Tolnai Népújság, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)
2012-02-25 / 48. szám
4 2012. FEBRUÁR 25., SZOMBAT KÖRKÉP Ömböli-Környei Andrea közegészségügyi és járványügyi fék ügyelő (balról) és munkatársa, Szabó Lídia a bonyhádi uszodában vizsgálódás közben. A háttérben Zalavári Antal úszómester A keveredésből lett a baj gázmérgezés Már jól vannak a csütörtök esti eset résztvevői Nem egészen kétmillió forint jut közmunkára sióagárd Idén 6,4 személy közfoglalkoztatására biztosít lehetőséget a Sióagádnak jutó központi támogatás, öt hónapig, napi hat órában - tájékoztatott Háry János polgármester. Természetesen ilyen esetben is „egész emberekre” van szükség. A legrövidebb foglalkoztatási idő egy hónapos lesz. Az állami támogatás 1,6 millió forint, ami a költségek 85 százalékát fedezi, az önkormányzatnak közel 300 ezer forintot kell hozzátennie a közfoglalkoztatáshoz. Tavaly egyébként a falu összesen 13 embernek tudott munkát adni, napi 4, 6, illetve 8 órában. így oldották meg a kommunális feladatok jelentős részét, a közterületek köz- tisztasági feladatait, virágosítá- sát, a zöldfelületek karbantartását, vízelvezető árkok karbantartását, a hóeltakarítást, az ebéd kiszállítását, kézbesítési feladatokat... Ebben az évben is ezeket a munkákat tervezik ellátni, már amiket a csökkentett létszámmal lehetséges. ■ S. K. Hetven kisiskolás mondott verset a természetről szekszárd Hetven általános iskolás bizonyította tudását Szek- szárdon, a Babits Mihály művelődési házban tartott Hollós László természetismereti versmondó versenyen. A megye minden részéből érkezett kisdiákok a víz évtizedéhez kapcsolódva adtak elő főleg tájleíró költeményeket magyar klasszikusoktól. Az első korcsoportban Ottófl Lili, a Garay János Általános Iskola sióagárdi tagintézményének elsős tanulója állhatott fel a képzeletbeli dobogó legmagasabb fokára. A második korcsoportosoknál Posta Endre Hunor, a szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskola Grundschule 4. osztályosa vitte el a pálmát. A harmadik korcsoportban Sabo Ramóna, a szekszárdi Szent József Iskolaközpont hatodikosa győzött. A negyedik korcsoportban a zsűri első helyezést nem adott ki, a másodikat Prantner László Domonkos, a szekszárdi Baka István Általános Iskola 8. osztályos diákja szerezte meg. A dobogósok valamennyien értékes ajándékcsomagot, benne könyveket kaptak jutalmul. ■ Sz. Á. Az edzésén részt vevő öt gyermek és egy felnőtt lett rosszul a bonyhádi uszodában történt csütörtöki gázmérgezésben. A baj abból adódott, hogy az intézmény gépházában a sósav és a hipó összekeveredett. Az eset körülményeit a rendőrség vizsgálja. Vízin Balázs bonyhád - A baleset idején az uszodában tartózkodó öt gyermek és az úszómester is jól van, többük már haza is mehetett a Balassa János megyei kórházból; pénteken délelőtt pedig az úszás- órákat is megtartottuk - tájékozpincehely A polgármester szerint valaki biztosan elbámészkodott. A pincehelyi vasúti átjáró közelében aznap - szerdán - égett le egy lakóház, s annak látványa elvonhatta a járművezető figyelmét így történhetett, hogy az illető a tilos tatta lapunkat Steiner Krisztián, a BONI főigazgatója. Mint arról hírt adtunk, csütörtökön délután a BONI Széchenyi István Általános Iskola uszodájában a tisztításhoz használt vegyszerek keveredtek egymással, a keletkezett gázok belélegzésétől az épületben lévő öt gyermek és az úszómester rosszul lett - Sósavat és hipót öntöttek össze a gépházban lévő tartályban, amelyből klórgáz keletkezett, és a szellőzőberendezésen keresztül bekerült az uszodatérbe - tudtuk meg dr. Németh Lídiától. A Tolna Megyei Kormány- hivatal Népegészségügyi Szak- igazgatási Szervének megyei tiszti főorvosa hozzátette, az eset jelzés ellenére áthajtott a síneken, s letörte a sorompó egy darabját Herdics Béla úgy tudja, hogy a letört darab nincs meg, és a károkozó kiléte sem ismert. A tamási rendőrség sajtosa, Badáczy Szabolcs is megerősíti, hogy az elköután az intézmény munkatársai átszellőztették a helyiséget nem engedtek be vendégeket Az ügyben több feladata volt a Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv illetékes kistérségi népegészségügyi intézetének, és az oknyomozás során is lesz. Pénteken, az uszoda nyitása előtt szemlét tartottak, vízvizsgálatokat végeztek. Ezeken mindent rendben találtak, engedélyezték az uszoda működését További ellenőrzéseket végeznek a történtek okainak felkutatása érdekében. így például azt is vizsgálják, hogy az uszodában használt vegyi anyagokat megfelelően tárolták-e, a feliratozásuk pedig egyértelmű és jól olvasható volt-e. vetőt még keresik. De hozzáteszi, hogy a letört csapórúd megvan. Biztonságba helyezte a MÁV forgalmistája, még mielőtt a fémgyűjtők szemet vetettek volna rá. A hibát gyorsan elhárították. Erről Pécsek Imre, a MÁV kommuni- Fel kell tárni, hogy vezetett-e bármüyen külső körülmény ahhoz, hogy ez a baleset megtörtént- szögezte le a megyei tiszti főorvos. A Bonyhádi Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai, a szekszárdi tűzoltók és a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Ve- szélyhelyzet-felderítő Csoportja (VFCS) vonult a helyszínre csütörtökön, utóbbiak a gázkoncentrációt mérték - fűzte hozzá Boros Brigitta, a TMKI szóvivője. Mint azt Szameth Veronikától, a Bonyhádi Rendőrkapitányság sajtóügyeletesétől megtudtuk, a rendőrség foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt indított eljárást Ennek során szakértő bevonásával tisztázzák a felelősség kérdését kációs szakértője adott tájékoztatást. A sorompó újra működik, az anyagi kár nem éri el a húszezer forintot. De a sok kicsi sokra megy. Az ott élők szerint évente többször történik ilyen eset a pincehelyi vasúti átjáróban. bW.G. A költségvetés negyed részéből fejleszthetnek pars A városnak évről évre növekvő összegű - idén is várhatóan négymilliárd forintot meghaladó lesz - az adóbevétele. Ennek és a takarékos városüzemeltetésnek, intézményfenntartásnak köszönhetően a költségvetés 25 százaléknál magasabb hányada fejlesztési célokat szolgálhat Mindezt Hajdú János polgármester ismertette azon a fórumon, ahova a legtöbb helyi adót fizető vállalkozások vezetőit hívták. - Nekik joguk van tudni, a városvezetésnek pedig kötelessége beszámolni arról, hogy mire költik az adóforintokat - hangsúlyozta a polgár- mester. Hozzáfűzte, a stabü gazdasági helyzet alapvetően annak köszönhető, hogy a város legnagyobb adózója történetének második legjobb évét zárta. Hamvas István, az említett Paksi Atomerőmű Zrt vezérigazgatója ezzel kapcsolatban azt hangsúlyozta, annak eredményeként, hogy legolcsóbban termeltek, az összes általuk előállított áramot értékesíteni tudták, így dolgozóiknak, beszállítóiknak biztos jövedelmet nyújtottak. Ez stabü vásárlóerőt jelent Pakson, de - tette hozzá Hamvas István - az atomerőmű nem csak a városra, hanem az egész régióra „figyel”, ezért hozta létre a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítványt, amelynek évente öt- * százmillió forintot juttat ■ V. T. Százhuszonötén adtak vért az atomerőműben PAKS Százhuszonötén adtak vért a paksi atomerőműben tartott idei első véradáson. Marsaiké Györgyi, a Vöröskereszt PA Zrt-s alapszervezetének titkára örvendetesnek nevezte, hogy tíz új véradót is üdvözölhettek. A jó eredményhez hozzájárul, hogy a paksi atomerőműben négy óra munkaidő-kedvezményt kapnak a donorok. A Vöröskereszt idén még kétszer települ ki az erőműbe. A térségben legközelebb február 28-án lesz véradás Bölcskén, ahol az egészségházba várják a felnőtteket 9 órától 12.30-ig. Az önkormányzat jóvoltából a donorokat virslivel, sörrel, üdítővel vendégelik meg, amit egy helybeli vállalkozó támogatásának köszönhetően desszerttel is meg- toldanak. ■ T. V. A tilos ellenére áthajtott a síneken vasúti átjáró A letört sorompódarab meglett, az elkövetőt még keresik ■ Már jól vannak a balesetben érintettek. A környezetvédelem került nagyító alá curie-emlékverseny Kikísérletezték a szolnoki döntőt az ifjú bonyhádiak PROMÓCIÓ Ne dobja ki, komposztálja a szerves hulladékot! bonyhád A BONI Vörösmarty Mihály Általános Iskola szorgalmas diákjainak révén idén is lesz Tolna megyei csapat a Curie környezetvédelmi emlékverseny országos döntőjében. A Daradics Tímea, Illés Imola, Pulay Krisztián alkotta völgységi trió - Takács Lászlóné tanárnő felkészítésével - a napokban zajlott területi fordulóban a 7-8. évfolyamosok korcsoportjában jutott tovább a szolnoki fináléba. Az országban összesen 15 helyen - köztük Bonyhádon - voltak a területi megmérettetések, a határainkon túl pedig három településen. A Vörösmarty-iskolában zajlott eseményen a 3-4.-eseknél a pécsi Jókai Mór Általános Iskola, A kísérletezés mindenkinek tetszett. Elöl a házigazda iskola hetedikesei míg az 5-6. osztályosok mezőnyében a kaposvári Kodály Zoltán Általános Iskola ifjú környezet- védői lettek a legjobbak, s jutottak tovább az áprilisi döntőbe. Több témakörben is bizonyítaniuk kellett felkészültségüket a növendékeknek, sőt, még egy kémiai kísérlet is várt rájuk. Immáron a 16. emlékversenyt írta ki közösen a Curie Oktatásfejlesztő és Tehetséggondozó Alapítvány és a Magyar Tehetséggondozó Társaság. Ezúttal többek között a veszélyes- és a háztartási hulladékok kezelése, a szelektív gyűjtés és a biogazdálkodás került elő - tudtuk meg dr. Scheiber Györgyné bonyhádi versenyszervezőtől. ■ V. B. A komposztáláshoz érdemes a háztól nem túl távol eső, fényárnyékos és szélvédett helyet választani. A komposztálásra szánt szerves huüadékokat 5 centiméternél nem nagyobb darabokra kell aprítani, ehhez a művelethez aprító bárd, metszőolló is alkalmas. A ládán belül legalulra - azért, hogy a nedvességet jobban visz- szatartsa - célszerű tenyérnyi vastagságban vágott füvet, falevelet vagy más hasonló hulladékot szétteríteni. Erre kell a felaprított és összekevert hulladékot SZÉCHENYI TERV elszórni, legfeljebb 20 centiméter vastagon. Ezekre a rétegekre tanácsos 3-5 centiméter vastagon kerti földet borítani, sőt ha van rá mód, istállótrágyát is érdemes a földhöz keverni. A komposztládában üy módon körülbelül egy méter magasságig növelhető az anyagmennyiség. Végül az egészet le kell fedni néhány centiméter vastagon kerti földdel, és lehetőség szerint száraz fűvel, szalmával. A takarás korlátozza a hőleadást, véd a kiszáradás, vagy a nagy esőknél a szétázás ellen. ■ H. E. •• 'ÁSORSMS MfCLM Mamut A proj*kt <1 Európai Unté u Európai R*9»niti* FiftMítéli Alap lénfinamrimiéitul «áld