Tolnai Népújság, 2012. január (23. évfolyam, 1-26. szám)
2012-01-03 / 2. szám
TUDASTAR A 12 RÉSZES SOROZAT 9. TÖRTÉNETE Kirgiz nomádok a Pamír-hegységben Afganisztán Egy félreeső magaslati völgyben néhány száz nomád küzd a túlélésért A Pamírban csak a tehetős családok engedhetik meg maguknak a tevék tartását haszonállatként A hegyvidéken néhány száz nomád talán a legkeményebb körülmények között él, amit ember valaha is elviselt. A Pamír- kirgizeknek csaknem negyed századon át nem volt kapcsolata a külvilággal. Most első ízben telelt át táboraikban egy nyugati kutató. Egy olyan etnológus számára, mint én, az Észak-Afganisztán barátságtalan hegyvidékén kitartó emberek élete egyedülálló tanulmányozásra ad lehetőséget. Apró közösségük egy szenvedéssel teli történelem maradványa. 150 évvel ezelőtt ez a pásztornép csak nyaranta élt az afgán Pamir magaslatain, egy gleccserek formálta sivárságban a Hindu- kus és a Pamír-hegység között. Télen, mikor idefent a hőmérséklet akár mínusz 50 Celsius-fok alá is süllyedhet, a Pamír-kirgi- zek a lejjebb fekvő völgyekbe terelték nyájaikat, a mai Tádzsikisztán területére. Ekkor azonban a geopolitikai fejlemények bezárták a pamíro- kat téli lakóhelyükre: a Pamir völgyei 1895 óta az úgynevezett Wakhan-folyosóban fekszenek, amely egy 270 kilométer hosszú, helyenként mindössze 15 kilométer széles földnyelv, és az orosz-brit Pamír-szerződésben Afganisztánhoz került, hogy elválassza a brit uralom alatt álló Indiát a cári birodalomtól. A politikai változás eleinte alig volt hatással az itt élő kirgizekre - amíg a határok csak papíron léteztek. 1930-ban azonban a Szovjetunió lezárta a terület északi határát, a folyosó keleti felén az 1949-ben kommunistává vált Kína zárkózott be, délen pedig a pakisztáni határállomások állták a pásztorok útját. Ebből a zárványból az akkori kán 1300 alattvalójával még Afganisztán 1979-es szovjet megszállása előtt a szomszédos Pakisztánba menekült. A csoport többsége aztán négy évvel később Törökországba költözött, ahol a Pamírból kivándorolt kirgizek ma már csatornázott, be- kötőúttal és elektromos árammal ellátott falvakban élnek, gyermekeiket iskolába és egyetemre járatják. 1979-ben Abdul Rashid, a mai kán vezetésével alig 250 kirgiz döntött úgy, hogy visszaköltözik az afgán hegyvidékre, hogy ott folytassa régi életét. Harminc éven át szinte egyetlen nyugati antropológus sem járt utána, mi történt azóta ezzel a csoporttal. Ezt akarom pótolni, mivel rengeteg tisztázatlan kérdés merül fel: hogyan szer■ Egykor a Pamír-kirgizek csak nyaranta éltek idefent, ám a 30-as évek óta az államhatárok lezárják a völgyekbe vezető utat. vezik meg a Pamír-kirgizek együttélésüket ebben a barátságtalan környezetben? Milyen változásokon mentek át a hagyományok? Az egyetemen megtanultam, hogy az etnológus csak akkor értheti meg a kutatása tárgyát képező társadalmat, ha osztozik annak tapasztalataiban és élményeiben. Ez állt elhatározásom hátterében, amikor Biskekben, Kirgizisztán fővárosában megtanultam a nyelvet. A Bostoni Egyetemről egyik mentorom azt javasolta, a hegyekbe ne vigyek magammal többet a nélkülözhetetlen dolgoknál: instant kávé, whisky, gyógyszerek és néhány vastag könyv a „hosszú téli éjszakákra”. Ez bölcs tanácsnak bizonyult, de persze nem mindenben tartottam magam hozzá. Amikor elhagytam Biskeket, 300 kilogrammot nyomott a csomagom. Az afgán Iskasimig öt napot kellett utaznom, és ott további készleteket vásároltam: még több gázpatront szereztem be, és nyolc jakkal nyolc napon át vonultam a Wakhan-folyosó keskeny völgyeiben, fel a hegyekbe. Mindegyik állat 80 kiló csomagot cipelt, és amikor megérkeztem Abdul Rashid kán táborába, mindenki rajtam nevetett. De már ekkor sejtettem, később még jól jön majd a rengeteg készlet. Elvégre egy egész évet terveztem a Pamírban tölteni, a telet is beleértve. Ez pedig egy olyan évszak, amely ezen a félreeső hegyvidéken még a helyieknek is kihívást jelent. Viszont ebben az időszakban lehet a legjobban tanulmányozni a Pamír- kirgizeket, és viszonylag készségesen válaszolnak kérdéseimre, hiszen nemigen van más teendőjük: pásztorok, állataikkal a nyári hónapokban járják a legelőket. Csak télen élheti át az ember, mit gondolnak eme világtól a pamír gazdaságának gerincét a jakok és a birkák tartása képezi. A kirgizek legtöbbet jószágukkal törődnek, minden férfi célja a "bai" utótag viselése nevében: az számít gazdagnak, aki több mint száz birkát, harminc jakot és néhány lovat birtokol. Ameny- nyiben még tevékre is szert tesz, ezek tovább növelik tekintélyét. elzárt iszlám közösség tagjai az életről. Ráadásul a kirgizek egy korábbi látogatásom alkalmával a szemembe vágták: olyasfajta, mint én, lehetetlen, hogy itt egy sátorban átvészelje a fagyos téli hónapokat. És valóban, tudomásom szerint én vagyok az egyetlen nyugati ember, aki valaha egy egész telet töltött el az afgán Pamírban. Itt, több mint négyezer méteres magasságban a tél már kora szeptemberben megkezdődik. Aztán fokozatosan elviselhetetlen hideg lesz. Az éjszakai hőmérséklet ugyan a nyári hónapokban is fagypont alá esik, valamint hóra is szinte mindig lehet számítani, októbertől a leesett mennyiség már nem olvad el. És a Bad-i Wakhan, egy délnyugati szél, folyamatosan fúj, így veszi kezdetét a hóviharok hosszú időszaka. A kirgizek a haszonállatok szükségleteihez igazítják mindennapjaik menetrendjét. Ez határozza meg, mikor kelnek, mikor esznek, illetve mikor jön el az új táborhely keresésének ideje. Ez a ritmus évszázadok óta változatlan, még ha az állatok száma jelentősen csökkent is. Jelenleg a Pamírban csaknem tízezer birkát és kecskét tartanak. Egy francia expedíció résztvevői 1886 és 1887 telén arra a következtetésre jutottak, hogy „bizony nagy bűnt kellett elkövetnie az embernek ahhoz, hogy a Pamírban akarjon maradni...” A kirgizek egész évben több mint 50 tábort tartanak fenn a térségben, hozzávetőleg 1200 négyzetkilométeren elszórva. Minden táborban 2-14 család él. ■ Az afganisztáni Wakhan-folyosó gyarmati maradvány: ütközőzónaként szolgált Nagy-Britannia és Oroszország között. A völgyek északi lejtőin nyári táborok, a déli lejtőkön pedig téli táborok helyezkednek el. Utóbbiakat évente csaknem nyolc hónapig lakják, ezért gyakran jobban ki vannak építve, a jurták mellett néhány állandó agyagkunyhóval, sőt néha egyszerű vízvezetékek is fokozzák a komfortérzést. A többi tábor rendszerint kisebb, mivel az embereknek a téli hónapokban nagyobb területen kell eloszlaniuk, hogy a kopár mezőkön szerény mértékben rendelkezésre álló táplálékkal jóllakassák nyájaikat. Abdul Rashid kán téli táborában hét család él. Eleinte velük együtt ettem jurtáikban; az étkezések kenyérből, joghurtból, tejszínből, egyfajta mozzarellából, szárított túróból, tejes és sós teából, valamint növényi zsiradékkal elkészített rizsből álltak. Hamarosan azonban elegem lett ebből a kosztból, és amúgy sem akartam igénybe venni a kirgizek készleteit, így nekiláttam, hogy magam gondoskodjam étkezésemről. Eleinte a szennyesemet is a nőknek adtam, de mivel ők szárított trágyával táplálják a víz melegítésére használt tüzet, minden ruhámból áradt az európai orrnak kissé szokatlan jakszag. Ezért mosom a ruháimat most már inkább saját magam. Ez pedig kínszenvedés: legalább kétszer kell vízért mennem, ami négyszer húsz percet jelent. Majdnem egy órát várok, amíg a gázfőzőn felmelegszik a víz. Aztán több vödröt töltök meg, és még egy órán át áztatom, sikálom és öblítem a ruhákat. Végül fellógatom azokat, és hagyom, hogy megfagyjanak. Aztán egy méretes kőnek verve eltávolítóm róluk a jeget, több napba telik, míg végre megszáradnak. Reggeleimet tehát a házimunkának szentelem, mindenekelőtt annak a küzdelemnek, hogy feltöltsem az autó akkumulátorait, hogy üzemben tartsam laptopomat, műholdas telefonomat, az iPodot és a lámpákat. Délben rendszerint belemélyedek etnológiai tanulmányaimba: más, gyakran távoli táborokat látogatok, a történelemről, politikáról vagy állattenyésztésről kérdezek. És számolom az embereket, mivel tisztázni szeretném, hányán is tartanak ki idefent. Ez nehezebb, mint amilyennek hangzik. A kán ugyan 2000- re tette létszámukat, mert így több támogatást remél a kormánytól vagy a segélyszervezetektől, én azonban kutakodásaim alapján mindössze 650 embert jegyzek fel. A megkérdezettek eleinte bizalmatlanok voltak: nem, vagy hamis dolgokat válaszoltak. Időközben azonban sikerült kialakítani a stratégiát bizalmuk elnyerésére. Vagy a józan eszükre próbálok hatni, vagy a rám szánt idejükért - és azért, hogy például elmesélik, miért nem játszanak már szerepet életükben a régi népmesék és a hagyományos kézművesség - gyógyszereket ajánlok cserébe. A válasz meglehetősen szomorú és nem igazán meglepő: a túlélésért folytatott küzdelem nem hagy teret a hagyományok ápolásának. Ráadásul az idefent élők teljesen el vannak zárva a Közép-Azsiában élő rokonaik gazdag kulturális életétől. A nomádok életének alapja Megajándékozhatjuk a GEO két lapszámával? Éljen a lehetőséggel, vegyen részt próbaolvasási akciónkban, és fedezze fel a GEO világát! Kérjük telefonáljon 2012. január 4-én szerdán 8:00 és 16:00 óra között, és igényelje lapcsomagunkat! S81B @E'.v Megköszönjiil íogy előfizetőnk Várjuk jelentkezését: © Telefonon: (+36-1) 488-5588 © E-mailben: elofizetes@axels.hu Ajánlatunk 2012. január Wn beérkezett jelentkezés esetén érvényes. Próbaolvasási ajánlatunk kizárólag az adott me®ei napilap tetjesztési területen lakohelyel/tartézkodásl hellyel rendelkező előfizetők által íőtieté igénybe. Kéijiik. hogy az adott megyei napilap terjesztési területével kapcsolatosan érdeklődjön e ügyfélszo^álati telefonszőmán. Az ajánlatot azok a természetes személyek veheti! igényéé, akiknek az akciót megelőző 3 hónapon belül a megadott személyes adatokkal és/vagy címen nem volt érvényes, az ajánlatban felúntetett magazln/magazlnokra előfizetése óe nem volt próbaolvasása sem. Az előfizetésre zéseket az Befizetői Üzletszabályzatban találja a imv.aslapok.hu oldalon. Az ajánlatban fefluntetett magazinok korábbi lapszámait összecsomagolva küldjük ki az akdébab résztvevőknek, a készlet erejéig. megyei napilap helyi tenfaval Unható