Tolnai Népújság, 2011. november (22. évfolyam, 256-280. szám)

2011-11-14 / 266. szám

2011. NOVEMBER 14., HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TŰKOR 3 MIHALYFALVI LÁSZLÓ Külön vagy egybe? (2.) folytatásként még néhány szókapcsolat és szóösszeté­tel: talpra esett (például a macska) - talpraesett (aki mindig feltalálja magát); az elöl járó ember (aki az élen halad) - a? elöljáró (egy társaság vezetője); tíz perc (hatszáz másodperc) - tíz­perc (óraközi szünet az isko­lában, amely tarthat öt vagy tizenöt percig is). újabbak, ismét mondatba foglalva: Ezer mester közül jó, ha egy ezermester akad. Egyszer egy, az egy; az egy­szeregy pedig a szorzótábla neve. Fogd meg, mondta az egyik fogdmeg a másiknak. Van különbség a szerelmi vallomások között is, ha azt egyszóval (tehát röviden) mondjuk el: „Szeretlek, mint anyját a gyermek”, vagy ha egy szóval (egyetíen szóval) fejezzük ki: Szeretlek. Nem mindegy az sem, hogy valaki meleg ágyban vagy melegágyban alszik-e. Az utóbbi esetben inkább csak a melegágyi virágok il­lata hódítja, míg az előbbi meleg ágyban...!? A beteg­ápoló is megbetegedhet, s akkor lesz belőle beteg ápo­ló. A sörös pohár olyan po­hár, amelyben sör van, vagy amelyből már megitták a sört. A söröspohár viszont sörnek való pohár, amely le­het boros pohár is, ha bort it­tak belőle. Ezért helyes a kö­vetkező képtelennek látszó mondat: „Ez a söröspohár boros pohár.” Dél-Amerika szárazföld, de az Amazonas menti esőerdőkben nemigen található száraz föld. FOLYTATHATNÁM még példák sokaságával, de aki mindez­zel egyetért, az a sok példa közül bizonyára nemcsak egyet ért, hanem valameny- nyit. Abban is biztos vagyok, hogy még egy kutya számá­ra sem egykutya (mindegy), hogy a fentieket egybe- vagy különírjuk. az eszmefuttatást levezette egy magyar tanár, aki egyéb­ként magyartanár is. A polgárnak is védeni kell katasztrófák A lakosságnak is komoly kötelezettségei vannak A májusi IRIS katasztrófavédelmi gyakorlat része volt egy dunai akció is. A lakosság együttműködése nélkülözhetetlen a katasztrófaelhárításban (illusztráció) A katasztrófavédelmi ese­mények során a sikeres védekezés egyik alapfel­tétele, hogy az abban részt vevő hivatásosok mellett kellő számú helyi lakos is részt vegyen a munkálatokban. Venter Marianna Katasztrófavédelmi helyzetben a polgári védelmi szervezetek munkájára is szükség van a hi­vatásos erők mellett. Jogszabály írja elő, milyen feladatai vannak ilyen helyzetben a lakosságnak.- Kikre vonatkozik a jogsza­bály?- Mindenekelőtt felhívnám a lakosság figyelmét, hogy válto­zott a törvény, és illik komolyan venni az abban foglaltakat - vá­laszolta Mácsai Antal megyei ka­tasztrófavédelmi igazgató. - A polgári védelmi törvény értelmé­ben a Magyar Köztársaság terü­letén lakóhellyel rendelkező, nagykorú magyar állampolgáro­kat polgári védelmi kötelezettség terheli, amely férfiakra 18-tól 55, nőkre 18-tól 50 éves korukig ter­jed ki. Akit polgári védelmi szer­vezetbe osztanak be, azt az állan­dó lakóhelyének polgármestere által aláírt határozattal értesítik arról, milyen kötelezettségei van­nak. A törvény meghatározza azt is, kik mentesülnek a kötelezett­ség alól, például terhes anyák, vagy 67 százalékban megválto­zott munkaképességűek. Ezen állapotot hitelt érdemlő doku­mentumokkal kell igazolni.- Miben állhatnak ezek a kö­telezettségek?- A polgári védelmi törvény szerint a polgári védelmi szerve­zetbe beosztott állampolgárt adatszolgáltatási, bejelentési, megjelenési, valamint elrendelé­se esetén polgári védelmi szolgá­lat-teljesítési kötelezettség terhe­li. Annak érdekében, hogy az el­érhetőségek biztosítottak legye­nek, az önkormányzatnak folya­matosan naprakész adatbázissal kell rendelkeznie. Ezért, ha bár­milyen formában, például a pol­gármester által megbízott szemé­lyek a polgári védelmi szolgálat­ról szóló általános tájékoztatóval és adatlap kitöltésével keresik fel otthonában, az állampolgár adat­szolgáltatási kötelezettségének eleget téve köteles személyes adatait megadni. Bejelentési kö­telezettsége azt jelenti, hogy ha PV-szervezetbe osztják be, akkor a szakképzettség megszerzését, foglalkozás gyakorlásának meg­kezdését, munkahelye, lakcíme megváltozását 15 napon belül az illetékes önkormányzatnak be kell jelentenie. A PV-szervezet Szabályt sért, aki kibújik a kötelezettség alól s hogy Ml történik, ha valaki nem tesz eleget a rá vonatko­zó polgári védelmi kötelezett­ségnek? A polgári védelmi kötelezettség elmulasztása szabálysértésnek minősül, és a hatályos jogszabályok értel­mében százezer forintig terje­dő pénzbírsággal sújtható. A megyei katasztrófavédelmi igazgató bízik benne, hogy nem lesz ilyen, ha mozgósí­tásra kerül sor, mert az ál­lampolgárok tisztában van­nak vele, hogy a katasztrófa- védelem nemzeti ügy. További információk a www.tolna.ka- tasztrofavedelem.hu interne­tes oldalon találhatók a té­máról. tagját polgári védelmi szolgálat teljesítésére lehet kötelezni, ami azt jelenti, hogy a polgármester határozata alapján köteles a szá­mára meghatározott feladatok­nak eleget tenni, valamint polgá­ri védelmi kiképzésre és gyakor­latra rendelhető be.- Mit kell tenni mozgósítás esetén?- A mozgósítás azt jelenti, hogy a lakosság életének és anyagi javainak megóvása érde­kében ellátandó feladatokra, il­letve azok előkészítésére riaszt­ják a PV-szervezetekbe beosztot­takat. A felhívás történhet szó­ban, vagy írásban, ez utóbbi ese­tén szintén a polgármester által aláírt határozattal. Az érintettek­nek egy meghatározott helyen kell gyülekezniük a felhívásban megjelölt helyen és időpontban, és a kapott utasításoknak meg­felelően kell cselekedniük. ■ Az emberek tisztában vannak pol­gári védelmi kötelezettségeikkel? Szavazzon honlapunkon ma 16 óráig: TE0L.hu A szavazás eredményét a keddi számunkban közöljük. Kiállítás-sorozat látható a jubileum alkalmából bátaszék Húszéves a báta- széki rajztagozat címmel in­dult kiállítás-sorozat a város­ban. Ezúttal András Kitti öt­vös- és Rohmann Nóra grafi­kamunkái tekinthetők meg a Petőfi Sándor Művelődési Házban. A tárlat november 21-ig látható az intézmény nyitvatartási idejében, (he) Összefogtak a závodiak a jó cél érdekében závod Közel húszán vettek részt szombaton a závodi óvo­da melléképületének rendbe­tétele alkalmából szervezett társadalmi munkán. Az utol­só simításoknál járnak a he­lyiek, várhatóan egy hét múl­va elkészülnek a teljes felújí­tással. Azért volt szükség er­re, mert a tavalyi csapadékos időjárás következtében össze­dőlt az épület, (vb) Minisztériumi oklevél is járt az izményieknek izmény Megalakulásának 40. évfordulóját ünnepelte szom­baton az izményi Székely Né­pi Együttes. Szentmisével és a bukovinai székelyek hazate­lepítésének 70. évfordulójára történő megemlékezéssel kez­dődött a program, amely a művelődési házban folytató­dott. Itt Potápi Árpád János országgyűlési képviselő a Nemzeti Erőforrás Minisztéri­um elismerő oklevelét adta át Csiszér Ambrusnénak, az együttes vezetőjének példaér­tékű tevékenységükért, (vb) A héten is várják a véradók jelentkezését tolna megye A héten is vár­ja a véradók jelentkezését a Vöröskereszt megyei szerve­zete. Hétfőn a szekszárdi véradó állomáson 8 és 17, kedden a bogyiszlói művelő­dési házban 10.30 és 15.30, szerdán a szekszárdi I. Béla Gimnáziumban 12.30 és 15.30, csütörtökön a zombai művelődési házban 10.30 és 14.30, pénteken a szekszár­di Esély iskolában 9 és 11.30 óra között jelentkezhetnek. Dombóváron kedden és csü­törtökön 7.30-tól 14 óráig ad­hatják vérüket, (hé) Továbbiak a TEOLhu hírportálon Eskütétel Tíz vajdasági magyar tett magyar állampolgársági esküt szom­baton Tolnán, dr. Sümegi Zoltán polgármester előtt. Az ünnepi esemény a tolnai Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) és a szabadkai Ke­resztény Értelmiségi Kör (KÉK) szoros kapcsolatának köszönhetően jött létre. Az esküt tettek között volt a KÉK elnöke, Szabó Károly is feleségé­vel és két lányával. Bizonyították: érték a helyi termék egyél közelről! Termelők és fogyasztók találkozási lehetősége volt ez szekszárd Reneszánsz vásári hangulat uralkodott a Béla ki­rály téri templom és a vármegye- háza közötti területen szomba­ton. Csalogató zeneszó és még csalogatóbb illatok bírták mara­dásra az arra járókat. Az „Egyél közelről!” szlogennel meghirde­tett Márton-napi családi kika]> csolódás volt ez, az ECO-SENSUS Nonprofit Kft. szervezésében.- A program célja az volt, hogy találkozási lehetőséget biztosít­sanak a helyi termelőknek és a fogyasztóknak - ismertette Ba­lázs Bálint, a kft. ügyvezetője. Kí­náltak például mézet, lekvárt, gyümölcslevet, mézeskalácsot és húskészítményeket, amelyek mind-mind helyi termelők mun­kájának eredményei. A kissé csí­pős időben igazán jólesett a for­ralt bor és a kinderpuncs - főleg ha az az ajándékba kapott bögré­be került -, és az alkalomhoz il­lő ludas ételek is. A gyerekek szórakoztatásáról Torna és csapata történeti játé­kai gondoskodtak. Az informá­ciós sátor kivetítőjén látható képsorok révén pedig azokkal a helyi termelőkkel ismerkedhet­tek az érdeklődők, akik ezúttal nem tudtak részt venni a feszti­válon. Délután sorsolást tartot­tak, amelynek fődíja egy négy­személyes családi libavacsora volt, de ezenkívül valamennyi megjelent termelő ajánlott fel ajándékot. ■ H. E. Torna és csapata történeti játékai szórakoztatták a gyerekeket

Next

/
Thumbnails
Contents