Tolnai Népújság, 2011. december (22. évfolyam, 281-306. szám)

2011-12-29 / 304. szám

2011. DECEMBER 29., CSÜTÖRTÖK TOLNA MEGYE HHMMMMNMNNNMMMNNMMHMMHMHHNNMNNHNHNMNMNI i-MÄi 5 B9HMMHBUHHHHMHMNHMHHNHHHH9HHHHHMNHÍ VÁLSÁG Az autókereskedőket különösen érzékenyen érintette. Dr. Süveges Árpád hét Opel szalont működtetett négy megyében, amikor kezdődött a drasztikus keresletcsökkenés. •• Ot gyermeke otthon láthatta a gyakorlati válságmenedzselést. Most már kijutott a gödörből HÉT SZALONJÁBÓL HÁROMTÓL MEGVÁLT Az első autószalonját 1993- ban nyitotta Szekszárdon dr. Süveges Árpád, s aztán még hatot létesített. Vállal­kozását 15 éven keresztül a folyamatos fejlődés jelle­mezte. Ám 2008-ban a vál­ság őt is kóstolgatni kezd­te, ahogy minden autóke­reskedőt. Wessely Gábor A kis- és középvállalkozói szek­tort csak az rázhatja fel, ha újra megnyílnak előtte a pályázati és hitellehetőségek. Magyarul: pénz kerül a gazdaságba. Különösen igaz ez az autókereskedelemre. A nagyértékű járművek forgalma­zása hitelezés nélkül szinte el­képzelhetetlen. Dr. Süveges Ár­pád vázolja így a pillanatnyi gaz­dasági, s azon belül annak a szak­területnek a helyzetét, amelyben ő tevékenykedik. Tolna megye talán legismer­tebb autókereskedője hét város­ban működtetett Opel márkakép­viseletet: autószalont és javítóbá­zist. A válság miatt azonban há­rom egységtől meg kellett válnia. Azt mondja: a gödörből ezzel ki- kászálódott, s ha rajta múlik, mostantól felfelé halad. De férfia­sán elismeri, hogy a dolgok nem­csak rajta múlnak.- Nyilvánvaló, hogy kiterjedt, mély és hosszan tartó ez a vál­ság...- Igen. Stabilizálhatják cégü­ket az egyes vállalkozók, de soká­ig nem vonhatják ki magukat az országban és a vüágban zajló fo­lyamatok hatása alól. Csökkent a hitelezési kedv és hajlandóság. Hogy ennek mi az oka, azt nem az én dolgom kutatni. Egyes gaz­dasági szakemberek szerint az anyabankok tőkekivonást hajtot­tak végre, az volt a baj, mások szerint meg az, hogy megbízha­tatlanná váltak az ügyfelek, csúsztak a visszafizetések, nem volt megfelelő fedezet. Mindez az autókereskedelemben úgy csapó­dott le, hogy 2008-tól drámai mó­don csökkent a vásárlások szá­ma. A válság első évében 30-40 A szekszárdi Gemenc Autócentrum a Süveges-féle márkaképviselet-hálózat központja. Ezt a telephelyet közel húsz éve nyitotta a cégvezető százalékkal, a másodikban továb­bi 30 százalékkal, és felpörögni azóta sem tudott. Jelenleg a vál­ság előtti forgalom 25-30 százalé­kán döcögünk.- Milyen tanulságokkal járt az elmúlt, keserves időszak?- Meg kellett tanulnunk azt, hogy ha egy vállalkozás fő tevé­kenysége problémássá válik, s az abból származó árbevétel jelen­tősen csökken, nem szabad halo­gatni a szükséges lépések megté­telét. Azonnal módosítani kell a költségszerkezetet, optimalizálni kell a létszámot, csökkenteni a működési és közüzemi kiadáso­kat. Különben a tartalékok fel­emésztődnek, és nagy lesz a zűr. Nálunk az is gondot okozott, hogy túl gyorsan akartunk haladni. Rö­vid idő alatt hét szalont létesítet­tünk, ám a nyereség nem nőtt ez­zel arányosan. Ez még nem lett volna baj, ha a munkavállalók ér­zik, hogy egy hajóban evezünk, és tisztességesen ellátják a fel­adatukat. Sajnos azonban Ma­gyarországon komoly problémák vannak a dolgozói morállal. A cégtulajdonos, ha több telephelye van, nem képes mindenhova, mindig odafigyelni, a munkavál­lalók meg - tisztelet a kivételnek- lazítanak, seftelnek, ha nem néznek a körmükre.- Mi hozott végül megoldást?- Sajnos a kelleténél többet vártunk a kedvező fordulatra, ami egyre késett. így végül a hét autószalonból hármat értékesíte­nünk kellett a bank felé - a baja­it, a dombóvárit és a dunaújváro­sit -, s a hitelektől ezáltal meg­szabadulva, most már, gyakorla­tilag adósságállomány nélkül folytathatjuk a munkát. Megma­radt a szekszárdi, a dunaföldvári, a pécsi és a paksi szalon. A ma­gamfajta vállalkozó nem ijed meg egy ilyen helyzettől sem, de csodát tenni nem vagyok képes. Azt kell mondanom, hogy ami most van, az egy takaréklángos történet. Ahhoz, hogy felpörget­hessem magam körül a gazdasá­gi életet, hitelre, különböző ban­ki termékekre, forgóeszközre van szükségem. Bővíthetem az árukészletet, a foglalkoztatást, a szolgáltatások körét is, de ehhez az kell, hogy a politikusok, a dön­téshozók érezhetően támogas­sák az állóvizet megmozgatni ké­pes, termelő, munkahelyterem­tő reálgazdasági szereplőket. Je­lenleg Magyarországon a kis- és középvállalkozók foglalkoztatják a munkaerő 60-70 százalékát. Őket kellene legjobban támogat­ni. De a multik sokkal inkább kedvezményezettek, az impro­duktív szférában tevékenykedők­ről nem is beszélve.- Egy folyamatosan felfelé íve­lő cégvezetői karrier, külső kö­rülmények miatt, hirtelen hullámvögybe került. Miköz­ben semmit sem csinált rosz­Névjegy dr. süveges árpád 1968-ban született Budapesten. Duna- földváron nőtt feL Édesapja autószerelő technikus volt, s ő is az autós szakmát választot­ta. Győrben szerzett diplomát autógépész üzemmérnök szakon, 1990-ben. Később Szolnokon külkereske­dői, Pécsen jogi diplomát is szerzett. AZ ELSŐ AUTÓSZALONT Szek- szárdon nyitotta, 1993-ban. Ezt követően még hat kereskedést létesített, négy megyében. A 2008-as válság érzékenyen érintette. Néhány év alatt az autóértékesítések 70 százalék­kal csökkentek. A gazdasági nehézségek miatt három sza­lon értékesítésére kényszerült. nős, öt gyermek apja. Lehető ségeihez mérten támogatja a civil szervezeteket, sportegye­sületeket. Munkásságát többek között az Év vállalkozója díjjal (2005) is elismerték. szabbul, mint addig. Hogy élte meg ezt? Hazavitte a munka­helyi gondokat?- Hazavittem, mert olyan csa­ládban élek, ahol figyelünk egy­másra. Öt gyermekem van. Kon­zervatív nevelési elveket vallók. Az egymás tisztelete és a családi munkamegosztásban való rész­vétel kötelező. Vannak követelmé­nyek, eredmények, és az esetle­ges eredménytelenségből kiveze­tő utat is úgy keressük, hogy ab­ból a többiek is tanulhassanak. Arra nevelem a gyerekeimet, hogy ne csak egy diploma, egy papír megszerzése legyen a cél­juk, hanem az ismeret, a gyakor­lati, használható tudás érdekelje őket. Beszéljenek nyelveket, és állják meg a helyüket akkor is, ha Skóciába kell kimenniük ker­tésznek, vagy felszolgálónak Ti­rolba, vagy gyógymasszőrnek Londonba. A világ ugyanis nem a papírokra kíváncsi, hanem a szakértelemre, a kreativitásra. Ezek a dolgok kellettek nekem is a gazdasági krízis megoldásához. A válságkezelés lépéseit a csalá­dom nem a tévében látta, hanem a mindennapi életünkben. Erre útmutató, tanfolyam, tankönyv nem létezett. Nekem kellett vála­szokat adni a soha nem látott helyzet hozta kérdésekre. Nem volt könnyű időszak, de igyekez­tem jól vizsgázni válságmene­dzselésből, s reményeim szerint a nehezén már túljutottunk. Kö­szönhető ez a munkatársaimnak és az évtizedek alatt kialakult ügyfélkörömnek is. A válság ha­tásainak kivédésében nagy ta­pasztalatra tettem szert. Jó volna most már a haladásra, a békés építkezésre koncentrálni. Autószalonok nyitása, a hálózat fejlesztése 1993 Szekszárd 1995 „.? .«, Dunaújváros 1998 Jt~. ^ \ Dombóvár 2000 V jK Pécs 2002 Paks 2003 Baja 1976* Dunaföldvár •A CSALÁD LAKHELYÍN TALÁLHATÓ AUTÓSZERELŐ MŰHELYT A VÁIJAUCOZÓ ÉDESAPJA HOZTA LÉTRE. KÉSŐBB EZ IS OPEL MÁRKAKÉPVISELETTÉ VÁLT. A fordulat éve volt 2011 autóértékesítés Lassú emelkedés tapasztalható Csak a legjobbak maradtak vélemények Dinamikus vállalkozó, családszerető ember A piac lassacskán megélénkül. A Süveges-féle cégcsoport 2003- ban érte el teljes nagyságát, akkor adták át a hetedik, a bajai szalont. Azt az évet bázisévnek tekintve, az autóforgalmazás a következő­képpen alakult. Idén a második félévben szűnt meg a zuhanás, és lassú emelkedés tapasztalható. ■ Új autók forgalmazása* 2004. 120%. 2005. 130% 2006. 145% 2007. 155% 2008. 150% 2009. 110% 2010. 80% 2011. 50% * A 2003-AS ÉVHEZ VISZONYÍTVA SZÁZALÉKBAN Egyre több az érdeklődő az autószalonokban Dinamikus vállalkozónak, vérbe­li üzletembernek ismeri minden­ki dr. Süveges Árpádot. A válság az ő cégcsoportját is megrázta, de - áldozatok árán - túljutott az autókereskedők legnehezebb évein. BAUMANN PÉTER, A TOLNA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KÖZLEKEDÉSI FELÜGYELŐSÉGÉNEK IGAZGATÓJA:- Együtt dolgoztunk hat és fél évet, én voltam a szekszárdi Ge­menc Autócentrum műszaki igazgatója. Nagyon korrekt fő­nöknek ismertem meg dr. Süve­ges Árpádot. Jól lehetett vele együttműködni, amit megígért, azt mindig betartotta. Megköve­telte mindenkitől a szakterületé­nek megfelelő mennyiségű és minőségű munkát, de ő sem kí­mélte magát. Keményen dolgo­zott, s amit letett az asztalra, az magáért beszél. DR. FISCHER SÁNDOR, A TOLNA ME­GYEI KERESKEDELMI ÉS IPARKA­MARA ELNÖKE:- Régi autós vállalko­zói családból szárma­zik dr. Süveges Árpád. Apja nyomdokain ha­ladva bővítette a cégét, mely a térség meghatározó vállalatcso­portjává nőtt. A válság őt is meg­rázta, ahogy minden autókeres­kedőt. De erejét összeszedve kilá­balt, s most már bizakodhat. A gépkocsi-eladások száma ugyan­is 2011 második félévétől Tolna megyében is emelkedni kezdett. FAJSZI LAJOS, A VOSZ TOLNA ME­GYEI ELNÖKE:- A VOSZ 1995-ben, az Év vál­lalkozója díjjal ismerte el dr. Sü­veges Árpád tevékenységét. Ez­zel a cégépítést is jutalmaztuk és a közéleti aktivitást is. Ugyanis számos kulturális és sport­egyesületet, városi eseményt támogat. Dicséretesen családszerető, és az is becsülendő benne, hogy folya­matosan képezi magát, szerzett másoddiplomát és még le is dok­torált Most, hogy ilyen súlyos vál­ság sújtotta az autókereskedel­met, csak a legjobbak voltak ké­pesek talpon maradni. Ő ezek kö­zé tartozik. ■ W. G. Amit letett az asztalra, az ma' gáért beszél. s i i

Next

/
Thumbnails
Contents