Tolnai Népújság, 2011. október (22. évfolyam, 230.-255. szám)

2011-10-22 / 248. szám

MO Z AIIC OLVASTAM VENTER MARIANNA A fagylalt visszanyal utólag ugyan maguk is be­látják, túl szép volt a dolog ahhoz, hogy igaz legyen, mégis sokan vannak, akik bedőlnek az úgynevezett ni­gériai csalók trükkjeinek. Konkrétan az olyan e- mailekre gondolok, ame­lyeknek általános jellemző­je, hogy távoli, egzotikus or­szágból érkeznek, és az de­rül ki belőlük, hogy a cím­zett távoli rokona - akiről sohasem hallott - hirtelen elhunyt, és több millió dol­lárt hagyott rá. Az örökség már megy is, csak némi re­gisztrációs, meg egyéb költ­ségekre kellene befizetni egy kis pénzt. Más esetben volt diktátor dugipénzét kell kimenekíteni, mondjuk Irak­ból, a harmadik változat cso­dás lottónyereményről szól. Volt olyan honfitársunk, akit csak 100 ezer, de akadt olyan is, akit 10 millió fo­rinttal rövidítettek meg a ra­vasz bűnözők. persze, azért a többség nem dől be, sőt, van, aki vissza­vág. Egy fiatalember például lelkendező választ írt, közöl­ve, hogy nagyon boldog, és természetesen minden ösz- szeget örömmel át is utal, amit kérnek tőle, de előbb szüksége lenne 100 dollárra, hogy aktiválni tudja a bank­számláját, úgyhogy gyorsan lökjék már át azt a kis pénzt az alábbi számlaszámra... Csokoládés nápolyi A receptet Sárdiné Iker Anna me­dinai olvasónk küldte. HOZZÁVALÓK: 1 Ráma margarin, 2 tojás, 20 dkg porcukor, 4 dkg ka­kaópor, 1 csomag csokoládés pu­dingpor, 20 dkg csokoládés nápo­lyi, 10 dkg dió, 1 csomag mazsola. ELKÉSZÍTÉS: Gőz felett felolvaszt­juk a margarint. Hozzáadjuk a to­jást, a kakaóport, a pudingport, a cukrot, majd mindezt 10 percig főzzük a gőz felett. Végül hozzá­adjuk az összetört nápolyit, a ma­zsolát, a diót. Őzgerincformába vi­zezett celofánt teszünk, beleönt­jük a nápolyit, egyenletesen el­osztjuk. Hűtőbe tesszük. Hajói ki­hűlt, lehet szeletelni. Várjuk olvasóink receptjeit ame­lyek közül a legjobb süteményleírá­sok megjelennek év végi kiadvá­nyunkban. A Süteményeskönyvben közreadott receptek beküldői érté­kes ajándékokat nyerhetnek. CÍM: Tolnai Népújság, 7100 Szek- szárd, Liszt F. tér 3. A pályázók tudomásul veszik, hogy az általuk beküldött receptet a ki­adó az elkövetkezendő időben bár­melyik termékében megjelentetheti. Végtörlesztési akcióterv takarék Harmincmilliós ingatlanfedezetű forinthitelt is adnak Szezonja van a végtör­lesztésnek: a kormány Otthonvédelmi Akcióter­vébe a bonyhádi székhe­lyű Völgység-Hegyhát Ta­karékszövetkezet is be­kapcsolódott. Mauthner Ilona Az idő sürget, hiszen a bankok­nál legkésőbb december végéig lehet jelezni, hogy a végtörlesz­tés lehetőségével kíván-e élni az ügyfél. A devizahitelt kiváltó ak­ciós hitelbe a Völgység-Hegyhát Takarékszövetkezet is bekap­csolódott e héttől. Gáspár Csa­ba, a pénzintézet ügyvezető igazgatója elmondta, a rögzí­tett árfolyamon számolt de­vizahiteleket - svájci frank esetében 180, euró- nál 250 forint - tudják kiváltani a kiváltóhite­lük segítségével. A Völgység-Hegyhát Takarékszövetkezet mind a kilenc városi ki- rendeltségén bárki érdeklőd­het, nemcsak azokra számíta­nak, akiknek itt van számlájuk, hanem azokra is, akiknek még nincs. Az első lépésben az ügyfelek és a pénzintézet munkatársai azt tisztázzák, hogy valójában mek­kora tartozásról is van szó, amit forinttal szeretnének kiváltani. Az érintett banktól kell kérni er­re vonatkozóan igazolást, ahol de­Mp, rintra lehet kedvezményes hitel- konstrukciót felvenni, mellyel megtehetik a devizaalapú hitel- végtörlesztést, mondta Gáspár Csaba. A pénzintézet sem kezelé­si költséget, sem folyósítási juta­lékot nem számol fel, a hitel után felszá­molt ka­vi­zábaneztis megadják. Ezt az adott összeget kell svájci frank esetén 180 forinttal meg­szorozni. A Völgység-Hegyhát Ta­karékszövetkezetnél 20 éves fu­tamidőre, maximum 30 millió fo­PROGRAMOK mat pedig 10,5 száza­lék körüli. Felvetődik a kérdés, a végtörlesztésre felvett hitelnek mi lesz a fedezete? A fedezet eb­ben az esetben is az, ami a kivál­tandó hitelnél volt, a lakás, az in­gatlan. Ha az előző bank jelzálogot tett a lakásra, akkor az az új hitel­lel megszűnik, és ehelyett a taka­rékszövetkezet jelzáloga lesz rá érvényes. Kérdés az is, hogy mennyi időbe telik, mire a forint­alapú végtörlesztéshez szükséges hitelkérelmet elindítják. Az ügy­vezető igazgató elmondta, a lehe­tő legrövidebb időn belül pró­bálják az ügyeket intézni, hiszen ők is tudják, szorít a határidő. Az adott banknál december 30-ig lehet jelezni a devizakölcsön végtörlesztési szándékát, az ezt kiváltó forint­hitelt pedig február végéig lehet csak bonyolítani. A Völgység-Hegyhát Takarék- szövetkezet mind a 9 kirendeltsé­génél felkészült munkatársak várják az érdeklődőket Érdemes minél előbb elkezdeni az ügyin­tézést. A végtörlesztési hitel ügy­intézése már elindult, a saját ügy­felek mellett az új partnerekre is számítanak. A takarékszövetke­zet munkatársai azzal is segíte­nek, hogy próbaszámításokat, törlesztési tervet készítenek, majd miután a család meghozta a döntést, elindítják a devizaadós­ság végtörlesztéséhez szükséges forinthitel feldolgozását Gáspár Csaba hangsúlyozta: készségesen fogadják a hozzá­juk forduló devizahiteles part­nereket. ■■■■ Október 23-i megemlékezések a megyében bátaszék Római katolikus temp­lom: ünnepi szentmise, 8.30. Mű­velődési ház: Emlékműsor, ünne­pi beszédet mond: dr. Puskás Im­re, a megyei közgyűlés elnöke, or­szággyűlési képviselő, közremű­ködnek a II. Géza Gimnázium di­ákjai, 10 óra. Utána koszorúzás a Mansfeld Péter-kopjafánál és a Városháza falán' elhelyezett ’56- os Emléktáblánál. Római katoü- kus templom: ünnepi hangver­seny, közreműködik Lozsányi Ta­más (orgona), Illés Terézia és Francsics Ildikó (ének), 18.45. bonyhád Katolikus templom: ün­nepi szentmise, 17 óra. Progra­mok 18 órától: fáklyás felvonu­lás és koszorúzás a Perczel utcai ’56-os emléktáblánál, ünnepi be­szédet mond Ónodi Szabolcs ön- kormányzati képviselő. Koszorú­zás a Szabadság téri ’56-os táblá­nál, műsort ad a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium Színes Mímesek színjátszó köre. Az 1956-os forradalom és szabad­ságharc emlékművének megko­szorúzása az országzászlónál a Vörösmarty téren. Gyertyagyúj­tás az ’56-os bonyhádi hősök sír­jánál a katolikus temetőben. dombóvár Megemlékezés és ko­szorúzás a Bezerédj utca 14. szám alatti Koronás Udvarház falán lévő emléktáblánál, 10.30. ’56-os tér: koszorúzás és gyer­tyagyújtás, közreműködnek az Illyés Gyula Gimnázium tanulói, ünnepi beszédet mond Kere- csényi Márton, 11 óra. simontornya Fried Művelődési Ház: megemlékező műsor a Vak Bottyán ÁMK tanulóinak előadá­sában, 17 óra. Majd fáklyás me­net az 1956 hősei és mártírjai emlékére állított kopjafához, megemlékező beszédet mond Csőszné Kacz Edit polgármester, közreműködik Máté Anna. Paks Erzsébet Nagy Szálloda: a Te­hetséges Paksi Fiatalokért Alapít­vány által adományozott díjak ün­nepélyes átadása, 10 óra. Fehér­vári úti temető: Czuczor Antal sír­jánál emlékbeszédet mond Lu­kács László, Kézdivásárhely alpol­gármestere, közreműködik Fritz Gergely, Czuczor Miklós unokája. Ezt követően a református temető kopjafáinál Lenkey István refor­mátus lelkész igét hirdet, majd megkoszorúzzák Tuba János nem­zetőrparancsnok sírját, 14 óra. A városháza előtti tér: ünnepi beszé­det mond Hajdú János, polgármes­ter, koszorúzás az 1956-os emlék­műnél, közreműködik a Pro Artis Alapfokú Művészetoktatási Intéz­mény Fúvószenekara, 15 óra. Mű­velődési központ: köszöntőt mond Teli Edit alpolgármester, majd az ünnepi képviselő-testületi ülést a városi kitüntetések átadása köve­ti, közreműködnek a Vak Bottyán Gimnázium diákjai, 18 óra. szekszárd Polgármesteri hiva­tal: a POFOSZ Tolna Megyei Szervezetének rendezvénye, majd koszorúzás az 1956-os em­léktáblánál, 10 óra. Szent István tér: térzene az Alisca Brass Band Szúnyogok A szúnyogok tüzet raknak. A tűzrakás vezetését az öreg szúnyogra bízzák. Azt mond­ja az idősebb szúnyog:- Először csak vékony ágakat tegyetek rá, aztán meg olyat is lehet, mint a combom. Figyelmeztetés Figyelem! Az alkoholfogyasz­tás mellékhatása, hogy azt hiszed, a volt barátnőid oda­vannak érted, és haladékta­lanul fel kell hívnod őket hajnali 4-kor. Légy- Pincér! Egy légy van a fagylaltomon.- Nahát, milyen korán elkezd­ték a téli-sportokat az idén! Tulajdonságok Állásinterjún:- Meg tudná mondani, hogy ön szerint mik a gyengesé­gei és az erősségei?- Igen, gyengeségem, hogy problémát okoz a valós hely­zetek felismerése. Néha nem tudom, hogy mi a valóság, és mi nem az.- És mi az erőssége?- Hogy én vagyok Batman. Továbbiak a TEOLhu hírportálon közreműködésével, 10.40. Ünne­pi műsor és koszorúzás az 1956- os emlékműnél, 11 óra. Belváro­si római katolikus templom: a Szekszárdi Kamarazenekar ün­nepi hangversenye, 14 óra. tamási Művelődési központ: ün­nepi beszédet mond Széles And­rás alpolgármester, műsort ad­nak a Vályi Péter Szakképző Is­kola tanulói, 10 óra. Utána ko­szorúzás a Kossuth téri emlék­táblánál és kopjafánál. tolna Bezerédj Pál Szabadidőköz­pont és Könyvtár színházterme: a Sztárai Mihály Gimnázium tanu­lóinak műsora, dr. Sümegi Zoltán polgármester ünnepi beszéde, sé­ta a Hősök terén álló ’56-os emlék­műhöz, koszorúzás, 17 óra. i 4 éves fekete, rottweiler, ivartalanított szuka. A cicákat kevésbé, a gazdáját nagyon szerető, hűséges, jó házőrző, nagytestű kutyus, aki igényli a mozgást és a tö­rődést. Beteges, idős gazdi ezt nem tudja biztosítani. Ezért keressük az új gazdát. TELEFON: 06-20-460-6492 Efismerés a helytálásért A tavaly októberi vörösiszap-katasztrófa elhárítása és a mentés során tanúsított kimagasló helytállásukért kaptak elismerést a megye tűzoltói és katasztrófavédelmi munkatársai, szám szerint 77-en, a me­gyei katasztrófavédelmi igazgatóság tegnap tartott október 23h ünnepségén. Képünkön Takács Gyula pv. százados­nak (balról) gratulál Mácsai Antal megyei katasztrófavédelmi igazgató és Ács Rezső, Szekszárd alpolgármestere. A teol.hu öt legolvasottabb cikke október 21-én: O A nap fotója! Furcsa dolgokat produkált a természet & Cafetéria: étterembe csábíthat az új rendszer & Összehangolt razziát tartottak Dombóváron 0 Egyeztetést kezdeményez a kormányhivatal 0Az erőmű legrangosabb elismerését kapták - fotók TE0L.hu 4

Next

/
Thumbnails
Contents