30 ELEMÉR napja elemér. Régi magyar sze­mélynév, amelyet Vörösmar­ty Mihály, majd Jókai Mór adott egy-egy hősének, nép­szerűvé téve ezzel. Lehetsé­ges, hogy az Ilmárral közeli rokon név. Jelentése ismeret­len. Szentirmay Elemér költő és zeneszerző volt, eredeti ne­ve Németh János. Magyar nó­tái máig népszerűek és is­mertek. Ő szerezte a Csak egy kislány van a világon cí­műt, és írt zenét a XIX. száza­di népszínművekhez, például a Piros bugyellárishoz. Tar­soly Elemér színművész főleg a magyar filmekben játszott epizódszerepeivel tűnt ki. Lónyay Elemér gróf 1900-ban feleségül vette Rudolf trón­örökös özvegyét, Stefánia bel­ga hercegnőt, ekkor hercegi rangra emelte Ferenc József. A II. világháború alatt a pan­nonhalmi apátságba mene­kültek, haláluk után ott te­mették el mindkettőjüket. EGYÉB NÉVNAPOK: Antónia, Antonietta, Ilmár, Neszta, Osszián, Oszvald, Román. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban szökő­nap. A református és az evan­gélikus naptárban Elemér napja. A zsidó naptárban Ádár hónap 6. napja. napi igék. Katolikus: Jón 3,1-10; Zs 50; Lk 11,29-32. Re­formátus: Mt 17,14-27; 2Móz 3. Evangélikus: lKor 10,9-13; lKir 10,14-29. RECEPT A receptet Kovács Gézáné küldte. Túró Rudi muffin HOZZÁVALÓK A TÉSZTÁHOZ: 20 dkg liszt, 15 dkg kristálycu­kor, 10 dkg vaj, 25 dkg túró, 1 dl tej, 3 tojás, 1 csomag va­níliás cukor, 2 teáskanál sü­tőpor, 1 kávéskanál só. A TETEJÉRE: 10 dkg tej- vagy étcsokoládé. elkészítés: a lisztet elke­verjük a sütőporral és a va­níliás cukorral. Egy másik tálban összedolgozzuk a to­jások sárgáját a cukorral és a puha vajjal. Utóbbihoz hozzáadjuk az áttört túrót, a tejet és a lisztes keveréket. A tojások fehérjéből egy csipet sóval kemény habot verünk, és az előzőekkel óvatosan összekeverjük. Az elkészült masszát vajjal kikent, liszt­tel beszórt muffinformába öntjük. 180 Celsius-fokra előmelegített sütőben kb. harminc perc alatt megsüt­jük. A kihűlt muffinoknak olvasztott csokoládéba már- togatjuk a tetejét. Várjuk olvasóink receptjeit. E-mail: maríann. konya@axelspringer. h u A FEBRUÁR 28-AI SUDOKU MEGFEJTÉSE 9 4 5 3 7 8 6 1 2 7 6 3 1 5 2 4 8 9 1 8 2 9 4 6 5 7 3 4 9 7 6 1 5 3 2 8 8 5 1 7 2 3 9 6 4 2 3 6 4 8 9 1 5 7 5 7 9 2 3 1 8 4 6 6 2 8 5 9 4 7 3 1 3 1 4 8 6 7 2 9 5 Hat perc séta az életért ritka betegség A legfontosabb a korai felismerés Egy hölgy olvasónknál nemrégi­ben ritka, nehezen felismerhető betegséget, pulmonális hyperto- niát, azaz a tüdőér magas vér­nyomását diagnosztizáltak. „Or­vostól orvosig jártam, mire kide­rült, miért fulladok. Miért nem gondoltak rá már előbb?” - tette fel a kérdést. Nagyon ritka betegség a pulmo­nális hypertonia, Magyarorszá­gon körülbelül 200 beteget re­gisztráltak, de a látencia magas lehet. Az első tünetek a fulla­dás, a fáradtság, a kényszere­dett levegővétel és a teljesítőké­pesség csökkenése. Később, előrehaladott állapotban már vizesedés is felléphet. Sokszor a tüneteket azzal magyarázzák, hogy túlsúlyos vagy edzetlen az ember. Holott szívultrahanggal ,illetve szívkatéterrel diagnosz­tizálható a megbetegedés. A leggyakoribb diagnosztikai esz­közökkel, az EKG-val és a tüdő­röntgennel viszont negatív lesz az eredmény. Magát a betegséget hat-hét éve ismerik fel. Holott a kezelet­len betegség akár két év alatt tüdőtranszplantációt tehet szükségessé vagy halált okoz­hat, gyógyszerekkel viszont karbantartható. A betegség váratlanul is ki­alakulhat. Tudunk olyanról, akinél a szülés hozta ki a tüdő­A betegség előjelek nélkül, váratlanul is kialakulhat. Egy rövid sétás teszttel kideríthető, ki veszélyeztetett. ér magas vérnyomását, sokak­nál pedig egy korábbi tüdőem­bólia volt az előzmény. Nálam is így jelentkezett. Eltört a lábam, majd kaptam egy mélyvénás trombózist, amely tüdőembóliá­hoz vezetett. Ezt kezelték, de a lábfájás, az éjszakai köhögés nem múlt el. Végül felismerték nálam a betegséget, így mára szinte tünetmentes vagyok. A betegség nem tipizálható. Az egylet hazánkban is ismer csecsemő és felnőtt, női és férfi betegeket. Éppen ezért a ritka betegségek világnapján, ma fel- világosító kampányt tartunk a fővárosban. 13 és 15 óra között az V. kerületi Vörösmarty téren várunk mindenkit egy hatper­ces járástesztre. A járókelő­ket megkérjük, hogy gyógy­tornász irányításával sétálja­nak hat percet egy kibójázott pályán. Az egészségesek körül­belül 600-800 métert tesznek meg ezalatt, a pulmonális hypertoniában szenvedők 100— 200 métert. A séta előtt és után megmérjük a pulzust és a véroxigénszintet. A résztvevők oklevelet kapnak, és ha felme­rül a betegség gyanúja, szakor­voshoz irányítjuk őket. ■ Csabuda Eszter, a Tüdőér Egylet elnöke Hírt szeretne az idegenlégióba belépett rokonáról A keresztfiam évekkel ezelőtt belépett az idegenlégióba. Egy ideig követhettem a sorsát, ám két esztendeje semmi hírem fe­lőle. Egyre jobban aggódom emi­att, szeretném vele felvenni a kapcsolatot, de nem tudom, ho­vá fordulhatok - írja olvasónk. A Francia Vöröskereszt legfris­sebb tájékoztatása szerint az idegenlégióhoz szerződött fiata­lok hollétéről csak közvetlenül a családtagoknak adnak ki in­formációt, és csak abban az esetben, ha dokumentumokkal igazolja a családi jogviszonyt. A hozzátartozó a következő címhez fordulhat kérelmével: COMMANDEMENT DE LA LEGION ÉTRANGERE GENERAL DE BRIGADE LOUIS PICHOT DE CHAMFLEURY, QUARTIER VIÉNOT, B.P. 38 13998 MAR­SEILLE ARMÉES A levelet ma­gyar nyelven is írhatja! Forrás: Magyar Vöröskereszt Olvasónk az ellátás mellett munkát vállalna Egy 1953-ban született nő (38 év szolgálati idővel) idén janu­árban korhatár előtti ellátásra nyújtott be igényt. Az ellátás mellett vállalhat-e munkát? Ha dolgozik, és jövedelme meghaladja az év első napján érvényes minimálbér 18-szoro- sát(l millió 674 ezer forint), akkor az éves keretösszeg el­érését követő hó 1. napjával az év végéig az ellátást szüne­teltetni kell. Ha a rá vonatko­zó nyugdíjkorhatárt az ellátás szüneteltetése közben betölti, tovább dolgozhat, keresetkor­lát nincs. Ha a fizetendő nyugdíjjárulék alapja az éves keretösszeget a tárgyév decem­berében haladja meg, a nyu­gellátás szüneteltetésére nem kerül sor, de a tárgy év decem­ber havi nyugellátást vissza kell fizetni. ■ Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Nyugdíjbiztosítási Igaztósága skandináv rejtvény ÉLC KÉST ÉLEZ OLDAL­SZAKÁLL KEREK NYÍLÁS TÖREK­SZIK AMERRE sAnta OLASZ SZIA L T TERMET ► ▼ V ÓN ► GÖNC ► ÖTLET ELDOB L ILYEN­KOR VÉGTAG BÚTOR ANYAGA VÁGÓ­ESZKÖZ VAGY, VAGY ►-f­ANYÓKA GYAPJÚ­SZÖVET L ▼" HAJTÁS ► RAG; RÉSZÉRE V NEMZŐ HÜVELYK A MEG­FEJTÉS MOCSÁR ► ....▼.... “f” MACSKA­HÍVOGATÓ l MARAD­VÁNY ► FEGYENC ► PAD ► t i»ii»nrn HOROSZKÓP HALAK (II. 21-111.20.). Meg kell ta­nulnia nemet mondani. Vala­mi megváltozott önben is, mert úgy látszik, érzi is en­nek a szükségszerűségét. A háttérbe húzódás, a szerény­ség többé nem út. Vállalja ma­gát és a véleményét, amit kép­visel! kos (III. 21—IV. 20.). Egy ismerőse ma igen nagy hatással lehet önre. Az igazság az, hogy ed­dig sem viselkedett teljesen hidegen iránta, de egy várat­lan esemény, talán egy megvi­lágosító álom miatt egészen átértékelheti a szerepét. bika (IV.21-V.20.). Talán egy ki­csit már túlzásba viszi a mun­kát. Mitől is fél? Ha a napjai végére mindig teljesen elcsi­gázott és zaklatott, akkor ha­marosan az otthonában várják a bajok. ikrek (V.21-VI. 21.). Nehezen ke­zel bizonyos helyzeteket, külö­nösen, ha emberi konfliktu­sokról van szó. Pedig ön a sza­vak embere, mégis óvakodik attól, hogy szemtől szembe megbántson valakit. Egyszer mégis ki kell mondania, ami a lelkét nyomja. rák (VI. 22-VII. 22.). Nagyon jól ér­zi magát a bőrében, és most még az sem frusztrálja túlsá­gosan, hogy a világ pillanatról pillanatra változik ön körül. Sikerült visszanyernie régi lel­ki nyugalmát, és most egy Buddha bölcsességével figyeli a változásokat. oroszlán (VII. 23—VIII. 23.). Egy munkatársa lezser hozzáállá­sa különösen bosszantóan hathat ma önre. S ami a szí­vén, az a száján: ön nem rest kimondani a véleményét Ám nem mindegy, hogy hol, kinek fejti ki a mondandóját. Mérle­gelje a következményeket! szűz (VIII.24-IX.23.). Éppen itt volt az ideje annak, amit ma megkaphat: végre elismerik a tehetségét. Ha eddig nem az­zal foglalkozott, amihez iga­zán ért, akkor a mai nap eb­ben is fordulatot hozhat. Mér­legelje a lehetőségeket, és vál- | toztasson, amint lehet! mérleg (IX. 24—X. 23.). A mai nap nem az ön napja. Valahogy rosszul reagál a vitás kérdé­sekre, mindent hajlamos sze­mélyeskedésnek venni. Ha végképp képtelen úrrá lenni érzelmein, inkább mondja le a fontos találkozókat. skorpió (X 24—XI. 22.). Nem szere­ti a törtető, másokon átgázoló embereket. Hajlamos lehet emiatt ítélkezni felettük. Azonban óvakodjon attól, hogy mások emberi kapcsola­taiba beleszóljon. Van, akinek a rossz a jó. nyilas (XI. 23-XII. 21.). Szomorkod- hat ugyan azon, hogy egy is­merőse elfeledkezett egy ön­nek fontos dátumról. Gondol­jon arra, hogy ez a mai nap igen ritka, hiszen csak négy­évente fordul elő a naptárban. | Inkább emlékeztesse az illetőt j az alkalomra. bak (XII. 22-1.20.). Hajlamos lehet kíméletlenül bánni azokkal az ismerőseivel, akik csak vala­mi apróbb hibát is vétettek. Ha ezek a kollégái, akkor le­gyen különösen óvatos. Senki­nek sem jó, ha maradandó tüskéket ültet el bennük. VÍZÖNTŐ (1.21-11.20.). Nagy csodá- lója lehet egy eddig csak távol­ról ismert személynek, akivel a mai napon személyesen is ta­lálkozhat. Ne legyen zavarban, az ön személyisége legalább annyira lehengerlő lehet. Éljen istenadta vonzerejével.

Next

/
Thumbnails
Contents