Tolnai Népújság, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)

2012-02-10 / 35. szám

3 2012. FEBRUÁR 10., PÉNTEK JEGYZET IHÁROSI IBOLYA Mi van a ló túlsó oldalán? mintha egyre távolabb ke­rülne az igazságosság ne­mes eszményétől a büntető­jog-alkotás, beleértve a sza­bálysértési kódexet is. Már a közlekedési bírságok is nagyon magasak, de ennek nyomán évről évre csökken a halálos balesetek száma. Jogos a szigor, hiszen az utakon közvetlen életve­szélyről van szó. bonyolultabb a helyzet pél­dául a tulajdon elleni sza­bálysértéseknél. Aki húsz­ezer forintnál kisebb értékű fát lop, akár 150 ezer forint pénzbüntetést is kaphat. Tol­na megyében is megtörtént, hogy 60 ezres bírságot szab­tak ki ilyesmiért. Pedig, ha az illetőnek lenne ennyi pénze, sok fát vehetne rajta. Mivel nincs, mehet a börtön­be. Ő ugyan melegbe kerül, a családja azonban továbbra is fázni fog, hogy ennél sú­lyosabb következményeket ne is említsünk. Még sze­rencse, hogy az önkormány­zatok több helyen fával is segítenek a rászorulókon. most meg tovább akarják szigorítani a büntető tör­vénykönyvet. Elvileg akár nyolc évet is kaphat az a nagykorú gimnazista, aki el­szív egy marihuánás cigaret­tát. JJa 17 éves barátnője is beleszippant, az már terjesz­tésnek minősül, akkor tény­leg az isten sem menti meg a börtöntől. a politikusok sosem itták le magukat kamaszkorukban a sárga földig? És alkoholisták lettek? Ráadásul szakértők szerint a szigorú büntetések sehol a világon nem ered­ményezték a drogfogyasztás visszaszorulását, de renge­teg fiatalnak törheti ketté az életét egy súlyosabb bünte­tés. Reméljük, legalább abba belegondolnak a jogalkotók, hogy nekik is vannak gyere­keik, unokáik. A börtönökre költött, személyenként és naponta 8-12 ezer forintot akár drogmegelőzésre is for­díthatnák. MEGYEI TÜKÖR Égből a földre kényszerült zuhanás A Malév egyetlen Tolna megyei pilótája külföldre tekint A Malév egyetlen aktív Tolna megyei pilótájának mondhatta magát Szentgyörgyi György. Egészen a múlt hét végéig. Szeri Árpád Péntek délután letette a kifutóra a kijevi járatot, másnap reggel pedig bemondta a rádió, hogy megszűnt a Malév. Szentgyörgyi György, a légitársaság egyetlen aktív Tolna megyei származású pilótája legalább olyan meglepe­téssel élte meg a cég minden át­menet nélküli bezárását, mint azok, akik kívülről szemlélték a történéseket.- Derült égből a villámcsapás - érzékeltette az Őcsényben élő kapitány a helyzet teljes várat­lanságát. A gyászos és egyúttal sokkot okozó hangulat kiváltot­ta megjegyzéseket pedig inkább nem idézte. - A repülés bizton­sága szempontjából mindeneset­■ A repülés olyan, mint valami testet-lelket erősítő ajzószer. re jól számítottak a tulajdono­sok: hiszen sokkal nehezebb úgy gépet vezetni, ha tudom, g hogy már csak egy hónap van f hátra és mindennek vége... A repülős pályafutását egyko- § ron Őcsényben kezdő Szent- | györgyi György a Malév kötélé- 2 kében több mint 10 ezer órát ve­zetett. A nemzeti légitársasághoz 1996-ban került, 2004 óta pedig kapitányi beosztásban rótta Eu­rópa, Észak-Afrika és a Közel-Ke­let egét. Sokan irigylik ezért a szép hivatásért, és egy pillanatig sem titkolja: önmagát is irigyli.- Valóban, ez egy nagyon szép szakma - erősítette meg. - A re­pülés olyan, mint valami testet- lelket erősítő ajzószer. Ha a repü­lést elveszik, azonnal kiütköz­nek az elvonási tünetek. Az el­múlt napokban sok időt töltöt­tem a számítógép mellett, azt ku­tatva az interneten, hogy hol le­hetne folytatni a munkámat. Mármint külföldön. Hiszen Ma­gyarországon nem lehet, jóllehet én magyar pilótaként mindig is itthon szerettem volna dolgozni. Hadd tegyem hozzá, ha kapok valahonnan külföldről meghí­vást, akkor költséges játéknak Földre kényszerítve. Szentgyörgyi György őcsényi lakos, amúgy pedig a Malév kapitánya és óceánrepülő nézek elébe: hiszen el kell utaz­nom az adott országba, le kell vizsgáznom, ott kell laknom, Őcsényben élő családomat, fele­ségemet és két lányomat az ed­digieknél sokkal ritkábban lát­hatom. De nem tehetek mást. Nekünk, pilótáknak annyira speciális a képzettségünk, hogy az 1956-ban született Szentgyörgyi György - népsze­rű nevén Szentgyuri - repülős­dinasztia sarja. Repülős pá­lyafutását 1976-ban Őcsény­ben kezdte vitorlázóként. A Budapesti Műszaki Egyete­men szerzett autómérnöki dip­lomát 1981-ben. 19964xin ke­rült a Maiévhez, ahol a Boeing 737-es típus szinte minden a szakmaváltás gyakorlatilag nem jöhet szóba. Nem kell hozzá nagy tudo­mány, hogy kijelentsük: az ország komoly luxust enged meg magá­nak azzal, hogy magasan kvalifi­kált, nyelvet beszélő, felelősségér­zettől áthatott szakembereinek tudását akárha szándékosan változatát végigrepülte. 2004. december 4-e óta kapitány. Emlékezetes fegyvertény fűző­dik nevéhez 1997-ből, amikor is Kanadából felszállva - az Azori-szigetek, majd Spanyol- ország érintésével Őcsényben landolva - egy törékeny, Aztec típusú, könnyű kétmo- toros géppel átrepülte az At­lanti-óceánt. exportálná külföldre. Szent­györgyi György arra is felhívta a figyelmet, hogy nemcsak a piló­ták mehetnek, amerre látnak.- Utaskísérők, navigátorok, repülőgép-szerelők és még le­hetne folytatni a sort. Tehát nemcsak jelentős anyagi, ha­nem kiemelkedő szellemi tőke is koncentrálódott a Malév kebe­lében. Ez a kiművelt magyar szakembergárda most búcsút int a cégnek, és a világ más tá­jain próbál boldogulni. A meg­szűnéssel keletkező lyukakat más cégek fogják betömni, pilla­natok alatt. Ez azt jelenti, hogy minden nappal nehezebb lenne, és nehezebb is lesz újjáéleszte­ni a Malévet, mint hungari- kumot. Már ha ez egyáltalán szándékában állna valakinek. A most bennünket, az országot ért veszteség távlatilag és hordere- jében fog kiteljesedni. Szentgyuri a viharos óceánon is átrepült HÍRSÁV Brazil táncshow is lesz a kamara farsangi bálján szekszárd Most szombaton tartja a XVI. farsangi mér­nökbálját a Tolna Megyei Mérnöki Kamara. A PTE Illyés Gyula Kar aulájában 19 órakor kezdődő rendez­vényt a Bartina Néptánc­egyesület és a Copacabana Brazil Showtánc műsora színesíti. Jegyek a Kamara Irodájában kaphatóak Szek- szárdon, az Arany János ut­ca 17-21. szám alatt, vala­mint Sipos László alelnök- nél Pakson, akit a 06-20/ 9309-487-es számon lehet elérni, (má) Negyvenhárom véradó jelentkezett nagydorog Négyen nyújtot­ták első alkalommal a kar­jukat véradásra a csütörtö­ki nagydorogi véradáson - tájékoztatta lapunkat Gu­lyás Katalin, a Magyar Vö­röskereszt Tolna megyei szervezetének igazgatója. Az alkalmon negyven vér­adóra számítottak, negy­venhármán meg is jelentek, végül harmincán adhatták a vérüket, (hé) Gutái István író beszélt készülő könyvéről PAKS A Csengey Dénes Kul­turális Központ Könyvtárá­nak olvasótermében Gutái István, a városi könyvtár nyugalmazott igazgatója tar­tott előadást. A téka és a Ke­resztény Értelmiségiek Szö­vetsége közös rendezvényén „Zsablyán születtem...: Me­nekülés a Bácskából 1944 telén” című készülő könyvé­ről beszélt az író. (vt) Gutái István Továbbiak a TEOLhu hírportálon Krisz kiszagolta a kocsmai betörőt elfogás A kutya nem csodafegyver, hanem a rendőr hasznos segítőtársa Sokan érdeklődtek az új civil törvény iránt Öt felnőtt közül nyílegyenesen a tetteshez ment a nyomkövető ku­tya, Krisz - mesélte el Hortobá­gyi Attila, a Szekszárdi Rendőr- kapitányság bűnügyi technikai és helyszínelő' osztályának ku­tyavezetője első közös elfogásuk történetét. Készenléti szolgálatot látott el, amikor reggel hatkor kapta az értesítést az ügyelettől, hogy Páriban betörtek a helyi kocsmába. A helyszínen némi tájékozódás után indította a ku­tyát, „aki" feltehetően a mene­külési útvonalon indult el, majd egy útkereszteződésnél vissza­fordult és egy kört megtéve visz- g szatért a kocsmához. | A helyi körzeti megbízottak I úgy vélték, jó irányba indult el Hortobágyi Attila kutyavezető és Krisz, az ügyes nyomkövető kutyus Krisz, de a kereszteződésnél nem visszafele kellett volna mennie. Ezt követően a kereszte­ződésnél újra indította a kutyát Hortobágyi Attila a megadott irányba, és ekkor sikerrel jártak. A gyanúsított, felocsúdva az első meglepetésből, elő is adta a lo­pott holmit. Később az is kide­rült, hogy hárman követték el a betörést és lopták el a kocsmából a pénzt és dohányárut. A kutya persze nem csoda- fegyver, nem old meg mindent problémát - tette hozzá Horto­bágyi Attila. Ebben az ügyben is szükség volt a körzeti megbízot­tak munkájára, kiváltképp hely­ismeretükre - hangsúlyozta a fő­törzsőrmester. ■ 1.1. szekszárd Sokakat érint, érde­kel, és sokaknak van kérdésük az új civil törvénnyel kapcsolatban - erre utal, hogy több mint százan vettek részt a „Fó­kuszban a civil tör­vény” címmel teg­nap megtartott fó­rumon. A Tolna Megyei Civil Szolgáltató Központ szervezte tájékoztatón Szablics Bálint, a Közigazgatási és Igazság­ügyi Minisztérium osztályvezető­je ismertette az új törvényt. Mint azt ő is hangsúlyozta, a január elsejével életbe lépett jog­szabály egyik legnagyobb újdon­sága a közhasznúság új alapok­ra helyezése. Arra is igyekezett rávilágítani, hogy a megváltozott feltételrendszer nem teljesíthe­tetlen. A működéshez szükséges erőforrások meglétét, illetve a tá­mogatottságot igazoló három-há­rom mutató közül egyet-egyet kell csak a szervezetek­nek teljesíteniük. Ezeket a mutatókat igyekeztek úgy meghatározni, hogy azoknak a különböző szer­vezetek meg tudjanak felelni. Az előadást követően Györfi Gyula, a szekszárdi Civil SzámAdó szolgálat vezetője a gazdálkodást érintő főbb válto­zásokról beszélt, s az érdeklő­dők mindkét szakembertől vá­laszt kaphattak a felvetődő kér­déseikre. ■ H. É. ■ A szakember el­magyarázta a tör­vény részleteit. » t

Next

/
Thumbnails
Contents