Tolnai Népújság, 2012. január (23. évfolyam, 1-26. szám)

2012-01-18 / 15. szám

4 BEMUTATKOZIK A PTE FEEK 2012. JANUÁR 18., SZERDA Szellemiséget is átadnak lehetőségek A FEEK-en szerzett kapcsolati tőke megmarad Többfajta képzésből is válogathat a jelentkező lehetőségek Nappali és levelező is indul Értékes a Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejleszté­si Karon szerzett diploma, a végzősök rendre el tud­nak helyezkedni - többek között erről is beszélget­tünk dr. Koltai Dénes dé­kánnal.- Ősszel a nyolcadik tanévét kezdte meg a Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesz­tési Kar (FEEK). A nyolc már szép szám, indokolt tehát a kérdés: elégedett?- Nyilván soha nem lehetek teljesen elégedett, de összességé­ben elmondhatom: minden rend­ben van a karunkon. A FEEK a Pécsi Tudományegyetem legfia­talabb, s dinamikusan fejlődő ka­ra. A gyökereket tekintve több mint 35 éves múltunk van, ez pe­dig nagy idő - nyugodtan állítha­tom, hogy ezen idő alatt világo­san körvonalazódott küldeté­sünk: a minőségi társadalom al­kotóelemeivel foglalkozunk, amelyekben a legfontosabb ér­tékteremtő tényező, a legfonto­sabb erőforrás és minőség maga az ember. A FEEK a Bologna-fo- lyamat tudományos, kutató ok­tatási és képzési kívánalmainak megfelelően működik. Az Euró­pai Unió egész életen át tartó ta­nulás eszméjét követve, alap- és mesterképzések mellett szakirá­nyú továbbképzéseket és felsőfo­kú szakképzéseket is indítunk. A kar a felnőttképzés és művelő­dés teljes körében innovatív szemlélettel, kutatási és fejleszté­si tevékenységgel, új oktatási programok megvalósításával ala­kítja tudásközpontú munkafolya­matait, s a gazdasági szférával szoros kapcsolatban újította és újítja meg képzéseinek tartal­mát, módszereit, hogy a hallgató­kat a mindenkori piacképes tu­dáshoz juttathassa.- Az nyilvánvalóan szeren­csés helyzet, ha egy kar pon­tosan tudja, milyen tudást akar átadni - ám ehhez fon­tos, hogy „felvásárló-piac” is társuljon, tehát, hogy az itt végzettek munkát is találja­nak maguknak.- Ezen a téren sincs okunk pa­naszra, tapasztalataink szerint a diplomázóink rendre el tudnak helyezkedni. Az oktatásunkban alapcélkitűzés, hogy a világra nyitott, a legújabb kihívásoknak is megfelelni képes diákok kerül­jenek ki tőlünk - azaz nem feltét­lenül a szakmában helyezkednek el, de hogy nem a diplomás mun­kanélküliek táborát bővítik majd, az egészen biztos. A kar egyéb­ként nemcsak figyelemmel kísé­ri, de fel is dolgozta volt hallgató­inak az életútját. Ennek a felmé­résnek egyértelműen az a tapasz­talata, hogy a nálunk végzettek jól megállják a helyüket a munka­erőpiacon.- Beszélhetünk esetleg egyfaj­ta „FEEK-szellemiségről” is?- Igen, úgy vélem, létezik ez. Ennek összetevője egyrészt a fentiekben említett korszerű, az új kihívásokra odafigyelő, az igé­nyekhez alkalmazkodni képes oktatás, másrészt a pezsgő, egy­másra odafigyelő közösségi élet. Karunkra mindig is jellemző volt, hogy ugyan sok a hallgató, mégis, szinte mindenki ismer mindenkit. Ráadásul ezek a kap­csolatok a diplomaszerzés után is megmaradnak, egykori diákja­ink az itt megszerzett kapcsolati tőkét „odakinn” is jól tudják hasznosítani. Nem kimondottan célunk, de örülünk annak, ha si­kerül egyfajta szellemiséget is át­adnunk.- A kapcsolati tőke mellett azért az is fontos, hogy a diá­kok már egyetemi éveik alatt megismerkedjenek a gyakor­lati oldallal. Erre is van lehe­tőség?- Szerencsére több szinten is. Diákjaink az Erasmus-program résztvevőiként el tudnak jutni más európai felsőoktatási intéz­ménybe, s szakmai gyakorlatot is végezhetnek más országokban. Emellett jó kapcsolatot ápolunk több nagy foglalkoztatóval úgy a megyében, mint az országban. Ezen kapcsolatok lehetőséget biz­tosítanak arra, hogy a hallgatók első kézből kapjanak információt a munka világáról.- Önnek ez az utolsó tanéve dékánként, azaz a szeptem­berben kezdőket már nem Ön fogja köszönteni. Ha még­is felkérnék, mit mondana nekik?- Azt, hogy jól döntöttek, hogy ide jöttek. A FEEK ugyanis - amellett, hogy hasznos tudást ad, azaz ittlétük alatt nem kell amiatt idegeskedniük, hogy mihez kez­denek majd a diplomával a ke­zükben - egy nagyon jó hely, ahol minden adott ahhoz, hogy életük legemlékezetesebb éveiket tölt­sék el. Hozzátenném még, hogy biztos vagyok abban, az intéz­mény jó kezekbe került, azaz nem áll meg az élet utánam sem. PTE FEEK KÖZPONTI TANULMÁNYI IRODA 7633 Pécs, Szántó Kovács Já­nos utca 1/B. TEL: 72/501-500 (hétfőtől csü­törtökig: 8:00-15:00 óráig; pénteken: 8:00-12:00 óráig) FAX: 72/501-500/22537 WEB: http://kti.pte.hu KÖZPONTI E-MAIL CÍM: infokti@pte.hu FELVÉTELI INFORMÁCIÓ: 06-72/501-500/22216, 22238, 22286, 22362 mellékeken Formák: nappali (N), levelező (L), államilag finanszírozott (Á), költségtérítéses (K). Alapképzések Andragógia (BA) (6 félév, ANÁ, ANK, ALK formában) A FELNŐTTKÉPZÉSI SZERVEZŐ szakirányon végzettek képesek a tanítás-tanulás teljes folyama­tát tervezni, szervezni és irányí­tani. Alkalmasak a felnőttkép­zés iránti szükségletek felméré­sére, a változó igényekhez iga­zodó tananyag-fejlesztésre, a ta­nulásszervezés különböző mód­jainak alkalmazására és magas szintű felnőttoktatás-módszerta­ni kultúrával rendelkeznek. Ké­pesek a képzési folyamat érté­kelésére, a képzési folyamat mű­ködtetésére értékálló minőség- biztosítási rendszerben. A MUNKAVÁLLALÁSI TANÁCSADÓ szakirányban diplomát szerzők felkészültek a munkaerőpiac helyzetének folyamatos követé­sére, a pályakorrekció, a pálya- módosítás vagy a munkavállalás általános összefüggésrendszeré­ben felmerülő személyes prob­lémák kezelésére. A MŰVELŐDÉSSZERVEZŐ SZAK­IRÁNYON végzettek speciális tu­dásuk révén képesek kistelepü­lések, intézmények, szervezetek és közösségek művelődési folya­matait tervezni, szervezni, koor­dinálni és továbbfejleszteni. A személyügyi szervező szak­irányon végzők alkalmasak a szervezetek humánerőforrás­gazdálkodásának fejlesztő, irá­nyító feladatai ellátására, vala­mint a személyes kapcsolatte­remtésre épülő tanácsadási fo­lyamatok megtervezésére és fenntartására, a munkavállalói problémákkal küzdők szakmai szocializációjának elősegítésére. Informatikus könyvtáros (BA) (6 félév, ANÁ, ANK, ALK formában) AZ INFORMÁCIÓS MŰVELTSÉG PE­DAGÓGIÁJA szakirány azt ígéri, hogy aki elvégzi, az az informá­ciók előállításának, keresésének és felhasználásának elméletét és gyakorlatát magas szinten isme­ri, ezen ismeretek birtokában képes az információs műveltség ismeretanyagának oktatására mind a közoktatásban, mind a felsőoktatásban, illetve alkalmas iskolai könyvtárak vezetésére. A SAJTÓ-, MÉDIA- ÉS KÖNYVKIADÁS szakirány azt ígéri, hogy aki azt elvégzi, az a sajtó, a média és a könyvkiadás területén is alkal­mazható ismeretekre tesz szert. A szakirány gyakorlatorientált képzési formája segíti, hogy a hallgatók megismerjék az írott és az elektronikus sajtó működé­sét, a nyilvánosság dimenzióit és konfliktusait, illetve képet kapja­nak a könyvkiadás legújabb pi­aci mechanizmusairól. Mesterképzések Andragógia (MA)__________________ Emberi erőforrás tanácsadó (MA)___ Informatikus könyvtáros (MA) ________ Ku lturális médiádé (MA) Tanár - könyvtárpedagógia - tanár (MA) Tanár - andragógus - tanár (MA)______ A főiskolai, és egyetemi szakok mellett olyan felsőfokú szakkép­zéseket is kínál a kar, melyekkel egyrészt el lehet helyezkedni a munkaerőpiacon, másrészt az itt megszerzett kreditpontok beszá­míthatók a további felsőoktatási tanulmányokhoz. Felsőfokú szakképzések (4 félév, FNÁ, FLA és FLÁ, FLK formában) Ifjúságsegítő. Média moderá­tor. Képzési szakasszisztens. Reklámszervező szakmene­dzser. Európai uniós üzleti szak- ügyintéző. Sportkommunikátor. Közösségi-civil szervező. Pénz­ügyi szakügyintéző. Számviteli szakügyintéző. Idegenforgalmi szakmenedzser. Kereskedelmi szakmenedzser. Szakirányú továbbképzések _______(4 félév, LK formában)_______ Pu blic Relations és szóvivő. Protokoll szaktanácsadó és ren­dezvényszervező. A dokumen­tumkezelés információs és kom­munikációs technológiai (IKT) alapjai. Ifjúsági tanulmányok. Kulturális projektmenedzser. Munkavállalási tanácsadó. Sze­mélyügyi szaktanácsadó. Sze­mélyügyi szervező. Az oldal a PTE támogatásával készült Oldalszerkesztő: Fülöp Zoltán Akár külföldön is képezhetik magukat a diákok A Pécsi Tudományegyetem Fel­nőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar partneregyete­mei (28 db) az alábbi célorszá­gokban találhatóak: Hollandia (Arnhem, Tilburg), Horvátor­szág (Eszék), Románia (Maros- vásárhely, Kolozsvár), Németor­szág (Berlin, Duisburg-Essen, Freiberg, Hamburg, Zittau/Gör- litz), Franciaország (Párizs, Lyon), Szlovénia (Ljubljana), Tö­rökország (Isztambul), Belgium (Leuven), Ausztria (Klagenfurt), Svédország (Sundsvall, Öster- sund), Lengyelország (Torun, Opole), Litvánia (Kaunas), Spa­nyolország (Valladolid), Csehor­szág (Brno, Olomouc), Szlovákia (Banská Bystrica). A partner- egyetemek folyamatosan várják hallgatóinkat, s a kar hallgatói is folyamatosan részt vesznek csereprogramokban, erősítve a nemzetközi kapcsolatokat. A FEEK előterébe akkor is jó betérni, ha éppen aznap nincs semmi dolgunk: a hangulatos helyiségben mindig gyorsan telik az idő A hallgatóknak nincs okuk panaszra: a legmodernebb számítógépek állnak rendelkezésükre, s könnyítik meg jelentősen a tanulásukat Koltai Dénes dékán biztos abban, hogy az intézmény jó kezekbe kerül A KAR KÉPEKBEN A kar folyamatosan odafigyel a hallgatói igényekre, mivel azt vallják: valóban használható tudást kell átadniuk

Next

/
Thumbnails
Contents