Tolnai Népújság, 2011. szeptember (22. évfolyam, 204-229. szám)

2011-09-02 / 205. szám

Ők azok, akik kiváló munkájukkal gyarapították Tolna megyét: a kitüntetettek csoportja a díjátadó után a tamási művelődési ház színpadán „Temetni jöttem Caesart, nem dicsérni.” Ezzel a Shakespeare-idézettel kezdte mondandóját teg­nap Tamásiban, a megye ünnepi közgyűlésén dr. Puskás Imre. Szeri Árpád A megyei közgyűlés elnöke arra utalt, hogy mindenkit egyre job­ban foglalkoztat az önkormány­zati rendszer átalakításának ter­ve. S bár még sok az eldöntetlen kérdés, egyvalami biztosnak lát­szik: a megyei önkormányzatok átadják valamennyi intézményü­ket az államnak, illetve más ön- kormányzatnak. Az elnök ezért érezte találónak az idézetet. Mint mondta, a megyei önkormányzat számos értelmes, hasznos fel­adattal rendelkezett, talán nem elhamarkodott a múlt idő hasz­nálata. A jogkörök közül néhány továbbra is jó helyen volna náluk. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a „virágozzék minden virág” el­ven 1990-ben létrejövő önkor­mányzati rendszer finanszíroz- hatatlan, vagyis az önkormány­zatok csődjéhez, a közszolgálta­tások anarchiájához vezetne. Ám a területfejlesztés megyei önkor­mányzati kézbe kerülése nem egyszerűen hatáskörváltozás, ha­nem energiaforrás. - Létrejöhet az a nagyon is kívánatos rend­szer, hogy a megye fejlesztése a megyei önkormányzat kezébe ke­rül, amely közgyűlésében ott lesz­nek a járások képviselői - folytat­ta az elnök. - Ha az előttünk álló feladatokat rombolás helyett épít­kezésként éljük meg, akkor nagy­szerű kihívásokat találhatunk a következő évekre. Együtt meg­újíthatjuk Tolna megye közigaz­gatását, megújíthatjuk a megyét - tekintett előre dr. Puskás Imre, immár ezzel a záró mondattal: „Dicsérni jöttem, nem temetni.” ■ Nagyszerű feladato­kat találhatunk a kö­vetkező években. Az első elismerést, a Babits Mi- hály-díjat Verseghy Ferenc mözsi fazekas, népi iparművész vette át az elnöktől. Läufer Mihály, a bony­hádi kórház műszaki igazgatója Beszédes József-díjban részesült, néhai dr. Jakab Róbert, Belecska volt polgármestere posztumusz kapta meg a Bezerédj István-díjat. Fazekas Gáspár dombóvári test­nevelőtanár, edző és sportvezető a Sipos Márton-díj, a bonyhádi Pe­tőfi Sándor Evangélikus Gimnázi­um a Tolna Megyéért kitüntetés tulajdonosa lett: utóbbinál az elis­merést Ónodi Szabolcs igazgató vette át Fata Imréné, Iregszemcse jegyzője, Fauszt Józsefné, a bony­hádi önkormányzat pénzügyi osz­tályvezetője, Pappert Józsefné, a szálkai önkormányzat pénzügyi ügyintézője a Tolna Megye Kivá­ló Köztisztviselője, Bíró Kornélia, a gyönki szociális otthon szakmai igazgatóhelyettese, Gerván Káz- mérné, a Szent László TISZK szakmai igazgatóhelyettese, Föl- desi Gyula főtanácsos, a Tolna Me­gyei Diáksport Tanács titkára, va­lamint Matókné Misóczki Mária, a szekszárdi Garay János Általá­nos Iskola igazgatója pedig Tolna Megye Kiváló Közalkalmazottja lett. Elnöki elismerő oklevelet ka­pott a bonyhádi Istenes László a röplabda sportágban kifejtett te­Nívódíj: a németség és a cigányság is adott A TOLNA MEGYEI Németségért ! nívódíjat Waffenschmidt Ibo­lya, a gyönki Hegyhát Integ­rált Szociális Intézmény igaz­gatója, illetve a tauberbis- chofsheimi - betegsége miatt távollevő - Bernhard Moll számára ítélte oda a dr. Józan-Jilling Mihály vezette Tolna Megyei Német Kisebb­ségi Önkormányzatok Szövet­sége. A Tolna Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat - Sárközi János József vezette - testületé Orsós Zoltán rendőr százados tevékenysé­gét ismerte el a Tolna Megye Cigányságáért nívódíjjal. vékenysége elismeréseképpen. Juhász Dávid és Orsós István az EGYMI Göllesz Viktor Tagintéz­mény két tanulója, továbbá Ka­nalas Aranka, a regölyi Margaré­ta Otthon lakója szintén oklevél­ben részesült: mert kiemelkedő­en szerepeltek a Speciális Olim­pia Nyári Világjátékokon. A leytis&bb is számít Jó árak a hétvégére! OWl OLD MPEG-4 DeskJet 1050 multifunkciós nyomtató sebesség: 16/12 ff/színes oldal/perc, nyomtatási felbontás: 4800 x 1200 dpi, szkennelési felbontás: 1200 x 1200 dpi, színmélység: 24 bit Minden spirál és projektfüzetre JVC 32” LT-32HG20E LCD-televízió felbontás: 1920x1080, PC-csatlakozó, magyar menü, érintőgombos ZANUSSI ZAN2300 porszívó 1400 W, mikrofilter, 2 I kapacitás A/4 spirálfüzet többféle, 60 lapos Minden számológépre inként eltérő ft-hc Minden Mészáros Pál, Frittmann, Bodri és Font borra 30% kedvezmény!* Mott dupla Clukardpoutcuíudea vásárlás uiául cUJBCARD 2011. SZEPTEMBER 2., PENTEK - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TŰKOR Áraink forintban értendőek, az áfát tartalmazzák. Ajánlatunk 2011. szeptember 2. és 4. között, a készlet erejéig a Tesco hipermarketekben érvényes. Részletek az áruházakban. Az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. *: A választék áruházanként eltérő lehet! Bock Villányi Kékfrankos száraz, 0,75 1,2399,-/1 db, 3199,-/1 I, 2 db vásárlása esetén: 2399,-/2 db, 1600,-/11 Dúzsi Szekszárdi Rosé száraz, 0,75 1,1599,-/1 I 365 vörös- vagy fehérbor félédes, 0,75 l,252,-/11 + betétdíj: 40,-/ü. Tokaji 3 Puttonyos Aszú édes, 0,51,1598,-/11 JEGYZET VENTER MARIANNA Már megint becsöngettek A MÚLT HÉTEN még trópusi hőség, tegnap pedig már az első iskolanap. Több százezer családban indult útnak a gyermek a hosszú szünet után az iskolába. bár AZ idő MÉG a nyarat idézi, a 6-18 éves korosz­tály számára komoly mun­ka kezdődött. Á legnagyobb várakozással bizonyára a kis elsősök néznek az is­kola elé. Ők még nem ag­gódnak azon, hogy egyre rosszabb eredményeket produkálnak a magyar diá­kok a nemzetközi felméré­seken. Hogy hiába cipelnek több mint tízkilónyi köny­vet magukkal, rosszabbul olvasnak, mint nagyszüle- ik, akiknek mindössze há­rom könyv lapult a táskájá­ban annak idején. A 2011/2012-es tanév első hete igencsak rövidke, mindössze kétnapos. A ja­va csak ezután jön, de bíz­zunk a gyerekekben, akik köztudottan jobban bírják a terhelést, mint a felnőt­tek. Legyen az felelés, dol­gozat, vagy akár egy újabb oktatási reform, higyjük el, megbirkóznak vele. HIRDETÉS > Közös erővel megújulhat a megye megyenap Tizennyolc elismerés az idei tamási ünnepi közgyűlés mérlege

Next

/
Thumbnails
Contents