Tolnai Népújság, 2011. október (22. évfolyam, 230.-255. szám)
2011-10-03 / 231. szám
2011. OKTÓBER 3., HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG 5 GYERMEKVILÁG TUDTAD-E? Baba a Barbie baba igazán nemzetközi, és nemcsak elterjedését, hanem keletkézé- * sét tekintve is. Mivel megái- modója, Ruth Handler elképzelése önmagában nem volt • elég meggyőző az amerikai t játékgyártók számára, a Németországban vásárolt Lilli * babával támasztotta alá ér- * velését. Az európai baba egyébként nem gyermek]'á- * téknak készült, de igen ha- • mar népszerű lett a korosztály körében. Az amerikai változatot, amelynek Ruth * lánya után Barbie lett a ne- % ve, 1959. március 9-én mutatták be. Az első Barbie-kat • Japánban gyártották le, a ru- t háikat is ott varrták. t Füles A sivatagi róka a legki- sebb kutyaféle, és talán a í legérdekesebb is, legalábbis *| külső hallószervei tekinteté- ben. Kis testéhez ugyanis hatalmas fülek tartoznak, ame- * lyek szerepe vitatott. Egyes • feltételezések szerint a nap- # közbeni forróságban fülei révén is hűti magát. Más félté- * felezések azonban kétségbe vonják ezt a teóriát, felhívva rá a figyelmet, hogy forró * nappalokat az állat a kotorék m védelmében tölti, és csak a hűvös éjszakákon bújik elő. * Eszerint inkább a legkisebb «, zörejek érzékelésében, a zsákmány bemérésében le- * hét szerepük a hatalmas „lo- • kátoroknak”. * Béke A Nobel-békedíj egyike * az öt Nobel-díjnak. Ugyanak- * kor míg az összes többit ^ Stockholmban vehetik kézbe az elismertek, addig a béke- • díjat Norvégia fővárosában, % Oslóban adják át. Alfred Nobel szándéka szerint azt kell * ebben az elismerésben ré- m szesíteni, aki a legtöbbet vagy a legkimagaslóbban * tette a nemzetek barátságé- » ért, a fegyveres erők csökkentéséért vagy megszűnte- * téséért, vagy békekongresz- • szusok tartásáért és előkészítéséért. Forrás: Wikipédia * Logopédus segítségével a pöszeség megszüntethető, de a megelőzés érdekében a szülők is tehetnek (Képünk illusztráció) Piszén pösze kicsi kölykök beszédhibák A szűrések fényt derítenek a kezelendő problémákra A szülők általában alig várják, hogy gyermekük elkezdjen beszélni. A legtöbb esetben ez rendben be is következik, ám van, amikor a szavak késnek, vagy nem olyan formában jönnek, ahogyan kellene. • ___________ '__________ Ha rgitai Éva Általában a szülők áhítattal lesik, várják gyermekük első verbális megnyilvánulását, persze égve a kíváncsiságtól, hogy mi lesz a kiválasztott becses szó. Később aztán, amikor a szavak áradatával már nem bírnak, előfordul, hogy nosztalgiával gondolnak vissza a gügyögős időkre. A szóáradattal azonban semmi baj sincs, ha a szavak szépen jönnek. Olykor az is előfordul, hogy az első szavakat csak várják és csak várják a szülők, de aztán azok elmaradnak. Megkésett beszédfejlődésről akkor lehet beszélni, ha a gyermek hároméves korában még nem beszél - mondta Balogh Renáta, a Tamási és Környéke Oktatási és Nevelési Intézmény Egységes Pedagógiai Szakszolgálatának vezetője. A probléma hátterében sok minden állhat, lehet hogy szülési, vagy pszichés sérülésről van szó, de sokszor nem is lehet felderíteni az okát Ilyen esetben mindenképpen szakember segítségére van szükség. Három-négy éves korban aztán gyakran jelentkezik a gyerekeknél élettani dadogás, ami csak átmenetileg állhat fenn. Ennek oka az, hogy az agy beszédközpontja lassabban fejlődik, mint a többi része, így a gyermek beszédsebessége nem tudja követni a gondolataiét. Ilyen esetben a tünet néhány hónap alatt magától megszűnik. Szakember segítségére van viszont szükség, ha a dadogás tartósan fennáll. Ez nagyon ritka, és általában valamilyen pszichés ok áll a hátterében, így a kezelés általában pszichológus bevonásával zajlik. Ötéves korban minden gyermek kötelező szűrővizsgálaton esik át az oviban, amelynek eredményei alapján a szakemberek eldöntik, szüksége van-e logopédiai segítségre. A leggyakoribb probléma a pöszeség, illetve annak egyik változata a selypítés. - Megközelítően minden ötödik gyermeknél fordulnak elő a beszédhibák ezen fajtái - mondta Balogh Renáta. Hozzátette, sajnos egyre több az elhúzódó eset is, amikor nem tudják megszüntetni az iskolakezdésig a problémát Ennek oka részben az, hogy az állam heti egy foglalkozást támogat, míg a hatékony fejlődéshez szükséges logopédiai foglalkozások száma hetente kettő lenne. A pöszeség kialakulásában számos tényező szerepet játszhat. Az egyik a televízió, ami sajnos ma is sokszor „villanybébi- csősz” szerepet tölt be. A mesecsatornákon sugárzott műsorok nyelvezetével azonban több gond is lehet. Egyrészt az, hogy túl gyorsan beszélnek a szereplők, a gyerekek nem tudják értelmezni a halloüakat. Másrészt olyan szavak is szerepelnek a mesékben, amelyeket a gyerekek nem ismernek és eltorzított alakjukhoz maguk keresnek jelentést. Ugyanakkor a szereplők sokszor természetellenesre torzított hangon, és kevéssé tisztán beszélnek. Ehelyeü például sokkal jobb a gyermeknek, ha esténként szülei olvasnak fel neki mesét, és tiszta, magyar beszédet hall. További problémát jelenthet, ha a kicsi sokáig cumizik. Például ha egy ötéves gyermek még mindig a dudlival alszik el, akkor nincs is értelme elkezdeni a logopédiai foglalkozást, addig, amíg azt nem hagyja el. Szintén fontos, hogy a szülők, nagyszülők is tisztán, érthetően beszéljenek a gyermekkel, mert az úgynevezett babanyelv is „bezavarhat” a beszédfejlődésbe. A diszlexia tünetei javíthatóak, de nem szűnnek meg A gyerekek hatéves korában már a diszlexia-veszélyeztetettséget is ki lehet szűrni Második osztályban pedig fény derülhet a diszlexiára és a disz- kalkuliára, az olvasás, írás illetve a számolás nehézségének meglétére is, amely már élete végéig elkíséri a gyermeket A diszlexia tünetei a következők: az olvasás lassúsága, szövegértési nehézségek, az írásban betűkihagyások, felcserélő sek, sűrű helyesírási hibák, rossz külalak stb. A diszkalku- lia tünetei közül néhány: gyakori nehézségek számoláskor, nehezen tudnak számokat ösz- szehasonlítani, gyakran számolnak az ujjaikon, gondot jelenthet például az idő leolvasása a hagyományos óráról Fontos tudni, hogy amíg a gyermek az iskolarendszerben van, addig jogosult az ingyenes logopédiai fejlesztésre. ■ Az élettani dadogás többnyire elmúlik. •> a a a a a a • * a a a * a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a a GYERMEKSZÁJ Kislány ujja beleszorult az egyik játékába: - Anya, szedd ki az ujjaimat! Anyuka próbálja óvatosan kiszerelni, közben korholja a csemetét: - De miért dugtad bele? Mire a lány rezignáltan: - Sejtettem, hogy ezt fogod mondani... Sötétben autózik a család egy erdős részen át, és látnak pár apróvadat átszaladni a kocsi előtt. Kislány: - Hát én itt ki nem mernék szállni a kocsiból... Apuka: - Miért nem? Kislány: - Mert nem mi vagyunk az evéslétra tetején! Óvó néni: - Ne nyúlj át az asztalon az ételért, kisfiam, hiszen van nyelved! Csemete: - Van, de a karom hosszabb! Szipogva szólít meg valakit egy kislány, aki eltévedt a nagy áruházban:- Nem tetszett látni erre egy anyukát nélkülem? Julika nagyon szeretett volna kutyát, de a mamája nem engedte. Egyszer, amikor a közeli ismerősök mentek át hozzájuk vendégségbe, Julika boldogan újságolta, hogy a mamája azt mondta, kap majd egy kutyát. Meglepetten kérdezték:- Mikor? Julika büszkén jelentette be:- Majd ha a disznók repülnek. Akkor vagyok legmelegebb, amikor hideg van. Akkor vagyok leghidegebb, amikor meleg van. (douid) Melyik kör lehet szögletes? (-mm) Se hárfája, se gitárja, mégis szól a muzsikája. (y osont) Foga van és mégsem eszik. (nsafí Vízben élek, brekegek, ismertek-e, gyerekek? Szúnyoglábon élek, a gólyától félek. (vyaq) Akárhová vitték, mindig fejbeverték. (Sozs) Szürke szárnyú nagy madár, szürke lesz a nagy határ, ha ősszel a földre száll. (poy) KÖNYV - FILM- SZÓRAKOZÁS DVD-ajánló J Mese-rejtvény \ Könyvajánló Ultrakopó Dr. Barsinister, az őrült tudós elrabolja a rendőrségtől a kiselejtezett négylábú zsarut, és kísérleti szérummal oltja be. Ennek hatására az eb szuperképességekre tesz szert: erős és gyors lesz, repülni, sőt beszélni is tud! Miután sikerül megszöknie az őrült doki laboratóriumából, egy tizenkét éves srác, Jack találja meg, és fogadja be. Amikor megtudja, hogy nem hétköznapi pajtásról van szó, megígéri, hogy nem árulja el a titkát, inkább segít neki. A szupereb ettől kezdve Capital City lakóinak védelmét szolgálja, miközben az őrült doki mindent elkövet, hogy ismét elkapja. Ultrakopó, amerikai kalandfilm, 2007. Rendező: Frederik Du Chau. Szereplők: James Belushi (Dán Unger), Peter Dinklage (Dr. Simon Barsinister), Patrick Warburton (Cad). Ha megfejted alábbi rejtvényünket, egy jól ismert meseszereplő nevét kapod meg. A név viselője egyébként egy csigafiú, aki egy Babóca nevű katicalánnyal karöltve szokott izgalmas kalandokba keveredni. Az eredményt küld be a Tolnai Népújság címére, és ha szerencsével jársz, egy könyvet nyerhetsz. 1. Játékeszköz, amely például kell a focihoz is. 2. A madár kültakaróját alkotja. 3. Közismert építőjáték-márka. 4. Ez a testrész tartja a fejet. 5. Patás háziállat. CÍM; Tolnai Népújság Szerkesztősége, 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. A borítékra írjátok rá: Mese-rejtvény. BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: Október 7. ELŐZŐ HETI NYERTESÜNK: Ranga Martin (Bátaszék). Gratulálunk! A nyereményt postai úton juttatjuk el. A villámok mestere Anita, Rick és Jason titokban elindulnak a Haldokló Falu felkutatására. Júliának ezalatt Kilmore Cove-ban sürgősen meg kell találn Móricé Moreau füzetének egy másik példányát, hogy kapcsolatba lépjen barátaival, és segíteni tudjon nekik, Anita, Rick és Jason ugyanis bajba kerültek. A Gyújtogatok és főnökük, Malarius Voynich el akarják pusztítani a Haldokló Falut. A gyerekek versenyt futnak az idővel, hogy megmentsék a települést és utolsó lakóját. Ulysses Moore: A villámok mestere, Alexandra Kiadó 2011., 256 oldal. Forrás: www.alexandra.hu