Tolnai Népújság, 2011. szeptember (22. évfolyam, 204-229. szám)

2011-09-01 / 204. szám

13 2011. SZEPTEMBER 1., CSÜTÖRTÖK - TOLNAI NÉPÚJSÁG SZOLGÁLTATÁS MA NAPKELTE 6.01 - NYUGTA 19.25 HOLDKELTE 10.23 - NYUGTA 20.38 EGYED, EGON napja egyed. Görög eredetű név, la­tin közvetítéssel érkezett hoz­zánk, jelentése: pajzshordo­zó. Régóta használt a magyar formája. Van egy másik értel­me is, egyént jelöl. Védőszent­je: Szent Egyed apát, kolostor­alapító. A Sopron megyei Egyed településen találták 1831-ben azt az Isis áldozó­csészét, amely már akkor bi­zonyította, hogy az istennő tiszteletére az ókorban itt templom állt. egon. Több ger­mán név becézéséből önálló­sult. Ismert viselője Egon Erwin Kisch, a száguldó ri­porter, aki a XX. századi ok­nyomozó újságírás egyik leg­nagyobb alakja. A paraszti hagyomány szerint így bő ter­mésre lehetett számítani. Ilyenkor fogták hízóra a disz­nót, hogy karácsony táján le lehessen vágni. Ha ezen a na­pon esik, esős ősz várható. EGYÉB NÉVNAPOK: Áron, Farkas, Gedeon, Gedő, Ignác, Izabella, Józsa, Veréna. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Szent Egyed, Szent Noémi emléke­zete, Tamara, Egon napja. A református és az evangélikus naptárban Egyed, Egon napja. A zsidó naptárban Elül hónap 2. napja, napi igék. Katolikus: Kol 1,9-14; Zs 97; Lk 5,1-11. Református: Jn 17,6-8; Jer 6,16-30. Evangélikus: Róm 11,13-24; Mt 12,33-37. CSÚCS ez az érzés - Bea, ezt imádom benned, sikoltozz csak nyugodtan! NAPI MENU A TN KONYHÁJA KORONA HOTEL ÉTTEREM Szekszárd, Fáy A. u. 2. Tel.: 74/529-160; Fax: 74/529- 166. menü: Csontleves. A. Marhapörkölt pásztortarho­nyával. B. Fokhagymás sertés­szelet, párolt rizs. a menü ára: 740 forint. Extra menü: Húsle­ves vagy gyümölcsleves, 200 forint/adag. Pörköltek (sertés, marha) körettel, vagy rántott csirkemell, petrezselymes bur­gonya vagy rizs, 740 fo­rint/adag. SZEKSZÁRDI DIÁKÉTKEZTETÉSI KFT. Illyés Gyula Főiskolai Étterem Szekszárd, Rákóczi u. 1. Tel.: 74/311-671. MENÜ: A: Zöldbor­sóleves. Rántott hal, párolt rizs, tartár. B: Kolbászos bable­ves. Sajtos makaróni, gyü­mölcs. A MENÜK ÁRA EGYSÉGE­SEN: 700 forint. SZÁSZ SÖRÖZŐ, ÉTTEREM Szekszárd, Garay tér 18. Tel/Fax: 74/312-463. MENÜ: Húsleves májgombóccal. Eszterházy rostélyos hasáb- burgonyával. A MENÜ ÁRA: 740 forint. ZRÍNYI SÖRKERT ÉTTEREM Szekszárd, Zrínyi u. 1. Tel.: 74/511-606; Fax: 74/511-605. menü: Fahéjas almaleves. A: Holstein szelet, párolt rizs, csemegeuborka. B: Borsos to- kány, csavart tésztaköret. A menü ÁRA: 740 forint. Szom­bat-vasárnap ünnepi menü 740 forint. Kakaós reszelt süti A receptet Sándor Pálné szek­szárdi olvasónk küldte. hozzávalók: Tészta: 40 deka liszt, 25 deka Rama margarin, 15 deka porcukor, 1 tojás sárgája, fél csomag sütőpor, 3 evőkanál kakaópor. Krém: 3 csomag túró, 25 deka porcukor, 3 tojás sárgá­ja, 4 tojás fehérje, 1 csomag vaní­liás cukor, 5 deka darált keksz. elkészítés: A lisztet a marga­rinnal, a porcukorral, a tojás sárgájával, a sütőporral és a kakaóporral összegyúrjuk. 2 ci­pót készítünk belőle, majd hű­tőbe tesszük körülbelül 3 óráig, hogy a tészta kemény legyen. Krém: A túrót a porcukorral, a tojás sárgájával és a vaníliás cukorral jól kikeverjük, majd 5 deka darált kekszet adunk hoz­zá. A 4 tojásfehérjét felverjük habbá, és ezt is hozzáadjuk. Az egyik cipót a kizsírozott tepsi aljára reszeljük, utána belesi­mítjuk a túrós tölteléket, majd a másik cipót ráreszeljük, és közepes sütőben megsütjük. Várjuk olvasóink receptjeit, ame­lyek közül a legjobb süteményle­írások megjelennek év végi kiad­ványunkban. A Süteményes­könyvben közreadott receptek be­küldői értékes ajándékokat nyer­hetnek. Cím: Tolnai Népújság, 7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3. A pályázók tudomásul veszik, hogy az általuk beküldött re­ceptet a kiadó az elkövetkezen­dő időben bármelyik terméké­ben megjelentetheti. Tolnai Népújság Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft Tolna Megyei Irodája Főszerkesztő: Lengyel János Felelős szerkesztő: Finta Viktor Szerkesztők: Árki Attila, Mácz Katalin Művészeti szerkesztő: Fazekas András A szerkesztőség és a kiadó címe: 7100 Szekszárd Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 74/511-510, Szerkesztőségi telefax: 74/511-500 Kiadói telefax: 74/511-500 E-mail cím: tolnai.nepujsag@axels.hu A kiadásért felel: Lengyel János Készült AS-NY0MDA Kft. Déli Üzem, 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72/243-700. Telefax: 72/243-704. Felelős vezető: Futó Imre ISSN szám: 0865-9028. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az előfizetői példányok kézbesíté­sét az Axel Springer-Magyaror­szág Kft. Tolna Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelye­in keresztül történik. Terjesztési vezető: Szabó Ferenc Telefon: 74/511-539 Előfizetés a kiadónál: telefon: 74/511-503, valamint a te­rületi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, posta- utalványon és átutalással a KHB 10404601-46017376 pénz- forgalmi jelzőszámra. Előfizetés dija: egy hónapra: 2295 Ft, negyed évre 6885 Ft, fél évre 13 770 Ft, egy évre 27 540 Ft. Hirdetésvezető: Miklós Anikó, telefon: 74/511-523. Hirdetésfelvétel: Telefon: 74/511-534 Fax: 74/511-501 E-mail: hird.tolna@axels.hu A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk olvasóinkat hogy a kü­lönböző versenyeken, játékokon, akci­ókon, szavazásokon és rejtvénypályá­zatokon stb. résztvevők által szemé­lyesen, írásban,, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott sze­mélyes adatok nyilvántartásunkba ke­rülnek. Az adatokat megadva hozzájá­rulnak ahhoz, hogy azok felhasználá­sával a társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok fék dolgozását is végzik, (Axel Springer- Budapest Kiadói Kft, Axel Springer- Magyarország Kft, Harlequin Magyar- ország Kft, Zöld Újság Rt, Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft, Népújság Kft, Hungaropress Sajtóterjesztő Kft) előfi­zetéses megrendelését teljesítsük, ak­cióira, kiadványaira és egyéb szolgál­tatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érin­tettek felvilágosítást kérhetnek az álta­lunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról és bármikor kérhetik azok helyesbíté­sét felhasználásuk korlátozását, illet­ve törlését Lapunkban a cikkek, fotók tetején megjelenő promóció felirat fizetett hirdetést jelent. A Tolnai Népújság bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Tolnai Népújságra hivatkozva lehet. A lapban közölt, másoktól átvett adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. DÉLUTÁN ÉS HOLNAP KISSÉ FELHŐSEBB, ZÁPOROSABB reggeli hőmérséklet + déli felhőzet 28 °C Tamási 14 °c 29 °c- Paks • 14 °C _ \ ^0% í Dombóvár nEMS EWS^ Bonyhádi, > i . • Szekszárd 2/ { 28 °C V. 15 °C Tolna megyében ma még marad a nagyrészt derült, néha kissé fel­hősebb, nyárias idő. Gyenge, változó irányú szél fúj. Éjszaka erősebb felhősödésekre és foltokban záporok kialakulására kell számítani melyeket élénk, olykor erős széllökések kísérhetnek. A jellemző hő­mérséklet reggel 14, délután 28, péntek reggel 17 fok körül alakul A legvalószínűbb folytatás: pénteken napos és felhősebb, időszakok és térségek váltakoznak. Helyi záporok is előfordulnak, de már nem valószínű heves eső. Enyhe marad az idő. Orvosmeteorológia: fronthatás nem várható. Közlekedés-meteorológia: már több mint 2 órát rövidültek a nap­palok. Sokan, sokszor sötétben közlekedünk. Ha a ruházatunk is sötét színű, nagyon nehéz észrevenni bennünket az úttesten átha­ladva, illetve az utak szélén gyalogolva. Az előrejelzés bizonytalansága: „KICSI”. Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: www.eumet.hu Vízhőmérséklet Duna 20-23 X Tisza 22-25 "C Balaton 22 °C Velencei-tó 22 X Fertő 21 -C Tisza-tó 25 X Pollen Parlagfű magas Kender■ magas Csalántélék magas SZÍNHÁZ RÉSZE GŐZ SZÉLEI I NŐI NÉV ÁRUBA BOCSÁT JAPÁN AUTÓJEL FEKETE­FEHÉR KOCKÁS ÉSZAKI NŐI NÉV f­-T TALAJ TÁROLT TÖMEGE A KÖZE­LEBBI AUTÓS­ISKOLA LIBIKÓ­KÁIK NÉMASÁG TILTÓSZÓ c KORLÁT KÖZEPE I SAINT, RÖVIDEN ZAVAROS­SÁ TESZ ZALAI CSAPAT DÍSZ­NÖVÉNY FIÚGYER­MEKE RENDBEN, HAVER I NÖVÉNY RÉSZE ZOMÁNC L KEREK SZÁM ÁTMÉRŐ VÁLTOZAT RÉGI TÖ­RÖK TISZT HOZZÁ­KEZD FÁS TERÜLET VITÉZ LASSÚ MOZGÁSÚ GABONA­NÖVÉNY GÖRÖNGY PÁROSÁN CAKKOSI r DUZZOGVA NEHEZTEL BŰNÜGYI REGÉNY VETÉL­KEDŐ MÚLT IDŐ JELE NÉPIESEN ÁRAMÁT­ALAKÍTÓ FORRÓ KOKTÉL r ÜRES TELEK CERUZA, RÉGIESEN IZÁCSKA A CSO­DÁLKOZÁS SZAVA VERSÓÍSZ FÉL GYÍK I U TŰZTŐL PUSZTUL BETEGES­KEDIK A TONNA JELE SÖTÉT NAPSZAK SPANYOL NŐI NÉV PINCE­SZAG RUHÁT TÉUESÍT VITORLA­RÚD NYELV­BOTLÁS HANG­SZER JELZŐJE NYAK KÖZEPE I ATLÉTIKA, RÖVIDEN ARCÁT­LAN DÍSZ BEHÍV A SZÉLEIN I BUGÁS FŰ CL ENERGIA JELE SOHA, NÉMETÜL HEGY­TETŐRE JUT R f KÖZÉPEN ÁTNŐ I A héten njegjelenő rejtvények megfejtéseit legkésőbb jövő hét keddjén adják postára. Címünk: 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. HAJDAN Szeptember elsején 170 éve, 1841-ben Sárszentlőrincen Lehr (Lőrinczi) Zsigmond ta­nár, műfordító született, s 165 éve, 1846-ban Apáti­pusztán Jilly Alajos író, a pé­csi Petőfi Társaság alapítója. 150 éve, 1861-ben a pályáját egykor megyénkben kezdő Haas Mihály szatmári püs­pök csalfa népszámlálásáról írtak. E napon született Tevelen Kircz István tanító, szakíró, skandináv tanul­mányútja nyomán tejszövet­kezet létrehozója. 135 éve, 1876-ban Bonyhád fia, a már két éve elhunyt Kuttner Sán­dor Egyetemes fóldirati tan­könyve „az új méterrendszer figyelembe vételével” megje­lent. 85 éve, 1926-ban szüle­tett Fácánkerten Szabácsy István lovasedző, olimpikon. TRAFFIPAX Időpont Helyszín 08.00- 10.00 Dombóvár, _______ ____________Népköztársaság u. 09 .00- 10.30 Tolna 09.00- 11.30 6-os főút, 152-1-500 km 09.00- 13.00 Paks____________ 10 .00- 12.00 Dombóvár, Kórház u. 10.50-11.50 Fadd________________ 12 .00- 14.00 Dombóvár, Gagarin u. 13.10-15.10 Tolna_______________ 14 .00- 15.30 Bonyhád, Cikói út 14.00- 18.00 6-os főút paksi szakasza 15.30-16.30 Fadd 16.00- 17.00 6-os főút - dombóvári ____________elágazó______________ 17.00- 19. 15 Szekszárd NYERTESEINK A MÚLT HETI SZÁMUNKBAN MEGJELENT REJTVÉNYEK MEG­FEJTÉSEINEK BEKÜLDŐI KÖZÜL KÖNYVET NYERTEK: Benedeczki Györgyné Dunaszentgyörgy, Malom u. 2., Pálos Ildikó Szekszárd, Mészáros L. u. 5., Schuler Já­nos Bonyhád, Bacsó B. u. 37. AZ ELŐZŐ HETI REJTVÉNYEK HE­LYES MEGFEJTÉSEI A KÖVETKE­ZŐK: Agnoszkálás; A halott­látó; Anyu, ha nem veszed meg a játékot, a buszon na­gyinak foglak szólítani! A háttérben; Anyu, miért nem mondhatjuk a verébnek, hogy nagyfejű? A későn érke­ző; Akinek nem inge; Unom már az apróvadat, valami ka­pitális példányt hozz ebédre! A labirintus; Sajnálom, de nem veszek fel stopposokat! A héten megjelenő rejtvé­nyek megfejtéseit legkésőbb jövő hét keddig adják postá­ra! A könyveket postán küld­jük el. A személyes adatok kezeléséről az impresszum ad tájékoztatást. GYELETESEIN LAPSZERKESZTŐ: Mácz Katalin. ÚJSÁGÍRÓK: Szekszárdon Rácz Tibor 74/511-527; Fax: 74/511- 500, Pakson Vida Tünde 06/ 20/398-4504, Simontornyán Varga László 74/486-440; 06/ 30/418-6616, Tolnán Steinbach Zsolt 74/440-660; 06/30/650- 3023. TERJESZTÉSSEL KAP­CSOLATOS INFORMÁCIÓ: Szabó Ferenc 06/30/650-3004. VÍZÁLLÁSOK A DUNÁN tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár -70 cm, Paks 73 cm, Dombori 96 cm, Baja 195 cm, Ár­vízkapu 465 cm. A SIÓ Palánknál 185 cm. *

Next

/
Thumbnails
Contents