Tolnai Népújság, 2011. december (22. évfolyam, 281-306. szám)
2011-12-20 / 297. szám
2 2011. DECEMBER 20., KEDD ■mmm rnmm fim . sQj V Karácsonyi díszeket barkácsoltak cikó Karácsonyi barkácsolás folyt az általános iskolában. Az alsó tagozatosok a bonyhádi művelődési ház dolgozóinak irányítása mellett készítettek különböző gipszfigurákat és asztali díszeket. A felsősök, tanáraik segítségével, szintén díszek gyártásával foglalatoskodtak. A gyerekek ezeket karácsonyi ajándék gyanánt haza is vihették szüleiknek, rokonaiknak, (hi) Terítéken az egészségügyi ellátás kisszékely Testületi ülésen tárgyalták a település egészségügyi ellátásának helyzetét. Dr. Reisz Viktor háziorvos tájékoztatójában elmondta, összességében Kisszékely lakosainak egészségi állapotát jobbnak ítéli meg, mint a környező településeken élőkét, de kiemelte az idősek nagy arányát, és a körükben fellépő betegségeket. A rendelő felszerelését ugyanakkor elégtelennek találta, szorgalmazta sürgősségi gyógyszer- készlet, sürgősségi eszközök beszerzését, az olyan alapvető felszerelés kiegészítését, mint a vérnyomásmérő, a vércukormérő. (vl) A kéz a kézben klub már ünnepelte a karácsonyt SIMONTORNYA A szokásoknak megfelelően a városban idén is a legkorábban tartották meg a szeretet ünnepét a fogyatékossággal élők. A klub immár 19 éves múltra tekinthet vissza, a meghitt ünnepséget minden évben megtartották. A különböző korosztályú, zömében szellemi sérültek ezúttal is versekkel, jelenetekkel idézték fel a karácsonyt. A fiatalokat ajándék- özönnel, szeretettel köszöntötték a szervezetek és a magánszemélyek. (vl) Karácsonyi verseket mondtak, jeleneteket játszottak Harangot készítettek fenyőágakból tolna Ünnepi népszokást elevenített fel a Tolnai Német Nemzetiségi Baráti Kör tegnap délután. A civil egyesület tagjai vázra erősített fenyőágakból készítettek el egy harangot, amit a Hősök terén állítottak fel. (sk) TISZTELT OLVASÓINK! A lap előfizetésével, kézbesítésével kapcsolatos kérdéseikkel, problémáikkal keressék Tamási ügynökségvezetőjét: Kovács Gábor, _____ 20 /621-6778, koveksz@gmail.com Lösch Ferenc 20/969-20-15 Továbbiak a TEOLhu hírportálon TAMASI ES TÉRSÉGÉ Diplomát is szerzett, vakon fellépések Szilviának gyönyörű hangja van és szívesen énekel A kis óvodások is köszöntötték a község idősebb korú lakóit Rákóczi Szilvia is használja a beszélő telefont, mely közli a kijelző tartalmát, felolvassa a menüt, a címjegyzéket, az sms-eket Harmincéves elmúlt Rákóczi Szilvia, mire végre felfedezték. Korábban csak azt tudták róla, hogy vak, ma már azt is, hogy kiváló hangi adottságokkal rendelkezik. Egyre több helyre hívják fellépni. Wessely Gábor Mintegy 110 dal szerepel a repertoárján. Szívesen énekli Koncz Zsuzsa, Csepregi Éva, Cserháti Zsuzsa, Tóth Vera, Halász Judit és Rúzsa Magdi slágereit. Férfiak közül Ihász Gábor, Tamás Gábor, Demjén Ferenc, Máté Péter, Zorán és Bródy János tartozik a kedvencei közé. Rákóczi Szilvia remek hangadottságokkal rendelkezik, mégsem tartozik a gyakran foglalkoztatott előadók közé. Hilajdonkép- pen csak nemrég fedezték fel. Hátrányos helyzetű, ezért élt harminc évig az ismeretlenség homályában. Most az ismeretlenség ismertséggé változott, de a homály sajnos maradt. Rákóczi Szilvia ugyanis vak. Csak az erős, éles fényeket érzékeli. Tamásiban él, három éve már társa is van, Horenka László, aki szintén látássérült. Neki csak szürkületkor keli elővenni a fehér botot Normál fénynél gond nélkül tud közlekedni, kommunikálni. Segíti is a párját az utcán és a hivatalos ügyintézéseknél. A háztartást együtt vezetik. A porszívózás és a főzés László dolga, minden mást Szilvia végez el. Bár mostanában kevesebb az ideje, mert fellépésekre hívják, gyakorolnia kell. Hangjára egy, a tamási strandon megtartott koncerten figyelt fel egy simontornyai tanárnő, Horváth Istvánná. Ó ajánlotta aztán a simontornyai polgármester, Csőszné Kacz Edit figyelmébe, aki baráti kapcsolatban ál a neotonos Csepregi Évával. Ennek köszönhetően kapott meghívást Rákóczi Szilvia a Neoton koncertjére, a Fővárosi Nagycirkuszba. A fogyatékkal élő, illetve hátrányos helyzetű gyerekek számára tartott rendezvényt a Fényszóró Alapítvány szervezte, december 1-jén. Simontornyáról ötven gyerek utazott az eseményre, velük ment a tamási látássérült énekesnő is, aki lehetőséget kapott arra, hogy a Neoton Família, Vastag Csaba és Lakatos Ivett mellett fellépjen. Nagy sikert aratott, aminek köszönhetően, várhatóan több budapesti meghívást is kap majd. Néhányszor már ikertestvérével, Anettel is énekelt együtt Rákóczi Szilvia. Nem egyformán bánt velük a sors. Koraszülöttek voltak, inkubátorba kerültek. Szilvia oxigéntúladagolás következtében vesztette el a látását, Anett szeme nem károsodott. Még diplomát is szerzett Rákóczi Szilvia, ami vakon nem kis teljesítmény. Az általános iskolát Pesten végezte el, érettségi vizsgát a tamási gimnáziumban tett, majd a hittudományi egyetemen kapott oklevelet. Közben éneklést, hangképzést is tanult, Sík Olgától. Elhelyezkedni egyelőre nem tud, a fellépésekből remél némi bevételt, hogy kiegészíthesse rokkantsági nyugdíját. De, mivel többnyire jótékonysági rendezvényekre hívják, nem sokat kell számolgatnia a gázsit. A mindennapokban nagy segítség számára a beszélő mobil- telefon és a számítógépes képernyőolvasó program. Eddigi legjelentősebb eredményét a VIII. Europop Nemzetközi Fesztiválon érte el, májusban, Dömsödön, ahol elnyerte a zsűri különdíját. Legközelebb december 21-én, Simontornyán lép közönség elé, a Mindenki Karácsonya elnevezésű rendezvényen. Gyertyás tánccal búcsúztak az iskolától téli szünet Egy jó beszélgetés, majd műsor után hazatértek a diákok gyönk Mindenki öltöztesse lelkét és testét egyaránt ünneplőbe, és legyen képes másoknak is örömet okozni. Ez volt az eszenciája annak a beszélgetésnek, mely a téli szünet előtti utolsó napon zajlott le a Tolnai Lajos Gimnáziumban. A múlt héten, pénteken délelőtt a tanulók az iskola kultúrtermében adtak egymásnak találkozót, megemlékezve a közelgő karácsonyról is.- Ennek jelentőségéről beszélgettünk a diákokkal, ezzel együtt lezártuk azt a projektet is, melynek értelmében valamennyi tantárgyunkba beépítettük az ünnepet - mondta el lapunknak Humné dr. Szentesi Katalin igazgató. - Ezzel együtt igyekeztünk - közös gondolkodással - arra is rávezetni a fiatalokat, hogy miként érdemes el- tölteniük a rendelkezésükre álló több mint két hetet. A rendezvény zárásaként a 8. évfolyam karácsonyi műsorral kedveskedett a jelenlévőknek, majd a dráma tagozatos üatalok adtak elő nagy sikert arató, klasszikus zenére lejtett gyertyás táncot. A gimnazisták haza is mentek, és legközelebb a jövő év január 3. napján lépnek be ismét az alma mater kapuján. A középiskola nem marad mindvégig üres eddig az időpontig. December 23-án ismét megtelik a kultúrterem, az itt rendezendő városi ünnepség alkalmából. ■ Á. Sz. udvari Több korosztály hozzájárult a múlt hét végén Udvariban tartott idősek napi ünnepség sikeréhez. Peszt Attila polgármester elmondta, hogy a meghívott nyugdíjasok közül mintegy ötve- nen mentek el a művelődési házba. Ugyanakkor az óvodások műsorának köszönhetően a legkisebbek, őket kísérő szüleik révén pedig a középkorúak is képviseltették magukat. így legalább százötvenen lehettek a teremben. A polgármester hozzátette: 19. alkalommal invitálták meg az időseket, a kezdeményezés hagyománnyá nőtte ki magát. Az ünnepség az egész település ügye: ezt bizonyítja az is, hogy az óvodások mellett a kisdiákokból álló Felhő, majd a felnőtteket magába foglaló Tulipán tánccsoport is bemutatkozott. A találkozó a fehér asztal mellett folytatódott, valamennyi időskorú ajándékcsomagot kapott Gyöngyösi Ferenc vállalkozó és az önkormányzat jóvoltából. ■ Á. Sz. Programokban gazdag évet zár a nyugdíjasklub SIMONTORNYA Megtartotta évzáró rendezvényét a Koczkás Lajosné vezette nyugdíjasklub. Az egykori Bőr- és Szőrmefeldolgozó Vállalat nyugállományba vonult dolgozói még ma is összetartanak. A klubnak 45-en a tagjai. Rendszeresen részt vesznek a városi rendezvényeken, a szüreti bálon, a városrészek vetélkedőjén, az Összefogás bálon és természetesen az idősek világnapján is. Időnként más településeken is fellépnek; szép sikert arattak a megye- székhelyen megtartott kulturális seregszemlén - énekkarukkal, tánccsoportjukkal, versmondóikkal -, áprilisban és júniusban. Jövőre is hasonlóan gazdag programsort terveznek. ■ W. Y. Günther Vehnor mesebeli ruhában adott ajándékot szakadat Új Mikulás-ruhát varratott magának Günther Vehnor. A több mint tíz éve Szakadáton élő, Németországból a feleségével együtt idetelepült nyugdíjas azonban nem afféle hiúság okán pompázott új, mesebeli öltözékben: hanem azért, hogy ezzel is megtisztelje azokat a nyugdíjasokat, akiknek - mint ünnepek idején máskor is - Mikulás-ruhában nyújt át ajándékokat. Günther Vehnor ez alkalommal is személyesen kereste fel a község időskorú embereit. Nem kevesebb mint hatvannyolc éltes lakónak kívánt kellemes ünnepeket, egy- egy szép kivitelezésű asztali dísz átnyújtása mellett. A községben egyébként á legkisebbek sem maradtak ajándék nélkül. A gyermekkorú helybelieknek, egytől tizenöt éves korig, a szakadáti német önkormányzat kedveskedett egy-egy, finomságokat tartalmazó csomaggal. A Mikulás szerepét ebben az esetben Ritterwald János, a német önkormányzat vezetője alakította. ■ Sz. Á. * * ¥ 1 A t I Holnap I Simontornyán lép a közönség elé, de várhatóan több \ budapesti l meghívás, illetve fellépés is vár | rá a jövőben. Csepregi Éva és Rákóczi , Szilvia a rendezvény szünetében A nyolcadikosok műsorral készültek a karácsonyi ünnepségre