Tolnai Népújság, 2011. október (22. évfolyam, 230.-255. szám)
2011-10-03 / 231. szám
2011. OKTÓBER 3., HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG SPORT Weidinger Péter (középen) elől még a levegőt is elszívta Mustapha Diáik) és a Kaposvári Rákóczi II csapatkapitánya, Horváth Tamás Csak két pont a termés labdarúgás Három Tolna megyei csapat is pont nélkül maradt A Veszprém nyert, a Győr kikapott a BL nyitókörében Az MKB Veszprém helyenként kiváló játékkal 29-25-re győzött a lengyel Kielce otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, a B csoport nyitómérkőzésén. A 10. percben már 5-1-re vezetett Mocsai Lajos együttese, és a folytatásban is a magyar bajnok akarata érvényesült. A fordulást követően sem változott a helyzet, a 35. percben 10-20 volt az állás. Ez kissé elkényel- mesítette a veszprémieket, és negyedórával a vége előtt már csak hat gól volt a különbség. A hajrában lélektanilag is fontos gólokat dobott a Mocsai-csapat - ráadásul Alilovic hétméterest is hárított -, és végül megtörte a lelkes lengyel gárdát. Előzetesen tartani lehetett a meccstől, ám az első negyedóra parádéja megalapozta a fontos sikert. A Veszprém jövő szombaton a dán Bjerringbro-Silkeborg együttesét fogadja. A nőknél a sokat hibázó Győr 29-23-ra kikapott a dán Ran- ders otthonában. A Győr - amely nem titkoltan a döntőt célozta meg - jövő vasárnap a francia Metzet fogadja. Mivel most nem sikerült nyerni, ezért fontos lenne begyűjteni a két pontot. ■ Három érmet hoztak haza Pozsonyból Három érmet nyertek a tolnai fiatalok az elmúlt hétvégén Pozsonyban rendezett nemzetközi kajak-kenu utánpótlás versenyen. A pozsonyiak népszerű fürdőhelyén, az Aranyhomok part mellett lezajlott viadalon huszonhárom csapat, a tolnaiak mellett lengyelek, csehek és szlovákok vettek részt. A Tolna Vízmű SE versenyzői által elért eredmények. K-l férfi ifjúsági: 2. Árki Dávid, 4. Tur- csán Márk. K-l női serdülő: 8. Wiesner Vivien. K-l férfi 14 évesek: 5. Pilis Ákos, 6. Havasi Viktor. K-l női 14 évesek: 3. Fauszt Abigél. K-l gyermek: 9. Turcsán Tamás, 14. Fekete Bence. MK-1 12 évesek: 5. Puskás Patrik, 7. Vanitsek Raj mund, 9. Veres Ákos, 12. Bazsonyi Bálint. MK-1 10 évesek: 3. Pálfy Brúnó, 5. Puskás Bence, 7. Takács Balázs, 10. Bajai Ákos. MK-1 női 10 évesek: 4. Puskás Dorina. ■ S. Zs. Egyedül a Szekszárd és a Bölcske szerzett egy-egy pontot az NB III. Dráva- csoportjában, a Bátaszék, a Bonyhád és a Dombóvár is kikapott. Tudósítóinktól TOLLE UFC SZEKSZÁRD-KAPOSVÁRI Rákóczi ii o-o. Szekszárd, 200 néző. V: Ursprung. Szekszárd: Horváth B.- Koch (Ranga), Pulcz, Rátkai, Calka S.- Dienes, Weidinger, Pákái (Csende R.)- Hencz (Schäffer), Horváth P., Fejes. Edző: Kvanduk János. Kaposvár: Horváth L- Vadas, Kardos, Kuckó, Horváth T.- Fenyvesi, Bőle, Berdó (Horváth Á.), Katona (Garai)- Diallo, Házi (Turner). Edző: Weimann Gábor. Nagy taktikai csatát hozott az éllovas és a 2. UFC találkozója. A kapuk csak ritkán forogtak veszélyben - a döntetlen igazságos. Jók: Pulcz, Calka S., Dienes G., Weidinger, illetve Horváth T., Kuckó, Fenyvesi, Bőle. KVANDUK JÁNOS: - Több jó lehetőséget alakítottunk ki a tíz emberrel védekező listavezető ellen, de a helyzeteinket nem tudtuk értékesíteni. PÉCSI MFC ll-BÖLCSKEI SE 1-1 (O-i). Pécs, 100 néző. V: Böröczi. Pécs: Holczer- Kiss P., Nagy J., Hazenauer, Dara- Túri, Nagy D., Vágner (Czibere), Zsdrál (Timothy)- Tóth Z., Fröhlich Roland. Edző: Mucha József. Bölcske: Müller- Fenyősi (Kern), Pasker, Rácz, Jaksa R- Széles (Marosi), Tóth ]., Berényi P. (Jaksa G.), Facskó- Fröhlich Rajmund, Rompos. Edző: Búzás Attila. Küzdelmes meccsen megérdemelt a Bölcske pontszerzése. Gól: Vágner, illetve Jaksa P. Kiállítva: Rompos a 76. percben. Jók: Fröhlich Roland, illetve Rácz, Jaksa R, Müller, Széles. búzás ATTILA: - Jó mérkőzésen fontos pontot szereztünk. DOMBÓVÁRI FC-RUTIN-BFC SIÓFOK M 1-4 (0-2). Dombóvár, 150 néző. V: Bánfai. Dombóvár: Szabados- Várai, Farkas I., Ka- darkuti, Varga N.- Takács Z. (Kázmér), Szűcs (Lengyel), Méhn, Müller- Fábián, Bán (Kőhalmi). Edző: Óbert Béla. Siófok: Varga Sz.- Báli, Köntös, László, Gadó- Balogh T., Szesztrás, Balogh G. (Borbély), Sowunmi A. (Papp L.)- Gáspár, Gyarmati (Do- nát). Játékos-edző: László András. A lelkesen játszó hazai csapat nem bírt a Siófokkal és a jáAz NB III állása 1. Szentlőrinc 7 4 2. 1 18-5 14 2. Kaposvár II 7 4 2 1 15-5 14 3. Szekszárd 6 4 1 1 15-2 13 4. Pécs II 6 3 2 1 14-5 11 5. Komló 6 3 2 1 13-8 11 6. Nagybajom 6 3 1 2 13-12 10 7. Nagyatád 7 3 1 3 16-16 10 8. Bonyhád 7 3 1 3 8-11 10 9. Bölcske 7 2 4 1 16-14 10 10. Siófok II 7 2 3 2 19-18 9 11. Balatonlelle 6 2 2 2 9-12 8 12. Barcs 6 2 0 49-19 6 13. Mohács 6 1 2 3 8-15 5 14. Bátaszék 7 0 2 5 6-20 2 15. Dombóvár 7 0 1 6 8-25 1 Sorrend: pont, több győzelem, gólarány, több rúgott gól... tékvezetéssel. Gól: Fábián, illetve Báli 2, Sowunmi, Gyarmati. Kiállítva: Farkas I. (DFC) a 40., és Szesztrás (Siófok) a 36. percben. Jók: Méhn, illetve Báli, Sowunmi, Gáspár. óbert Béla: - Védelmi megingásainkat jól kihasználta a vendégcsapat. KOMLÓI BÁNYÁSZ SK-BONYHÁD vlc 4-0 (3-0). Komló, 100 néző. V: Kiss B. Komló: Zaharia- Gelencsér, Korbuly, Győri, Németh Á.- Kalmár G., Kovács P. (Bar- tek), Bárkányi (Mészáros B.), Kalmár B. (Horony)- Nagy G., Simon A. Bonyhád: Kovács L.- Dobra, Márton (Köő), Márk K., Máté N.- Mondovics (Fekete D.), Tálas, Czinkon, Deli (Hoós), Sebestyén- Márk A. Edző: Kni-esz Mátyás. A nagyon jól játszó Komló megérdemelten tartotta otthon a három pontot. Gól: Kalmár B. 4. Kiállítva: Dobra (BVLC) a 87. percben. Jók: Kalmár B. vezérletével az egész hazai csapat. KNIESZ mátyás: - Szégyenteljes teljesítményt nyújtottunk, gratulálok a Komlónak. BÁTASZÉK SE-AC NAGYBAJOM 2-3 (O-O). Bátaszék, 150 néző. V: Kasza. Bátaszék: Kurucsai- Calka N., Kadosa, Tóth R, Liesz- kovszky (Kis Z.)- Mészáros T., Löfli, Szekeres (Földvári), Berényi Sz.- Diriczi (Horváth L), Botos. Edző: Kiss János. Nagybajom: Gyenes- György, Nemes, Károli, Csalló- Prucsi, Simon (Molnár K.), Laki, Vukman (Witzl)- Czonev (Ágoston), Babai. Edző: Bőzsöny János. Egyenlő erők küzdelméből a jobb helyzetkihasználás döntött a vendégek javára. Gól: Földvári, Botos (11-esből), illetve Babai, Laki (11- esből), Simon. Jók: Tóth R, Földvári, illetve Babai vezetésével az egész vendégcsapat dicséretet érdemel. Kiss János: - A mai mérkőzés után mindenkinek el kell gondolkodni a folytatáson. Győzelemmel melegített az ASE férfi kosárcsapata kosárlabda A bajnoki rajt előtti utolsó felkészülési meccsén győzütt az Atomerőmű SE NB I-es férficsapata. Völgyi Péter együttese' pénteken este Pakson 85-67- re legyőzte a Pécsi VSK- Pannonpower gárdáját. Az amerikai center, Lee Nation nélkül is magabiztos sikert ért el a paksi gárda, amely kedden este (18 ó) hazai pályán az Eurochallenge selejtezőjében az osztrák Traiskirchent látja vendégül. Farkas Bálint hetedik lett a világkupaversenyen cselgáncs A 100 kg-os Farkas Bálint hetedik lett vasárnap a férfi cselgáncsozók liverpooli olimpiai kvalifikációs Világkupa-versenyén. A nemzetközi szövetség honlapja szerint a többi magyar, a 81 kg-os Nagysolymosi Sándor, Krizsán Szabolcs, Bürgés Milán és Csoknyai László (Atomerőmű SE) egyaránt helyezetlenül zárt. Szombaton a 66 kg-os Gor- janácz Zsolt és Zámbori Bence is gyorsan kiesett. Menetel a Palermo, Udinese, Cagliari hármas labdarúgás A Palermo, a Cagliari és az éllovas Udinese egyaránt győzött az olasz élvonalbeli bajnokság (Serie A) 6. fordulójának vasárnap délutáni programjában, így őrzik pozíciójukat az élbolyban. A Cagliari ismét szervezett játékkal győzött Leccében (0-2), az Udinese magabiztosan győzte le a sereghajtó Bolognát (2-0), a Palermo a Sie- nát oktatta (2-0). Di Natale 11-esből lőtt gólt , Továbbiak a TEOLhu hírportálon A minőségi cseréivel nyert a PVSK gárdája Újra együtt rúgta a bőrt az egykori aranycsapat ünnepség Ezúttal Sióagárdon jött össze a Dózsa 1985-ben serdülő bajnoki címet nyerő alakulata ORSZÁGOS KADETT KOSÁRLABDABAJNOKSÁG, 1. FORDULÓ. ATOM- ERŐMŰ-KSC SZEKSZÁRD-PVSK 72-74 (21-15, 18-18, 15-22, 18-19). V: Domokos, Reisz. KSC: Nagy 17, Bari, Rick 27/3, Studer Á. 7/3, Szabó 7/3. Csere: Szendéi 11/9, Wolf, Studer Zs. 3. Edző: Harsányi Mária. Az első negyedben remek védekezéssel és pontos támadójátékkal szerzett előnyt a KSC, ám a második tíz percben több hibát vétettek a szekszárdiak, így nem tudtunk elhúzni. Ez később megbosszulta magát, mert a Pécs fordított, és a fej-fej melletti küzdelmet végül minőségi cseréinek köszönhetően meg is nyerte. Kitűnt: Nagy, Szabó, Szendéi. ■ Tavaly Gálffy Dezső 70. születésnapján a sióagárdi öregfiúk elleni gálamérkőzéssel köszöntötte edzőjét az 1984/85-ös bajnoki évadban bajnoki aranyérmet nyerő szekszárdi serdülőcsapat. Most a vendégek visszahívták a Dózsa SE együttesét, hogy ismét egy felejthetetlen délutánnal és örömfocival együtt emlékezzenek a régmúltra. A szekszárdi csapatból csak hárman (Balogh R., Pesti Z., Pető P.) nem tudtak eljönni az eseményre, többen viszont az országot is átutazták azért, hogy ismét együtt lehessenek a régi társakkal. A komoly hagyományokkal rendelkező gá- J lameccs az elmúlt néhány évben I technikai okok miatt elmaradt, Az 1984/85-ös idényben aranyérmes serdülőcsapat tagjai közül többen megfordultak az első osztályban ám a hajdani kerettagok most már nem mulasztják el bepótolni a találkozót és a találkozást. A serdülők később az ifjúsági bajnokságban is bajnokok lettek, sőt a kupagyőzelemért (ÓIK) is harcban voltak, csak a döntőben szenvedtek vereséget. A tavaly őszi meccshez (5-0) hasonlóan ezúttal is öt gólt lőttek a kilókkal már hadilábon, de a labdával még mindig jól bánó játékosok. EREDMÉNY. SZEKSZÁRDI SER- DÜLŐ-SIÓAGÁRDI ÖREGFIÚK 5-3 (3-0). Szekszárd: Rács- Horváth L, Kvanduk G., Andi, Tamás L, Lizák, Sörös, Szabó L, Bozsér, Kálmán L, Ignácz Z. Csere: Babai L., Fajszi S., Kasza I. Gól: Kálmán 2, Ignácz, Bozsér, Lizák. ■ 4 4 4 4