Tolnai Népújság, 2011. december (22. évfolyam, 281-306. szám)

2011-12-24 / 301. szám

2011. DECEMBER 24., SZOMBAT KARÁCSONYI KÖRKÉP 5 JEGYZET LENGYEL JÁNOS Békességet a lelkekben! a békesség a legfénylőbb csillag. Szebb volna a világ, teljesebb az ember élete, ha nem csak néhány napra len­ne a vendégünk. Mert békes­ség nélkül nincs élet! Béké­ben a világgal, önmagunkkal és embertársainkkal a leg­szentebb ajándék. A keresztény világ a Megváltó eljövetelét ünnepli, a családot, az ember reménységét, jövő­jét Hitem szerint is az igazi karácsony a lelkekben van! Még akkor is, ha a sors, a nagy igazságosztó úgy rendez­te: minden évben a legrövi­debb nappalok a legmeghit- tebbek, amikor elcsendesül a világ, s egymásra figyelnek az emberek. küzdelmes év áll mögöttünk. Válság, türelmetlenség, meg nem értés volt a legtöbbet hallott szó. Valóban. Minden korábbinál kiszámíthatatla­nabb lett a világ. Féket kellett szabni vágyainknak, sokak osztottak be keveset, s húztak még egyet a nadrágszíjon. évtizedek tapasztalata mon­datja velem: hiába a viszonyla­gos jólét, ha hiányzik a megér­tés, a nyugodt lelkiismeret. Egy zaklatott világban persze senkinek sem könnyű. Ahol mindennapos a kenyérharc, ahol félelem igazgat, ott hát­térbe szorulnak öröknek hitt emberi értékek. A szánalmas megalkuvás, a harsánykodó magabiztosság rossz tanács­adó. Figyeljünk arra, hogy a karácsony ne legyen színjá­ték. Mert a szereplők és a né­zők is mi magunk vagyunk! Magunkat csapjuk be, és még az is kiderülhet: a ma ünne­pelt határozottság a holnap ostobasága. Az élet nem lehet egy kigondolt csapda, amely­be együtt sétálunk bele. amikor fellobban a gyertya­láng, békesség hassa át lel­künket. Gondoljunk szerette­inkre, s mindazokra, akik nélkül nem lehetnénk azok, akik vagyunk! Adjon hitet, hogy nem élhet hiába, ki szeretetre született! békés , boldog karácsonyt! Az életet folytatni kell fájdalom Jó érzés tudni, hogy férje szíve másban tovább dobog Sok embernek a karácsony nem a boldog családi együttlétet, hanem éppen a teljes család hiányát jelen­ti. Az önsajnálat azonban nem vezet jó útra, a szomo­rúsággal együtt is tudni kell továbblépni. Mauthner Ilona Egész Bátaszéket megrázta a hír, amikor a 46 éves Balogh Mihály váratlanul meghalt. Falugazdász volt, így a környező települése­ken is jól ismerték, szerették. Fe­lesége, Anna és két fia, Bátán szü­lei és húga siratták. Az eltelt 3,5 év alatt sok minden megváltozott a családban, ma már Anna be­szélni is tud az átélt fájdalomról.- Azon a májusi napon Bogyiszlón volt falunap - mesél­te a történetet Anna. - Misi na­gyon szeretett motorozni, egy Ya­maha choppere volt, azzal ment oda a bátaszéki önkormányzat képviseletében. Reggel én nem mentem velük, de ő hazatelefo­nált, hogy nagyon jó a hangulat, visszaugrik értem. így is volt, de alig hogy odaértünk, leszállt a motorról, rosszul lett, és lero­gyott egy padra. A mentő soká­ra ért ki, mire Szekszárdra ke­rült a kórházba, már nem tud­tak rajta segíteni. Agyvérzést ka­pott. Öt szervét: szívét, máját, tü­dejét, veséjét és lépét kivették. Nem volt szükség a mi felajánlá­sunkra, mert életében ennek el­lenkezőjéről nem rendelkezett. Később arra gondoltam, leg­alább él belőle valami, és ez jó ér­zéssel töltött el, mindig szeretett segíteni másokon. Annyit tudok, hogy a szívét egy 55 éves férfi kapta, a többit fiatalabbak - tet­te hozzá Anna. Történetét tovább kerekítve el­mondta, az első hetek kilátástala­nul teltek. Sajnálta a két fiát, és magát is. Bár anyukája és a roko­nok mellette voltak, rettenetesen magányosnak érezte magát. A nagyobbik fia előző évben kezd­te az egyetemet, elkerült otthon­ról, fizikusnak tanult, de napon­ta beszéltek telefonon az apjával, a kisebbik pont érettségi előtt állt Alig emlékszik rá, mi is történt ebben az időben pontosan. Arra viszont igen, hogy mind a hár­man napokig beöltöztek a férj, az apa ruháiba, abban is aludtak, érezni akarták az illatát. Baloghné Fancsik Anna korán veszítette el férjét. De megtapasztalta, az önsajnálat kevés, tovább kell lépni- Anyukám kérésére elmen­tem vele együtt egy egészség- védő tanfolyamra, majd befejez­tem a természetgyógyászati ta­nulmányaimat. Itt tanultam olyan módszert, ami felrázott, átsegített - felelte Anna arra a kérdésre, hogy mi segítette át a mélyponton. Ugyanakkor szem­besülnie kellett azzal is, hogy minden, amit addig a férje vég­zett, az rászakadt. Van egy nagy, többhektáros barackosuk. Bár addig is sokat segített az ot­tani munkákban - a szedésben, a nagybani piacra szállításban -, de a permetezés, tárcsázás, traktorozás nem az ő reszortja volt. Nyár eleje volt akkor, és in­dult a munka, de Misi nélkül. Anna meg akarta mutatni, hogy meg tudja csinálni. Végigszen­vedte az első évet. Mint mond­ta, a barackosban az igazi mély­pontra most kerültek. A trak­tort vizsgáztatni kellene, sok minden elromlott, nincs, aki megcsinálja. A gyümölcsfákat is pótolni kellene. A barackter­melést négy évvel ezelőtt is csu­pán nullára lehetett kihozni. Ezért is vágott bele kistermelői cukormentes lekvárok és pépek készítésébe, értékesítésébe. így hasznosíthatja agrármérnöki diplomáját. Most azonban karácsonyra készülnek. A fiúk hazajönnek, Anna készít mézeskalácsot, bejglit, feldíszítik a fát, és csend­ben ünnepelnek. - Ilyenkor elér- zékenyül az ember, és még job­ban hiányzik az, akit szerettünk, de már nincs velünk. Misivel 28 évig éltünk együtt, még az egye­temen házasodtunk össze. Nincs nap, hogy ne lennék hálás azért, hogy a társa lehettem - mondta elérzékenyülve. A gazdálkodás csak mellékes, kozmetikumokat készít anna munkája nagyrészét a kozmetikai termékei elkészíté­se, forgalmazása tölti ki. Kréméit több gyógyszertár és üzlet is árusítja, de leginkább közvetlen értékesítésben fogy. Az első arckrémet 1986-ban készítette, van egy kis üzeme. Egy sarokpuhító krémmel si­került a piacra betörnie, majd megszerették sokan a köröm­virágos kézápolót, testápolót és arckrémet is. A férje még megérte a sikereit, sőt sokat segített Annának tervei meg­valósításában. Karácsonyi kaland Fürgéd fia, Vas Gereben Adomák című kötetében rej­lik e bájos történet, mely az­tán vándormotívumként sok változatban élt tovább. ’1844-ben karácsonyt Pápa környékén töltöttem barátom családjánál. Egész éjen velünk mulatott egy legátus diák is, ki ünnepi szónoklatokra jött, s kit reggel négykor két béres vitt haza. - Na! teszen ez pa­polást holnap, azaz ma! - gon­dolám, s aludni mentem. Korán fólkergettek, s a házi úr parancsa várt reánk: vala­mennyien menjük meghall­gatni a legátust, mit tud? Ne­kem kevés kedvem volt e mulatságra, mert őszintén hittem, kudarcot vall, azonkí­vül tartottam, hogy még ránk vall nyilvánossággal. De el kellett mennünk, s ép­pen a szószékkel szemközt helyezkedénk el. Látom a le­gátus mámortól csillogó sze­meit, s mint a tolvaj bűntár­sa a vádlottak padján, ültem én is a gondolattal: ha ez a szerencsétlen még ránk is mutat... Végre megindul a szószékre.- Végem van! - gondolám, midőn bevégzé a megszólí­tást: - Keresztény hallgatók!- s ezen fölül éles hangon: - Részeg vagyok! Soha cifrább gyalázatot - vé­lem -, mire újra ismétli:- Részeg vagyok az örömtől, hogy... stb. - mire oly sikerült beszédet tartott, hogy különb embertől sem igen vártam volna.’ ■ Dr. Töttős Gábor HAJDAN December 24-én 165 éve, 1846- ban született Gyönkön Sebestyén Jenő tanár, szakíró. 110 éve, 1901- ben Alberti Nándor fővárosi szob­rász, volt mözsi tanító Nyár című művét adta a megyei múzeumnak. December 25-én 935 éve, 1076- ban I. Géza király Szekszárdon tölti a karácsonyt. 165 éve, 1846-ban elhunyt Udvinátz Nepomuk János kanonok, hitéleti író, aki Ozorán született, melynek 1766-os paraszt­lázadásáról 115 éve, 1896-ban írt cikket Székely Ferenc. December 26-án 125 éve, 1885ban született Murgán Gömbös Gyula miniszterel­nök. Bikács e napon hallott először magyar istentiszteletet 115 éve, 1895ban született Miszlán Hajas István építészmérnök, szakíró. A zon az őszutón fehérben n gyászolták elhullajtott lombjukat a nyírfák. Gyantát könnyeztek még a fenyők is. Nem mintha más őszutókon nem ilyen szomorú dolgokkal lettek volna elfoglalva a fák, de ezúttal talán ők is úgy érez­ték, hogy más lesz az a közel­gő tél, mint a korábbiak. Alapvetően komor, szürke ßstbe öltözős, csontig hatoló- an hideg, minden illúziót el­pusztító, rettentő télre számí­tottak. Tpl lehet képzelni, hogy ha £j a fáknak ilyen depresszi­ós sejtéseik voltak, akkor mit TARCA Összetartozás szólhattak az emberek, akik tudták, hogy az a tél nem hogy közelít, de már rég bekö­szöntött. Persze az emberek nagyon nem csodálkozhattak, hiszen csak maguknak kö­szönhették: elsősorban a sa­ját szemellenzősségük, önzé­sük, mohóságuk szabadította a nyakukba azt a rettenetes telet. z egészben az volt a leg­nyugtalanítóbb, hogy sen­ki nem tudta, mit lehetne ten­ni. A legkiválóbb koponyák vé­gezték el a bonyolult gazdasá­gi, társadalmi, politikai szá­mításokat, de a felállított egyenleteik zömének nem volt megoldása. A kalkulációk leg­biztatóbb végeredményeként is csak egy-egy nagy nulla jött ki. Az egyes emberek pedig kezdték felismerni: építhetnek bármekkora házat, abban sem tudnak elbújni ez elől a tél elől. Vehetnek akár magán­helikoptert, azzal sem mene­külhetnek előle. bben a kilátástalan id& szakban történt, hogy egy elcsigázott magyar háziasz- szony karácsonyi nagytakarí­tás előtt végignézett azon a csatatéren, amit a gyerekei és a férje hagytak maguk után a lakásban. Különösen az elő­szoba nyújtott katasztrofális látványt: csizmák, papucsok, topánok és sportcipők egyvele­ge, szinte teljesen beborítva a padlót. Az asszony ki tudja hányadszor fogott volna hoz­zá nagyot sóhajtva, hogy ren­det rakjon az előszobában. De most valami furcsa dolog történt vele: ahogy nézte azo­kat a szanaszét heverő, (le­gyünk őszinték: nem is feltét­lenül tiszta), bizony itt-ott már kopottas, rendetlen lábbeliket, megtelt a szíve melegséggel. A bal lábas szürke bakancs pél­dául a sarokból kandikált ki, a jobbos fehér tornacipő fur­csa okból a fogasról lógott alá, az oldalfüggetlen zöld mamusz pedig a polc alatt fe­szengett. Csakhogy a látszóla­gos káosz ellenére mindegyik lábbeli párja is ott kuksolt va­lahol az előszobában. És ahogy a háziasszony jobban megnézte, a párok ezekben a kifacsart állapotukban is mintha egymás felé fordultak volna. - Hát persze - moso­lyodon el. - Hiszen összetar­toznak. A magyar háziasszony onnan kezdve mindenkinek erről a felismerésről beszélt. Hamaro­san a fél város ezt az összetar- tozásos dolgot tárgyalta, ami­nek a jelentőségét sokan felfog­ták. (-Azaz igazság, kérem, hogy úgyszólván nincsen egyéb menedékünk - bólogattak a leg­élesebbek.) s újra szokás lett például, hogy az ismerősök köszön­nek az utcán, még akkor is, ha nagyon nem kedvelik egy­mást. Az emberek később már a sajátjukétól eltérő vélemé­nyeket is hajlandóak voltak legalább tiszteletben tartani. Felsejlett, hogy egyszer akár még együtt is tudnak majd működni. A legkiválóbb koponyák be­leépítették az egyenleteikbe az összetartozásos-szorzót. Mondani se kell: kijött nekik a pozitív eredmény. A csalá­dok, szerelmespárok, barátok pedig még erősebben fogták egymás kezét, még szorosab­ban ölelték át egymást, és az összetartozás ürügyén még sokkal több időt pazaroltak egymásra. A rettentő tél persze ettől még nem múlt el egycsapásra. De az összetartozó emberek ak­kor már egész elviselhetőnek érezték. V, 4

Next

/
Thumbnails
Contents