Tolnai Népújság, 2011. október (22. évfolyam, 230.-255. szám)
2011-10-29 / 254. szám
ALMANACH 2011 - GYŐRÉ TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2011. OKTÓBER 29., SZOMBAT ‘Mil'll? Miként vélekedik a hajdinafesztiválról? VERCSE LÁSZLÓ: - A Rádi József Huszárbandérium tagjaként, lóháton szemléltem az eseményeket a fesztiválhoz kapcsolódó felvonuláson. Akárcsak az egyesület tagjai, helyi lakosként én is pártolom a hagyományőrző rendezvényeket. Bízom benne, hogy lesz folytatása az eseménynek, mert az itt élők megkedvelték az első ízben szervezett programot. ILLÉS MÁRTONNÉ: - Az Őszirózsa Kórus tagjaival a felvonuláson és a színpadi programoknál is szerepet vállaltunk. Impozáns látványt nyújtott a népviseletbe öltözött körmenet. De nemcsak mi, felnőttek, hanem a gyerekek is jól érezték magukat a színes elfoglaltságoknak hála. Örülök, hogy jól sikerült a fesztivál debütálása, már várom a következőt bakó ATTILA: - Bár én csak az este kezdődő programokra és a tűzijátékra értem oda, ettől függetlenül elnyerte tetszésemet a fesztivál. Lászlóhoz hasonlóan én is szeretem és támogatom a helyi szerveződéseket. Azokat különösen kedvelem, amelyek önerőből, a falu lelkes önkénteseinek összefogásából valósulnak meg. A hajdinafesztivál is ezek közé tartozik. A CIKKEKET VÍZIN BALÁZS ÍRTA. A FOTÓKAT GOTTVALD KÁROLY KÉSZÍTETTE. AZ OLDAL MEGJELENÉSÉT A GYŐRÉI ÖNKORMÁNYZAT TÁMOGATTA. Közkedvelt rendezvény a faluban a Katalin-bál a hagyományoknak megfelelően idén is együtt rophatja a falu apraja-nagyja a templomiskola nagytermében a Katalin-bálon. November 12-én vacsorával egybekötött műsoros esttel várják a helyieket. A fellépők között lesznek a tánc- együttes tagjai, az intézmény tanulói és az Őszirózsa Kórus. A táncos lábúak- nak ezúttal sem okoznak csalódást a szervezők, hiszen a mulatság hajnalig tart majd. Tiszta vizet öntöttek idén az új kút poharába KÖZEL HAT ÉVE húzódó probléma végére került pont azzal, hogy a közelmúltban elkészült a Győré és Izmény lakosságát kiszolgáló új, kettes számú ivóvíz- kút. A próbaüzemelésen túl vannak már, a hálózatra várhatóan december elsején köthetik rá. Az új kút kialakítása mintegy 10 millió forintba került, amelyet a két település lakosság- szám-arányosan vállalt. Orvosolták az időjárás okozta károkat a tavalyi csapadékos időjárás következtében a Rákóczi utcában lévő híd tönkrement. A Dózsa utcában pedig több helyen beszakadt az út. Mindkét problémát vis maior pályázat segítségével 2011. augusztus 31-ei határidővel orvosolta a község. Összesen 18 millió forintot nyertek minderre, a fennmaradó költségeket pedig önerőből finanszírozták. szemlélet Nem engedik elsorvadni a vidék gyökereit Cselsztonban, csárdásban is jók a családos anyukák Annak ellenére, hogy csupán 669 lelket számlál a völgységi falucska, aktív civil élet zajlik. Ez köszönhető a tánccsoportnak, a polgárőrségnek, a nyugdíjasklubnak, az Őszirózsa Énekkarnak, a gyermekszínjátszó-csoportnak és a foltvarrószakkör tagjainak. Valamint azoknak a lelkes támogatóknak, közreműködőknek, akik segítő kezet nyújtanak a település programjainak megszervezésében. Mint azt Lőrincz Ilonától megtudtuk, minden korosztály képviselteti magát valamelyik civil szervezetben. Ezáltal elmondható, hogy bárki megtalálhatja az év minden napján a számára legmegfelelőbb kikapcsolódási lehetőséget. A hölgy a 2000-ben alakult Győréi Tánccsoport sorait erősíti. - Összetartó kis csapat vagyunk, heti rendszerességgel találkozunk, és készülünk a következő fellépésekre Szücs- né Nagy Viktória vezetésével. A családos anyukákból verbuválódott csapat színes repertoárt tudhat magáénak, hiszen a spanyol, a kánkán, a cselszton, a csárdás és a néptánc szó hallatán sem jönnek zavarban, mindegyikkel előrukkoltak már a közönség nagy örömére. Legutóbb a hajdinafesztiválon bizonyították rátermettségüket. ■ Szinte minden hónapra jut egy esemény. A lakosság korösszetétele Hamisítatlan falusi hangulat. Remekül sikerült az első alkalommal szervezett hajdlnafesztivál. A falu apraja-nagyja részt vett a felvonuláson Őrzik a közös értékeket van a falvaknak - ecsetelte Csorna József. Meglátása szerint a vidék talpra állításában - legalábbis az irányok kitűzésében - döntő fontossággal bírnak az ehhez hasonló rendezvények. - Tény, hogy a jelenlegi vidékpolitika csiszolásra szorul, a gazdaságot fel kell pezsdíteni. De olyan intézményi és közigazgatási rendszerre van szükség, amely az itt élők lehetőségeihez és a falusi hagyományokhoz igazodik - vélekedett a vezető. Azt mondta, Győrében az infrastrukturális kiépítettség az országos átlaghoz közelít. Büszkén mesélt arról is, hogy az önkormányzat apparátusa mellett önállóan tartanak fenn nyolcosztályos általános iskolát, napközi otthonos óvodát konyhával és körzeti orvosi rendelőt. Emellett az utak, közterületek, csapadékvíz-elvezetők fejlesztése, szebbé tétele is napirenden volt az elmúlt években.- Szárnyaink alá kell venni azokat az értékeket, amelyeket az elmúlt évtizedekben a lakossággal együtt elértünk. Ezekre a gyökerekre kell rügyeket fakasztani és azokból új fákat nevelni. Az új önkormányzati törvény és jogszabályok ismeretében lehet bővíteni vagy szűkíteni a tervek halmazát - zárta a polgármester. Cseperednek a csöppségek hármas ikrek Tíz hónapos már Virág, Bogi és Kamilla 60 ÉV FELETTI: 136 0-18 ÉVES: 117 Mama, papa és ehhez hasonló egyszerű szavak három bájos csöppség szájából. A Kossuth Lajos utcában lakó ikrek: Virág, Boglárka és Kamilla tíz hónap elteltével is mosolyt csal a helyiek arcára. Legutóbbi találkozásunk óta nem változott semmi a Kelemen család háza táján, legfeljebb annyi, hogy a boldog szülők: Anita és István napjai mozgalmasabban telnek. - Virág a legdinamikusabb, szeret a társaság középpontjába kerülni. De Kamillát és Bogikát sem kell félteni, ők is szívesen tipegnek vagy másznak a szőnyegen - mesélte örömmel Anita. A hölgy azt is elmondta lapunknak, hogy szépen növekednek a kicsik és hozzánk hasonló falvaknak múltja van, jelene, és őszintén remélem, hogy jövője is - mondta bizakodva Csorna József. Győré polgármestere a település élén töltött közel három évtized tapasztalatából állítja: legyen szó bármilyen új közigazgatási és állami stratégiáról, az elhatározások megvalósításában a falvaknak mindig is jelentős szerepük volt. Azt várja, hogy a sikeres működés érdekében a jövőben sem marad el a párbeszéd a vidéken élők és a döntéshozók között. Hiszen a települések csak akkor juthatnak egyről a kettőre, ha van lehetőségük élni adottságaikkal. A község vezetője azt is kiemelte, nem várják ölbe tett kézzel az eseményeket a jövőben sem. Példaként a hajdinafesztivál nyitórendezvényeként szervezett térségi konferenciát említette, amely életre hívásának az együttgondolkodás és a vidék megmentése volt a mozgatórugója. - Örömömre szolgált, hogy nem csak a környező települések polgármesterei, vállalkozói vettek részt a szeptember 30-án tartott programon. Az előadók között köszönthettük dr. Csefkó Ferencet, a Községek, Kistelepülések és Kistérségek Országos Önkormányzati Szövetségének főtitkárát, és Becsey Zsoltot is, a Nemzetgazdasági Minisztérium korábbi külgazdasági államtitkárát. Előbbi a készülőben lévő új ön- kormányzati törvény legfontosabb célkitűzéseit vette nagyító alá. Míg Becsey Zsolt a mezőgazdaságra épülő élelmiszeripar helyzetéről, verseny- képességéről beszélt, amelyben elengedhetetlen szerepük ■ Közös erővel érték el céljaikat. Optimistán, célirányosan tekintenek a jövőbe egyre több figyelmet igényelnek. A család azonban mindenben segítségükre van, besegítenek a fiatalok nevelésébe. Nem telik el úgy nap, hogy ne érdeklődnének a csemeték iránt a helyiek. Sőt, ottjártunkkor az ikrek szó hallatán minden falubelinek a január negyedikén született Kelemen lányok jutottak eszébe. A tízhónapos Kelemen Ikrek: Virág (balról), Boglárka és Kamilla Együttgondolkodás - ez a mottója Győrének. Több mint három évtizede haladnak a vidék megmentésének akadályokkal teli útján, amelyről a jövőben sem kívánnak letérni. Vízin Balázs CSOMA JÓZSEF azt mondta, a nehezedő körülmények ellenére is biztosítani kell helyben az alapellátást. A képviselő-testület tagjaival a jövőben is azon lesznek, hogy az önkormányzat és a hozzá tartozó intézmények működése zavartalan legyen. A lehetőségeikhez mérten új munkahelyeket teremtenének a következő években. Mindezek mellett a csapadékvíz-elvezetők felújítását is folytatná a község vezetése - tette hozzá a polgármester. Takaros utcák és házak; a közös cél érdekében összefogásra kész emberek; hamisítatlan falusi hangulat. Mindez egy idelátogató számára is tetten érhető a hétköznapokon és a rendezvényeken egyaránt. - A Csorna József polgármester HÍREK Összetartó közösséget alkotnak a szépkorúak tamásiban jártak a napokban a györei nyugdíjasklub tagjai. A szépkorúak a felújított fürdőben töltöttek el egy kellemes napot. A negyven főből álló delegáció remekül érezte magát a kiránduláson, amely annak is köszönhető, hogy összetartó csapatot alkotnak. Évente több ehhez hasonló túrán vesznek részt, szívesen látogatják a gyógyfürdőket. í f