Tolnai Népújság, 2011. november (22. évfolyam, 256-280. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2011-11-20 / 45. szám
12 2011. NOVEMBER 20., VASÁRNAP SZTORI & APRÓHIRDETÉS „Jockey-t innen kiszavazták volna" reality A Való Világ főszerkesztője szerint a válság ellenére nem csökken a szavazatok száma Rubin Kristóf: valamelyest csökkent a Való Világ ötödik szériájának nézettsége az elődjéhez képest, mert későbbi időpontban sugározzák a műsort Rubin Kristóf, a Való Világ kreatív főszerkesztője szerint nem érződik a médiában is tapasztalható válság a W5-nél, nem csökkent a szavazatok száma az első két párbaj során. Bízik benne, hogy a taktikusabb szereplőket nem ejtik ki a nézők a rokonszenvesebb, ám unalmasabb karakterek miatt. Kalmár Csaba- Mint kreatív főszerkesztő, milyen különbséget lát a W4 és a W5 között?- A negyedik széria a Való Világ újracsomagolása volt, olyan dramaturgiát, tartalmat kellett megtalálni hozzá, amely megfelel a 2010-es követelményeknek, amikor már sokkal könnyebben, gyorsabban férnek információhoz az emberek, mint 2002-2004- ben. Sokkal nagyobb a kínálat azóta, több a tévécsatorna. Az ötödik szezon ebből a koncepcióból nőtte ki magát, olyan valóságshow-t kellett csinálnunk, amely nem ugyanaz, mint az előző, de izgalmas. A négyes könnyen fogyasztható, szórakoztató műsor volt, ez a széria inkább a játékról szól: a célunk azt elérni, hogy a szereplők szövetkezzenek, taktikázzanak, próbáljanak ininél jobban érvényesülni. Az ötös széria kissé idősebb korosztálynak szól, a négyes könnyedebb volt: ott rosszak és jók küzdöttek, ugyanakkor most erős karakterek vannak, így működik a dolog. Talán kevésbé szórakoztató, mint az előző évad, de realityszempontból erősebb, súlyosabb, komolyabb.- Mi lesz, ha a szálakat irányító Attila és Péter kiesik?- Míg a negyedik évadban a stáb többé-kevésbé érezte, ki fog kiesni, melyik párbajnál kinek van esélye, az ötödik szezonban ez megváltozott, nem tudjuk, hogyan látják az emberek az eseményeket. Nem tudom megmondani, mi történne, ha Attila és Péter, a W5 két motorja, kiesne. Ha a Dallasban annak idején szavazást tartanak, akkor Jockey az első körben kiesik, és nem jön a hosszú sikersorozat. Reméljük, a nézők nem csak az indulataik és érzéseik alapján döntenek. KÖZEL félszáz panasz érkezett Bodonovich fenő média- és hírközlési biztoshoz a TV2 Megasztár, valamint az RTL Klub Való Világ és X-Faktor című műsorai kapcsán. Főként a nézői szavazások lebonyolítását, azok szembetűnő irányítottságát, ellenőrizhetetlenségét kifo- A nézettséggel elégedett a csatorna? 25 százalékra csökkent a tavaszi, 40-es közönségarány.- Most 25-30 között van, de amikor este kilenc órára tolódott a műsor a korábbi hét helyett, tudgásolták a panaszosok. A biztos az új médiatörvény alapján 2011 áprilisában hivatalból egyeztetési eljárást indított. A vizsgálat eredményét összegző tájékoztatóból kiderül, hogy a szavazatok feltorlódása miatt előfordulhatott, hogy az időben elküldött voksok egy része a tűk, hogy csökkenni fog. Az RTL szórakoztató műsorai mindig jól mentek a hetes sávban, és mi ezt a megszokott rendet megbontottuk azzal, hogy a Való Világot betettük a Barátok közt utánra. 16- os karikával megy, és napközben szavazás lezárása után érkezett, és ezért érvénytelen volt, azonban az emelt díjas szolgáltatás díját az érvénytelen szavazatok esetében is levonták a szolgáltatók. A vizsgálat a szavazás eredményének megváltoztatására irányuló beavatkozást nem állapított meg. nincs is W-s promó. A műsor a saját idősávjában mindent ver. És azt sem szabad elfelejteni, hogy a TV2 is indított napi realityt, hiába sikertelen, de akkor is gyengíti a műsorunkat.- A médiahatóság százmilliós büntetései miatt került kilencre a reality?- Nyilvánvalóan hatással volt a büntetés - amelyet egyébként az RTL Klub vitat.- A párbaj előtt egy két nappal a stáb már látja a számokat: ekkor még manipulálják a nézőket, hogy a megfelelő szereplőt tartsák benn?- Relatív, mi kit szeretnénk bent látni, soha nem tudni, melyik fordulat mit hoz. A szavazatok 80-90 százaléka a párbaj alatt jön, meg is fordulhat az állás. ló, ha tudjuk uralni a műsort, de a Való Világ nem ilyen, nem a szerkesztők döntenek, hanem a nézői tábor egy része.- Érződik a gazdasági válság a szavatok számában?- Konkrét számokat nem közölhetek, azt azonban elmondhatom, nem tapasztaltunk esést, ugyanolyan mennyiségben érkeznek be szavazatok, mint 2010 őszén, a W4 alatt. Csaba és Cristofel párbajára például sok voks jött, nyilvánvalóan azért, mert ott két, markánsan eltérő értékrend csapott össze, és ebbe sokan bele akarnak szólni. Az érvénytelen voksokért is fizetni kellett ________GÉPEK________ EL ADÓ: hidraulikus élhajlító 3000/100; 1,9 millió Ft, élhajlító 4000/80-as; 1,3 millió Ft; lemezhengerítő 2500/25; lemezegyengető: 3000/30; sugárfúrógép: karkinyúlás: 1400 mm; lemezcsévélő; Soyer csaphegesztő, átmérő 22 mm; gyökölők-élgyalu 12 fines; CNC szögvas-megmunkáló gépsor; tárcsás darabolok 300-400-600 mm; fémtárcsás fémfűrész száladagolóval; csúcs nélküli köszörű; hajtóművek; dezintegrátor; hidraulikus tápegységek; szivattyúk; ventilátorok; indító ellenállások; faipari kontaktcsiszológép: Fladder, faipari szalagfűrész; felni- és gumitároló állványok; pofástörö II.; szállítócsigák; híddaruk 10 és 5 tonnás; forgódaru 3,2 tonnás, www.telkesgep.hu Hétvégén és ünnepnap is! 20/972-6425..^^. EXCENTERPRÉSEK eladók 2 db 400 tonnás, 1 db 63 tonnás. Hétvégén is! 20/972HŐLÉGFÚVÓK eladók 80-től 260 kW-ig. Hétvégén is! 20/972-6425. —--------------------------------------------------------------------------- -29589HW 8011 keresek megvételre. T.: 20/9727- 145------------——--------------------------------------* --------------29591IR ODA- és étkezőkonténerek eladók. 8 db, szép állapotban. Hétvégén is! 20/972- 6425.--------------------------------------------------------------------------------- *29589* MEGMUNKÁLÓKÖZPONT CHIRON FZ12S elORSZÁGOS APRÓHIRDETÉSEK adó. Hétvégén is! Érdeklődni lehet: 06- 20/972-6425.-------------------------------------------------------------------------------- -29569MTZ-82. homlokrakodós, vontatott mütrá- gyaszóró, körbálázó eladó. 06-20/3934- 567------------------------------------------------------------------------------------29590MTZ-82.1, ekék, pótkocsi 3,5 t. 77/422- 517--------------------------------------------—--------------------------------- -29578SÁ RKÖZI lapok eladók. 2000-2500 db. Hétvégén is! 20/972-6425.--------------------------------------------------------------------------------- -29589T-H0RNV0S gépasztalok eladók: öntvény 4000x1700x400 mm. Hétvégén is! 20/972-6425.--------------------------------------------------------------------------------- -29589VÍZSUGARAS vágóberendezés 3000x2000 eladó, 900 üzemóra. Hétvégén is! 20/972- 6425 www.telkesgep.hu---------------------:------------------------------------------------------------29589MEZŐGAZDASÁG AKÁC csemete, gépi ültetéshez, 50 E db eladó. 06-30/259-22-89-------------29583AK ÁCRÖNKÖT vennék. Telefon: 06- 30/9557-101.---------------------------------•--------------—--------------------------- -29559* ÁL LÁST KÍNÁL MAGAS kereset, nem ügynöki munka fix + jutalékért. 06-30/520-4512--------------------------------------------7--------------------------1--------- -29586_______UTAZÁS_______ 8 ÜDÜLJÖN Gyulán gyógyfürdő közelében, www.panzioszekely.hu családias hangulatú panzióban. Telefon: 06-66-361-015.---------------------------:----------------------------------------------------- -28967A TOILETTE NETT® MEGOLDÁS MINDEN ESETRE! BIDÉT ÁTALAKÍTÁS NÉLKÜL TÖBBFÉLE KIVITELBEN! INTEREX KFT. www.inlerex.hu interex@interex.hu KERESSE A FÜRDŐSZOBA SZAKÜZLETEKBEN! SZOLGÁLTATÁS ELTŰNNEK A KÁRTEVŐK A FALBÓL IS! Egér, patkány vagy hangya okoz problémát? Szétrágják a szigetelést és az elektromos vezetékeket? Megdézsmálják a raktárkészletet? Van MEGOLDÁS: PEST-X elektromagnetikus és ultrahangos riasztó Garantáltan távol tartja az: ■ egeret ■ patkányt ■ hangyát ■ denevért 3 hét alatt a hatásfok 90-95%-os! RENDKÍVÜLI AKCIÓ! „l-et fizet, 2-t vihet" akció 2011. november 21-30. HARP'S Kereskedelmi és Szolgáltató Kft 5000 Szolnok, József Attila u. 38.1/8. Tel./fax: 06 (56) 410-916 Mobil: 06 (20) 942-6380 E-mail: harps@harps.hu www.harps.hu A termék postai utánvéttel is megrendelhető! 8ABLAKSZIGETELÉS garanciával. 06- 20/374-7956--------------------------------------------------------------------------------- -28483SZURKOS kémények gépi marása, javítása, bélelés, szerelt kémény. 06-30/395- 6362-------------------------------------------------------------------------- -29521________ÁLLAT________ 8 BERNÁTHEGYI kiskutyák eladók. 30/341- 9310 www.lavinakutato.hu----------•-----------------------------------------------------------------------2958530 DB húszhasznú blond keresztezett üsző eladó. (350 kg.) 06-30/3700-207 VEGYES ALUTARTÁLYT veszek. T.: 06-20/458-1357.-----------------------------------------------------------------------------— -29577CSAPDA eladó, kártékony állatok (patkány, menyét) elfogására alkalmas. 06-20/448- 4588--------------------------------------------------------------------------------- -28499ELADÓ gyári új csomagolásban 5,5 mm-es, alsókaros légpuska 9900 Ft-ért, tartozékai (lézerirányzék, lövedék, távcső) 1200 Ft/db valamint önkioldós, összecsukható orosz AK-47-es bajonett 3500 Ft-ért. 20/330•29533* 5ESZTŐGÉPET, villanymotort, dinamót ’oncatöltőt, elfekvő gépet veszek 3930-115 MINDENFÉLE óráshagyatékot, zsebórát, faliórát, ezüsttárgyakat, aranypénzeket, ezüstpénzeket veszek. T.: 06-20/270-4684. 8 TEXTIL porzsák minden porszívóhoz és takarítógéphez. +36-20/585-3524 -!8493EGÉSZSÉG 8 HÁZI ápolásra többfunkciós betegágyak, gyógyászati eszközök harmadáron. 0670/537-6682-----------i-------------------------------------------------------------------- *28478* s POTENCIANÖVELŐ, növényi eredetű, 6 kapszula 5000 Ft-ért. Tel.: 06-20/585RUHÁZAT s HASZNÁLT holland és német ruha, kedvező feltételekkel házhoz szállítva is, eladó! +36-30/413-0147 .28JI6. MINŐSÉGI Angol bontatlan felnőtt- és gyerekruhabálák 180-200 Ft/kg. Ingyenes kiszállítás. Telefon.: 20-3230212 www.hol- landruha.neet.hu----------------------------------------------------------------------------------28830KÖ NYV 8 ANTIKVÁR felvásárlóközpont vásárol régi könyvet, könyvgyűjteményt! Azonnali díjtalan kiszállás! 06-1/787-9282, 0630/877*29584*