Tolnai Népújság, 2011. október (22. évfolyam, 230.-255. szám)
2011-10-11 / 238. szám
4 ALMANACH 2011 - GYÜLAJ TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2011. OKTÓBER 11., KEDD mmmmmmmmmmmmmmmmMmmMMmmmmmmmm MEGKÉRDEZTÜK HÍREK HORVÁTH ATTILA KÖZMUNKÁS: Feldolgozóüzemet szervez a szociális szövetkezet A Jovánca Szociális Szövetkezet (Jovánca Gyulaj régi neve) a helyben megtermelt zöldségek, gyümölcsök feldolgozására jött létre a tavasszal - mondta el Marton Mihály elnök. Tizenketten alapították a szövetkezetét, köztük a polgármester és a képviselő-testület tagjai, valamint helyi vállalkozók. Marton Mihály eredeti foglalkozása cukrász, jelenleg a közmunkások irányítója. Első lépésben a 3,5 hektáros önkormányzati földön megtermő káposztát, paprikát, uborkát savanyítják. A tervek között szerepel a gyümölcs, például birs termesztése, amit sajtként, lekvárként forgalmaznak majd. Nehezen indult a szövetkezet, az első 50 milliós programmal nem nyertek, mert mire sikerült megalakítani a szövetkezetét, ami az indulás feltétele volt, befagyasztották a pályázatot. Azt remélik, jövőre is lesz hasonló lehetőség. Most a kertműveléshez, feldolgozáshoz szükséges eszközök árát is szeretnék megpályázni. A volt papiak pincéjét már használják, a szövetkezet önkormányzati épületébe pedig ezen a héten hozzák a nyulakat, amelyeket egy közmunkás gondoz majd. Azt várják, hogy pár év alatt nyereséges lehet a szövetkezet. ■ Tíz-tizenkét embernek adnának munkát. Ötvenen dolgozhatnak a két program keretében ÖTVEN EMBER foglalkoztatására nyílt lehetőség a faluban október 1-jétől a Start- és a szociális fóldprogram keretében. Gyulaj részese annak a közfoglalkoztatási mintaprogramnak, amiben a Dombóvári kistérség minden települése részt vesz. A fóldprogramban a béreken kívül egymillió forint támogatást nyertek eszközbeszerzésre, a másikban pedig közel 12 milliót, amelyből 4,8 millió fordítható eszköz- vásárlásra. Tetőcsere a hivatal és a gyógyszertár felett megkezdték a gyógyszertár és a polgármesteri hivatal teljes tetőcseréjét. A LEADER- pályázaton nyert erre a település majdnem hétmillió forintot. Kicserélik az épületek vízelvezető csatornáit is. A mélyszegénységben élők lehetőséget kapnak A volt paplak részleges felújítására és egy szociális munkás foglalkoztatására fordítja Gyulaj a Tamási és Simontornya Városkörnyéki Önkormányzatok Többcélú Kistérségi Társulásával közösen elnyert pénzt. A béren felül 6 millió 250 ezer forint marad az épület renoválására. Az egyházközség 15 évre használatba adta az önkormányzatnak az épületet, melyben közösségi tereket alakítanak ki, és lehetőség lesz nyári táborozásra is. Baba-mama klub a szeretetszolgálattal baba-mama klub kezdi meg működését a Máltai Szeretetszolgálat támogatásával október 11-én. Az önkormányzat üres szolgálati lakást alakított át és rendezett be a klubnak. A berendezésre és az eszközökre 500 ezer forintot fordítottak a támogatásból. A kéthetente ismétlődő programok szervezője Bayerle-Gyugyi Kinga védőnő. Az előzetes programtervben szerepel pszichológusi tanácsadás, babamasszázs, zenebölcsis foglalkozás. A CIKKEKET IHÁROSI IBOLYA ÍRTA, A FOTÓKAT KISS ALBERT KÉSZÍTETTE. AZ OLDAL A GYULÁM ÖNKORMÁNYZAT TÁMOGATÁSÁVAL JELENT MEG.- Itt élnek a szüleim, az egész családom és munkám is ideköt. Szobafestő és mázoló vagyok, a polgármester asszony a szakmámban alkalmaz. Én festettem ki az általános iskolát, óvodát, a művelődési házat, az idősotthont. Igyekszem szépen dolgozni, úgy érzem, meg is becsülik a munkámat, itt szeretnénk felnevelni a gyerekeinket. ODOR JÓZSEFNÉ KÖZTISZTVISELŐ:- Itt születtem, a szüleim is tősgyökeres gyulajiak voltak. A hetvenes években építkeztünk, ide alapoztuk a jövőnket. Amíg munkalehetőséget találunk, addig itt szeretnénk élni, el sem tudom képzelni, hogy mi lenne, ha ez másként alakulna, mert nagyon nehezen hagynánk itt falut. A polgármesteri hivatalban vagyok ügykezelő, a férjem éppen nyugdíj előtt áll. Szép nap volt a szüreti jövőkép A mezőgazdaság jelenti a település fennmaradását Egymásra épülnek a község pályázatai. Ezek egyszerre szolgálják a foglalkoztatást és a település közképének a formálását. Ihárosi Ibolya A mezőgazdaság jelenti Gyulaj számára a fennmaradás lehetőségét - hangsúlyozta Dobos Károlyné polgármester. Erre a felismerésre nem mostanában Dobos Károlyné polgármester jutottak, már évek óta e szerint pályáznak, és építik újra fel Gyulaj jövőjét. Idén egész évben mintegy 70 ember foglalkoztattak, jó részük értékteremtő munkát végzett. Népszerű település e téren Gyulaj, sok vendég érkezik tanulmányozni sikereik titkát, amelyet a komplex mezőgazdasági program alapozott meg. Saját erőből és adományokéi kezdték, aztán jött hozzá, hogy a Dombóvári és a Tamási kistérség is bekerült a Start mintaprogramba, ami újabb lehetőségeket nyitott meg, csatlakozva a szociális földprogramhoz. Változást hozott a település életébe a Máltai Szeretetszolgálat. Az országban kiválasztottak négy települést, amelyeket támogatásukra jogosultnak ítéltek, köztük van Gyulaj is. Ebben az évben már kaptak 3 millió forintot. Nagy siker volt az egészségnap augusztus ■ Kiegészítik 23-án, ahol minden egymást a vizsgálat ingyenes programok, volt a tüdőszűréstől az ortopédiáin át a szájüregi szűrővizsgálatig. Nyolcvan szemüveget is készítettek, teljesen ingyen. Tolna megyében egyedüliként Gyulaj kapott a minisztériumtól a kis iskolák megmentésére szánt összegből hétmillió Nem szűkölködnek az ötletekben AZ ÖNKORMÁNYZAT U LEADER-programhoz már beadta a pályázatot a jövő évi rendezvények finanszírozására. Ötévenként tartanak falunapot, elszármazottak találkozóját. Emellett szeretnék felújítani a templomdombon a amit a telepfelszámoláskor bontott téglákból szeretnének megépíteni Pályáznak a szociális szö- közösen is. Terveznek motorfűrészes-képzést munkanélküliek számára. A Start mintaprogramban három prioritás szerepel. Egyik a mezőgazdasági termelés és feldolgozás. A második a vízelvezetés megoldása. Az ároktisztításból kinyert termőfölddel a volt n> matelep feltöltését tervezik. Ott lesz a gyümölcsös. A harmadik cél pedig a mezőgazdasági földutak kitisztítása. A kitermelt fával fűtenek majd, ehhez kell még aprító berendezés. forint támogatást Ez némiképp’ segít a forráshiányukon. Az év elején 40 milliós mínusszal indult a költségvetés. Az első félévben majdnem hatmilliót kaptak az önhibájukon kívül hátrányos helyzetű településeknek szánt pénzből, a második félévben is pályáztak 19 millió forintra. Az iskola és az önkormányzat programja kiegészíti egymást. Mint Lacza Zoltánná igazgató elmondta, a községi kertműveléshez kapcsolódva indított az iskola 9. és 10. osztályt az elmúlt tanévben. Pályaorientációként ezt választották, mivel adott a földterület és a mezőgazdasági hagyomány. Önkormányzati földön műveltek a gyerekek sajátjukként egy-egy parcellát. Amit megtermeltek, azt hazavihették, s a munkákat nyáron sem mulasztották el. Télen pedig az elméleti tananyagot sajátítják el. Az óvodai program lényege, hogy a gyerekek ismerjék meg a zöldségféléket. Ez összefügg az egészséges életmódra neveléssel is. Ha a gyerekek délelőtt megismerkednek a sütőtökkel, aznap sütőtökkrémlevest kapnak ebédre. A fűszernövények kertjéből pedig teát főznek, illatzsákokat készítenek. S mindezeket le is rajzolják. Sokat kell velük törődni gazdálkodik Egy kisfiú, akinek kedvenc állata a nyúl A lakosság korösszetétele SZENTPÁLI ATTILÁNÉ alkalmazott: - Férjhez jöttem Gyulajra, 1996 óta lakom itt, hosszú távon is itt képzeljük el az életünket. Itt vettünk házat, alapítottunk családot, itt van munkánk, nekem és a páromnak is. Ő a mezőgazdaságban dolgozik, én pedig az iskolában vagyok takarítónő. Itt vannak a barátaink, jó a levegő, jó a társaság. A gyerekeknek az sem mindegy, hogy jó az iskola. Nagy érdeklődést váltott ki a nyúltenyésztéssel foglalkozó Zika Szövetkezet és a Nagyhaj mási Gazdaszövetkezet által Nyúl-unk a munkáért programja. 235 településről 4282 család jelentkezett a pályázatra, amely egy-egy hátrányos helyzetű famíliának öt anya- és egy baknyu- lat, nyúlketrecet, háromhavi tápot, továbbá oktatást kínált, ingyenesen. A rengeteg jelentkező közül 13 település, Tolna megyéből Gyulaj nyert. Orsós lános 12 éves tanuló is részese lesz Nyúl-unk programnak A kerek arcú, nagy szemű fiúcskával az iskolaújságban is megjelent egy beszélgetés. Mint ebből kiderült, már kiskorában a Orsós János egy nyulával nyúl volt a kedvenc állata. Hétéves volt, amikor kapott kettőt, s azóta folyamatosan vannak nyu- lai, jelenleg négy. Gondozásukról elmondta, hogy a nyulakkal sokat kell törődni. Reggel, amikor felkel, mindig „rájuk néz”, hogy minden rendben van-e. Megeteti, megitatja őket, és amikor hazaér az iskolából, újra velük foglalkozik. Egyedül gondozza őket, de szívesen megtanítja másoknak is. Arra a kérdésre, hogy mekkorára nőtt meg a legnagyobb nyula, azt válaszolta: körülbelül 9-10 kilós lehetett. Szokott nevet is adni az állatainak, így van köztük Ricsi, Zokni, Panni. Hozzátette, ha megnő, gazda szeretne lenni. 61 EV FELETTI: 0-18 EVES: 317 19-60 EVES: 546 Miért szeret Gyulajon élni? Szombaton tartották a szüreti programot, amely a felvonulással indult. Idén Hógli Zsolt volt a bíró, Bartók Nikolett pedig a bíróné i A