Tolnai Népújság, 2011. december (22. évfolyam, 281-306. szám)

2011-12-10 / 289. szám

2011. DECEMBER 10., SZOMBAT 15 EGYHÁZI TÜKÖR Az összefogás iskolapéldáját mutatták be a bonyhádiak Értéket ad a gyerekeknek hittanár Csullag Gábor emberi léptékben gondolkodik bonyhád A Petőfi Sándor Evangé­likus Gimnázium diákjai ismét bebizonyították, hogy nem csak az iskolapadban szorgoskodnak. Ezúttal azt tűzték ki célul, hogy ajándékaikkal mosolyt csalnak az aradi és a paradicsompusztai rászoruló gyermekek, illetve a Vakok és Gyengénlátók Tolna Megyei Egyesülete tagjainak ar­cára. A példaértékű összefogás gyümölcseként közel 60 zsák adományt gyűjtöttek össze. A cso­magok ruhákat, különböző játé­kokat, könyveket és egyéb hasz­nálati tárgyakat tartalmaztak, amelyek egy részét Aradra szál­lították a napokban. - Az iskola ■ Példát mutatnak társaiknak a gimnazisták. pedagógusai közül többen az ok­tóber 6-ai ünnepségen, Aradon koszorúztak, akkor merült fel, hogy a helyi szeretetotthon lakó­it ajándékokkal segítenék a völgységiek - számolt be az előz­ményekről Walter Erika, a gimná­zium pedagógusa, az intézmény vöröskeresztes csoportjának ve­zetője. - Az adományokat tartal­mazó zsákok közül 41-et Bognár Cecil szabadidő-szervezővel és Czakó Alexandra 11. d osztályos tanulóval december 2-án vittük el Aradra, amelyeket Sándor Ti­vadar, a Boldog Gizella-templom plébánosa vett át és juttatta el a megfelelő helyre. A többi csomag a másik két szervezethez került, ahol az aradiakhoz hasonlóan, nagy örömmel fogadták a felaján­lást. Walter Erika kiemelte, a vö­röskeresztes szakkör hét éve biz­tosít hasznos elfoglaltságot a gim­nazistáknak. ■ Vízin B. Csullag Gábor családjával. Abban a családi házban nevelkedik a pici lány, ahol a nagyszülők, szülők is éltek A szeretet áldozatokkal jár, s azokat meg kell hozni A GYEREKEKNEK alapvető érzé­kük van arra, hogy megérez- zék a hamisságot. Rögtön ész­reveszik, ha az ember más­hogyél, mást gondol, mint amit mond, s ahogyan visel­kedik. Éppen ezért kell ne­kem úgy élnem, hogy a pél­da, az érték, amit közvetítek, Sándor Tivadar plébános köszönte meg az ajándékokat Ugyanolyan végzettsége van, mint egy papnak, de nem szentelték fel. Az átlagember életét vá­lasztotta, de élete még­sem mondható átlagos­nak. Csullag Gábor hit­tanár. Rácz Tibor Csullag Gábor hivatását valahol középen lehet elhelyezni a taná­ri és a lelkipásztori pálya között. Az attalai hívő katolikus család­ban nevelkedett fiatalember gyermekkorában szülei, nagy­szülei kezét fogva érezte meg a vasárnapi misék áhítatát. Kis idő múlva már ministránsként vett részt a szertartásokon. - Akkori­ban gyakrabban imádkoztak az emberek. Nagyszüleim, szüleim földművelésből éltek, s miután a vetést befejezték, csak a gondvi­selésben bízhattak, hogy eső is lesz - így emlékszik vissza gyer­mekkorára. A dombóvári Illyés Gyula Gim- náziumban töltött középiskolai évei és érettségije után útja egyenes volt a Pécsi Hittudományi Főis­kola hittanári szakára, ahol a töb­bi papnak készülővel együtt szív­ta magába a tudást. Már gyerek­korában sokan elkönyvelték a fa­luban, hogy Gábor pap lesz. Ő vi­szont a tanári pálya mellett dön­tött, bár ugyanolyan diplomája van, mint azoknak a társainak, akiket már pappá szenteltek. Mint mondta, főleg negyed- és ötödéves korában, a tanítási gya­korlaton szerzett élményei, ta­pasztalatai vezették erre az útra.- Amikor a főiskolát elvégez­tem, mindenki munkát akart ne­kem adni. így egyszerre kezdtem a hitoktatói pályám a dombóvári Szent Orsolya Isko­laközpontban, itt Attalán, és a lelki­pásztor-segítői tevé­kenységemet a szü­lőfalum környéki településeken. Utóbbi többek között azt jelenti, hogy ahol az atya nem tud misét tartani, ott én tartok igeliturgiát - mondja az 1999-ben a főiskolai pádból az élet sűrűjébe kilépő fi­atalember. Több mint 250 ember- palánta világnézetét szélesíti heti rendszerességgel a dombóvári is­Megérezte a vasárnapi misék áhítatát. hiteles legyen. A legfontosabb az, és nem csak a tanításban, hanem az élet minden terüle­tén, hogy a szeretet jelen le­gyen a mindennapjainkban. Ez nem azt jelenti, hogy főleg ilyenkor, karácsony táján, mindennel elhalmozzuk azt, akit szeretünk. A lényeg, hogy következetesen, a keményebb helyzetekben, a hullámvöl­gyekben is kitartsunk egymás mellett. A szeretet áldozatok­kal jár, s ezeket az áldozato­kat meg kell hozni ahhoz, hogy boldogok legyünk. Egy ideig egyszerűbb a könnyebb utat választani, de ez hosszú távon nem kifizetődő - vallja a fiatal hitoktató. kólában, ahol naponta tart órákat, hiszen az intézmény egyházi isko­la. Szülőfalujában három kisebb, tízfős csoportban ismerteti meg a gyerekeket a hittel, az egyházzal, az értékekkel. Mivel a kántori ké­pesítést is megszerezte, a szabad­ás ünnepnapjai kizárólag a szom­batra korlátozódnak, ezt a napot feleségével, s pici lányával, Dóri­val tölti, főleg a kiságy mellett. Másfél évvel ezelőtt házasodott meg. Élete példa arra, hogy nem feltétlen kell pappá válnia annak sem, aki hitbuzgó katolikus - le­het családja, gyermeke is. Csullag Gábor szerint a csa­lád, a nevelés, az otthoni közeg hatása, a gyerekek értékekre, a vallási tanításokra való fogé­konyságában, érdeklődésében vagy éppen érdektelenségében is megmutatkozik.- Az alapvető emberi érdeklő­dés minden gyermekben meg­van. így viszonylag könnyű a dolgom, főleg, hogy az újdombóvári plébános, Kutas atya ellátogat az iskolába járó gyerekek családjához. Idén kö­rülbelül száz otthonban tette tiszteletét. Nagyon fontosnak tartom, hogy a gyerekekkel kö­tetlenül beszélgessek az órákon az adott témában, még akkor is, ha jegyeket kell adni nekik ugyanúgy, mint a fizikából vagy matematikából. A személyes­ség a titka annak, hogy a hitet, az értéket közelebb tudjuk vin­ni a családokhoz és a gyerme­kekhez - mondta. Jótékonysági est volt a Szent Mór iskolában tolna Jótékonysági estet rendezett szerdán a tolnai Szent Mór Katolikus Iskola. Kleinné Hága Györgyi tag­intézmény-vezető elmondta, hogy az iskola színjátszó­csoportja az adventi ünnep­kört átfogó műsort adott, amelyben szerepelt a Melyi­ket a kilenc közül? című produkció és betlehemes is. Az est bevételét játékvásár­lásra fordítják, (sk) Adventi koncerttel készülnek a karácsonyra simontornya A római kato­likus templomban decem­ber 11-én vasárnap 16 óra­kor adventi koncertet ren­deznek. A fellépők, a Fried Művelődési Ház énekkara és a Krammer Ferenc kó­rus, egyházi témájú műve­ket szólaltatnak meg, hogy lélekben is felkészítsék a hí­veket karácsonyra, (vl) Adományokat gyűjtenek a rászoruló gyerekeknek decs A római katolikus egyházközség adományokat gyűjt a decsi fogyatékkal élő, tartósan beteg és árva gyerekeknek december 18-ig, az adventi vasárnapokon a katolikus templomban. Az adományokat a katolikus plébániára, illetve a „Szülők a gyerekekért!” alapítvány­nak is el lehet juttatni. A gyerekek a december 18-án a 9.45-kor kezdődő isten- tisztelet után rövid kis mű­sorral köszönik meg a se­gítséget. (gy) Akik tudnak, segítsenek, a rászorulókat is várják SZEKSZÁRD A Máltai Szere­tetszolgálat szekszárdi cso­portja december 13-án, ked­den, 8 és 11 óra között alap­vető élelmiszereket oszt majd Szekszárdon, a Hu­nyadi utcai székházukban. Kérik azokat is, akik ruha­neművel, cipővel, tisztálko­dási szerekkel, tartós élel­miszerekkel, takarókkal se­gíteni tudják a rászoruló­kat, hogy vigyék el a fel­ajánlott eszközöket a Hu­nyadi utcába, (mi) Továbbiak a TEOLhu hírportálon Lassan befejeződik a templomfelújítás jubileum A mostani hétvégén köszön el a hívektől az eddigi lelkipásztor Tibor atya játszóházat szervezett a plébánián siőagárd A község templomá­nak 125 éves jubileumát ünne­pelték; közel került a befejezés­hez a régóta tartó felújítás; bú­csúzik a falu lelkipásztora - a 2011-es év vége több dolog miatt is emlékezetes maradhat a sióagárdi katolikusok számára. Deli Gábor, az egyházközség elnöke elmondta: több éve kez­dődött az 1886-ban, Nepomuki Szent János tiszteletére épült templom felújítása. Ennek során egyebek mellett tatarozták a tor­nyot és a tetőt, eredeti állapotába állították vissza a szentélyben le­vő díszes ablakokat, pótolták a nagy csillárt. Felújították az elektromos hálózatot, az orgonát, rendezték a templomkertet. Idén elkezdték a templom belső újra­festését, amelynek a fele, a szen­tély rész és az egyik oldalhajó van kész. Ha a belső festést is be­fejezik, gyakorlatilag elkészült­nek tekinthető a felújítás. A megszépült, idén 125 éves templom jubileumi ünnepségét a múlt hétvégén tartották. Udvardy György pécsi megyés­püspök hálaadó szentmisét ce­lebrált, az évfordulóra három vallási témájú kiállítással is ké­szült a falu. £ A mostani hétvégén viszont el- | köszön a községtől az eddigi plé- a bános, Kürtösi Krisztián, aki § 2009 nyara óta volt a sióagárdiak J pásztora is. Munkáját a lengyeli 1 plébános veszi át. ■ S. K. Udvardy György megyéspüspök hálaadó szentmisét celebrált szálka Hegyháti Tibor játszóhá­zat szervezett általános iskolás gyerekeknek - nem csak hitta- nosoknak - a szálkai plébánián. Tibor atyától megtudtuk, az ösz- szejövetel célja az volt, hogy az egyházilag Szálkához tartozó te­lepülések fiataljai találkozza­nak, és együtt töltsenek el egy kellemes napot. Tízesztendős papi hivatása alatt eddig még minden szolgá­lati helyén szervezett játszóhá­zat. Most a helyiek mellett Bátaapátiból, Cikóról, Grábóc- ról, Mórágyról, Mőcsényből és Palatincáról érkeztek gyerekek. Az ünnepek közeledtével - főleg az adventi készülődés jegyében zajlott a program. Készítettek adventi koszorút agyagból, illet­ve mohás alapanyagból, gyön­gyöt fűztek, karkötőt csináltak fonalból, emellett fociztak, íjász- kodtak és fogócskáztak is - ter­mészetesen Tibor atyát is be­vonva. Az elkészült tárgyakat a gyerkőcök haza is vihették. A gyerekek a segítő szülők jó­voltából „serkentőként” szend­vicset, lekváros kenyeret, pala­csintát, valamint teát fogyaszt­hattak. Egyébként szülők is el­kísérhették csemetéiket és so­kan éltek is a lehetőséggel. A re­mek hangulatnak köszönhető­en azt tervezik, hogy évente négy alkalommal találkoznak majd, melyre várnak minden érdeklődőt. ■ Hunyadi I. )

Next

/
Thumbnails
Contents