Tolnai Népújság, 2011. október (22. évfolyam, 230.-255. szám)
2011-10-05 / 233. szám
2011. OKTÓBER 5., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG SZOLGÁLTATÁS Esküvő a PerczeNkertben Ezzel a címmel nyílt fotókiállítás tegnap délután a bonyhádi Solymár Imre Városi Könyvtárban. Az október végéig látható tárlaton olyan párok képeit vehetik szemügyre az érdeklődők, akik a bibliotéka előtti parkban is megörökítették életük nagy pillanatát. Közel 40 alkotás színesíti a Téka Galéria kínálatát. A megnyitó után dr. Radnóti Alice történész, orientalista, a Delhi Magyar Kulturális Intézet korábbi igazgatója tartott vetítéssel egybekötött előadást Indiáról. Képünkön az egyik kiállított fotó látható SMS-ROVAT: 30/303-0372 PROGRAMOK Sült szalonnás uborkasaláta A receptet Sándor Pálné szekszárdi olvasónk küldte. HOZZÁVALÓK: 1 tasak Knorr vegyes salátaöntet, 3 evőkanál salátaolaj, 10 dkg bacon szalonna, 20 dkg kígyóuborka, 1 szál póréhagyma, negyed fej vöröskáposzta. ELKÉSZÍTÉS: A vékony csíkokra vágott vöröskáposztát összeforgatjuk az előírás szerint elkészített Knorr vegyes salátaöntettel és 2 órára hűtőbe tesszük. Utána óvatosan hozzáforgatjuk a csíkokra vágott, kisütött szalonnát, a szeletekre vágott uborkát és póréhagymát. Várjuk olvasóink receptjeit, amelyek közül a legjobb süteményleírások megjelennek év végi kiadványunkban. A Süteményeskönyvben közreadott receptek beküldői értékes ajándékokat nyerhetnek. Cím: Tolnai Népújság, 7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3. A pályázók tudomásul veszik, hogy az általuk beküldött receptet a kiadó az elkövetkezendő időben bármelyik termékében megjelentetheti. TRAFFIPAX Időpont Helyszín 8.30- 9.30 Bonyhád, Perczel u. 9.00- 10.25 M6-os autópálya, _____________sárközi pihenő_______ 9. 00- 11.00 Dombóvár, Béke u. 10.00- 11.00 6-os főút paksi szakasza 10.00- 11.30 Bonyhád, Rákóczi u. 10.35-11.50 M6-os autópálya, _____________geresdi pihenő_______ 11 .00- 13.00 Dombóvár, Bajcsy u. 13.10-14.30 M6-os autópálya, „A“-,C" alagutak között 14.00- 16.00 Hógyész________ 14 .00- 16.00 Dombóvár, Kórház u. 14.40-16.40 M6-os autópálya, _____________geresdi pihenő_______ 15 .00- 17.00 Paks 16.30- 18.00 Nagymányok____ 17 .00- 19.00 M6-os autópálya, _____________sárkflzi pihenő_______ 21 .00- 23.00 6-os főút paksi szakasza ÜGYELETESEK LAPSZERKESZTŐ: Árki Attila ÚJSÁGÍRÓK: Szekszárdon Rácz Tibor 74/511-527; Fax: 74/511-500, Pakson Vida Tünde 06/20/398-4504, Simontornyán Varga László 74/486-440; 06/30/418- 6616, Tolnán Steinbach Zsolt 74/440-660; 06/30/ 650- 3023. TERJESZTÉSSEL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓ: Szabó Ferenc 06/30/650-3004. (Az SMS-rovatban születésnapi, névnapi, évfordulós, vagy más ünnepi jókívánságokat, hirdetéseket, verseket, idézeteket, vicceket nem közlünk. Nem jelentetjük meg azokat az üzeneteket sem, melyek szövegében a telefonszám nem egyezik meg a beküldőével. Az elérhetőséget betűkóddal nem, csak számmal közöljük.) * MÁSOK ÁLTAI jóképűnek mondott szekszárdi srác ismerkedne arányos testalkatú, 27-33 éves lánnyal, Szekszárd és 25 km-es körzetéből, komoly kapcsolat céljából. Kalandorok kíméljenek! SMS-t nem, csak hívást fogadok. Telefon: 06-70-251-3496. * 182 CM magas, 38 éves, macis testalkatú, őszinte, komoly gondolkodású, de vidám, romantikus szekszárdi fiatalember megismerkedne karcsú, sportos, vagy teltkarcsú szekszárdi, egzisztenciával rendelkező hölggyel, 42 éves korig, tartós kapcsolat céljából. Egy pici manó nem akadály! 06-20-246-9779. * FÜGGETLEN, fiatalos, sportos alkatú, 172/72/47 kedves, vidám férfi KORONA HOTEL ÉTTEREM Szekszárd, Fáy A. u. 2. Tel.: 74/529- 160; Fax: 74/529-166. MENÜ: Zellerkrémleves. A. Rántott csirkemell, rizs, savanyúság. B. Császármorzsa. A MENÜ ÁRA: 740 forint. EXTRA MENÜ: Húsleves, vagy gyümölcsleves, 200 forint/adag. Pörköltek (sertés, marha) körettel, vagy rántott csirkemell, petrezselymes burgonya, vagy rizs, 740 fo- rint/adag. RETRO ÉTTEREM Szekszárd, Csatári u. 1. (Csatári Üzvagyok. Hasonló tulajdonságú hölgyet keresek Szekszárd környékéről. Gyermeke is lehet 06-30-459- 5781. * KEDVES HÖLGYEK! Bemutatkoznék nektek. Két fülem közé beszorult a fejem, testemből kinőtt a kezem, a lábam földig ér, az orrom nem hordom fent! Magasságommal nem az ajtó tetejét verem! Netán tetszett a bevezető, egy nem magas csini nő nekem lenne a nyerő! 06- 20-583-4350. * BARÁTNŐT KERESEK. Lehetsz duci is. 50-es szekszárdi pasi. Telefon: 06-20-244-6425. * 73 ÉVES/172/86 özvegy férfi komoly szándékú, nem dohányzó, független hölgy ismeretségét keresi. 06-20-234-3573. * KISKORÚ gyermekét egyedül nevelő, 53 éves, fiatalos nő vagyok. Komoly kapcsolat reményében keresem 45-55 év körüli társam. Tel.: 06-20-273-0088. * SZIA életem értelme, az édenkert királynője! Adj esélyt, hogy boldogan éljünk együtt, nagy szükségünk van egymásra! Rafaello. letház felső szint) Telefon: 06/70- 272-3000. NAPI AJÁNLAT: Erdeigyümölcs-leves; Kemencés pulykacomb tepsis krumplival, ecetes almapaprikával. A NAPI AJÁNLAT ÁRA 900 forint. SZEKSZÁRDI DIÁKÉTKEZTETÉSI KFT. ILLYÉS GYULA FŐISKOLAI ÉTTEREM Szekszárd, Rákóczi u. 1. Tel.: 74/311-671. MENÜ: Pulyka raguleves. A: Fánk, sárgabarack íz. B: Almás lepény. C: KaSzerda MOZI TAMÁSI: Amerika Kapitány: Az első bosszúálló (amerikai sci-fi akciófilm), 19 óra. KÖNYVBEMUTATÓ SZEKSZÁRD lly- lyés Gyula Megyei Könyvtár: Wessely Gábor: Magán(y)krónika - Kádár kori sztori című könyvének, az Egyszínű füzetek 13. (vörös) kötetének bemutatója, 17 óra. A szerzővel a könyvtár munkatársa beszélget,-' a kötetből Vízin Balázs olvas föl részleteket. ISMERETTERJESZTÉ TAMÁSI Könnyű László.Városi Könyvtár: „Kiút a globalizációs zsákutcából” (Gazdasági helyzetünk és a kilábalás lehetőségei) - dr. Csath Magdolna közgazdász, egyetemi tanár előadása, 18 óra. Csütörtök OKTÓBER 6-1 MEGEMLÉKEZÉS BONYHÁD Fáklyás stafétafutás a Perczel Mór Közgazdasági Szak- középiskola előtti Peczel-szobortól a Kálvária-dombig, 16.55. Ünnepi ralábéleves. Erdélyi rakott káposzta. A MENÜK ÁRA EGYSÉGESEN: 770 forint. SZÁSZ SÖRÖZŐ, ÉTTEREM Szekszárd, Garay tér 18. Tel/Fax: 74/312-463. MENÜ: Paradicsomleves. Baconbe göngyölt csirkemell párolt rizzsel és sült zöldséggel. A MENÜ ÁRA: 740 forint. ZRÍNYI SÖRKERT ÉTTEREM Szekszárd, Zrínyi u. 1. megemlékezés a Kálvária-dombon, emlékszalagok elhelyezése Perczel Mór honvédtábornok sírjánál, 17 óra. Emlékbeszédet mond Steiner Krisztián, a BONI főigazgatója. DOMBÓVÁR Koszorúzás a Szigeterdőben a Batthyány-szobornál, 16 óra. Ünnepi műsor az 1848-49-es emlékműnél a Szabadság utcában, 17 óra. Az ünnepi műsorban közreműködnek a József Attila ÁMK tanulói. KOMOLYZENE SZEKSZÁRD „Éljen Szekszárd” címmel Liszt Ferenc születésének 200. évfordulójára az Ifjúsági Unió Szekszárd zeneszalon-sorozatot szervez. Október 7-én 19 órai kezdettel szekszárdi emlékek magyar benyomások címmel Liszt: Funerailles, Csárdás, 11. Rapszódia és magyar kortársművek lesznek hallhatóak Szilasi Alex zongoraművész előadásában. Az est résztvevői Kadarka Bormustrán is részt vehetnek. Jegyek vásárolhatóak és további információ kérhető: Ifjúsági Unió Szekszárd, Szekszárd, Stuttgart udvar, Tel.: 74/512-073, www.ifu.hu . Tel.: 74/511-606; Fax: 74/511-605. MENÜ: Erőleves fridattó. A: Resztéit máj, sós burgonya, almapaprika. B: Zöldborsófőzelék, natúr szelet, tükörtojás. A MENÜ ÁRA: 740 forint. Szombat-vasárnap ünnepi menü 740 forint. (A Tolnai Népújság naponta közli a vendéglátóhelyek napi menüit. Várjuk további éttermek jelentkezését az 511-534-es telefonon 8-tól 16 óráig.) M NAPKELTE 6.47 - NYUGTA 18.16 HOLDKELTE 15.08 - NYUGTA 0.57 AURÉL, GALINA napja aurél. Latin nemzetségnév rövidülése, jelentése aranyos. Védőszentje: Szent Aurelius, aki Cordobában a mórok keresztényüldözése idején szenvedett vértanúságot. Stein Aurél angol szolgálatban álló, nemzetközi hírű magyar világutazó belső-ázsiai expedíciókon vett részt, feltérképezte a Kasmír-hegységet, régészeti feltárásokat folytatott. Bernáth Aurél a nagybányai festőiskola növendéke volt, majd a Képzőművészeti Főiskola tanára és a Magyar Művészet folyóirat szerkesztője lett; Kossuth-díjas, Mun- kácsy-díjas, Kiváló művész kitüntetéseket kapott, galina görög eredetű, jelentése: nyugalom, csend, béke. Magyar- országra orosz közvetítéssel érkezett. EGYÉB NÉVNAPOK: Atilla, Attila, Etele, Piacid, Szendile. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Szent Attila, Szent Aurél, Szent Piacid emlékezete. A református és az evangélikus naptárban Aurél, Galina napja. A zsidó naptárban Tisri hónap 5. napja. napi IGÉK. Katolikus: Jón 4,1-11; Zs 85; Lk 11,1-4. Református: Gál 5,1-15; Jer 29,1-19. Evangélikus: ApCsel 27,33- 44; Mt 20,1-16. HAJDAN Október ötödikén 155 éve, 1856-ban megjelent a lápafői Galgóczy Károly által is szerkesztett Nemzeti képes naptár. 145 éve, 1866-ban született Apáti-pusztán Garay Ákos festőművész, kiváló néprajzi képek szerzője. 115 éve, 1896- ban a budapesti nemzetközi műtörténeti kongresszus résztvevői, miután Ozora fia, Bubics Zsigmond kassai püspök vendégszeretetét élvezték, Kämmerer Ernő kormánybiztos, megyénk képviselője vezetésével Lőcsére látogattak. 100 éve, 1911-ben elhunyt Bölcskén Vajay István pap, író. A Szekszárd-Tolna- megyei Nőegylet fennállása 50 évfordulójára írt Prolog című versével ekkor mutatkozott be szülővárosában költőként Babits Mihály. NAPI MENÜ Tolnai Népújság Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft Tolna Megyei Irodája Főszerkesztő: Lengyel János Felelős szerkesztő: Finta Viktor Szerkesztők: Árki Attila, Mácz Katalin Művészeti szerkesztő: Fazekas András A szerkesztőség és a kiadó címe: 7100 Szekszárd Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 74/511-510, Szerkesztőségi telefax: 74/511-500 Kiadói telefax: 74/511-500 E-mail cím: tolnai.nepujsag@axels.hu A kiadásért felel: Lengyel János Készült: AS-NYOMDA Kft. Déli Üzem, 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72/243-700. Telefax: 72/243-704. Felelős vezető: Futó Imre ISSN szám: 0865-9028. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Tolna Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztési vezető: Szabó Ferenc Telefon: 74/511-539 Előfizetés a kiadónál: telefon: 74/511-503, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, posta- utalványon és átutalással a KHB 10404601-46017376 pénz- forgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: egy hónapra: 2445 Ft, negyed évre 7335 Ft, fél évre 14 670 Ft, egy évre 29 340 Ft. Hirdetésvezető: Miklós Anikó, telefon: 74/511-523. . Hirdetésfelvétel: Telefon: 74/511-534 Fax: 74/511-501 E-mail: hird.tolna@axels.hu A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon és rejtvénypályázatokon stb. résztvevők által személyesen, írásban, telefonon, SMSben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik, (Axel Springer- Budapest Kiadói Kft, Axel Springer- Magyarország Kft., Harlequin Magyar- ország Kft., Zöld Újság Rt, Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft, Hungaropress Sajtóterjesztő Kft) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését felhasználásuk korlátozását illetve törlését. Lapunkban a cikkek, fotók tetején megjelenő promóció felirat fizetett hirdetést jelent. A Tolnai Népújság bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Tolnai Népújságra hivatkozva lehet. A lapban közölt, másoktól átvett adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. A GÖRÖG „S”BETŰ VÖRÖSMARTY MIHÁLY VERSE EHETŐ GYÖKÉR FAGYOTT VÍZ VADÁSZKUTYA SZIGONYSZAKÁLL PÖKHENDI l ▼ ▼ EHETŐ CSIGAFAJ NEMESGÁZ ► VERBUMTOLDALÉK VALAMIKOR ► ▼ JÁTÉKTÉR L NÉMÁN MOSI AMA IDŐPONTIG GUBÓS NÖVÉNY ► KELTA NYELV ► ▼ HUBA TÁRSA BELSEJÉBE l ILLATOS CSERJE BEL ELLENTÉTE JAPÁN JÁTÉK ÜRÜGY, INDÍTÉK Z I------► ▼ SZEMÉLYED L ▼ KUKSOL, TRÓNOL ► FIGYELMEZTET ► ▼ STARRUNG ► A héten megjelenő rejtvények megfejtéseit legkésőbb jövő hét keddjén adják postára. Címünk: 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. PÉNTEKTŐL NOVEMBER 24 “C Tamási 11°C 24 °c> APaks* 10 °c Dombóvár Bonyhád iEMS EWSSzekszárd 24 °C 11 °C Tolna megyében ma reggel hideg, párás idő várható, majd nagyrészt derült, időnként kissé fátyolfelhősebb lesz az ég. Eső nem esik. Kissé élénkülni kezd az északnyugati szél. Napnyugtát követően gyorsan süllyed a hőmérséklet, majd hajnalban ismét ködtoltok alakulnak ki A jellemző hőmérséklet délután 24, holnap reggel 12 fok körül alakul A legvalószínűbb folytatás: előreláthatólag csütörtök lesz az utolsó kellemesen meleg, száraz, „vénasszonyok nyara" időjárású nap, de délután, a Dunántúl felett már erősebben megnövekedhet a felhőzet. Pénteken, északnyugatról hidegfront érkezik 10 fokos lehűléssel viharos széllel és végre jelentősebb esó is várható. Orvosmeteorológia: fronthatás nem várható. Közlekedés-meteorológia: október statisztikusan a legbalesetveszélye- sebb hónap. Körülbelül kétszer annyi a közúti baleset mint februárban, ami a legkevésbé balesetveszélyes hónapnak bizonyul! a statisztika szerirt Az előrejelzés bizonytalansága, „péntekig KICSI”. Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilard. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: www.evraet.hu m Vízhőmérséklet Duna 16-18 X Tisza 14-19 X Balaton 19 X Velencei-tó 19 X Fertő 18 X Tísza-tó 19 X Polien Gombák magas Parlagfű közepes Csalántélék alacsony