Tolnai Népújság, 2012. január (23. évfolyam, 1-26. szám)

2012-01-14 / 12. szám

MOZAIK 2012. JANUÁR 14., SZOMBAT TV-JEGYZET Sóhajtozás, egyetértés hogy A magyar dokumentum- filmek szinte mind minőségi munkák, az lassan közhely. Ám éppen ez a „minőségiség” az, amely megnehezítheti egy kezdő rendező életét: ha ugyanis egy erős közepes fil­met tesz le az asztalra, amely­ben alapvetően azért minden rendben van (azaz nem ugrál a kép, nem csúszik a hang, és még a téma is friss), akkor előfordulhat, hogy a nézők többsége átszörfól azon, ami­be ő esetleg éveket ölt. az on the spot nem közepes munka. Az On the Spot na­gyon jó munka. Az egy dolog, hogy Cseke Eszter és S. Ta­kács András a szívét beleteszi a filmbe - ám szerencsére az eszüket sem hagyják otthon. Egyetlen rész elég, hogy ezt alátámasszuk. Rendezőpáro­sunk egyik filmjének a témá­ja a japán földrengés és szö­kőár volt. Hőseink a kataszt­rófát követő harmadik napon már a helyszínen forgattak, kamerájuk elől nem maradt rejtve sem a totálisan dara­bokra hullott város, sem a családját kereső harmincas férfi. A forgatás első négy napja alatt azonban három robbanás történt a fukusimai atomerőműnél, úgyhogy a két filmes sok más újságíróval együtt inkább hazarepült. Va­lójában már az addig elké­szültből is összedobhatták volna az On the Spot aktuális részét - ők azonban egy hó­nappal később visszamentek, így végre mi is megtudjuk, mi van a katasztrófán túl, mi tör­tént a több mint tízezer halá­los áldozatot követelő cunami óta azokkal, akik mindenüket elveszítették. A JÓ DOKUMENTUMRLM egyik ismérve, hogy utána sóhaj­tunk egy nagyot, esetleg bólo­gatunk, egyetértőén. Az On the Spot stáblistáját simán vé­gigsóhajtjuk, végigbólogatjuk. ■ F.Z. M2, JANUÁR 16. Kisfilmek a nagyvilágból Télen is útra lehet kelni kalandozás A velencei karneválra leruccanni sem drága hóbort A karneváli forgatag igazi téli kikapcsolódást jelenthet, ráadásul mostanában egészen pénztárcabarát árakon is eljuthatunk Velencébe Bár a tél eddig enyhe, egy kis melegség és legalább lazítás sosem árt. Sokan kelnek útra, ráadásul az árak is alacsonyabbak va­lamelyest. Méhes Károly Aki magasabb hőmérsékletekre vágyik, annak sem kell feltétle­nül Patayában vagy Báliban gon­dolkodnia: szinte már minden faluban akad egy termálfürdő, Bogácson épp úgy, mint mond­juk Cegléden. Etetik-itatják az embert, dögönyözik, ha kell, és 3-5 nap sem kerül többe 50-70 ezer forintnál. Fesztivál kevesebb akad ilyen­kor, de a 22 magyar borvidék is érdemes a látogatásra: beveszi magát az ember valamelyik pin­cébe, aztán kedvére iszogathat. Igaz, ezt azért túl hosszan nem lehet űzni. Igazi téli sport lehet a disznó­vágás is. Van például hagyomá­nyos hajdúsági disznótor, de ugyanilyen akad Zalában is, és bizonyára még szerte az ország­ban: jöhetnek a városi népek, Dezsőt lebökik, közben álló nap lehet pálinkázni, forralt borozni, majd töpörtyűt és hurkát enni. Egy hétvége, amiben szállás is benne van az eszem-iszom mel­lett, kb. 25-40 ezer forint, a hely nívójától függően. , A határokon túl biztos népsze­rű lesz idén is a velencei karne­vál. Itt egészen lementek az árak: már 9900 forinttól vannak utak, amiben benne foglaltatik az utazáson kívül 1 éjszaka, ide­genvezetés és még egy muranói üveggyár-látogatás is. De érde­kes lehet egy klasszikus Bécs- Pozsony-Prága túra: ilyesmire 3-4-5 napos kiszerelésben 30- 50 ezer forintért fizethetünk be. Nagyjából ez a kategória a szlo­vén Alpok, nem síelőknek, ha­nem azoknak, akik szeretnek kisvárosokban kalandozni és felfedezni. Kicsit olcsóbban összejöhet a nagyon távol is MÁR NEM MINDEN távol-keleti Út kerül milliókba, sőt, egy-egy ajánlat meglepően jutányos. El lehet jutni Sri Lankám - igaz, csupán kétcsillagos hotel­be - 199 ezer forintért. A má­sik irányban Las Vegasba csá­bítják az embert, egy akcióban mindössze 10 ezer forintért kí­nálnak szállást éjszakánként a szerencsejáték metropoliszá­ban; persze, oda is kell jutni... Nyilván vannak hajmeresztő árak is: Fmncia Polinéziában, ha valaki csak ott tudja elkép­zelni a januárt, egy ötcsillagos lakosztályért 127 ezer forintot kell kicsengetnie - naponta. POÉNPEECEK A szemüveges tanárnő kez­di elveszíteni a türelmét, az osztály annyira nem figyel.- Te, ott hátul! Mikor volt az Aranybulla?- Tudom is én.- Mikor volt a tatárjárás?- Fogalmam sincs.- De hiszen ezt a múlt órán tanultuk. Mit csináltál teg­nap este?- A kocsmában voltam. Megittunk pár üveg sört a haverokkal.- És ezt csak így kijelented? Hogyan akarsz átmenni a vizsgán?- Sehogy. Én a szerelő va­gyok, és a radiátort jöttem megjavítani. ■ Egy vendég állandóan a leg­erősebb altatókat kéri a szállodai orvostól, mégis minden éjjel nőkkel szóra­kozik a bárban. Egyszer meg is kérdezi tőle az orvos:- Nem hat az altató amit ad­tam?- Dehogynem, doktor úr, a feleségem úgy alszik tőle, mint a bunda. ■ Egy kisgyerek áll az utca­sarkon, szívja a cigit és na­gyokat húz egy pálinkás­üvegből. Egy néni meglátja és felháborodva rászól:- Kisfiam, nem kéne neked az iskolában lenned?,- Hogy a francban len­nék? Még csak ötéves va­gyok! ■ Egy használt autó új tulajdo­nosa mérgesen ront be a ko­csi előző gazdájához:- Amikor megvettem a kocsiját, maga azt mondta, egyik ámulatból a másikba fogok esni! És most tessék, be sem indul!- Na látja, ez az első... Vízzel is tölthető a mobiltelefon hidrogén Tízórás hosszabbítás az akkumulátornak, bárhol Tiltanák a cigiszüneteket a német munkáltatók Kalandoroknak szánt telefontöl­tőt mutatott be egy svéd cég a Las Vegas-i elektronikai újdon­ságok kiállításán. A PowerTrekk nevű eszköz szinte minden olyan berendezéshez (mobilte­lefon, GPS, tablet) alkalmas, amely USB csatlakozón keresz­tül kapja az áramot. A töltő ve­gyi reakcióval készít elektro­mosságot: csupán vizet kell ön­teni a tenyérnyi méretű eszköz táljába, belehelyezni egy nát- rium-szilicid tartalmú speciális kapszulát, bezárni a tartályt és csatlakoztatni a tölteni kívánt eszközt. A nátrium-szilicid egy ritka, gyártója szerint ártalmat­lan vegyi anyag, amely vízzel érintkezve hidrogént bocsát ki ­ezzel egy kapszulányi anyag mintegy tíz órányi üzemidőt ké­pes adni egy telefonnak. A bár­milyen vízzel használható töltő várhatóan 300 dollár körüli áron lesz majd kapható, azaz jó­val drágább lesz a már most is elérhető napelemes vagy teke- rős áramfejlesztőknél. . ■ N. L. A német munkaadók egyre rosz- szabbul viselik, hogy a dolgozók munkaidőben rágyújtanak, mert az plusz költséget jelent - írja az MTI. Egy vállalkozói szövetségi vezető a Bild hírportáljának úgy fogalmazott: „Elég volt a munka­helyi füstölésből. A cigarettaszü­netek a munkáltatónak pénzbe kerülnek, és zavarják a munkát.” Példaként Svédország is felme­rült, ahol csak ebédszünetben en­gedélyezik a dohányzást. Egy má­sik vállalkozói szervezet szerint a dohányosoknak járó extra szüne­tek diszkriminálják a nemdo­hányzókat, de van olyan véle­mény is, amely szerint a szüne­tek betiltása ugyanúgy hátrányos megkülönböztetés lenne. ■ Kamera lesi a lubickoló pingvineket kifutó Nemzetközi fajmentési programban érkeztek Szegedre a frakkosok A fogorvostól félöknek segíthet pár tűszúrás Nem a Dél-Alföld klímája hűlt le drasztikusan, hanem egy veszé­lyeztetett faj megmentése érde­kében bukkantak fel pingvinek a Szegedi Vadasparkban. A szá­razföldön kissé esetlenül totyo­gó, a vízben viszont villámgyors madarakat különleges látvá­nyosságnak is szánják, ezért márciustól az etetésük is a nyil­vánosság előtt zajlik majd. A hat hím és hat tojó németor­szági állatkertekből érkezett a napfény városába, de nem félő, hogy itt melegük lenne. A pápa­szemes pingvinek ugyanis Dél- Afrika partjainál élnek, így az év legforróbb időszakában sem lesz szükségük költséges hűtésre. A kifutójukat a légkondicionálás kivételével minden kényelem­mel felszerelték: üvegfalú me­dencét is kaptak, hogy bemutat­hassák úszótudományukat. Mu­tatványaikra távolról is rácsodál­kozhatunk, hiszen a vadaspar­kot webkamerák figyelik, a köz­vetítést a zooszeged.hu címen le­het követni. A pápaszemes pingvinek faja a kihalás szélére került, ezért fogságban igyekeznek szaporí­tani őket. Állományuk amiatt csökkent az elmúlt évszázadban a tizedére, mert a civilizációhoz közeli helyeken élnek, így a tojá­saik és az ürülékükből képződő guanó miatt a közelmúltig állan­dó zaklatásnak voltak kitéve. ■ N.L. A pápaszemes pingvinek már belakták a komfortos, medencés szállásukat Csökkenti a fogorvosi kezelések előtt álló páciensek félelmét a fü­lön végzett akupunktúra, derült ki a Bécsi Orvostudományi Egye­tem kísérletéből - írja az MTI. A kutatók 182, véletlenszerű­en kiválasztott, fogorvosi keze­lésre készülő pácienst vizsgál­tak meg a kutatás során. A be­avatkozás előtt közvetlenül pszichológiai teszttel mérték fel a páciensek félelmének mérté­két, amelyet egy 1-től 10-ig ter­jedő skálán számoztak. A részt­vevők egy csoportja ezután a külső fül megfelelő pontjain nyugtató és lazító akupunktú- rás kezelést, egy másik csoport „álakupunktúrás” kezelést ka­pott az ujjakon, a vállon és egyéb testrészeken. A kontroll­csoport tehát nem kapott keze­lést. Húsz perccel később meg­ismételték a pszichológiai vizs­gálatot. Az eredményeket össze­hasonlítva arra jutottak, hogy mérhető módon csökkentették a fogorvostól való félelmeket az akupunktúra tűszúrásai. A kül­ső fülön végrehajtott valódi ke­zelés után 7,9 ponttal, az egyéb területeken alkalmazott „álke­zelés” után pedig 3,7 ponttal csökkent a páciensek félelme. Aki tehát fél a fogorvostól, előt­te ugorjon be egy hagyományos kínai orvoslást végző orvoshoz - vagy keressen olyan fogászt, aki ezt is vállalja... j > >

Next

/
Thumbnails
Contents