Tolnai Népújság, 2012. január (23. évfolyam, 1-26. szám)

2012-01-12 / 10. szám

2 PAKS, DUNAFÖLDVÁR ÉS TÉRSÉGE 2012. JANUÁR 12., CSÜTÖRTÖK HÍRSÁV Gyertyákat gyújtottak az elesettek emlékére kakasd A Don-kanyarban és a madéfalvi veszedelemben elesettekre emlékeztek a na­pokban szervezett esemé­nyen a település lakói. A tör­téntekre Sebestyén Brigitta tekintett vissza előadásában. A műsor után a világhábo­rús emlékműnél és a szé­kely kopjafánál gyújtottak gyertyákat a résztvevők, (vb) Az ifjú képzőművészek bemutatják alkotásaikat simontornya A Lajtha László Alapfokú Művészetoktatási Tagintézmény tanulóinak el­ső féléves munkáiból készült kiállítás pénteken 17 órakor nyílik a művelődési házban. Boros Eszter és Gyurkóné Tóth Irén 31 tanítványának munkáit január 22-ig tekint­hetik meg az érdeklődők, (vl) Az ablakból figyelhetik a kismadarakat szekszárd Feladatuknak tartják az óvónők, hogy a gyerekekkel már kicsi ko­rukban elfogadtassák az álla­tok védelmének fontosságát. Januárban az 1. Számú Óvo­da Kindergarten mindhárom épületében madáretetőket fabrikálnak a csemeték, me­lyeket aztán kifüggesztenek az udvarban. A kis épít­ményekhez persze madárke­nyér is dukál, melyet szintén a kicsik készítettek, (má) Cinegék az etetőben (illusztráció) TISZTELT OLVASÓINKI A lap előfizetésével, kézbesítésé­vel kapcsolatos kérdéseikkel, problémáikkal keressék Paks ü^- nökségvezetőjét: Kovács Gábor, _________________ 20 /621-6778, koveksz@gmail.com Továbbiak a TEOLhu hírportálon Csengeynek hívják ezentúl névadó A magyar kultúra napján megemlékeznek a politikusról Munkaértekezlet a művelődési központban. Hefner Erika igazgató mutatja az épület látványtervét, homlokzatán az intézmény új nevével Új városi értékszemlélet következménye, hogy Csengey Dénes nevét ve­szi fel a paksi művelődési központ. Az, hogy a „kul­turális” szó is szerepel az új elnevezésben, tartalmi okokra vezethető vissza. Vida Tünde PAKS A magyar kultúra napján új nevet kap a paksi művelődési központ. Az intézmény homlok­zatára rövidesen a Csengey Dé­nes Kulturális Központ név ke­rül fel. A névválasztásról a vá­ros vezetése döntött. A paksi városvezetés gazdál­kodására hosszú idő óta jellem­ző, hogy jól sáfárkodik a javaival, kiáll az örök értékek mellett. Csengey Dénes azok közé az em­berek közé tartozott, akiket a tiszta, elvi, már-már naivságba hajló politizálás jellemzett. Nem­zeti érdekek határozták meg gondolkodását, tetteit. Ml is eze­ket az elveket valljuk: érték- és nem érdekalapú vezetés - nem­zeti alapon, átlátható, ütköztet­hető érvekkel - fejtette ki Teli Edit alpolgármester, akit a név­adás hátteréről kérdeztünk. Hoz­zátette: Csengey Dénes fiatalos lendületével, munkabírásával, akkori pártja iránti elkötelezett­ségével örök érvényű példát adott politikusoknak, íróknak egyaránt. Nem kényeskedett, nem szégyellt a politika mellé állni. Vállalni a tévedések veszé­lyeit, a közélet küzdelmeit. Tud­ta, az országnak erre volt szük­sége. Ezelőtt a maga­tartás előtt hajtunk fejet. Szeretnénk, ha ez az önzetlen szem­lélet valamilyen for­mában visszatérne az ország­ban, a közéletben. A szekszárdi születésű Csen- gey Dénes több mint húsz évvel ezelőtt az egykori MDF elnöksé­gének tagjaként gyakran vissza­járt Tolna megyébe. Szekszárdon, Pakson segített azoknak az embe­reknek, akik a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején az új kezdeményezések élére áll­tak. Ő volt az a fiatal, bölcs tanár, aki biztos eligazodási pontokat mutatott abban a bonyolult társa­dalmi-politikai helyzetben, amit rendszerváltásnak nevezünk, és nem csak a régi rendszer bírá­latában. Rendkívül érdekes volt, hogy az idősek is elfogadták, valódi néptanítóként tudott értelmezni helyzeteket és megoldásokat mu­tatni. Egy új, városi értékszemlélet következménye a névadás - húz­ta alá Teli Edit. - Szándékaink szerint 2013-ban a városi múze­umnak is nevet adunk. Terveink szerint olyan személyről nevez­zük el, aki hasonló alázattal és egyben szenvedéllyel tevékeny­Nagyobb hangsúlyt adnak az ifjúsági programoknak a kulturális központ na­gyon jó kapcsolatot ápol a többi intézménnyel, iskolák­kal, szakmai szerepet vállal a városi rendezvények szerve­zésében, lebonyolításában.- Műsorfüzetünk is az egysé­ges városi arculatot tükrözi, szép és tartalmas, jók a visz- szajelzések róla - mondta Hefner Erika, hozzátéve, hogy bármihez nyúlnak, min­dig van segítség. Amióta át­vette az intézmény vezetését, fogadókészségre talál min­denkiben. A továbbiakban erősíteni szeretnék a ház lá­togatóbarát mivoltát, illetve még az eddigieknél is na­gyobb hangsúlyt helyeznek ifjúsági programokra - vá­zolta röviden céljaikat. kedett életében, ahogy azt rövid élete során Csengey Dénes is tet­te - fűzte hozzá.- Nagy örömömre szolgál a névadás. A pályázatomban ki­emelt cél volt, hogy az intéz­ménynek nevet adjunk. Ne hu­szadik városi művelődési köz­pontként emlegessék, hanem le­gyen olyan neve, amit ha meg­hallanak szerte az országban szakmabeliek vagy kívülállók, tudják azonnal az intézmény­hez, városhoz, az ott dolgozók­hoz kötni - monda Hefner Erika igazgató. Külön kiemelte, hogy nagyon fontosnak tartja a kultu­rális - nem pedig művelődési központ elnevezést, mert az a te­vékenység, amit folytatnak, messze túlnő a művelődésen. Mivel szeretnék a névadó sze­mélyiségét megismertetni a vá­ros lakóival, ezért a magyar kul­túra napjára tervezett ünnepsé­gen életrajzi szemelvények hangzanak majd el az íróról Gacsályi József összeállításában, Hefner Erika rendezésében. Kü­lönlegessége lesz az estnek, hogy paksi pedagógusok adják elő a műsort, köztük olyanok, akik még soha nem szerepeltek színpadon. Az ünnepség január 20-án lesz. Öt nappal később a ház Art mozijában Csengey Dé- nesről készült portréfilmet lát­hat a közönség. Nehéz a helyzet, de nem tervezik új adófajták bevezetését dunaföldvár Az önkormányzat nehéz anyagi helyzete ellenére nem tervezi semmilyen új adó­nem bevezetését. Nem lesz sem ingatlanadó, sem ebadó - mondta el Keresztes Lajos polgármester. Ezer forinttal nőtt, s így 2012-ben évi 10 ezer forint lett a kommuná­lis adó. Több mint öt éve nem mó­dosították ennek az adófajtának a mértékét. Az iparűzési adó mérté­ke - lévén, hogy több éve már a maximális 2 százalékon van - nem változott. A polgármester be­számolt róla, hogy a válság olyan értelemben nem hagyott nyomot a város életén, hogy nem csök­kent a vállalkozások száma, nagy­jából annyi szűnt meg, amennyit újonnan hoztak létre. Az adófize­tési morállal sem volt komoly gond, öt olyan vállalkozás van - három ezek közül felszámolás alatt -, amelynek egymillió forin­tot meghaladó adótartozása van. A tervezett iparűzési adóbevételt tavaly sikerült túlteljesíteni. Keresztes Lajos szavai szerint a közüzemi díjak esetében sem határoztak jelentős növelésről. A szennyvízdíj esetében pedig nem született döntés, mert e téren to­vábbra sem rendeződött a vitás kérdés a szolgáltatóval. ■ V. T. Uj ügyintézési rend a legjobb megoldásokért PAKS Megváltozott az ügyintézési rend a polgármesteri hivatal egyik legnagyobb ügyfélforgalmat bo­nyolító osztályán. A szociális osztá­lyon - ahogy Badics Istvánná osz­tályvezető elmondta - átlagban na­pi 30-50 ügyfél fordul meg. Míg ko­rábban a különféle ellátási formák más-más ügyintézőhöz tartoztak, addig év elején „egyablakos” mód­szert vezettek be. Van néhány spe­ciális, többéves utánkövetést igé­nyelő ellátási forma, amely tovább­ra is egy kézben marad. Ilyen pél­dául az életkezdési támogatás, adósságkezelés, pályakezdők lete­lepedési támogatása. Az új rend­szer kényelmesebb az ügyfelek­nek, hiszen egy helyen szinte min­den ellátáshoz hozzájuthatnak. A hivatal munkatársai pedig egy-egy élethelyzetet jobban megismerve a legoptimálisabb megoldásokat tudják választani. ■ T. V. Ügyesen pályáznak, megvalósíthatják a kitűzött céljaikat eredmények A rendőrség épületének felújítása, ivó vízminőség-javító program, hulladékgazdálkodási program nagydorog Elkezdődött, és a hónap végéig várhatóan be is fejeződik a rendőrség épületé­nek felújítása. Az önkormány­zat még tavaly áprilisban nyert támogatást a beruházásra az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program vidéki örökség megőr­zését célzó keretéből. A közbe­szerzési eljárás nagyon elhúzó­dott, december elején döntött a képviselő-testület a kivitelező személyéről. Ennek eredménye­ként a paksi Dunaép Kft. végzi a munkát, de az egyedi nyílás­zárók helyben készülnek. Ezek cseréjén kívül a tetőszerkezet felújítását végzik, beleértve a faszerkezetet, a héjazatot és a bádogosszerkezetet. Készül egy akadálymentes feljáró is - szá­molt be Veres Imre polgármes­ter. A munka teljes nettó költsé­gét, 9,8 millió forintot fedezi a támogatás, az önkormányzat­nak a 2,5 millió forintra rúgó áfát kell vállalnia. A folytatásra - tette hozzá a polgármester - szintén pályáz­ni szeretnének. A vidékj örök­ség „rovatba” azért kerülhetett bele a rendőrség épülete, mert helyi védettség alatt áll. A testü­let az előző ciklusban készítet­te el a településrendezési ter­vét, és jelölte ki azokat a ma­gán- és középületeket, illetve egyéb értékeket, amelyek helyi védettséget élveznek. A szóban forgó épület egy zsidó kereske­Veres Imre (balra) és Mukli Zoltán őrsparancsnok a rendőrség előtt dő háza volt, később orvosi ren­delőként, bölcsődeként műkö­dött, majd a rendőrőrs költözött ide. Veres Imre tájékoztatása sze­rint még három jelentős beruhá­zás kezdődik idén, szintén ko­moly pályázati támogatással. Az ivóvízminőség-javító program keretében azon túl, hogy új tisz­títót építenek, bizonyos berende­zéseket cserélnek, mintegy 1400 folyóméter hosszban cserélik a vezetékeket is. Ezt a munkát - miután a kivitelező mindkét esetben az Alisca Bau Kft. - azo­kon a szakaszokon, ahol erre le­hetőség lesz, együtt végzik a szennyvízhálózat kiépítésével. Az előbbi beruházáshoz 90 szá­zalék állami támogatást nyertek, majd sikerrel pályáztak az ön­erőre is. Utóbbinál 15 százalékot tesz ki a saját erő, amit a víziközmű-társulatnak kell vál­lalnia. Az önkormányzat a Duna- Mecsek Területfejlesztési Alapít­ványtól számít segítségre a rá­eső költségek egy részének elő­teremtésében. A harmadik nagy jelentőségű projekt a Paks tér­ségi hulladékgazdálkodási prog­ram, amelyből Nagydorog költ­sége 37 millió forint lenne, ha nem járt volna sikerrel a paksi atomerőmű által tavaly alapított térségfejlesztési alapítványnál, így „csupán” 12 millió forint az önerő. ■ Vida T. A városi mú­zeumnak is nevet adunk.

Next

/
Thumbnails
Contents