Tolnai Népújság, 2011. december (22. évfolyam, 281-306. szám)
2011-12-24 / 301. szám
2011. DECEMBER 24., SZOMBAT KARÁCSONYI KÖRKÉP 5 JEGYZET LENGYEL JÁNOS Békességet a lelkekben! a békesség a legfénylőbb csillag. Szebb volna a világ, teljesebb az ember élete, ha nem csak néhány napra lenne a vendégünk. Mert békesség nélkül nincs élet! Békében a világgal, önmagunkkal és embertársainkkal a legszentebb ajándék. A keresztény világ a Megváltó eljövetelét ünnepli, a családot, az ember reménységét, jövőjét Hitem szerint is az igazi karácsony a lelkekben van! Még akkor is, ha a sors, a nagy igazságosztó úgy rendezte: minden évben a legrövidebb nappalok a legmeghit- tebbek, amikor elcsendesül a világ, s egymásra figyelnek az emberek. küzdelmes év áll mögöttünk. Válság, türelmetlenség, meg nem értés volt a legtöbbet hallott szó. Valóban. Minden korábbinál kiszámíthatatlanabb lett a világ. Féket kellett szabni vágyainknak, sokak osztottak be keveset, s húztak még egyet a nadrágszíjon. évtizedek tapasztalata mondatja velem: hiába a viszonylagos jólét, ha hiányzik a megértés, a nyugodt lelkiismeret. Egy zaklatott világban persze senkinek sem könnyű. Ahol mindennapos a kenyérharc, ahol félelem igazgat, ott háttérbe szorulnak öröknek hitt emberi értékek. A szánalmas megalkuvás, a harsánykodó magabiztosság rossz tanácsadó. Figyeljünk arra, hogy a karácsony ne legyen színjáték. Mert a szereplők és a nézők is mi magunk vagyunk! Magunkat csapjuk be, és még az is kiderülhet: a ma ünnepelt határozottság a holnap ostobasága. Az élet nem lehet egy kigondolt csapda, amelybe együtt sétálunk bele. amikor fellobban a gyertyaláng, békesség hassa át lelkünket. Gondoljunk szeretteinkre, s mindazokra, akik nélkül nem lehetnénk azok, akik vagyunk! Adjon hitet, hogy nem élhet hiába, ki szeretetre született! békés , boldog karácsonyt! Az életet folytatni kell fájdalom Jó érzés tudni, hogy férje szíve másban tovább dobog Sok embernek a karácsony nem a boldog családi együttlétet, hanem éppen a teljes család hiányát jelenti. Az önsajnálat azonban nem vezet jó útra, a szomorúsággal együtt is tudni kell továbblépni. Mauthner Ilona Egész Bátaszéket megrázta a hír, amikor a 46 éves Balogh Mihály váratlanul meghalt. Falugazdász volt, így a környező településeken is jól ismerték, szerették. Felesége, Anna és két fia, Bátán szülei és húga siratták. Az eltelt 3,5 év alatt sok minden megváltozott a családban, ma már Anna beszélni is tud az átélt fájdalomról.- Azon a májusi napon Bogyiszlón volt falunap - mesélte a történetet Anna. - Misi nagyon szeretett motorozni, egy Yamaha choppere volt, azzal ment oda a bátaszéki önkormányzat képviseletében. Reggel én nem mentem velük, de ő hazatelefonált, hogy nagyon jó a hangulat, visszaugrik értem. így is volt, de alig hogy odaértünk, leszállt a motorról, rosszul lett, és lerogyott egy padra. A mentő sokára ért ki, mire Szekszárdra került a kórházba, már nem tudtak rajta segíteni. Agyvérzést kapott. Öt szervét: szívét, máját, tüdejét, veséjét és lépét kivették. Nem volt szükség a mi felajánlásunkra, mert életében ennek ellenkezőjéről nem rendelkezett. Később arra gondoltam, legalább él belőle valami, és ez jó érzéssel töltött el, mindig szeretett segíteni másokon. Annyit tudok, hogy a szívét egy 55 éves férfi kapta, a többit fiatalabbak - tette hozzá Anna. Történetét tovább kerekítve elmondta, az első hetek kilátástalanul teltek. Sajnálta a két fiát, és magát is. Bár anyukája és a rokonok mellette voltak, rettenetesen magányosnak érezte magát. A nagyobbik fia előző évben kezdte az egyetemet, elkerült otthonról, fizikusnak tanult, de naponta beszéltek telefonon az apjával, a kisebbik pont érettségi előtt állt Alig emlékszik rá, mi is történt ebben az időben pontosan. Arra viszont igen, hogy mind a hárman napokig beöltöztek a férj, az apa ruháiba, abban is aludtak, érezni akarták az illatát. Baloghné Fancsik Anna korán veszítette el férjét. De megtapasztalta, az önsajnálat kevés, tovább kell lépni- Anyukám kérésére elmentem vele együtt egy egészség- védő tanfolyamra, majd befejeztem a természetgyógyászati tanulmányaimat. Itt tanultam olyan módszert, ami felrázott, átsegített - felelte Anna arra a kérdésre, hogy mi segítette át a mélyponton. Ugyanakkor szembesülnie kellett azzal is, hogy minden, amit addig a férje végzett, az rászakadt. Van egy nagy, többhektáros barackosuk. Bár addig is sokat segített az ottani munkákban - a szedésben, a nagybani piacra szállításban -, de a permetezés, tárcsázás, traktorozás nem az ő reszortja volt. Nyár eleje volt akkor, és indult a munka, de Misi nélkül. Anna meg akarta mutatni, hogy meg tudja csinálni. Végigszenvedte az első évet. Mint mondta, a barackosban az igazi mélypontra most kerültek. A traktort vizsgáztatni kellene, sok minden elromlott, nincs, aki megcsinálja. A gyümölcsfákat is pótolni kellene. A baracktermelést négy évvel ezelőtt is csupán nullára lehetett kihozni. Ezért is vágott bele kistermelői cukormentes lekvárok és pépek készítésébe, értékesítésébe. így hasznosíthatja agrármérnöki diplomáját. Most azonban karácsonyra készülnek. A fiúk hazajönnek, Anna készít mézeskalácsot, bejglit, feldíszítik a fát, és csendben ünnepelnek. - Ilyenkor elér- zékenyül az ember, és még jobban hiányzik az, akit szerettünk, de már nincs velünk. Misivel 28 évig éltünk együtt, még az egyetemen házasodtunk össze. Nincs nap, hogy ne lennék hálás azért, hogy a társa lehettem - mondta elérzékenyülve. A gazdálkodás csak mellékes, kozmetikumokat készít anna munkája nagyrészét a kozmetikai termékei elkészítése, forgalmazása tölti ki. Kréméit több gyógyszertár és üzlet is árusítja, de leginkább közvetlen értékesítésben fogy. Az első arckrémet 1986-ban készítette, van egy kis üzeme. Egy sarokpuhító krémmel sikerült a piacra betörnie, majd megszerették sokan a körömvirágos kézápolót, testápolót és arckrémet is. A férje még megérte a sikereit, sőt sokat segített Annának tervei megvalósításában. Karácsonyi kaland Fürgéd fia, Vas Gereben Adomák című kötetében rejlik e bájos történet, mely aztán vándormotívumként sok változatban élt tovább. ’1844-ben karácsonyt Pápa környékén töltöttem barátom családjánál. Egész éjen velünk mulatott egy legátus diák is, ki ünnepi szónoklatokra jött, s kit reggel négykor két béres vitt haza. - Na! teszen ez papolást holnap, azaz ma! - gondolám, s aludni mentem. Korán fólkergettek, s a házi úr parancsa várt reánk: valamennyien menjük meghallgatni a legátust, mit tud? Nekem kevés kedvem volt e mulatságra, mert őszintén hittem, kudarcot vall, azonkívül tartottam, hogy még ránk vall nyilvánossággal. De el kellett mennünk, s éppen a szószékkel szemközt helyezkedénk el. Látom a legátus mámortól csillogó szemeit, s mint a tolvaj bűntársa a vádlottak padján, ültem én is a gondolattal: ha ez a szerencsétlen még ránk is mutat... Végre megindul a szószékre.- Végem van! - gondolám, midőn bevégzé a megszólítást: - Keresztény hallgatók!- s ezen fölül éles hangon: - Részeg vagyok! Soha cifrább gyalázatot - vélem -, mire újra ismétli:- Részeg vagyok az örömtől, hogy... stb. - mire oly sikerült beszédet tartott, hogy különb embertől sem igen vártam volna.’ ■ Dr. Töttős Gábor HAJDAN December 24-én 165 éve, 1846- ban született Gyönkön Sebestyén Jenő tanár, szakíró. 110 éve, 1901- ben Alberti Nándor fővárosi szobrász, volt mözsi tanító Nyár című művét adta a megyei múzeumnak. December 25-én 935 éve, 1076- ban I. Géza király Szekszárdon tölti a karácsonyt. 165 éve, 1846-ban elhunyt Udvinátz Nepomuk János kanonok, hitéleti író, aki Ozorán született, melynek 1766-os parasztlázadásáról 115 éve, 1896-ban írt cikket Székely Ferenc. December 26-án 125 éve, 1885ban született Murgán Gömbös Gyula miniszterelnök. Bikács e napon hallott először magyar istentiszteletet 115 éve, 1895ban született Miszlán Hajas István építészmérnök, szakíró. A zon az őszutón fehérben n gyászolták elhullajtott lombjukat a nyírfák. Gyantát könnyeztek még a fenyők is. Nem mintha más őszutókon nem ilyen szomorú dolgokkal lettek volna elfoglalva a fák, de ezúttal talán ők is úgy érezték, hogy más lesz az a közelgő tél, mint a korábbiak. Alapvetően komor, szürke ßstbe öltözős, csontig hatoló- an hideg, minden illúziót elpusztító, rettentő télre számítottak. Tpl lehet képzelni, hogy ha £j a fáknak ilyen depressziós sejtéseik voltak, akkor mit TARCA Összetartozás szólhattak az emberek, akik tudták, hogy az a tél nem hogy közelít, de már rég beköszöntött. Persze az emberek nagyon nem csodálkozhattak, hiszen csak maguknak köszönhették: elsősorban a saját szemellenzősségük, önzésük, mohóságuk szabadította a nyakukba azt a rettenetes telet. z egészben az volt a legnyugtalanítóbb, hogy senki nem tudta, mit lehetne tenni. A legkiválóbb koponyák végezték el a bonyolult gazdasági, társadalmi, politikai számításokat, de a felállított egyenleteik zömének nem volt megoldása. A kalkulációk legbiztatóbb végeredményeként is csak egy-egy nagy nulla jött ki. Az egyes emberek pedig kezdték felismerni: építhetnek bármekkora házat, abban sem tudnak elbújni ez elől a tél elől. Vehetnek akár magánhelikoptert, azzal sem menekülhetnek előle. bben a kilátástalan id& szakban történt, hogy egy elcsigázott magyar háziasz- szony karácsonyi nagytakarítás előtt végignézett azon a csatatéren, amit a gyerekei és a férje hagytak maguk után a lakásban. Különösen az előszoba nyújtott katasztrofális látványt: csizmák, papucsok, topánok és sportcipők egyvelege, szinte teljesen beborítva a padlót. Az asszony ki tudja hányadszor fogott volna hozzá nagyot sóhajtva, hogy rendet rakjon az előszobában. De most valami furcsa dolog történt vele: ahogy nézte azokat a szanaszét heverő, (legyünk őszinték: nem is feltétlenül tiszta), bizony itt-ott már kopottas, rendetlen lábbeliket, megtelt a szíve melegséggel. A bal lábas szürke bakancs például a sarokból kandikált ki, a jobbos fehér tornacipő furcsa okból a fogasról lógott alá, az oldalfüggetlen zöld mamusz pedig a polc alatt feszengett. Csakhogy a látszólagos káosz ellenére mindegyik lábbeli párja is ott kuksolt valahol az előszobában. És ahogy a háziasszony jobban megnézte, a párok ezekben a kifacsart állapotukban is mintha egymás felé fordultak volna. - Hát persze - mosolyodon el. - Hiszen összetartoznak. A magyar háziasszony onnan kezdve mindenkinek erről a felismerésről beszélt. Hamarosan a fél város ezt az összetar- tozásos dolgot tárgyalta, aminek a jelentőségét sokan felfogták. (-Azaz igazság, kérem, hogy úgyszólván nincsen egyéb menedékünk - bólogattak a legélesebbek.) s újra szokás lett például, hogy az ismerősök köszönnek az utcán, még akkor is, ha nagyon nem kedvelik egymást. Az emberek később már a sajátjukétól eltérő véleményeket is hajlandóak voltak legalább tiszteletben tartani. Felsejlett, hogy egyszer akár még együtt is tudnak majd működni. A legkiválóbb koponyák beleépítették az egyenleteikbe az összetartozásos-szorzót. Mondani se kell: kijött nekik a pozitív eredmény. A családok, szerelmespárok, barátok pedig még erősebben fogták egymás kezét, még szorosabban ölelték át egymást, és az összetartozás ürügyén még sokkal több időt pazaroltak egymásra. A rettentő tél persze ettől még nem múlt el egycsapásra. De az összetartozó emberek akkor már egész elviselhetőnek érezték. V, 4
