Tolnai Népújság, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)

2012-02-09 / 34. szám

KOZELET Az Iránnal szembeni nemzetközi szankciók miatt az iszlám köztársaság kezd kifogyni az élelmiszerből Kevés a rizs, az étkezési olaj, a gabonafélék, mert nem tudják kifizetni a szállítmányok árát. Bár Ahmedinedzsad elnök is tagadja a gondokat, sok áru­val megrakott hajó vesztegel a kikötőkben, és nem rakodnak ki. 7 í ''V' ' ' JO TANACS Pórul jártam, mert nem kértem számlát BIZONYLAT NÉLKÜL Olvasónk meghibásodott hűtőgépé­hez hívott szerelőt, de nem ragaszkodott hozzá, hogy a kisiparos számlát adjon. A fridzsider pár nap múlva ismét elrom­lott, ám a szerelő nem jött kijavítani a hibát. mindig, minden esetben ra­gaszkodni kell a bizonylathoz, ha az ember vásárol valamit, vagy szolgáltatást vesz igény­be. Ez a kis papír ugyanis a bizonyíték arról, hogy a szol­gáltatást a vállalkozó valóban elvégezte. A jótállás, illetve a szavatossági jog, ami a höl­gyet megilletné, bizonylat hí­ján nem érvényesíthető. nyilván csábítóan hangzik, hogy ha a megrendelő nem kér számlát, akkor a vállal­kozó nem számolja fel az áfát. Ez azonban mindkét fél részéről gazdasági bűncse­lekmény, aminek az eredmé­nye a megrendelőre nézve az, hogy baj esetén mehet a sóhivatalba. Ha birtokában lenne a bizonylatnak, a vál­lalkozó nyilván nem merné megkockáztatni, hogy nem javítja ki a hibát, amire a ga­ranciális jogról szóló fo­gyasztóvédelmi törvény őt kötelezi. Vagy ha mégis megtenné, akkor a megbízó a siker abszolút esélyével igényelhetne jogorvoslatot akár a bíróságon, akár a bé­kéltetőtestület segítségével. A szolgáltatás ugyanis pol­gári ügylet. A dokumentu­mot bármelyik bíróság ala­pul veszi, és a per minden költsége plusz a kártérítés a vállalkozót fogja terhelni. De lehet, a bíróságig sem kell elmenni, elegendő volna egy felszólító levél, amely tör­vénybe foglalt kötelezettsége­ire figyelmezteti az érintett vállalkozót. ■ Rados Virág kérjük, írja meg fogyasztóvédelmi panaszait! jotanacs@axelspringer. h u BÉT-áruszekció (forint/tonna, 02.08.) (JJ elszámolási ár MALMI búza 2012. február 58 000 TAKARMÁNYBÚZA 2012. február 49 000 TAKARMANYKUKORICA 2012. február 52 500 OLAJNAPRAFORGÓ 2012. február 114 000 REPCE 2012. február 130 000 Kényelmesebb tempó jön T. ház - tavaszi ülésszak Frakcióülésekkel melegítenek be a pártok Jövő héten már megkez­dődik egy kétnapos ülés­sel a parlament tavaszi ülésszaka, melyre frak­cióülésekkel készülnek a pártok. Éber Sándor A tavaszi ülésszakon mintegy 60 folyamatban lévő előterjesztés van a képviselők előtt. A kor­mány jogalkotási programjában 43 javaslat szerepel, köztük a pártok gazdálkodásáról, a vá­lasztási eljárásról, valamint a népszavazásról szóló törvény is. Hét sarkalatos törvény, egy új Btk.és egy új Ptk. is benne van a Navracsics Tibor által összeállí­tott jogalkotási programban. Ez jóval visszafogottabb menetnek ígérkezik, mint az őszi ülésszak. A FiDESZ-KDNP szerdától Eger­ben tartja háromnapos évadnyi­tó frakcióülését, melyre minden miniszter és államtitkár is hiva­talos. Orbán Viktor miniszterel­nök tájékoztatója után ma meg­vitatják a tavaszi ülésszakon elő­kerülő törvényjavaslatokat. Szó­ba kerülnek az Országgyűlés működésével kapcsolatos indít­ványok, a járások kialakításá­Éljen a kormány! transzparensekkel fogadták Orbán Viktort Egerben nak kérdése is, és a köz- és fel­sőoktatási törvény végrehajtása. Egyes lapértesülések szerint fontos kérdés, milyen stílusbeli, kompromisszumkereső változá­sok történnek a kormányzat munkájában, amit már jelez a miniszterelnök békülékenyebb hangneme. (A napokban Lázár János frakcióvezető a hibák kija­vításáról is beszélt.) Szóba ke­rülhet Schmitt Pál államfő kis­doktori botránya is. az MSZP pénteken Budapesten tartja szezonnyitó frakcióülését. Véglegesítik hétpontos gazdaság­élénkítő csomagjukat. Módosíta­nák az alkotmány, hogy az embe­rek népszavazással vonhassák meg bizalmukat az államfőtől. ■ A kormány mostani jog­alkotási programjában 43 javaslat szerepel. A jobbik évadnyitó kétnapos frakcióülését csütörtökön és pénteken tartja Budapesten. Hangsúlyosan foglalkoznak majd a szegénység mértékének csökkentésére és az emberek megélhetésének javítására irá­nyuló javaslatokkal. A szerintük elhibázott, a gazdagokat támo­gató gazdaság- és szociálpoliti­ka kiegyensúlyozására indítvá­nyokat nyújtanak be. az lmp pénteken és a jövő hé­ten is frakcióülést tart. Továbbra is nyomás alatt akarják tartani a kormányt, hogy vonja vissza a demokratikus intézményrend­szer leépítését célzó intézkedé­seket. Kidolgozzák az „Új Ellen­állás’’ gyakorlati részleteit. Jövő szerdáig lehet igényelni a februári bérkompenzációt A közszféra és a közcélú egyhá­zi intézmények dolgozói nem kaphatnak bérkompenzációt feb­ruárra, ha február 15-ig nem ad­nak be erre vonatkozó kérelmet a munkáltatójuknak - közölte a közigazgatási és igazságügyi tár­ca. Az egyházi intézményi dolgo­zóknak sem lesz kisebb a fizeté­sük a kormányrendelet értelmé­ben. Jogszabály biztosítja, hogy idén a nettó rendszeres kereset ne csökkenjen akkor sem, ha a ta­valyi és idei adó- és járulékválto­zások egyébként hátrányosan érintenék a munkavállalókat. Annak érdekében, hogy a kom­penzációt egész évre biztosítani lehessen, a dolgozóknak legké­sőbb március 15-ig nyilatkozni­uk kell a munkáltatójuknak; ha a jogviszony év közben keletkezett, egyidejűleg lehet a munkavállaló­nak benyújtani a nyilatkozatot. A munkáltató a kompenzációs igényt csak az átvétel után tudja megküldeni az illetékes illet­ményszámfejtő helynek. A nyilatkozat folyamatosan be­nyújtható, de akinek február 15. után érkezik be a kérelme, annak a februári bérében még nem jele­nik meg a kompenzáció összege, de visszamenőlegesen később még megkaphatja. ■ HIRDETÉS Válassza az Igényes kétheti műsormagazint! * színeíH------­Pr óbálja ki előfizetésben a Kéthetes t! Fix árfolyam: kibővítik a kört, kitolják a határidőt MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2012. február 8-án: A kibővített árfolyamrögzítést a kormány várhatóan 2017. júni­us 30-ig kitolja - értesült az in­dex. Az új gyűjtőszámla-hitel­szerződések megkötésére ápri­listól kerülhet sor, ezért az erede­ti, 2016. év végi határidőig csak 4,5 év lenne hátra. A hosszabbí­tást a bankszövetség támogatta. A kedvezményre jogosultak kö­rét is bővíthetik: a javaslat a lí- zingeseket is bevonná ebbe a körbe azért, mert a végtörlesz­tést is kiterjesztették erre a kör­re, így most indokolatlan lenne a kizárásuk. A devizában tör­lesztők viszont hátrányba kerül­nek, ők jelen állás szerint nem kérhetik a rögzítést. Áprilistól év végéig a közszfé­ra dolgozóit a bankok soron kí­vül bírálják el, és egyszeri, visz- sza nem térítendő támogatást is kapnak az államtól július 1-jéig, ami 10 milliárdos költségvetési kiadás. Az árfolyamrögzítés 60 hónapja alatt a 300-450 ezer érintett kamattámogatása 103- 154 milliárdos költségvetési ki­adást jelent. A javaslat főbb vo­nalaiban megegyezik a korábbi kormányzati elképzelésekkel. ■ 1€ 1$ 1CHF ■M 4 i i 289,30 Ft 218,21 Ft 238,79 Ft-2,41 Ft-3,61 Ft-2,77 Ft Megyei napilap előfizetőként tesztelje műsormagazinunkat: Most 975 Ft-ért fizethet elő három hónapra a [ Telefonáljon munkanapokon 8-16 óráig, és így 230 Ft/magazin ár helyett megjelenésenként 185 Ft-ért olvashatja kedvenc magazinját! Ajánlatunk 2012. február 29-ig érvényes. Előfizetési ajánlatunk kizárólag az adott megyei napilap terjesztési területén lakóhellyel/tartózkodásl hellyel rendelkező előfizetők által vehető Igénybe. Kérjük, hogy az adott megyei napilap terjesztési területével kapcsolatosan érdeklődjön a megyei napilap helyi tarifával hívható ügyfélszolgálati telefonszámán. Az ajánlatot azok a természetes személyek vehetik Igénybe, akiknek az előfizetést megelőző 3 hónapon belül a megadott előfizetői személyes adatokkal és/vagy előfizetési címen nem volt érvényes, az ajánlatban feltüntetett magazin előfizetése. Megrendelését kővetően a megyei lap kézbesítője felkeresi Önt a számlával. A díjfizetést kővető hónapban megjelenő első lapszámtól kézbesítjük Önnek magazinunkat. Az előfizetésre és adatkezelésre vonatkozé rendelkezéseket az Előfizetői Üzletszabályzatban találja a www.aslapok.hu oldalon. Akcíókód: 1989 . AA _ _ A Tolnai Népújság BÉKÉS^HÍRIAP Hívjon: 06-40-510-510 hevbm«m 1««,* Somogyi Hírlap Dunántúli Napló Brüsszel vizsgálja a hallgatók röghöz kötését uniós jogszabályt sérthet és közösségi célkitűzésekkel is szembemehet a magyar felsőok­tatási törvény, amely az állami­lag finanszírozott tanulóknak ír­na elő kötelező hazai munkavég­zést - értesült a Bruxlnfo. Az ok­tóberben elfogadott jogszabályt és az azt kiegészítő januári kor­mányrendeletet már vizsgálja is az Európai Bizottság, az oktatá­si EU-biztos pedig az aggályait már meg is osztotta a kormány­nyal. A bizottság szerint fennáU a veszélye annak, hogy a törvény sérti a személyek szabad áram­lásának európai elvét, illetve szembemehet a korai iskolaelha­gyók arányának csökkentését célzó uniós célkitűzéssel is. ■ Malév: brutális állami teher, ha felszámolják közel ezermiluárd forint az ál­lami teher, amit a német Hochtief főtulajdonos kezében lévő Buda­pest Airport Zrt.-vel kötött szerző­dés tartalmaz, ha a Malévet fel­számolják - mondta Budai Gyu­la. A kormánybiztos Gyurcsány Ferencre reagált: aki közölte, kor­mánya nem adott felhatalmazást titkos záradékra a BA privatizáci­ós szerződésénél. A kormánybiz­tos idézte a szerződést: „a felszá­molási megszűnési összeg meg­egyezik azzal, amely akkor lenne fizetendő”, ha megszűnne a va­gyonkezelői szerződés. Oszkó Péter volt pénzügyminiszter azt mondta, akkor kellene fizetni a BA-nak, ha más társaságok nem veszik át a kiesett forgalmat. ■ t

Next

/
Thumbnails
Contents