Tolnai Népújság, 2011. november (22. évfolyam, 256-280. szám)

2011-11-11 / 264. szám

3 2011. NOVEMBER 11., PÉNTEK - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TÜKÖR JEGYZET VENTER MARIANNA Új távlatok az iskolapadból megrendül az élete annak, aki elveszíti az állását. Nem csak azért, mert a mai csa­ládok a kétkeresős modellre alapozódnak, s ha a kettőből egy kiesik - netán mindket­tő -, súlyos helyzetbe kerül- . hetnek. Hanem azért is, mert az emberek, legyenek idősek vagy fiatalok, kevés kivételtől eltekintve szeret­nek dolgozni. Mindannyian alkotni, cselekedni vá­gyunk, és nincs szörnyűbb a feleslegesség érzésénél. Arról nem is beszélve, hogy kétszer jobban örülünk an­nak a járandóságnak, amit a munkánkért kapunk, mint bármilyen segélynek, járadéknak. mit tehet, mit tegyen az, aki Uyen helyzetbe kerül, vagy attól tart, Uyen helyzetbe ke­rülhet? Mondjuk: tanuljon. Lehet, hogy elsőre furcsán hangzik, felnőtt fejjel iskola­padba ülni, pedig nem az. A folyamatos, élethosszig tartó tanulás elengedhetetlen ah­hoz, hogy nyomon tudjuk követni a gazdasági, techni­kai fejlődést, és alkalmaz­kodhassunk a munkaerőpiac gyorsan változó igényeihez. igenis, iskolapadba kell ül­ni, ha nincs más megoldás. Új képzettséget, másik szakmát kell tanulni, ha az­zal meg tudjuk keresni a kenyerünket. általános tapasztalat, hogy a felnőttképzésben részt ve­vő diákok többsége a kezde­ti nehézségek után nem­csak hasznosnak, hanem érdekesnek is tartja az isko­lás életet. Az érettebb kord­áknak sem kell félniük ettől az új móditól. A tanuláshoz magát korosnak tartó 50-es- ről ugyanis könnyen kide­rülhet, hogy nem fog nehe­zebben az agya, mint 30-40 évvel ezelőtt. S ki tudja? Még az is kiderülhet, hogy az eredeti munkánk nem volt az igazi, és lehet, hogy középkorúként találjuk meg azt a hivatást, amely kitelje­síti az életünket. Tolna megye talentumai jövőnkért Elismerést kaptak az ifjú tehetségek és pedagógusaik A szép kiejtéstől kezdve a nemzetiségi és az idegen nyelveken át a kémiáig és a fizikáig minden tantárgyban vannak kiváló, sikeresen ver­senyző tanulók a megyében. Ihárosi Ibolya szekszárd Kitüntették tegnap az ál­talános és középiskolai megyei tanul­mányi versenyek első helyezettjeit Általános iskolák közül az alábbi di­ákok és felkészítő tanárok részesül­tek elismerésben. A számok azt jel­zik, hányadikos tanulóról van szó. Szórádi Zsófia (7.), Bódis Péterné, országos Lotz J. szövegértési és he­lyesírási verseny; Szórádi Zsófia (7.), Bódis Péterné, Kárpát-medencei he­lyesírási; Riba Eszter (8.), Erdősné Fedeles Zita, ugyanott; Süveges Sá­ra (5.), Zelcsényi Zsófia (7.) és Varga Tünde (7.), Bódis Péterné, „Tiszán in­nen, Dunán túl” népdaléneklési v. Általános Művelődési Központ, Aparhant: Gyalog Olivér (4.), Sár­mány Gyula, közlekedési verseny. Bátai ÁMK: Váradi Dániel (8.), Fű­rész János, közlekedési verseny. Hegyhát ált. iskola, Gyönk: Schüszler Olivia (4.), Farkas Dezsőné, orsz. Lotz J. szövegértési és helyesírási v. Comenius Általános Iskola, Szek­szárd: Tútuc Erik Joel (7.), Varga Ve­ronika, orsz. angol nyelvi. Babits-iskola, Szekszárd: Elek Zsófia (8.), Némediné Cserni Eri­ka, országos angol. József Attila ÁMK, Dombóvár: Nagy Kristóf (8.), Ambrus Berna­dett, országos angol. Baka-iskola, Szekszárd: Hús Lu­ca (6.), Csizmaziáné Elter Emőke, „Szép magyar beszéd”. Dienes-iskola, Szekszárd: Kasó Ferenc (7.), Hlésné Gesztesi Piroska, országos történelemverseny; Mácz Andrea (6.), Klézli Mária, Kárpát­medencei helyesírási v.; Blatt Ferenc (8.), Prischetzkyné Márkus Emőke, megyei német két tanítási nyelvű verseny; Kasó Gergő (7.), Völgyi Istvánná, Varga-matematika v. Balogh Antal Katolikus Általános Iskola és Gimnázium, Paks: Kékesi Norma (5.), Bukta Andrea, Kárpát­medencei helyesírási v. Würtz-iskola, Tamási: Boruzs Boglárka (7.), Hohner Edit, megyei német nemzetiségi v. Wosinsky-iskola, Tolna: Wen- hardt Adrienn (8.), Stadlerné Katzenberger Éva, megyei német nemzetiségi v. BONI Vörösmarty-iskola, Bony- hád: Galambos Amanda (7.), Forray Edit, megyei német két tanítási ny. Garay-iskola, Szekszárd: Csiz- mazia Dóra (3.), Csizmazia Ferenc- né, megyei versmondó v. Széchenyi-iskola, Nagydorog: Bodri Réka (8.), Horváthné Bezzegi Éva, országos gyakorlati ismeretek v.; Csőkör Renáta (7.); Pere Kamilla (8.) Tolna Megyei Önkormányzat EGYM1 Göllesz Viktor Tagintéz­mény, Iregszemcse: Ignácz Dániel (6.); Orsós Mónika (7.); Firgi Ale­xandra (7.); Becze Bence (7.). Felké­szítő tanáraik: Rences Anett, Né­meth János, Gonda Csaba, Prantner Józsefiié, Fazekasné Agócs Mónika; tanulásban akadályozott tanulók komplex versenye. A középiskolások közül a követ­kezők részesültek az elismerésben. Garay-gimnázium, Szekszárd: Szanyó Veronika (7.), Báló Marianna, „Szép magyar beszéd” v.; Szanyó Ve­ronika (7.), Báló Marianna, megyei versmondó v.; Bagdány Szilvia (6.), Wénemé Scheurer Zsuzsanna, me­gyei versmondó v.; Márton Balázs (9.), dr. Gesztesi Enikő, Wemer Ist­ván, Savaria-történelemv.; Veszter- gombi Tamás (11.), Wemer István, Ránki György regionális történelem- v.; Kvéder Bence (10.), dr. Gesztesi Enikő, Nagy László, Savaria-történe­lemv.; Klézl Erzsébet (9.), dr. Krausz Krisztina, Kitaibel-biológia- és kör­nyezetvédelmi v.; Zentai Péter (10.), dr. Krausz Krisztina, Irinyi-kémiav.; Arnold Balázs (9.), Pápai János, Iri- nyi-kémiav.; Németh Dóra (9.), Lász­ló Szilárd, Irinyi-kémiav. Béri Balogh Ádám Gimnázium, Tamási: Fölkér Laura (7.), Hohner Edit, orsz. német nyelvi v. Sztárai-gimnázium, Tolna: Ezer Virág (8.), Stadler Tibor, orsz. német nyelvi v.; Horváth Eszter (10.), Stróbl Terézia, Ránki reg. történelemv. Magyar László Gimnázium, Dunaföldvár: Kőbányai Ágnes (8.), Loósz Nóra, orsz. német nyelvi v. Illyés-gimnázium, Dombóvár: Küszter Dániel (8.), Tóth Sándor, Varga-matematikav. Apponyi Szakképző Isk., Lengyel: Gencsi Janka (9.) és Eke Anita (10.), Gergicsné Nagy Eszter, Kitaibel- biológia- és környezetvédelmi v. Vak Bottyán Gimnázium, Paks: Szőke Bence, Damjanovitsné Eke Violetta, Öveges-fizikav.; Kovács Péter (10.), Damjanovitsné Eke Vi­oletta, Mikola-fizikav. Energetikai Szakközépiskola és Kollégium, Paks: Német Adél (10.), Tóth Judit, Implom J. helyesírási v.; Tatai Titusz Miklós (9.), Csajági Sándor, Mikola-fizikav. Vályi Péter Szakképző Iskola, Ta­mási: Hollósi Brigitta (10), Kovács Mária, Implom J. helyesírási ver­seny; Istlstecker Ferenc, Erdős Or­solya, „Szép magyar beszéd” v. Szent László Szakképző Iskola Egészségügyi Tagintézménye, Szekszárd: Dimén Evelin, Dimén Vivien (11.), Balláné Szigetvári Anikó, népdaléneklési v. Petőfi S. Evangélikus Gimn., Bonyhád: Bősze Zsófia (8.), Futár Rajmundné, orsz. angol nyelvi v.; Bősze Zsófia (8.) Futár Rajmundné, ofsz. Lotz szövegértési és helyesírá­si v.; Bősze Zsófia (8.), Wiandt Péter, Öveges-fizikav.; Kacz Dániel (9.), Wiandt Péter, Mikola-fizikav.; Tóth Bence (9.), Antóni Judit és Unti Ju­dit, Implom J. helyesírási v.; Sándor Qiaomin (10.), Unti Judit, „Szép ma­gyar beszéd” v.; Katz Fruzsina (10.), Stargl Szilvia, népdaléneklési v.; Wiandt Péter (7.), Eckert Bernadett, Varga-matekv.; Kozári Bálint (8.), Simonná Krum Eszter, Varga- matekv.; Frank Evelyn (10.), Kutnyánszkyné Bácskái Eszter, Ordass-retorikav.; Frank Evelyn (10.), Kutnyánszkyné Bácskái Esz­ter, Eötvös-szónokv.; Kovács Imola (11.), Kutnyánszkyné Bácskái Esz­ter, „Édes anyanyelvűnk”; Werb Szilvia (10.), Antal Mária, Bod P. könyvtárhasználati; Bősze Zsuzsan­na (10.), Nagy István, Irinyi-kémiav.; Hidas András (10.), Kecskés Kiss Péter, Kitaibel-biológia- és környe­zetvédelmi. HIBSAV Nagy szükség van a véradókra most is bonyhád Összesen 180 vér­adót várt a Vöröskereszt, és 173-an jelentek meg a ked­den és szerdán Bonyhádon megtartott véradásokon. A jelentkezők közül csak 138-an adhatták végül a vérüket, kö­zülük 17-en első alkalom­mal. Mivel az eredmény el­maradt a várttól, fokozottan kérik a véradókat, hogy je­lentkezzenek a következő na­pok alkalmain, így pénteken a szekszárdi véradó állomá­son 8 és 12 óra között, (he) „Ludas" volt a baráti asztaltársaság dombóvár Márton-p°pi han­gulatban telt a Hotel .Dombó­vár Baráti Asztaltársaság összejövetele. Dr. Magda Ta­más asztalfőköszöntője után új barátot üdvözöltek a ta­gok Kutas Attila, Újdombó- vár plébánosa személyében. A menü pedig az ünnephez kapcsolódóan csupa „ludas” étel volt. (he) Hatvan éve megesküdött házaspárt is köszöntöttek MAGYARKESZi Szép szokás a településen, hogy ötévente megtartják a házasok évfor­dulóját. Az ünnepséget a na­pokban rendezték, a temp­lomba minden olyan párt meghívtak, akik itt fogadtak egymásnak örök hűséget. Idén külön köszöntötték Sándor Jánost és Sándor Jánosnét, akik 60 éve mond­ták ki egymásnak a boldogí­tó igent. Az istentisztelet után az egyházközség veze­tője a plébánián látta vendé­gül a házastársakat, akik az önkormányzattól egy-egy szál virágot is kaptak, (má) Irodalmi esttel emlékeztek az íróra pálfa IHyés Gyula születésé­nek évfordulója alkalmából Felsőrácegresen, az Iskolamú­zeumban rendezett irodalmi estet az Illyés Emlékbizottság. A találkozó vendége Bobory Zoltán költő-előadóművész volt. Előadását megelőzően az egybegyűltek koszorúkat he­lyeztek el az író szülőháza he­lyén álló kopjafánál, (vt) Továbbiak a TEOLhu hírportálon Kétmilliónál is több a halottak napi bírság Hazánkban még öt évig is eltarthat a válság vállalkozói szalon Csapdában vagyunk, takarékoskodunk, spórolunk, közben fogyasztani kellene A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai összesen 14 eset­ben tártak fel hiányosságot Bara­nya, Somogy és Tolna megyében a temetők környékén végzett ha­lottak napi ellenőrzéseik során. Barlai Krisztina, a NAV regioná­lis sajtószóvivője elmondta, 12 esetben nem adtak nyugtát, 1 esetben feketén foglalkoztattak egyszemélyi, 1 esetben pedig el­maradt a pénztárgép adómemó­ria-kiíratása. A hiányosságok mi­att kirótt mulasztási bírság ösz- szesen több mint kétmillió forint A revizorok a régióban 21 telepü­lést kerestek fel. A közterülete­ken és az üzletekben lefolytatott vizsgálatok száma meghaladta a 120-at ■ M. I. szekszárd Meddig tarthat a gazdasági válság, széteshet-e az eurózóna, mennyire va­gyunk mi magyarok az állam­csődtől, ki lesz a következő, aki a görögök és az olaszok mélyre­pülését követi? Ezekre és ehhez hasonló kérdésekre keresték a választ tegnap este Szekszár- don, a Magyar Vállalkozói Sza­lon fórumán. A meghívott elő­adók: Csicsáky Péter, a TakarékBank elnök-vezérigaz­gatója, Brezina Szabolcs ügyve­zető igazgató és Suppán Ger­gely, a pénzintézet vezető elem­zője. Brezina Szabolcs szerint nem esik szét az eurózóna, leg­feljebb a további bővítést állít­Brauer János, a Völgység-Hegyhát Takarék elnöke (balról) Csicsáky Pé­terrel, a TakarékBank elnökével, Horváth Ferenc vállalkozóval és Illés Ta­mással, a Vállalkozói Szalon elnökével beszélget ják le. A gazdasági elemzők egy része a németországi példát tartaná egyik megoldásnak a válságból való kivezetéshez, va­gyis precíz, jó minőségű mun­ka, szorgalom és következetes­ség. Brezina Szabolcs is azt tartja, hogy járható lehetne ez az út, de a francia, az olasz vagy a görög mentalitás teljesen más, mint a német, és ezt ren­deletekkel nem lehet megvál­toztatni. Akkor mit lehet tenni? Majd a piac kikényszeríti a vál­tozásokat. Az elemző szerint hazánk jelenleg távol van az ál­lamcsődtől, ugyanakkor csap­dában vagyunk, mert miköz­ben elkerülhetetlen a takaré­koskodás, valójában fogyaszta­ni kellene ahhoz, hogy a gaz­daság beinduljon. A szakembe­rek most úgy látják, öt évig tart­hat a válság, ebből a következő két év lesz a legnehezebb, majd fokozatosan enyhül a gazdasá­gi szorítás. Az elemző úgy véli, már most érzékelni lehet egy- egy fundamentális döntésnek a pozitív hatását. ■ M. I. V. GYORSSZAVAZAS a ön szerint fenyegeti-e államcsőd hazánkat? Szavazzon honlapunkon ^ / ma 16 óráig: * TEOLhu X A szavazás eredményét a szombati számunkban közöljük.

Next

/
Thumbnails
Contents