Tolnai Népújság, 2011. november (22. évfolyam, 256-280. szám)
2011-11-10 / 263. szám
14 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2011. NOVEMBER 10., CSÜTÖRTÖK SPORT - SZOLGÁLTATÁS hírsáv Továbbra is negyedik a SZAC a bajnoki tabellán asztalitenisz Tápal Tímea, Molnár Zita és Szvitacs Alexa is egy-egy meccset tudott nyerni a Kecskemét otthonában, így a Szekszárd AC 7:3-ra kikapott az alföldi városban a női Extra Liga múlt hétvégi meccsén. A hazaiaknál a kínai Wu Qiong nem talált legyőzőre. A SZAC hat forduló után négy győzelemmel és két vereséggel a negyedik helyen áll a tabellán a Budaörs, a Kecskemét és a Postás együttese mögött. Fiola Attila is készül az olaszok elleni meccsre labdarúgás A magyar U21-es válogatott jövő hét kedden Olaszországban játssza soron következő Európa-bajno- ki-selejtezőjét. Róth Antal szövetségi edző által kijelölt keretben ott van Fiola Attila, az MVM Paks védője is. A két csapat Székesfehérváron egyszer már megmérkőzött egymással, akkor az olaszok 3-0-ás győzelmet arattak. Christoph Daum lett az FC Bruges edzője labdarúgás Az FC Bruges hivatalosan is bejelentette, hogy a német Christoph Daum lett a vezetőedzője. Az 58 éves német szakember a Stuttgarttal német, az Austria Wiennel osztrák, a Besik- tassal és a Fenerbahcéval török bajnokságot nyert - a belga lehet a negyedik különböző liga, amelyben bajnoki címet szerezhet. A Bruges 7 pontra van a listavezető Anderlechttől. Daum belga bajnok is lesz? Továbbiak a TEOLhu hírportálon Cole hamar kedvenc lett Ez történt a nyitányon EMLÉKEZTETŐ, atomerőmű SE-BC NYIZSNIJ NOVGOROD 83-72 (22-22, 22-9,19-20, 20-21). Paks, 700 néző. V: Cohen (izraeli), Vitkauskas (litván), Schmidt (német). Az Atomerőmű SE legjobb dobói: D. Cole 19/6, L. Williams 16, Vojvoda 16/9, D. Wilson 13, Tóth Á. 9. kosárlabda Az amerikai erőcsatár remekelt a novgorodiak ellen Emlékezetes győzelemmel kezdte meg az Eurochallenge-sorozat csoportkörét az Atomerőmű SE férficsapata. Rónai Gábor ződést kapó - amerikai kiválóan játszott. Az elején két gyors triplával fagyasztotta a mosolyt a nagyképűen játszó oroszok arcára, majd a végén egyéni betörések után szerzett „életet jelentő” pontokat. Nincs irigylésre méltó helyzetben az ASE vezetése, amelynek nem lesz könnyű elengednie Cole-t, aki már-már Mike English, Ivory Clark vagy (bocs az összehasonlításért) Chris Monroe és Terrence Davis szintjén játszott. Az már csak hab volt a tortán, hogy nyolc lepattanót is leszedett. A közönség is élvezte a show-t, Cole pedig minderre rá is tett egy lapáttal: kosarai után öklét rázva, csatakiáltásokkal tüzelte a drukkereket. Gyorsan kedvenccé vált a „jenki”, aki a lefújás után sokáig pacsizott a fanatikusokkal. Az ASE nagyszerű játékkal nyert, ráadásul a csoport előzetesen legerősebbnek vélt csapatát fektették két vállra Völgyi Péter tanítványai. A másik mécsesén az ukrán Khimik Juzsnyij 81 -67-re verte a lett BK Vents- pilst, amellyel jövő kedden csap össze az ASE. Az lenne csak a még nagyobb bravúr, ha megismételnék a kedd esti produkciójukat Vojvodáék. Káprázatos teljesítményt nyújtott az Atomerőmű SE a Nyizs- nij Novgorod elleni Eurochal- lenge-mérkőzésen. Az előzetesen esélytelenebbnek tartott paksiak mit sem törődve a papírformával tizenegy pontos győzelemmel (83-72) örvendeztették meg közönségüket. Még percekkel a lefújás után is ünnepeltek a piros-kék sálba öltözött fanatikusok. Az ASE minden tekintetben az oroszok fölé nőtt. Miközben a piros-kékek 47, addig az oroszok csupán 40 százalékos hatékonysággal tüzeltek mezőnyből, s ami a leginkább meglepő volt, hogy a lepattanókért vívott harcot is megnyerték: a Paks 39 lepattanójával szemben a novgorodiak mindössze 33 gyűrűről lecsor- gó labdát tudtak összeszedni. Ez azért is dicséretes, mert az oroszok kezdőjéből hárman is két méter felettiek voltak (még szerencse, hogy a 222 centire nőtt Marjanovics valami oknál fogva nem léphetett pályára), míg az ASE ötöséből csak a két méter hét centis Tóth Ádám büszkélkedhetett „óriás” alkattal. Az Atomnak ezúttal a triplákkal sem volt gondja, hiszen 21 kísérletükből hetet is célba juttattak, míg a Nyizsnij egy híján húsz próbálkozásból mindössze háromszor (!) talált be. A piros-kékeknél egymást múlták felül a játékosok, rendre akadt olyak kosaras, aki a kritiDonald Cole (világosban) főszerepet vállalt az ASE oroszok elleni sikeréből kus időszakban a vállára vette a csapatot, fontos pontot vagy lepattanót szerzett/szedett. Vojvoda Dávid és Lorenzo Williams 16-16 pontig jutott, míg Donald Wilson 13-at tett bele a közösbe. A legjobb azonban az amerikai Donald Cole volt. A sérült és megműtött Lee Nailon pótlására érkezett - és egy hónapos szerÉletben tartották a reményt a paksiak labdarúgás Az atomvárosiak az Újpest legyőzésével továbbjuthatnak Hozta a kötelezőt, így életben tartotta továbbjutási reményeit az MVM Paks, amely a Ligakupa D-csoportjában négygólos sikert aratott Szolnokon. Kis Károly címvédő csapata akkor juthat tovább, ha az utolsó körben legyőzi az Újpestet. EREDMÉNY. SZOLNOKI MÁV- mvm Paks o-4 (O-i). Szolnok, 200 néző. V: Urbán E. Szolnoki MÁV: Tóth Z. (Modla)- Bálint P., Szakács, Balogh R, Pintér L- Ur- bán-Szabó (Szalai B. a szünetben, Tóth N., 78.), Szecsei- Németh T., Antal (Blaskovits, a szünetben), Rokszin- Kalmár F. (Háda). Vezetőedző: Romanek János. MVM Paks: Pokorni- Heff- ler T., Éger (Szatmári L., 57.), Gévay, Csehi- Kiss T. (Bartha, 57.), Sifter, Nagy I. (Heffler N., 57.), Magasföldi (Mészáros L, 78.)- Hrepka, Montvai (Sipeki, 57.). Vezetőedző: Kis Károly. Gólszerzők: Gévay az 5., Hrepka a 75. és a 77., Sifter a 83. percben. * * * a csoport állása: 1. Kecskemét 12 (11-6), 2. MVM Paks 7 (19-8), 3. Újpest 7 (10-8), 4. Szolnok 0 (3-21) ponttal. ■ Húsz csapat jelentkezését várják a téli teremtornára A szekszárdi városi sportcsarnokban idén ismét megrendezik a VIII. Adidas-Horfer Serleg téli kispályás teremlabdarúgókupát. A torna már a tizenkilencedik lesz a sorban, a szervezők várják a jelentkezőket. A lebonyolításban nem lesz változás: a nevezésektől függően két csoportban, csoportonként 8-10 csapattal. A kupa alapszakaszból, rájátszásból, elődöntőből és döntőből áll majd. Az esemény december 4-én kezdődik és 2012. február 5-ig tart, szombati és vasárnapi játéknapokkal. A meccseket oldalpalánkos küzdőtéren, 5x2 méteres kapukra rendezik. (A játékidő 2x25 perc.) A kupára 2011. november 15-ig lehet nevezni, beérkezési sorrendben maximum húsz induló jelentkezését tudja elfogadni a torna versenybizottsága. Ä nevezés díja csapatonként 55 ezer forint. A kupában csak azok a csapatok vehetnek részt, amelyek a technikai értekezleten (2011. november 24., csütörtök, 16.30 óra) a nevezési díj befizetését számlával igazolják vagy a helyszínen rendezik. A nevezési lapokat a Szekszárd Városi Sport- és Szabadidőközpont címére (7100 Szekszárd, Keselyűsi u. 3.) kell eljuttatni vagy a titkárságra leadni. Az első helyezett együttes nyolcvan-, a második hatvan-, a harmadik negyvenezer forint értékű sportszerajándékcsomagot kap. ■ Nyolc közé jutást ért a KSC bajai győzelme Bejutott a legjobb nyolc közé az Atomerőmű-KSC Szekszárd kosárcsapata a női Hepp-kupában, miután simán nyert Baján. EREDMÉNY.-BAJAI NKK-ATOM- ERŐMŰ-KSC SZEKSZÁRD 53-73 (13-16, 12-18, 13-18, 15-21). Baja, 100 néző. Vezette: Kovács N., Lövész Cs. KSC Szekszárd: Baíksa 4, Hajdú Zs. 10/3, Bálint R. 24/12, Zele 18/6, Pap R. 6. Csere: Schönhardt L. 5, Simon A. 4, Tamis 2, Mácsik, Árvay. A Bajai NKK legjobb dobói: Theo- dorán 14, Ferencz 12, Gorjanácz 12, Bozóki 8. ■ PROMÓCIÓ HOROSZKÓP Épületüzemeltetésben jártas mérnököt keresnek NYERTESEINK A MÚLT HETI SZÁMUNKBAN MEGJELENT REJTVÉNYEK MEGFEJTÉSEINEK BEKÜLDŐI KÖZÜL KÖNYVET NYERTEK: Ökrös Jánosné Nagyvejke, Fő utca 42., Pék Gábor Mőcsény, Ifjúság utca 17., Sági József Sióagárd, Dózsa utca 45. AZ ELŐZŐ HETI REJTVÉNYEK HELYES MEGFEJTÉSEI A KÖVETKEZŐK: A füredi parton; A hajó- kázó Ámor; A híves estve; Ez már a túlvilág, vagy az emelt szintű szociális otthon? A hízelkedő; Bocsáss meg egy pillanatra, de telefonon keresnek. A héten megjelenő rejtvények megfejtéseit legkésőbb jövő hét keddjéig adják postára! A könyveket postán küldjük el. A személyes adatok kezeléséről az impresszum ad tájékoztatást. skorpió (X. 24—XI. 22.). Történjen bármi, nem fogja földhöz vágni. Elfogadja a sors kihívásait. Gyakorlatias hozzáállása átsegíti az akadályokon. nyilas 00.23-XII.21.). Kedvese az informatika rabja lett. Ne veszekedjen vele. Még ha úgy érezné is, hogy öné az igazság, hamarosan rá kell jönnie, hogy nem ilyen egyszerű a képlet. bak (XII. 22-1.20.). Ma adja csupán önmagát, s akkor nem lesz semmi baj. Ne essen túlzásokba, és ne kövessen el semmilyen vakmerőséget. vízöntő p. 21-11.20.). Ma egy elbűvölő ember kerül a közelébe, de vigyázzon, mert bele akar avatkozni az életébe, és esetleg kihasználhatja. A valódi értékeire vigyázzon. halak (II. 21—111.20.). A nap folyamán életében meghatározó szerepet kap párkapcsolata, amire nem árt fokozottan odafigyelnie. A feszültségek ellenére tartson ki a szerelme mellett. kos (lll.21-IV.20.). Problémáival ne zavarjon másokat, próbálja megoldani egyedül a saját ügyeit. Szánjon több időt saját magára, lelkivilágára, s emiatt ne legyen bűntudata. bika (IV.21-V.20.). A Bikában keletkezik a telihold. Ügyeljen az érzelmeire és az idegrendszerére, mert elveszítheti felettük az irányítást. Ne hallgasson másokra, csak a saját belső sugallatára. ikrek (V. 21—VI.21.). A lehető leg- harmonikusabb kapcsolat veszi kezdetét az életében, a legmélyebb érzelmekkel, amiket valaha is tapasztalt. A szerelmi kilátások pozitívak. RÁK (VI.22-VII.22.). Az emlékezés napjai után fontos, hogy türelmes legyen. Próbáljon lazítani, keressen egy segítőtársat. Közös erővel könnyebben érnek el mindent. OROSZLÁN (VII.23-VIII.23.). Újra és újra régi kérdésekkel kell foglalkoznia. Ha úgy érzi, hogy továbbképzésre is szüksége van, ideje elgondolkodnia, hogy melyik irányba is induljon majd el. szűz (Vili. 24—IX. 23.). Sok mindenre számíthat, de nyugalomra nem. Tennivalói csak szaporodnak. Komolyságát cserélje alázatra. mérleg (IX. 24-X. 23.). Váratlan, baljós események ronthatják el a hangulatát. Gondoljon arra, hogy az élet nem mindig örömünnep, a borúra ismét derű jön. szekszárd Épületüzemeltetési feladatokban jártas, gyakorlattal rendelkező, mérnök végzettségű munkatársakat keres szekszárdi munkahelyre, közalkalmazotti munkakörbe a Tolna Megyei Ön- kormányzat Balassa János Kórháza. Elvárások: az üzemeltetés területén szerzett minimum 5 éves szakmai gyakorlat; a kiváló szervezőkészség; a jó kommunikációs készség; a felhasználói szintű számítógépes ismeret. Előnyt jelent az épületgépész mérnöki, villamosmérnöki végzettség. A pályázatot írásban kérik benyújtani, tartalmaznia kell motivációs levelet, szakmai önéletrajzot, végzettséget igazoló okiratokat, bizonyítványok, oklevelek másolatát Á pályázat beadásának határideje: 2011. november 23. A pályázatot a következő címre kérik megküldeni: Tolna Megyei Önkormányzat Balassa János Kórháza Gazdasági-műszaki Igazgatósága, 7100 Szekszárd, Béri B. Á. utca 5-7. ■