Tolnai Népújság, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)

2012-02-18 / 42. szám

r Az orosz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Anzsi Mahacskala hivatalos honlapján erősítette meg a sajtóban korábban már végigfutó hírt, amely szerint Guus Hiddink veszi át a korábban Dzsudzsák Balázst is foglalkoztató dagesz- táni csapat irányítását. A hírek szerint évente 10 millió euró lesz Hiddink fizetése. ■ Vereséggel búcsúzott el Törökországtól a Paks csapata Kezdődhet a matekozás kosárlabda Három győzelemmel biztos a KSC nyolcba jutása r Uj vezetése van a dombóvári futballklubnak, az NB III a céljuk Három mérkőzés, egy győze­lem, két vereség. Ezzel a mér­leggel zárta a Paksi FC NB I-es labdarúgócsapata törökországi edzőtáborozását. Kis Károly ala­kulata tegnap, utolsó beleki fel­készülési meccsén 2-1-re kika­pott a nyolcszoros bajnoki aranyérmes moldváv Zimbru csapatától. A paksiak a szünet­ben kétgólos hátrányban voltak, végül második játékrészben a csereként beálló Böde Dániel szépíteni tudott, de az egyenlí­tés - bár akadtak bőségesen lehetőségeik Szatmáriéknak - nem jött össze. Az atomvárosiak nem a legjobb érzésekkel jöhet­nek haza Belekből, hiszen csu­pán a román második ligában játszó Gloria Bistritát tudták le­győzni (3-1), a Zimbru mellett a másik román csapattól, a Petrolul Ploiestitől is vereséget szenvedtek (1-2). A paksiak holnap indulnak haza, jövő ked­den pedig már itthon is tétmecs- cset játszanak, mégpedig a Deb­receni VSC-vel, a Ligakupa ne­gyeddöntőjében. FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS: PAK­SI FC-FC ZIMBRU (MOLDÁV) 1-2 (0-2). Paksi FC: Csernyánszki- Heffler T., Éger, Fiola, Csehi T.- Bartha, Sifter, Sipeki, Vayer- Szatmári L. (Böde), Hrepka. A paksi gólszerző: Böde D. ■ Böde szerezte a paksiak gólját Három forduló van hátra az NB I-es női bajnokság alapszakaszából, és mate­matikailag még öt csapt esélyes arra, hogy beke­rüljön a felsó'házi ráját­szásba. A KSC lépéshát­rányban van, de nem re­ménytelen a helyzete. Rónai Gábor ló formába lendült Magyar Ger­gely együttese az elmúlt hetek­ben. A szekszárdiak utolsó négy bajnokijukból kettőt megnyer­tek: a BSE-t 69-60-ra, a Baját 77-73-ra győzték le Bálinték, akik a Győrtől papírforma vere­séget (64-88) szenvedtek, a Zetétől pedig tizenegy ponttal (81-92) kaptak ki. Három kör­rel az alapszakasz vége előtt 5 győzelemmel és 14 vereséggel áll a KSC a tabellán. Nem túl ró­zsás a helyzetük, de nem is re­ménytelen. Ahhoz, hogy bizto­san ott legyen a legjobb nyolcban a Szekszárd, mindhárom mécs­esét meg kellene nyerni. Erre van is (némi) esély, hiszen a Di­ósgyőr idegenben is megfogható (igaz, ehhez nagyon jól kellene játszani), a BEAC-ot és a Vasast hazai pályán pedig kötelező legyőzni. Ha összejönne a három siker, 8 győzelem­mel és 14 vereséggel zárna a KSC - ez esetben biz­tos, hogy a felsőházban folytathatná Magyar Gergely alakulata. Ha azonban szombaton nem sikerülne a bra­vúr, és a csapat ve­reséggel térne haza a DKSK elleni meccsről, akkor sem kellene még te­metni az esélyeket, hiszen szerencsével két győzelem is elég lehet. Utóbbi | verzió azért nem megnyugtató, | mert a riválisok közül a Bajának J két nyerhető meccse van, tehát £ valószínűleg megőrzi hatodik Magyar Gergely, a KSC edzője négy győzelmet már nem tud behúzni csa- helyét. A Diósgyőr nem biztos, patával, de alighanem három sikerrel is elégedett lenne a szakvezető A riválisok meccsei A KSC Szekszárd riválisai az alábbi mérkőzéseket vív­ják még az alapszakaszban. baja: BSE (idegenben), Ceg­léd (otthon), FTC (idegen­ben). Diósgyőr: Szekszárd (o.), Vasas (L), BEAC (L). va­sas : BEAC (L), Diósgyőr (o.), Szekszárd (L). CEGLÉD: FTC (o.), Baja (L), BSE (L). hogy idegenben megveri a Va­sast, ezért is kellene nagyon szombaton egy szekszárdi siker. Ez esetben a DKSK-t előzné a KSC. A Vasas zárhat egy, de akár két győzelemmel is (előlegezzük meg, hogy Szekszárdon kikap). Ha legyőzi a DKSK-t, akkor a KSC-nek nagy szívességet tesz, hiszen a Szekszárd így nem csak a DKSK-t előzné meg, de egymás elleni eredménnyel (persze, ha otthon is veri a Budapesten le­győzött angyalföldieket) a Vasast is maga mögé utasítaná. A Ceg­léd oda-vissza verte a Szekszár- dot, így az alföldiek vannak a legjobb helyzetben- az összeve­tésben, igaz, talán nekik a legne­hezebb a sorsolásuk. Ha érvé­nyesül a papírforma, és egyet nyernek, akkor ők is a KSC mö­gé szorulhatnak. A fenti számol­gatásnak persze csak akkor van igazán értelme, ha a KSC szom­baton idegenben véghezviszi a bravúrt, és legyőzi a tolnai me­gyeszékhelyen egyszer már fe­lülmúlt (74-69) diósgyőrieket... A női NB 1 állása 1. Sopron 19 19 0 1539-1000 1.000 2. Győr 19 18 1 1577-1108 0.970 3. Pécs 19 17 2 1506-1078 0.950 4. ZTE 19 15 4 1404-1195 0.890 5. FTC 19 11 8 1256-1235 0.790 6. Baja 19 7 12 1227-1363 0.680 7. DKSK 19 6 13 1212-1382 0.660 8. Vasas 19 6 13 1063-1172 0.660 9. Cegléd 19 6 13 1200-1374 0.660 10. Szekszárd 19 5 14 1255-1492 0.630 11. BSE 19 2 17 1029-1375 0.550 12. Újbuda 19 2 17 1073-1567 0.550 Tisztújító közgyűlést tartott csü­törtökön a Dombóvári FC labda­rúgócsapata. A 2011-es esztendő gazdasági és pénzügyi beszámo­lói után új elnököt és ügyvezetőt választott a tagság az Ipartestü­leti Székházban tartott esemé­nyen. A decemberig megbízott elnökként tevékenykedő Nyári Róbertét Právics Attila váltotta a klub élén, az új ügyvezető pedig Tárnok Zoltán lett. Az új vezetők székfoglaló beszédében elhang­zott, hogy hosszú távon az NB Ill-ban képzelik el a csapatot - a 2013/2014-es átszervezés után is. Bíznak a jó szereplésben, eh­hez nagy segítséget jelenthet a TAO-pályázaton keresztül lehív­ható 20 millió forint, melyhez az önrészt még elő kell teremtenie az egyesületnek. Ehhez várják az önkormányzat segítségét is. A tisztújítás egyik fő célja volt a fiatalítás, a két új sportvezető nagy lelkesedéssel lát munká­hoz. A klub tervei között szere­pel egy új öltözőépület felhúzá­sa. Első lépcsőben megtörténtek az egyeztetések az érdekeltek között. ■ B. L. Nem volt esélye Vácon az UKSE együttesének Lapzártakor érkezett. Az ukse Szekszárd NB I-es női kézicsapa­ta 29-21-es vereséget szenvedett a Váci NKSE otthonában a baj­nokság pénteki összecsapásán. Kovács Jenő alakulata egy ideig tartotta magát (a szünetben 12-8-ra vezettek Ökrös Csaba ta­nítványai), de a váciak a fordulás után pillanatok alatt állva hagy­ták Borbásékat, és végül simán győztek. A szekszárdiak játéká­ból ezúttal hiányzott az előző for­dulókban látott tűz, a küzdés, a lelkesedés. A Vác játékosai min­den tekintetben a sárga-kékek fölé nőttek és teljesen megérde­melt sikert arattak. ■ ■ ■ Otven nyertes meccsel vonult vissza Valujev Három volt paksi játékossal támad a Jászberény kosárlabda Hodges, Medve és Horti is az újoncnál, az ASE-nak nem okozhat gondot a meccs Befejezte pályafutását Nyikolaj Valujev, az oroszok volt profi vi­lágbajnok nehézsúlyú ökölvívó­ja. A Bild című német lap értesü­lését megerősítette a 213 centi­méter magas öklöző volt klubja, a Sauerland is, amely közölte: a versenyző szerződése az elmúlt év végén lejárt. Valujev 2005 de­cemberétől 2007 áprilisáig, majd 2008 augusztusától 2009 novemberéig volt a Boksz Világ- szövetség (WBA) világbajnoka. Profi karrierje során 53 mérkő­zést vívott, ezek közül 50-et meg­nyert, 34-et ráadásul kiütéssel. A 38 éves óriást decemberben be­választották az orosz parlament­be, s már akkor közölte: hamaro­san visszavonul. ■ Eufória uralkodik az Atomerő­mű SE NB I-es férfi kosárlabda csapatánál. A felfokozott hangu­lat érthető is, hisz öt napon be­lül két erős vasi együttest kül­dött padlóra a piros-kék gárda. A Körmendet 21 ponttal bajnokin, a Falcót 43-al a Magyar Kupában oktatta Enrique Gutierrez edző alakulata. A spanyol szakvezető valamit egészen másképpen csi­nál, mint bukott elődje, Völgyi Péter. Az új edző irányítása mel­lett a korábban mellőzött játéko­sok szárnyra kaptak. Kosárlab­dázni biztosan már tavaly is tud­tak - a titok nyitja valószínűleg a két kulcsszóban, a bizalomban és a motivációban keresendő. A 49 éves hispán edzőnél minden Lorenzo Williams (a labdával) és a paksiak újabb győzelemre készülnek játékos egyenlő, nincs kivétele­zés. Jól rotálja a csapatot a peda­gógus végzettségű tréner: a Falco KC ellen csak Lorenzo Wil­liams játszott 30 percnél többet, a többi nyolc játékos 17 és 26 perc közötti időt töltött a pályán, azaz körülbelül egy félidőt ka­pott mindenki. A javulás szem­mel látható, a csarnokba kiláto­gató nézők szemdörzsöléssel ve­gyes hitetlenkedéssel figyelték a pályán történteket, hogy aztán a játékosokkal együtt eksztázis­ban tombolják végig az összecsa­pást. Az ASE két győzelemre van a negyedik helytől. Nem lehetet­len küldetés a pozíció elérése, de további vereségek már nem na­gyon férnek bele. A Jászberény A férfi NB 1 állása 1. Falco 17 15 2 1515-1281 0.940 2. Körmend 18 15 3 1556-1272 0.920 3. Szolnok 17 14 ,3 1511-1301 0.910 4. Albacomp 17 13 4 1397-1124 0.880 5. Kecskemét 18 11 7 1381-1241 0.810 6. ASE 18 11 7 1413-1367 0.810 7. PVSK 18 9 9 1386-1459 0.750 8. Sopron 18 8 10 1373-1415 0.720 9. Kaposvár 18 7 11 1396-1501 0.690 10. Nyíregyháza 18 6 12 1332-1541 0.670 11. Szeged 18 5 13 1438-1548 0.640 12.Jászberény 18 5 13 1431-1582 0.640 13. Debrecen 17 4 13 1268-1526 0.620 14. ZTE 18 1 17 1279-1518 0.530 három volt paksi játékossal a so­raiban várja a mai összecsapást. Látva az elmúlt hetek változása­it, csoda kategóriába tartozna, ha a hazaiak megszorongatnák Vojvodáékat. ■ Zs. L. t < I <

Next

/
Thumbnails
Contents