Tolnai Népújság, 2011. november (22. évfolyam, 256-280. szám)
2011-11-30 / 280. szám
6 GAZDASÁG - SPORTBIZNISZ 2011. NOVEMBER 30., SZERDA Kosárlabdások ajándéka karácsonyra vége a bérvitának Rövidítve, de elindul az új NBA-szezon - Felezik a liga 4,3 milliárd dolláros bevételét A fél világ fellélegezhet: ugyanis lezárulhat a hónapok óta tartó bérvita az NBA-ban, így karácsonykor megkezdődhet az észak-amerikai profi kosárlabda-baj nokság. Éber Sándor „Mindannyian kosárlabdázni szeretnénk!” - hangoztatta a hétvégi, eredetileg titokban szervezett maratoni tárgyalás után David Stern, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) főigazgatója. A csapattulajdonosok és a játékosokat képviselő szakszervezet (NBPA) megegyeztek, így december 25- én indulhat a 66 mérkőzésből álló alapszakasz a 2011/12-es idényben. Az úgynevezett kísérleti megállapodást azonban még két többségi szavazással is el kell fogadni. Az NBPA több mint 430 fős tagsága legalább felének kell támogatnia az új kollektív szerződést, míg a 29 csapattulajdonosból (a 30. csapat, a New Orleans a liga tulajdona) minimum 15-nek. Az edzőtáborok december 9- én indulnának. A szezon során az együttesek legfeljebb háromszor lépnek egymás után három nap a pályára. így lesz az eredeti csapatonkénti 82 mérkőzés helyett csak 66. Az alapszakasz április 26-ig tartana, míg a döntő utolsó napja június 26. lenne. Az All-Star hétvége Orlandóban lesz február 24-26-án. Az idény eredetileg november 1-jén indult volna, de az NBA történetének második leghosszabb bérvitája (149 nap) miatt két hete december 15-ig valamennyi mérkőzést törölték. A megegyezésre egyre kevesebb volt az esély, két hete a játékosok a liga által egy utolsónak nevezett ajánlatot utasítottak el. Az önmagát feloszlató NBPA a bíróság elé vitte az ügyet, trösztellenes pert indítva a klubtulajdonosok ellen Minnesota és Kalifornia államban. Érvelésük szerint a lockout illegális és árrögzítésre irányuló szervezett bojkott, amely gátolja a szabad kereskedelmet, és a liga ajánlata megfosztaná a játékosokat a szabadpiaci feltételektől. A csapatok ugyanis egységként, a ligán keresztül tárgyalCsillagok háborúja az előző All Star-gálán: Kobe Bryant és LeBron James küzd a labdáért. Nem mennek Európába, mivel mégis elindul a szezon. Az NBA legértékesebb klubjai 2011-ben* Klub Piaci érték Árbevétel Nyereség M 1. New York Knicks 655 226 64 2. Los Angeles Lakers 643 214 33,4 3. Chicago Bulls 511 169 51,3 4. Boston Celtics 452 151 4,2 5. Houston Rockets 443 153 35,9 6. Dallas Mavericks 438 146-7,8 28. Memphis Grizzlies 266 92-2,6 29. Minnesota nmberwolves 264 95-6,7 30. Milwaukee Bucks 258 92-2,0 * MILLIÓ DOLLÁR FORRÁS: FORBES NBA-játékosok minimum- és maximumfizetései* 20G5-0&OS szezon 2011-12-es szezon Az NBA-ben eltöltött év min. max. min. max. _0________________________398 762 12 000 000 490180 13 603 750 S ________________835810 12000000 102742T J36Q37IÍ J0______________________1 138 500 16800 000 1399 507 19045250 * DOLLÁRBAN hatják meg televíziós és egyéb kereskedelmi szerződéseiket. A klubtulajdonosok és a játékosok között a konfliktus az évi 4,3 milliárd dollárt kitévő bevételek elosztása miatt alakult ki. A kosarasok korábban 57 százalékban részesültek, most hajlandók voltak ezt az arányt 52 százalékra csökkenteni. A tulajdonosok viszont ragaszkodtak ahhoz, hogy a pénzt fele-fele arányban osszák el. Arra hivatkoztak, hogy az elmúlt szezonban összesen 300 millió dollár veszteséget könyvelhettek el. Az NBA harminc csapatából 22 (a Forbes magazin szerint csak 17) veszteséggel zárta az elmúlt évadot, a játékosok szakszervezete azonban kétségbe vonja ezt az adatot. Öt NBA-klub (Indiana Pacers, Charlotte Bobcats, Denver Nuggets, Orlando Magic, New Jersey Nets) egyébként kevesebb veszteséget könyvelhet el, ha elmarad a szezon. Több klub - mint a Miami Heat vagy az Atlanta Hawks - pedig a nullszaldó határán mozogna az előzetes becslések szerint. David Stern, a bajnokság főigazgatója összesen 700-800 millió dollárral szerette volna csökkenteni a játékosok fizetését - akik természetesen elutasították ezt az ötletet -, a bérmaximumot klubonként 45 millió dollárban határozná meg a jelenlegi 58 millió helyett. 1984- ben még 3,6 millió dollárral indult a fizetési plafon. A tíz évre tervezett megállapodás minden Kizárva az edzőteremből is, mindenki vesztes a liga működését szabályozó, 2005-től érvényben lévő kollektív pénzügyi szerződés (CBA) június 30-án járt le, azóta a lockout (kizárás) van érvényben. A klubtulajdonosok kizárták a ligából a játékosokat, akik még az edzőterembe se mehetnek be. A ligából így több neves játékos is átszerződött az európai játéktérre. A legutóbbi lockoutra az 1998/99-es idényben került sor. Akkor csak februárban kezdődött meg az ötvenmér- kőzésesre rövidített alapszakasz, a szurkolók nagy bánatára. A játékosok több mint tízmillió dollárt veszítettek, de a tulajdonosok ennek leg alább a tízszeresét Az NBA számokban Bevétel 2011-ben 4,3 milliárd dollár Meccsenkénti átlagos nézőszám 17 149 A csapatok átlagos piaci értéke 369 millió dollár A csapatok száma 30 Nyereség 183 millió dollár Átlagos játékosfizetés 5,15 millió dollár részletét még nem ismerheti a nagyközönség sem, ám az előzetes hírek szerint a klubtulajdonosok lehetnek elégedettebbek. Állítólag a jövőben jelentősen kurtítják a kosarasok fizetését. Rövidebb időtartamúak lesznek a szerződések, kisebb léptékűek a béremelések, és szigorúbb büntetések várhatók az egyes csapatok költségvetését maximáló „fizetési plafon” áttörése esetén. A bevételeket állítólag végül is megfelezik a felek. A játékosok részesedése felmehet 51 százalékra is, de lecsúszhat 49-re is, attól függően, hogy az NBA-hez befolyó pénzek meg- haladják-e a tervezett összeget, vagy alatta maradnak. A közönség ki van éhezve a jó meccsekre. Csányi stadionépítéssel is növelné a nézőszámot stabilitás Javult a magyar labdarúgó-bajnokság színvonala, ez annak is köszönhető, hogy a csapatok nagy részének stabil a háttere - hangoztatta a Sport Televíziónak a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke. Csányi Sándor szerint az élvonal 16 csapatából 14 együttes rendben lesz a későbbiekben is, kettő pedig olyan állapotban, hogy kitartson a szezon végéig. Az OTP Bank elnök-vezérigazgatója elmondta, az MLSZ tisztában van a klubok helyzetével, s megpróbál segíteni, tárgyalni a tulajdonosokkal arról, min lehetne javítani. Azt a célt továbbra is tartja, hogy 2018-ra 8000 fő legyen az átlag nézőszám, melynek eléréséhez az egyik legfontosabb dolog a körülmények javítása és új stadionok építése, mert jobb körülmények, fűtött pályák kellenek a játék fejlődéséhez, s igényesen kialakított körülményekre van szükség, hogy a nézők szívesen menjenek ki a stadionokba. Ebben szerinte rengeteget segíthet, hogy az unió engedélyezte, hogy a profi klubok stadionjait is lehessen fejleszteni, építeni a társaságiadó-kedvezményből. A bundabotrány szerinte nem árnyékolja be a magyar futballt, mert ezzel tisztul a sportág, s a nyomozást végző ügyészség és rendőrség mellett az MLSZ is mindent megtesz, hogy segítsen ebben. ■ VG Ajánlat A Los Angeles Galaxy a bajnoki cím megszerzése után Indonéziában játszik. A csapat legnagyobb sztárját, David Beckhamet tömegek fogadták a jakartai repülőtéren. Az angol középpályás a katari kézbe került Paris Saint Germainben folytathatja pályafutását A francia klub állítólag 18 hónapra 14 millió eurós fizetést ajánlott a jelenleg szabadon igazolható játékosnak, így a világ egyik legjobban fizetett labdarúgója lehet. Mérsékelték az eltiltást, maradtak a pénzbírságok MÉRSÉKELTE a Győri ETO FC büntetését tegnap az UEFA fel- lebbviteli bizottsága a svájci Nyonban, így a magyar csapatot három helyett „csak” két évre - maximum egy részvételre - zárta ki az európai kupákból. De maradt a júniusban kiszabott 50 ezer eurós bírság, s a Magyar Labdarúgó Szövetséget sújtó 100 ezer eurós büntetés is, melynek felét két évre felfüggesztették. „Nem elfogadható az ítélet, ezért a lausanne-i sportdöntőbírósághoz fordulunk jogorvoslatért” - közölte a Győri ETO FC ügyvezetője, Klement Tibor. A fegyelmi bizottság szerint a magyar együttes tavaly úgy játszott az Európa Liga selejtezőjének 1., 2., 3. és utolsó, 4. fordulójában, hogy nem felelt meg mindenben az UEFA licenckövetelményei- nek. A testület úgy vélte, a 2009. december 31-én lejárt tartozási kötelezettségének a Győr nem tett eleget. A klub álláspontja viszont az, hogy észt játékosa, Jarmo Ahjupera vételárának maradékát, 50 000 eurót addig nem fizethette ki, amíg a futballista korábbi egyesülete nem állított ki számlát róla. Klement szerint a számla 2010. augusztus 16-án érkezett meg Győrbe, és azután ki is egyenlítették a tartozást. ■ ■ A Győr a lau- sanne-i döntőbírósághoz fordul.