Tolnai Népújság, 2011. szeptember (22. évfolyam, 204-229. szám)
2011-09-09 / 211. szám
4 ALMANACH 2011 - ZAVOD TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2011. SZEPTEMBER 9., PÉNTEK HÍREK Az alapítvány segít az értékek óvásában a závod értékeiért Közalapítvány idén is meghirdette a helyi értékek megóvását támogató pályázatát a falubeli háztulajdonosok számára. A 700 ezer forint elosztására nyolc jelentkezés érkezett, döntés a napokban várható. A támogatással a falu jellegzetes épületeit óvják. Két személyi változás történt az óvodában személyi változásokra volt szükség az óvodában. Takarékossági okokból a szakácsnő, Fábián Lászlóné munkaidejét nyolcról hat órára kellett csökkenteni, ám ő így nem tudta vállalni a munkát. Az ebédet ezért Tévéiről kapják a gyerekek. Palkó Dénesné da- dus is elköszönt az intézménytől, ugyanis 25 ott eltöltött év után nyugdíjba vonult. Helyét Hóbor Mónika vette át. Tarka programok az idei fesztiválon is szentmisével, majd az An- na-kápolna és a Szent Má- ria-szobor megszentelésével kezdődik ma a „Forgó” Fesztivál. Az igazi forgatagra szombaton lehet számítani a falu központjában. A polgármesteri köszöntő után a főzőverseny résztvevői meggyújthatják a tüzeket, a színpadon pedig a környékbeli tánccsoportok fellépései követik egymást. Az eredményhirdetés után tombolasorsolás lesz. Este fellép Ferencz Orsolya operetténekes, zenél a Forrás zenekar és a Dirr-Durr Trió. Egész nap lesz lehetőség a Tájház kiállításainak és a szövőszakkör kiállításának megtekintésére. Lesz szövés, hímzett kézimunkák kiállítása, gyöngyfűzés, sétakocsikázás. A-gyerekeknek népi játszóház, hangszerkészítés, agyagozás, légvár, az ínyenceknek mézkóstoló, borkóstoló. Illetve egészségügyi tanácsadáson is részt vehetnek a fesztivál helyszínén az érdeklődők. A lakosság korösszetétele 60 EV FELETT: 86 L 6 EV ALATT 18 n 19-60 EVES: 180 7-18 EVES: 29 AZ ÖSSZEÁLLÍTÁST HANOL ERZSÉBET ÍRTA, A FOTÓKAT GOTTVALD KÁROLY KÉSZÍTETTE. AZ OLDAL MEGJELENÉSÉT A ZÁVODI ÖNKORMÁNYZAT TÁMOGATTA. ISimMIÍÍ! Domokos Balázs, Zsók János és Fiiiöp Károly Is részt vesz az óvoda melléképületének rendbehozatalában. A závodiak 1300 óra munkát ajánlottak fel Csak pályázatból van pénz helyzetkép Az önkormányzat már nem tud honnan spórolni Az óvoda melléképületének rendbetétele megmozgatta az egész falut. Ki pénzt, ki munkát ajánlott fel. Küzdenek Závod egyetlen megmaradt intézményéért. Hanoi Erzsébet Semmi mozgás, csend. Csak a távolból haliam valami gép kattogását. Ha Szász János polgár- mester nem mondaná, akkor is könnyen ki lehetne találni: Závod egy jelentősen elöregedő település. Minden évben nagyjából tíz emberrel fogyatkozik a lakosság. Az óvodába pedig alig érkezik utánpótlás. Idén nyolc kisgyereket írattak be, és a polgármester szerint egyre közeh't az az időpont, amikor az önkormányzat már nem bírja az intézmény fenntartását. Mégis példaértékű az az összefogás, amelyet a falubeliek mutattak az óvodához tartozó melléképület felújításakor. A tavalyi esőzések után a falak összedőltek, ezután vált igazán fontossá a helyreállítás. Magánszemélyektől, köztük a Závodon élő külföldi állampolgároktól és cégektől is érkeztek felajánlások pár ezertől több tízezer forintig - lehetőségektől függően. így 500 ezer forint jött ösz■ Az IKSZT-pá- lyázaton 24 millió forintot nyertek. sze, a Závod Értékeiért Közalapítvány 900 ezer forintot nyert pályázaton a felújításhoz. Az építkezés pedig az 1300 órányi társadalmi munka révén halad. A beruházás apróságnak tűnik, de az óvoda számára fontos az épület rendbetétele, hiszen megfelelő helyet biztosítana nemcsak a játékoknak, hanem akár tűzifának is, illetve élelmiszerraktár lehetne. Hamarosan elkezdődik egy új játszótér kialakítása is a faluközpontban. Ezt egy 5 millió forintos pályázat teszi lehetővé. Ugyancsak az ifjúságnak szeretne kedvezni az önkormányzat azzal, hogy felújítja és gazdagabb tartalommal tölti meg a teleházat. Ehhez 24 Bíztak a vidékfejlesztésben, de eddig hiába FEJCSÓVÁLÁS. Ez Szász János polgármester első reakciója a jövőt firtató kérdésre. Aztán kiegészítve a rendkívül árulkodó gesztust elmondta, hogy a falusi turizmusban, a vidékfejlesztésben bíztak, és még mindig ez lehetne számukra egy kitörési lehetőség. Csak éppen nem túl kecsegtető a helyzet Elsődleges támaszuk így jelenleg több pályázati forrás. A folyamatban lévők meg valósítása már óriási lépésnek számítana. Ám egy nagy pályázatra még szüksége lenne a falunak: az infrastruktúra rendbetételéhez legalább 50 millió forintos segítség kellene. millió forintot nyertek IKSZT- pályázaton, csak éppen az 5-6 millió forintos önerő előteremtése kétséges. - A nincsből nehéz - teszi hozzá Szász János. - Az önkormányzat már nem tud honnan spórolni, de a támogatás elvesztését nehezen tudnák elviselni, mivel ennyit még soha nem nyertünk - mondja a polgármester. Az a tízmillió forint sem kevés, amelyet a Váradi Antal Egyesület nyert a Hagyományok Házának karbantartásához. Az egyébként takaros épület homlokzata szépülhet meg, ahol a faluban élő székely és sváb népcsoportok tárgyi emlékei kaptak helyet, valamint a szövőkor és a nyugdíjasklub tartja itt a foglalkozásait. Az összegből a Szent Antalt ábrázoló szobor felújítására is futja. A sok, kisebb horderejű pályázat miatt akár hurráhangulat is uralkodhatna Závodon, ám Szász János mégis azt mondja, el kell gondolkodniuk azon, hogy eddig jól végezték-e a dolgukat. Elkeseredettségének oka, hogy idén csupán két embernek tudtak munkát adni, pedig korábban - annak ellenére, hogy a munkanélküliségi adatokra nem lehet panasz - mindig tudtak valamilyen közmunkát biztosítani annak, aki váratlanul rászorult. rnzmimm Mit szól hozzá, hogy felújítják az óvoda melléképületét? SZABÓNÉ RŐDER HAJNALKA:- Természetesen nagyon örülök neki, mivel az én két gyerekem is odajár, nekik is hasznos a felújítás. Persze ők most, amíg az építkezés folyik nem mehetnek a közelébe, de biztos örülni fognak. És azt is jó látni, hogy valamit felújítanak Závodon. Van egy kis fejlődés. A mi családunk társadalmi munkával nem, de anyagilag hozzájárult a helyreállításhoz. LOVÁSZ GÁSPÁR:- Egyre jobban néz ki az épület, örülök neki, hogy sikerül rendbe hozni. Én is mentem segíteni, és ha még szükség lenne rá, akkor újra mennék. Igaz, az én fiam már nem az óvodába jár, hanem másodikos iskolás. Kérdés, hogy funkciója lesz- e még az épületnek, mert ha az óvoda megszűnik, akkor hiábavaló. Pedig büszke lehet a falu az óvodára és az új épületre. VÁL LÁSZLÓNÉ:- Nagyon örülök neki, hogy felújítják a mellék- épületet, bár a gyerekeim már nagyok, és így közvetlenül nem érint a dolog. De egyébként a faluban is jó a vélemény róla. Egy sajnálatos családi esemény miatt nem tudtunk részt venni a kezdeti munkákban, de ha úgy adódik, és lesz valamilyen női munka, akkor nagyon szívesen segítek. Sűrű és változatos a munkája falugondnok Hat éve László Attiláé ez a szép feladat Végeláthatatlannak nevezi a munkáját László Attila, de nem úgy tűnik, hogy mindez ellené1 re lenne. A fiatalember 2005 júniusától látja el a falugondnoki feladatokat Závodon, korábban nem volt ilyen funkció a településen. A szükséges képzést egy kaposvári alapítványon keresztül végezte el, most közalkalmazottként, főállásban végzi a munkáját. Gondoskodik a betegszállításról, beszerzi a gyógyszereket az időseknek, ételt szállít az óvodába, ha kell, a gyerekeket viszi az önkormányzati kisbuszon különböző foglalkozásokra. Ha vannak, akkor a közfoglalkoztatottak munkavégzéLászló Attila falugondnok sét irányítja. Ugyanakkor a pályázatírói tevékenységből is kiveszi a részét, és a programszervezésben is jeleskedik. Ennek legutóbbi bizonyítéka a závodi gyerekeknek rendezett nyárzáró egyhetes kikapcsolódás volt nemrégiben. A beszédes „élet internet nélkül” jelmondattal meghirdetett elfoglaltság azt hivatott bizonyítani, hogy micsoda remek programokat lehet szervezni helyben is, távol a monitortól. Ezek kitalálója László Attila. Voltak különböző erőnléti és ügyességi feladatok, kommunikációs készséget fejlesztő gyakorlatok, sőt, még tűzoltó verseny is. Sok múlik a civileken Závod mindennapjaiban ■ A Vöröskeresztnek is van Závodon szervezete.- Ami van, az nekik köszönhető- mondta a falu civil összefogásáról Szász János. A polgármester asszonykor néven emlegette azokat a hölgyeket, akik önkéntesen vállalták, hogy rendben tartják a közterületek virágágyásait. Ez azért is jelentős, mert közmunkások hiányában nincs, aki erről gondoskodjon. Ugyanakkor arra is van példa, hogy szomszédok fognak össze a házak előtti területek rendbetételére. A bejegyzett egyesületként működő nyugdíjasklub ugyancsak kiveszi a részét a faluszépítő feladatokból. Sőt, a lengyeli falunap főzőversenyén ők képviselték ZávodoL A Nagy Natália által vezetett Váradi Antal Értékmentő Egyesület a teleház munkáját fogja össze, igyekszik programokat biztosítani a falubeliek számára. Aktivitásuk azonban nem merül ki ennyiben. Rengeteg pályázatot nyújtanak be abban a reményben, hogy ezáltal könnyebb lehet a működésük, és több programot tudnak szervezni. A „Závod Értékeiért” Egyesület szintén nem tétlenkedik. Elsődleges feladatuk a falu építészeti értékeinek megóvása. Ennek érdekében igyekeznek minél több pályázatot benyújtani. t Szász János polgármester