Tolnai Népújság, 2011. szeptember (22. évfolyam, 204-229. szám)
2011-09-26 / 225. szám
2011. SZEPTEMBER 26., HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG 5 GYERMEKVILÁG TUDTAD-E? Urszemét Az első mesterséges hold, a Szputnyik-1 1957-ben kezdte meg Föld körüli útját. Azóta jócskán gyarapodott a társasága, hiszen napjainkban a becslések szerint mintegy 600 ezer 1 centiméternél nagyobb méretű tárgy kering a világűrben, az ennél kisebbek száma pedig milliós nagyságrendű. A sokat emlegetett űrszemét között akadnak nagy tömegű alkatrészek, berendezések, amelyek elérhetik a 2 és 10 tonna közötti tömeget is. Hüllők A világ leggyorsabb kígyója a fekete mamba, amely elérheti az óránkénti 20 kilométeres sebességet is. Ugyanakkor az Afrika legmérete- sebb mérgeskígyója címre is igényt tarthat, mivel hossza a 4,5 métert is elérheti. Példányaival a kontinens Szomáliától Dél-Afrikáig terjedő részein lehet találkozni. Ugyanakkor biztosan szerencsésebb az, aki nem botlik bele egybe sem, mert az egyik legveszélyesebb mérgeskígyó Afrikában. Izombénító mérge nagyon hatásos, és gyorsan szívódik fel. MIMIIM Gitár 6S fuvols 3 sld£cr * A kicsinek ki kell mennie pisilt i i -| i r ! /■, >- ni, de még odaszól a papának: zeneiskola Idővel a gyerekek raereznek, hogy a zeneles ajandek * - Ha jön a boszorkány a tévé* ben, mondd meg neki, hogy bunkó. , Kétéves számol: - Egy, kettő, három, nem három... *** A kórházudvaron járva, a szülészet mellett halad el éppen anya és fia, mikor a kicsi jól informáltan megkérdezi:- Itt születtem a múltkor. Emlékszel rá, anya? *** A nagyfiú a maga öt évével már igencsak fejlettnek bizonyul: - Apa képzeld, ma van a nőnap. Menjünk akkor nőzni! *** Alkudozás az esti elalvással kapcsolatban: - Este majd itt fogok aludni veletek! Kölcsön jövök hozzátok! *** * Petőfi Sándor: Arany Lacinak című versét tanulták az óvodások. Sorra vették a számukra ismeretlen szavakat. - Mi az az ürge? Ki tudja? - kérdezte az óvónő a gyerekektől. - A buszvezető! - kiabálta közbe egy kisfiú. *** Kisfiú kérleli anyukáját, hogy menjenek metrózni. Ő azonban ódzkodik: - Nem szeretem a mozgólépcsőt, szédülök rajta. Mire a gyerek: - Én nem dűlök szét! Forrás: www.shakuecho.hu m A zenélés kikapcsol, segít az önkifejezésben, építi a gyermekek érzelmi világát. Képünk a szekszárdi Liszt Ferenc zeneiskolában készült A zeneiskolák növendékei közül a legtöbben nem lesznek hivatásos zenészek, viszont az ott tanultak plusz értéket adnak az életükhöz. Hargitai Éva Francium A Föld második legritkábban előforduló, és a természetben utolsóként felfedezett eleme a francium (az első az asztácium). A periódusos rendszer 87-es számot viselő tagja Franciaországról kapta a nevét, hiszen Párizsban fedezte fel 1939- ben Marguerite Perey. Bizonyos források szerint egy brit vegyészcsapat is dolgozott ezen a „témán”, persze ők britiumnak nevezték volna el az elemet, csak éppen lassabbak voltak. A francium erősen radioaktív alkálifém, amely laboratóriumon kívül hihetetlen ritka, de nagyon csekély mennyiségben megtalálható az urán és a tórium érceiben. Forrás: Wikipédia Minden bizonnyal ősi gyökerekre nyúlik vissza a zene iránti vonzalom, ami a gyerekekben egészen korán, talán már a mama pocakjában elkezd kibontakozni. Aztán ahogyan az idő előre halad, és a csemete felcseperedik, felvetődhet a lehetősége, hogy valamely hangszeren is megtanuljon játszani. A szekszárdi Liszt Ferenc zeneiskolában 6 éves kortól foglalkoznak a gyerekekkel. Már óvodás csoportjaik is vannak, ismétlő nagycsoportosokból. - A kicsik számára tartott foglalkozások hangvétele még rendkívül játékos, célja az érdeklődés felkeltése, hogy a gyerekek megtudják mi is az a zeneiskola - tájékoztatta lapunkat Ágostonná Béres Kornélia tagintézmény-vezető. A legtöbb gyermek az általános iskola első, második és harmadik osztályából kerül ki. A diákok több úton érkeznek, de tavaszonként kedvcsináló koncerteket és hangszerbemutatókat is tartanak az egyes iskolákban az onnan kikerülő növendékekkel. Akinek ez megtetszik, az felvételizhet is a zeneiskolába. A „vizsga” során olyan feladatokat kell megoldania, amelyekből kiderül, hogy milyen készségei adottak ahhoz, hogy egy hangszerből dallamokat csiholjon ki. Ilyenkor derül ki az is, hogy kinek milyen hangszert lenne érdemes választania, ami néha bizony csalódást okoz. Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy a rövidebb ujjak nem túl előnyösek például a zongorához, a fúvós hangszereknél pedig fontos a fogazat állása. Természetesen mindig vannak slágerhangszerek, amelyek nagyon vonzzák a gyerekeket, most éppen a gitár és a fuvola ilyen. Sajnos nem mindig van annyi hely ezeken a szakokon, mint ahányan jelentkeznek. Ilyenkor megpróbálják rávezetni a gyerekeket, hogy vannak más hangszerek is, amelyeken a játék éppen olyan izgalmas és élvezetes lehet.- A zeneiskola elsődleges célja nem a hivatásos zenészek kinevelése, hanem az, hogy megismertessen a zene világával, Öröm zenélni az iskolai haj tás után. Kölcsönhangszerrel is gyakorolhatnak a gyerekek A ZENETANULÁSNAK költségei is vannak. A térítési díj azonban nem terheli nagymértékben a szülők pénztárcáját, a Liszt Ferenc zeneiskolában például éves szinten tízezer forint alatt marad. Van persze kivétel is. Ha például másik művészeti képzésben is részt vesz a gyerek, de csak az egyik után jár normatív támogatás, így magasabb, több tízezer forint lehet az éves tandíj. hangszert nem minden esetben kell a kezdetekkor vásárolni, a növendékek tudnak kölcsönözni is az iskolától minimális éves díjért Zongorát persze nehézkes lenne ilyen formában a diákok rendelkezésére bocsátani, és gitárt sem szoktak, mivel az könnyen beszerezhető. A 4. osztály körül, amikor már kibontakozik a gyermek tehetsége, és érdemesnek látják, akkor szokták javasolni a szülőknek saját hangszer vásárlását megszerettesse azt a gyerekekkel - hangsúlyozta Ágostonná Béres Kornélia. Köztudott, hogy a zenének milyen jótékony hatásai vannak, nem véletlen, hogy sok esetben terápiás céllal is alkalmazzák. Az pedig, ha valaki zenélni is megtanul, segíti az önkifejezésben, érzelmi világát építi. Hozzátette, a kicsik ezt talán annyira még nem érzik át, de a nagyobbaktól már többször hallotta, hogy a napi iskolai hajtás után öröm és felüdülés a zeneiskola, vagy hogy otthon elő- vehetik a hangszert, és zenélhetnek egy kicsit. Természetesen a növendékek között mindig akadnak olyan elhivatott zenerajongók, akik hivatásos zenészek szeretnének lenni. Tanáraik azonban egyre nagyobb bajban vannak, ha arról van szó, hogy merjék-e biztatni őket, hiszen a szakma útja rendkívül rögös és bizonytalan. Ezért tényleg nagyon elhivatottnak kell lennie annak, aki erre a pályára készül. A szülőknek is el kell ilyenkor fogadniuk, hogy a napi 3-4 óra gyakorlás bizony a tanulás rovására mehet. Ugyanakkor már eltörölték a zenei érettségit is, így még nehezebb a dolguk. TALALOS KERDESEK- Fent lakom az égen, melegít * a fényem, sugárból van bajszom, este van, ha alszom. Mi vagyok? (dr}ND) n - Lába van, de mégse jár, víz felett visz, nem madár. Nem * rab, mégis láncot hord, s min* den utat összetold. (Pld) *** * - Szürke szárnyú nagy madár, * szürke lesz a nagy határ, ha _ ősszel a földre száll. Mi az? * (m) lg: *** t - Se esze nincs, se szeme nincs, mégis igazságot szól. » (Sdpdw) :{c;fe;{c *- Lábam egy van, bordám több * van, helyem itt van, helyem ott » van. Napos időn otthon hálok, borús időn utcán járok. * (o/íuuosa) $ ***- Aki nevemet kimondja, azon* nal megsemmisít engem. * (pouso) KÖNYV FILM SZÓRAKOZÁS A kincses szigeten táborozok életét számtalan megmagyarázhatatlan esemény zavarja meg, amiért egy ősi szobrot okolnak. Ashoka, az indiai fiú latba veti minden varázslói tudását, de elnyeli a föld Charlie, Terry és Miranda a keresésére indul és DVD-ajánló A kincses sziget gyermekei - A rejtély amikor rátalálnak, kiderül, hogy a furcsa történések hátterében valójában nem a szobor, hanem Obi, a földönkívüli áll. Charlie, Terry és Miranda gyorsan barátságot kötnek Obival, ám a szigetre érkező tudá soknak más céljaik vannak a kis idegennel. A kincses szigetgyermekei - A rejtély, új-zé- landi családi kalandfilm, 2004. Rendező: Michael Hurst. Szereplők: Jack Hurst (Tyler), John Callen (Conrad), Beth Allen (Ellie). Forrás: www.port.hu Mese-rejtvény Ha megfejted alábbi rejtvényünket, egy jól ismert meseszereplő nevét kapod meg. Az eredményt küld be a Tolnai Népújság címére, és ha szerencsével jársz, egy könyvet nyerhetsz. 1. Madárfajta, az egek királya. 2. Baranya megyei város, 1526-ban itt szenvedtek hatalmas vereséget a magyar hadak a törökök ellenében. 3. A hét törpe közül a legzsör- tölődőbb. 4. Térfogategység, általában folyadékoknál használjuk, jele: l. 5. Hulladéktároló. CÍM: Tolnai Népújság Szerkesztősége, 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. a borítékra írjátok rá: Mese-rejtvény, beküldési HATÁRIDŐ: szeptember 30. ELŐZŐ HETI NYERTESÜNK: Katona Fanni (Döbrököz). Gratulálunk! A nyereményt postai úton juttatjuk el. 1. 2. 3. 4. 5. Könyvajánló Cica az erdőben Ella nagyon szereti a cicáját, Pamacsot. Szörnyen megijed, amikor Pamacs egy téli napon nem tér haza. A kiscica azonban élvezi, hogy kint lehet, különösen, amikor elered a hó, és megkergetheti a szép hópelyheket, felfedezheti a téli ruhába öltözött kerteket. Hanem hirtelen hóvihar kerekedik, és Pamacs eltéved az erdőben. Vajon megtalálja-e Ella a kis kedvencét, és Pamacs hazajut-e a biztonságos meleg otthonába? Hatéves kortól ajánlott. Holly Webb: Cica az erdőben, Könyvmolyképző Kiadó, 2010., 98 oldal. Forrás: www.libri.hu t *