Tolnai Népújság, 2011. október (22. évfolyam, 230.-255. szám)

2011-10-17 / 243. szám

Kettőből kettő: Sopronban is győzni tudott az Atomerőmű 10 ________ Lap zártánk előtt érkezett. Máso­dik mérkőzését is megnyerte az Atomerőmű SE NB I-es férfi ko­sárcsapata. Völgyi Péter együtte­se vasárnap este Sopronban lé­pett pályára és 94-88-as győzel­met aratott. Az atomosok két si­kerrel kezdték a 2011/2012-es idényt, hiszen a nyitókörben ha­zai pályán a Szegedet is legyőz­ték. A találkozóról további rész­leteket és edzői nyilatkozatot a TE0L.hu hírportálon olvashat. ■ Kassai Viktor kedden Baselben fújja a sípot Második Bajnokok Ligája-mér- kőzését is megkapta ebben a sze­zonban az első számú magyar játékvezető, Kassai Viktor, aki az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) döntésének értelmében ezúttal Svájcba utazik. A magyar játékvezető a keddi (20.45) Ba- sel-Benfica összecsapáson mű­ködik majd közre. A 2011-es döntőt vezető Kassainak ez lesz a második meccse a csoportkör­ben, korábban a Bayern Mün­chen-Manchester City mérkő­zést dirigálta. A keddi nap slá­germérkőzését Nápolyban játsz- 'szák, ahol a bombaformában lé­vő Bayern München lesz az olaszok ellenfele. A találkozót 20.15 órától a tv2 közvetíti. ■ Timo Boll és Li Jiao nyert SPORT TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2011. OKTÓBER 17., HÉTFŐ nyer a gdanski Eb-n A német Timo Boll nyerte meg a férfi egyest a lengyelországi Gdanskban rendezett asztalite­nisz Európa-bajnokságon vasár­nap, a nőknél pedig a holland színekben versenyző Li liao dia­dalmaskodott. A 30 éves Boll a német házi döntőben klubtársát, Patrick Baumot verte meg 4:1- re, ezzel egyéniben ötödik, ösz- szességében 15. Európa-bajnoki címét gyűjtötte be. A negyeddön­tőben Póta Georginát búcsúzta­tó Li Jiao a német Irene Ivan- cannal bizonyult jobbnak a finá­léban 4:3 arányban. ■ Kíméletlenek voltak a látogatók labdarúgás A Tolna és a Tamási is gólzáporos győzelmet ünnepelt idegenben Kíméletlen látogató volt a Tolna és a Tamási: előb­bi hatot, utóbbi ötöt lőtt vendégként a Horfer Ser­leg megyei I. osztályú fo­cibajnokságban. Tudósítóinktól KÖLESD-TEVEL 3-0 (1-0). KÖlesd, 150 néző. V: Mihálovics. KÖlesd: Csapó- Varga B. (Koller), Nagy P., Hegedűs J., Weisz T.- Miklós (Bierer), Kapinya, Hegedűs A. (Gazdag), Csikó (Kalmár) - Bodó, Dudás G. Játékos-edző: Kalmár Ferenc. Tevel: Neubauer- Jakab Gy., Nagy G., Szilágyi, Fazekas M.- Jókai (Ambrus N.), Ambrus Z., ülés Z. (Tibai), Ferenc M.- He­gyi, Nagy J. Játékos-edző: Amb­rus Zoltán. A végig mezőnyfö­lényben játszó hazai csapat meg­érdemelten tartotta otthon a há­rom pontot. Gól: Bodó 2 (mind­kettőt 11-esből), Dudás G. Kiállít­va: Szilágyi a 67. percben. Jók: Kapinya (a mezőny legjobbja), Hegedűs J., Weisz T., Bodó, illet­ve Neubauer, Jakab Gy., Nagy G. Ifi: 13-0. DUNAFÖLDVÁR FC-TAMÁSI 2009 fc 0-5 (0-2). Dunafóldvár, 100 néző. V: id. Rácz Z. Duna- földvár: Nagy G.- Béres, Suhaj- da, Princz G., Tóth Gy.- Schul- teisz N., Szalai (Wurczinger), Mészáros G. (Benedikti), Fancsa­li (Nyári)- Tóth S. (Fodor), Do­bos. Játékos-edző: Fodor Sza­bolcs. Tamási: Makláry- Rein, Pintér A., Hegedűs D. (Juhász G.), Bernáth (Juhász I.)- B. Johnston (Vlocskó), Gyánó G., Tóth R., Kovács P.- Baranyai (Ko­vács R.), Pruck (Lázár). Edző: Molnáj László. Szegény embert az ág is húzza, ismét kikapott a Földvár. Gól: Kovács P. 2, Pruck, Pintér A., Juhász I. Jók: Béres, Schulteisz N., illetve Kovács P. vezetésével az egész vendégcsa­pat. Ifi: 1-10. majos-cikó 3-o (0-0). Majos, 150 néző. V: Száraz. Majos: Bo­gos (Komáromi)- Szőts A., Körö­si (Stumpf), Sebestyén G., Hosnyánszki Zs. (Harangi)- Bá­lint, Varga Á., Bognár S., Hos­nyánszki T.- Máté B., Czékmány B. Játékos-edző: Hosnyánszki Zsolt. Cikó: Ambrus R.- Kertész, Máté P., Szabó Z., Hálák- Kovács K., Ignácz, Gábor P., Forrai (Bo­dor)- Vituska N., Zalai. Edző: Pozsár István. Az első félidő ki­egyenlített játéka után a máso­dik játékrészben értékesítette helyzeteit a hazai csapat és meg­érdemelt győzelmet aratott a me­zőnyben jól játszó vendégek el­len. Gól: Máté B., Varga Á., Czék­mány B. Jók: Szőts A., Varga Á., Máté B., Bognár S., illetve Amb­rus R., Vituska N., Zalai, Kovács K. Ifi: 2-10. ŐCSÉNY-TOLNA 0-6 (0-3). Őcsény, 130 néző. V: Farkas R. Őcsény: Lizák- Varga G., Szabó L, Weisz P., Heffner- Góman (Gergely Cs.), Jaksa B., Acsádi (Horváth Zs.), Forrai (Rácz Z.)- Csizmadia, Babanics Gy. Edző: Boros Attila. Tolna: Kiss G.- Wéber (Mausz P.), Agócs, Házer, Pesti D.- Szegleti (Stadler), Rik- kers, Horváth E. (Horváth M.), Lacza (Sümegi)- Szabolcska, Izsák (Pesti V.). Edző: Wiesner József. A listavezető győzelme teljesen megérdemelt a lelkesen játszó hazaiak ellen. Gól: Rik- kers 3, Lacza, Szabolcska, Izsák. Jók: Csizmadia, Jaksa B., Weisz P., illetve az egész vendégcsapat dicsérhető. Ifi: 2-2. A FORDULÓ VÁLOGATOTTJA Szőts Attila (Majos) Szabó Márton (Kakast)) Kiss Csaba (Kakast)) Pintér Attila Weisz Tamás Varga Ákos (Majos) Szabolcska Tamás (Tolna) Rikkers Péter (Tolna) A bajnokság állása 1. Tolna 9 6 2 1 40-14 20 2. KÖlesd 9 6 1 2 18-11 19 3. Tamási 9 5 3 1 30-20 18 4. Majos 9 5 2 2 30-16 17 5. Kakasd 9 3 3 3 16-19 12 6. Szedres 9 3 2 4 14-16 11 7. Őcsény 9 3 2 4 16-19 11 8. Tevel 9 2 2 5 10-21 8 9. Cikó 9 2 0 7 13-33 6 10. Dunafóldvár 9 1 1 7 7-25 4 Sorrend: pont, több győzelem, gólarány, több rúgott gól... Sebestyén Miklós (Kakasd) Kovács Péter (Tamási) Bodó József (Kölest)) A forduló játékosa: Rikkers Péter (Tolna) hetek óta pazar formában fut- ballozik Rikkers Péter, a tolna­iak középpályása. A rutinos futballista ezúttal Őcsényben volt igazi vezére a listavezető­nek, s három góljával a kiüté­ses sikerből is tevékeny részt vállalt. „Riki” csak az első for­dulóban nem talált be a kapu­ba, a mostani triplájával pe­dig a góllövőlistán is átvette a vezetést Jelenleg 14 találat­tal vezeti a megyei mesterlövé­szek vetélkedését a Cikó ellen ugyancsak három gólig jutó fáradhatatlan középpályás. Szedres-Kakasd 0-1 (0-1). Szedres, 70 néző. V: Éreth. Szed­res: Bérdi- Merk (Horváth B.), Horváth L, Junkuncz, Strasszer (Walczer)- Vörös (Tóth T.), Sza­bó Sz., Váü (Aradi), Kuti- Bor­bély (Kozák), Bíró A. Edző: Lacza József. Kakasd: Szabó M.- Tóth L, Kiss Cs., Tóth A. (Paróczai), Kertész- Sebestyén M, Kvanduk E., Fehér (Sebestyén P.), Eisen­sehr- Szabján, Taba (Bozsó). Megbízott edző: Szakács László. A görcsösen játszó hazai csapat ellen megérdemelt vendéggyő­zelem született. Gól: Sebestyén M. Jók: Horváth L, Junkuncz, il­letve Kiss Csaba vezetésével az egész vendégcsapat. Ifi: 6-1. Vettel megint győzött, a Red Bulié a konstruktőri elsőség forma-1 A fiatal német pilóta, és csapata világbajnokhoz méltó produkcióval rukkolt elő a Koreai Nagydíjon A már világbajnok Sebastian Vet­tel, a Red Bull német pilótája nyerte vasárnap a Forma-1-es Dél-koreai Nagydíjat. Az osztrák istálló három futammal a zárás előtt megvédte csapatvilágbajno­ki címét. Vettel mögött a brit Lewis Hamilton (McLaren) lett a második, míg a harmadik helyen az ausztrál Mark Webber (Red Bull) végzett. A 24 éves pilóta a rajt után azonnal az élre állt és előnyét végig megtartotta. A né­met autóversenyző idei tizedik futamgyőzelmét szerezte meg a Dél-koreai GP-n. Rendben, külö­nösebb gond nélkül lezajlott a start, Vettel megelőzte az élről rajtoló Hamiltont, mögöttük Webber, a két ferraris, a brazil Felipe Mássá és a spanyol Fer­nando Alonso, majd a brit Jenson Button (McLaren) következett. Utóbbi három pozíciót vesztett a gyenge kezdés miatt. A pilóták „békésen” vonatoz­tak, a tizedik kör végén változat­lan volt a helyzet az élbolyban. A 15. körben megkezdődtek a ke­rékcserék, az élbolyból elsőként Button járt a boxutcában. A 17. körben az orosz Vitalij Petrov (Renault) hibázott és összeütkö­zött a hétszeres világbajnok né­met Michael Schumacherrel (Mercedes). Mindketten kiestek. Beküldték a biztonsági autót. A Safety Car a huszadik körben hagyta el a pályát, az élen Vettel, Hamilton, Webber és Button ro­Minden róla szólt a 2011-es évben: Sebastian Vettel, a mosolygó győztes bogott. Féltávnál változatlan volt a sorrend az élbolyban. Hamilton és Webber a 34. körben cserélt másodszor kereket. A brit és az ausztrál versenyző óriási csatát vívott egymással, de Hamüton- nak sikerült megőriznie pozíció­ját. A zárás előtt 15 körrel tovább­ra is Vettel volt az élen több mint tíz másodperces előnnyel, mögöt­te Hamilton, Webber, Button, Alonso és Mássá következett. A hajrában nem változott az élme­zőny sorrendje. „Fenomenális verseny volt, az autóink nagyon gyorsak voltak. Csodás időszakot élünk, élvez­zük minden pillanatát” - mond­ta Christian Homer, a Red-Bull csapatvezetője. A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA, PI­LÓTÁK: 1. Sebastian Vettel (né­met, Red Bull-Renault) 349, 2. Jenson Button (brit, McLaren- Mercedes) 222, 3. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 212,4. Mark Webber (ausztrál, Red Bull- Renault) 209,5. Lewis Hamilton (brit, McLaren-Mercedes) 196,6. Felipe Massa (brazü, Ferrari) 98, 7. Nico Rosberg (német, Merce­des) 67, 8. Michael Schumacher (német, Mercedes) 60 ponttal. KONSTRUKTŐRÖK: 1. Red Bull- Renauit 558,2. McLaren-Merce­des 418,3. Ferrari 310,4. Merce­des 127, 5. Renault 72, 6. Force India-Mercedes 43,7. Sauber-Fer- rari 40,8. Toro Rosso-Ferrari 37, 9. Williams-Cosworth 5 pont. ■ ftcsádi Gábornak, az őcsényiek kapitányának nem volt sok esélye a túlerővel szemben, mint ahogy csapata sem tudott ellenfele lenni az éllovasnak

Next

/
Thumbnails
Contents