Tolnai Népújság, 2011. december (22. évfolyam, 281-306. szám)

2011-12-05 / 284. szám

Euróövezet: távolinak tűnik a megoldás Párizs Ma Sarkozy és Merkel próbál egyezségre jutni a valutaunió jövőjével kapcsolatban Az integráció megerősítése vagy a szétforgácsolódás - néhány nappal a sorsdöntő párizsi EU-csúcs előtt erre a két lehetőségre korlátoz­zák európai döntéshozók az euróövezet jövőjét. AS-összeállítás „Az euró a kezdetektől hibás volt, és amikor beütött a hitelvál­ság, minden hiányosságra fény derült” - sokszor elhangzott már ez a kijelentés az utóbbi hóna­pokban, ám az mindenképpen új, hogy a hétvégén beszállt az euróövezetet temető politikusok közé Jacques Delors is. Az Euró­pai Unió és a valutaunió atyjá­nak tartott francia politikus ke­serű szavai nem sok jót ígérnek az euróövezet sorsdöntőnek tar­tott hete elé. A csütörtökön kezdődő brüsz- szeli uniós csúcstalálkozó előtt ma Angela Merkel és Nicolas Sarkozy igyekszik megállapo­dásra jutni azzal kapcsolatban, hogyan újítanák meg a valuta­unió működését. A német kan­cellár és a francia államfő is szo­rosabb felügyeletet - vagyis ki- terjedtebb integrációt - támo­gat, ám a bemutatandó elképze­lések a korábbi hírekkel ellentét­ben nem érintenék az uniós alap- szerződéseket. A két politikus el­térő nézeteket vall az európai in­tézményrendszer, az Európai Központi Bank (EKB) szerepéről, Közös szerepvállalás A PÉNZÜGYI PIACOKRA nehe­zedő nyomás olyan mértéket ért el, amely „közös és dön­tő” utat követel Európa álla­maitól - mondta a Nemzet­közi Valutaalap vezérigazga­tója. Christine Lagarde való­színűtlennek tartja, hogy az euróövezeti pénzügyi válság gyorsan megoldható. az euróövezeti közös kötvények­ről, valamint a válságkezelési in­tézkedések ütemezéséről. Merkel pénteken a Bundestag előtt tartott beszédében egyfajta „stabilitási unió” felállításában látta a megoldást. A kancellár szerint az euróövezeti pénzügyi stabilitás biztosításához elen­gedhetetlenül szükséges egy „európai adósságfék” bevezeté­se, a deficitkorlátokat megszegő országok automatikus szankcio­nálása, és az európai intézmé­nyek hatáskörének bővítése - ehhez elengedhetetlen lenne az alapszerződés módosítása. A lengyel elnökség tegnap a költségvetési politika irányításá­nak megerősítését, pénzügyi unió létrehozását és ennek ré­vén az EKB mandátumának erő­sítését javasolta az euróövezet megmentése érdekében. A kez­deményezés szerint minden tag­ország rész vehetne a vitákban, de csak az euróövezeti tagoknak lenne szavazati joga. HÍRSÁV Nemzetközi elfogatóparancs A BÍRÓSÁG nemzetközi elfo­gatóparancsot adott ki az el­len a férfi ellen, aki a gyanú szerint szerdán a főváros­ban ellopta az őrzésére bí­zott pénzszállítmányt. A 37 éves Lőrincz Róbert több mint egymilliárd forinttal, az eddigi legnagyobb ma- . gyarországi zsákmánnyal menekült el. A rendőrök megtalálták a menekülés­hez használt autót. Ismét ötnapos ülés lesz a héten a T. Házban A héten, egy hónap alatt már harmadik alkalommal, ismét ötnapos ülést tart a Ház. Az előző héten két al­kalommal éjszakai pihenőt sem tartó parlament hétfőn dönthet egyebek mellett a devizahiteleseken segítendő Nemzeti Eszközkezelő felál­lításáról, majd péntekig ti­zenhat korábban tárgyalni kezdett javaslat - köztük a jövő évi költségvetés - vitá­ját folytatja. Bíróságon a terézvárosi ingatlanpanama ma kezdődik Verők István VI. kerületi volt MSZP-s pol­gármester és társainak bün­tetőpere a Fővárosi Bírósá­gon egy Andrássy úti ingat­lannal összefüggő, százmilli­ós hűtlen kezelés vádjával, mivel megszegték vagyon­kezelői kötelezettségüket, il­letve a rendeltetésszerű gaz­dálkodás szabályait. A vád­lottak között van tizenkét volt MSZP-s, illetve SZDSZ- es önkormányzati képviselő. Verők: hűtlen kezelés a vád HIRDETÉS 2011. december 5. hétfő - d Friss. Olcsó. Jó Pomelo > I. osztály ► db Petrezselyemgyökér ► I. osztály ► lédig Dárdás füstölt ízű virsli > 140 g ► 707 Ft/kg Bino narancs gyümölcsital ► 20% gyümölcstartatom ► 3x0,2 liter ► 192 Ft/liter Serteshuskrém, Szarnyaskrem ► sertéshúskrém: natúr ► szárnyaskrém: natúr, paradicsomos, paprikás ► 130 g ► 577 Ft/kg , ,Oran9® [Oran9® foran9® Wippy illatos toalettpapír ► 3 rétegű > 4 tekercs ► 45 Ft/tekercs OH ► 18 méter/tekercs K ► 2,5 Ft/méter Durafood búzafinomliszt ► 1 kg _ Líra margarin ► 250 g ► 396 Ft/kg FINOMLISZT mSSm naa—e SÍIP aÉk. 3 releQ11 Érvényes: 2011. december 5. hétfő és december 7. szerda között minden Penny Maikét üzletben, az ország 189 pontján. *Az árak a 2011. december l ét megelőző Penny Market fogyasztói árak. Amennyiben gondos tervezésünk ellenére a termék az akció vége előtt elfogyna, felvilágosításért kérjük, forduljon az üzletvezetőhöz. A legközelebbi áruházaink listáját megtalálja a www.penny.hu weboldalunkon, a boltkereső menüpont alatt. A nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Az árak forintban, áfával együtt értendők. Kiszolgálás csak a háztartásokban szokásos mennyiségben. Szíves megértésüket köszönjük! .penny. Friss. Olcsó. Jó. Putyin bukhatja a kétharmadot, de nyerni fog TÖBB EURÓPAI országban is vá­lasztásokat tartottak a hétvégén. Oroszországban valószínűleg el­veszíti 2007-ben megszerzett kétharmados többségét Vlagyi­mir Putyin Egységes Oroszor­szág Pártja (EOP). Az elmúlt hó­napokban tapasztalható elége­detlenség ellenére azonban így is a voksok 60 százalékát nyerhe­ti el a miniszterelnök pártja. A Duma 450 helyéért indult még a Liberális Demokrata Párt, a Kommunista Párt, az Igazságos Oroszország, az Orosz Hazafiak, az Alma párt és a lobb Ügy párt verseng. Sokan a parlamenti választá­sok tisztaságáért aggódnak, ami­re okot adhat, hogy a moszkvai bí­róság éppen két napja sújtott le a gyakorlatilag egyetlen független megfigyelő szervezetre, amely eddig 4700 visszaélési panaszt gyűjtött össze Putyin pártjával. Az elnökválasztás három hónap múlva lesz, a jelenlegi államfő, Dmltrij Medvegyev „visszacseré­li” posztját majd előreláthatóan a kormányfő Putyinnal, kikerülve az alkotmányos korlátozást. Horvátországban várhatólag a 2003-óta kormányzó konzervatív Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) jelentős vereségével zárul­nak majd a választások a korrup­ciós ügyek és a válság miatt. A fel­mérésék szerint a HDZ csak a voksok 19 százalékára számíthat, míg a Szociáldemokrata Párt (SDP) vezette szövetség 37,5 szá­zalékot szerezhet. Az 1991-es füg­getlenség óta a HDZ csak három évet töltött ellenzékben. Szlové­niában előrehozott parlamenti választások kezdődtek vasárnap. A közvélemény-kutatások szerint Janez Jansa volt miniszterelnök jobbközép Szlovén Demokrata Pártja a legnépszerűbb politikai erő az országban. A jelenlegi kor­mányfő, Borút Pahor vezette Szo­ciáldemokrata Pártja csak a ne­gyedik helyen állt A Pahor vezet­te kormány szeptemberben bu­kott meg gazdasági okok miatt, reformpolitikája miatt felbomlott a koah'ció. Afrikában, Egyiptomban két iszlámista párt, a Muzulmán Testvériség politikai szárnya, a mérsékelt Szabadság és Igazság és a szélsőséges szalafisták ve­zetnek a még hónapokig tartó vá­lasztásokon. A világi liberális pártok messze lemaradtak. ■ 1

Next

/
Thumbnails
Contents