Tolnai Népújság, 2012. január (23. évfolyam, 1-26. szám)
2012-01-03 / 2. szám
« 2012. JANUÁR 3., KEDD 4 KÖRKÉP Kevesebb fizetés érkezhet idén a dolgozók számlájára Csípi a szemét a füsttörvény? dohányzás Jogszabály tiltja januártól szinte mindenhol a cigarettázást A GKI Gazdaságkutató Zrt. értékelése szerint 2012-ben a külső egyensúly a belföldi kereslet csökkenése és a Mercedes beinduló exportja következtében kedvezően alakul. Az áruforgalmi aktívum a tavalyi 7,5 milliárd euró után elérheti akár a 10 milliárd eurót. A gazdaság egyéb területein már kevésbé biztató a helyzet. Idén teljesen megszűnik az adójóváírás, továbbá 1 százalékponttal, 8,5 százalékra emelkedik az egészségbiztosítási járulék mértéke. A fenti hatások összességében - változatlan bruttó esetén - a nettó bér közel 11 százalékos csökkenését okozzák. ■ Várhatóan lelassulnak a költségvetési szféra fejlesztései is. 2012-ben, a már korábban megkezdett néhány autóipari beruházás kivételével, a vállalkozói beruházásokat egyaránt akadályozni fogja a forrás- és piachiány. Az állami-önkormányzati intézményrendszer jelenleg teljes mozgásban van, így nem lehet tudni, mely intézményeknek ki lesz a fenntartója, ki vállalja át az EU-forrásokkal járó kötelezettségeket, például az önerőt. Emiatt várhatóan lelassulnak a költségvetési szféra fejlesztései is. Az iparban csak 2012. második felétől várható a konjunktúra javulása, elsősorban a nagy autóipari beruházások termelésbe lépésének köszönhetően. Az építőiparban folytatódik a mélyrepülés, hat év visszaesés után újabb mínusz várható. A mezőgazdaságban az átlagon felüli 2011. évi termés után pedig idén csökkenés valószínűsíthető. ■ Venter M. Előrejelzés az idei évre (ELŐZŐ ÉVI TELJESÍTMÉNY = 100%) Mezőgazdaság-5% Ipar + 4,5% Építőipar-3% Kereskedelem-2% Szállítás és távközlés + 1,5% Egyéni fogyasztás-3% Export + 8% Import + 7% Fogyasztói árindex + 4,8% Államháztartási egyenleg-2,9% Forrás: KSH, GKI Január elsejétől tiltja a törvény a dohányzást a szórakozóhelyen, vendéglátóegységekben, intézményekben, munkahelyeken, aluljárókban, szinte mindenhol. Több vendéglátós tart a forgalom csökkenésétől. Rácz Tibor- Ez így nagyon nem jó, igazából, még bele sem gondoltam. Nem sok kedve lesz az embereknek a hidegben ácsorogni - így reagált még az óévben az egyik szekszárdi kávézóban dohányzó lány arra a kérdésre, hogy mit szól a jogszabályváltozáshoz, amely szerint január elsejétől tilos a dohányzás lényegében minden zárt légterű helyen. Ilyenek a közforgalmú intézmények - vagyis a szórakozó- és vendéglátóhelyek -, a munkahelyek, az aluljárók, a közösségi közlekedési eszközök, a megállók, a játszóterek, valamint ezek ötméteres környezete. A helyi önkormányzat további közterületeken is megtilthatja a füstölést. A vonatokon is megszűnnek a dohányzókocsik. Dohányzóhelyet csak szabad levegőn, a bejárattól öt méterre lehet kijelölni, kivéve azokat a vendéglátóhelyeket, ahol erre kizárólag közvetlenül a bejárat előtt van lehetőség. Továbbra is rá lehet gyújtani a szabadtéri szórakozóhelyeken és a kerthelyiségekben. Viszont szabadtéren sem jelölhető ki dohányzóhely közoktatási, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményekben, továbbá egészségügyi szolgáltatónál. Sudár Szabolcs a dohányzás egy kevésbé elterjedt formáját műveli, pipázik. Mint mondta, ez egy életforma, naponta három- szor-négyszer tömi meg a pipáját. - Ez a szertartás általában 15- 20 percet vesz igénybe, ám az, hogy jövőre nem gyújthatok rá, nem veszi el attól a kedvemet, n önt helyesli a dohányzási tilalmat? Szavazzon honlapunkon v(i/ ma 16 óráig: , TE0L.hu W A szavazás eredményét a szerdai számunkban közöljük. A türelmi idő áprilisig tart, ezt követően bírság szabható ki hogy a vendéglátóegységbe beüljek, hiszen ide a barátaim, ismerőseim miatt térek be - tette hozzá. Szerinte a társadalom javára válhat ez a törvény, hiszen védi a nem dohányzókat, kérdéses viszont, hogy a kisebb egységek, kocsmák forgalma mennyire csökken majd a szigorítás miatt. Úgy véli, az arany középutat kellene megtalálni, hiszen ez az intézkedés főleg azokat a vendéglőket csapja arcul, akik több millió forintért szereltettek be füstelszívó berendezéseket, illetve van elkülönítve nemdohányzó helyiségük is. Az egyik füstös kiskocsmában a pultos kisasszony szerint vendégeik 95 százaléka dohányzik, így nem tudja, hogy hányán állnak mostantól kinn az ajtó előtt, hogy füstölhessenek. Csötönyi István, szintén egy kiskocsma tulajdonosa, öt éve letette a cigit. Szerinte a vendégei nagy része nem fog betérni jövőre a kocsmájába, mivel sokan csak ott dohányoznak. Van olyan, aki haza sem viszi a cigarettáját, benn hagyja a pultban, mert otthon nem szívja, csak az egységben, baráti társaságban. Abban biztos, hogy kijárni nem fognak az emberek, legfeljebb, ha jó idő lesz, kiülnek majd a kerthelyiségbe. - A nem dohányzók biztosan örülnek, hiszen nekik joguk van ahhoz, hogy ne szívják a füstöt. Viszont a dohányosoknak meg ahhoz van joguk, hogy cigarettázzanak. Valahogy úgy kellene törvényeket alkotni, hogy az ő jogaik se sérülKétszer is drágul majd a cigaretta az EGÉSZSÉGÜGYI államtitkárság népegészségügyi kampányának célja, hogy minél többen hagyják abba a dohányzást, illetve el se kezdjék. Számolnak azzal, hogy visszaesik a dohánytermékek forgalma, de ezzel párhuzamosan a dohánytermékek jövedéki adója emelkedni fog, így a költségvetésben ez vélhetően nem okoz majd hiányt. A korábban tervezettnél nagyobb mértékben, ráadásul május és november helyett már februárban és júliusban nő a dohánytermékek jövedéki adója. A kormány húszmilliárdforint többletbevételt vár ettől. A rendelet 2012. január 1-jén lép hatályba, de záró rendelkezései szerint a kombinált figyelmeztetések csak később jelennek meg. jenek - összegezte véleményét. Kis Áron, a Szekszárdi Est Cafe üzletvezetője azt mondta, a következő hétvégétől a szórakozóhely is dohányzásmentes lesz. Próbálják majd megértetni a vendégekkel a helyzetet, de úgy látja, nem okoz majd visszaesést a forgalomban. - A cigarettázás a kocsmai hangulathoz erősebben kötődik, mint a zenés-táncos rendezvényekhez. Sok vendégünk már jelezte is, hogy örülni fog annak, hogy benn nem lehet majd rágyújtani. Magánszemély ötvenezer forintra is büntethető zárt térben ezután csak der hánytermék-bemutatókon és a szállodák szivarszobáiban lehet dohányozni A szivarszobákban étel és ital nem szolgálható fel Ezenkívül zárt légterű dohányzóhelyiség csak büntetés-végrehajtási intézményekben és pszichiátriai intézetekben alakítható ki a fogva- tartottak, illetve a betegek számára - biztosítva, hogy dohányfüst a többi helyiségbe ne juthasson be. a dohányzási tilalom betartását az ANTSZ ellenőrzi megsértése esetén egészségvédelmi bírságot szab ki Az államigazgatási szerv a szabályok szerint „eltekinthető bírság kiszabásától, ha az intézmény vezetője, üzemeltetője, a rendez\'ény szervezője, a munkáltató, illetve akit a közforgalmú intézmény szabályzata erre kijelöl, a tilalmat megsértőt felszólította a dohányzás befejezésére, vagy ha ennek nem tesz eleget, az intézmény elhagyására ”. a bírságolás három hónap türelmi idő után, 2012 áprilisában kezdődik. Ekkortól a nép- egészségüg'i szakigazgatási szervek magánszemélyek esetó ben 50 ezer forintig, intézmó nyék esetében 2,5 millió forintig terjedő bírságot is kiszabhatnak szabályszegés esetén. Szenvedélyes gyűjtő, de nem a haszonszerzés érdekli bódi zoltán Rendkívül sok lelete a Dunából származik, amit talált, több alkalommal múzeumoknak ajándékozta dunaföldvár Eredeti szakmáját tekintve szakács Bódi Zoltán, de nem sokat forgatta hivatásosként a fakanalat, már húsz éve leszázalékolták. Azóta napszámból egészíti ki jövedelmét, és abból finanszírozza kissé költséges hobbiját. Bódi Zoltán szenvedélyes gyűjtő. Gyűjt mindent, amit a múltból értékesnek talál: csontokat, dokumentumokat, ruhákat, képeslapokat. A családi ház, amelyben szüleivel él, akár egy múzeumi raktár. Zoltán elárulja, hogy rendkívül sok lelet szármázik a Dunából, amelynek egy részét maga kutatta fel, a többit hajósoktól vásárolta, majd restauráltatta. Azt mondja, sokan foglalkoznak ilyesmivel, de a többséget csak a haszonszerzés érdekli, s kereskedik a tiltás ellenére. Ő maga csak vásárol, el nem ad, legfeljebb ajándékoz. Többször adott már múzeumoknak, köztük a megyei múzeumnak különféle leleteket. Ő volt az, aki felfedezte a Dunában azt a hajóroncsot még tíz esztendeje, amiről idén kiderítették a szakemberek, hogy hétszáz éves. Rendszeresen járja a folyó mindkét partját, így nem csoda, hogy sok kincset, s mást is talált a folyómederben. Akadt köztük osztrák címerrel díszített lőporos hordó 1841-ből, orrszarvú-, mamut- meg rénszarvascsont, vagy éppen malomkő. Néhány - számára kedves - megköBódi Zoltán mindent gyűjt, amit a múltból érdekesnek talál vült állati maradványt vitrinben tart, ilyen egy mamutbébi egyébként hatalmas állkapcsa, de a csontok többsége a szobájában, szuterénban van felhalmozva. Akadnak köztük több tízezret érő darabok, de Zoltán nem szeretne egyiktől sem megválni, sőt, ha úgy adódik, újabbakat és újabbakat vásárol. Nem csak a Duna medrében kutat szívesen, a padlások kincsei is érdeklik. Evek során figyelemre méltó kollekcióra tett szert régi ruhaneműkből. Ezeket minap a várban, kiállításon is bemutatta. A város történelme is igencsak foglalkoztatja, így az ahhoz kötődő dokumentumoknak sem tud ellenállni. Képeslapgyűjteménye közel háromszáz darabból áll, a legrégebbi egy kőnyomatos üdvözlőlap az 1800-as évekből. Az albumba rendezett lapok mellett néhány régi könyv akad a szekrények mélyén vagy tetején. Ezek közül a legékesebb darab lapokban áll ugyan, de tökéletesen olvasható: Cziráky Gyula 1893-ban a dunafóldvári vár ostromáról értekezik benne. Bódi Zoltán - miközben büszkén mutat meg néhány súlyos mamutfogat - elárulja, hogy segítségére volt néhány éve K. Németh Andrásnak, aki az 1848-as Tolna megyei honvédsírokról írt tanulmányt. Három dunaföldvári síremlék neki köszönhetően került a kötetbe. ■ Vida T.