Tolnai Népújság, 2011. szeptember (22. évfolyam, 204-229. szám)
2011-09-08 / 210. szám
2 PAKS, DÜNAFOLDVAR ES TÉRSÉGÉ TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2011 SZEPTEMBER 8., CSÜTÖRTÖK nWlMiUWlliUlilttflISrMWIti Tóth István főpohárnok az egyesület borházában Keresztes Lajosnak, Vorják Józsefnek és Gallai Sándornak tölt bort Szépen javul a minőség rókusdomb Fejlődik a pincenegyed, és egyre jobbak a borok is mmramm Rotary-túra a szekszárdi Remetére, a stációkhoz szekszárd Gyalogtúrát szervez szombatra a Rotary Club Szekszárd a Remete kápolnához. A túra a Körösi Csorna Sándor utcából indul 10 órakor. A kiránduláson részt vevők a kápolnát és a stációkat tekintik meg. Az utóbbit azzal a céllal, hogy azok felújításában esetleg szerepet vállal a klub. (fké) Évnyitó ajándékot kaptak az alsós tanulók SIMONTORNYA A városi könyvtár szervezésében iskolahangoló előadást láthatott a művelődési házban közel 150 alsó tagozatos tanuló. A Hétmérfóldes Szeretet Színház társulata mutatta be Bors néni születésnapja című mesejátékát. Az előadás a TÁMOP-pályázat keretében valósult meg. (vl) Nagy volt az érdeklődés a szűrőprogram iránt SZEKSZÁRD Több mint 200 idős ember vett részt kedden a Mentálhigiénés Műhely Nyugdíjas Tagozatának tanácsadással egybekötött egészségvédő szűrőprogramján. A vércukor-, koleszterinszint- és vérnyomásmérés iránt a környező települések lakói is érdeklődtek. A program lebonyolítását a Vesebetegek Regionális Egyesülete is segítette, (hé) Decemberig korlátozták az erdőjárást Bátánál báta A gímszarvas-vadászati idényben a Gemenc Zrt. korlátozta az erdőjárást. Szeptember elsejétől november 30-ig 15 és 9 óra között tilos az erdő egyes területein a barangolás, mivel nagyvadat golyós lőfegyverrel vadászszák, így ez életveszélyes lenne. A területen való mozgás csak a Gemenc Zrt. engedélyével lehetséges, (he) TISZTELT OLVASÓINK! A lap előfizetésével, kézbesítésével kapcsolatos kérdéseikkel, problémáikkal keressék Paks ügynökségvezetőjét: Kalács Gábor, 20/621-6778, koveksz@gmail.com Továbbiak a TEOLhu hírportálon A minőségi bortermelést kívánja szolgálni és nem mellesleg összetartó közösséget nyújt a Dunaföldvári Szent Rókus Borlovagrend. Létrejötte óta szépen fejlődik a rókusdombi pince- rendszer, és érezhetően javul a borok minősége is. Vida Tünde dunaföldvár Már a szlávok idejében műveltek szőlőt a településen, majd ezt a kultúrát a rómaiak is tovább folytatták, a szőlőtermelés, borkészítést a honfoglalás után is végigkísérte Dunaföldvár életét. Az 1900-as évek elején 4500 hektáron műveltek szőlőt - idézte fel Gallai Sándor, a Dunaföldvári Szent Rókus Borlovagrend örökös nagymestere. Mint mondta, 3600 pince van a város területén, ebből nagyjából ötszázat használnak. A település minden kerületében - öt ilyen volt - kialakítottak egy pincenegyedet. Ezek egyike a Rókusdombi és Mélyúti pince, ahol a 2004 májusában tizenket- ten megalapították a borlovagrendet. A tagság azóta megháromszorozódott, de elképzeléseik nem változtak: a borkultúra terjesztése, a szőlőfajták megismerése, a borok kezelésének javítása a céljuk, s az, hogy minőségi termelésre inspirálják nem csak tagjaikat, hanem minden földvári bortermelőt. Ám hiába a figyelemre méltó múlt, mostanság nem jegyzik Dunafóldvárt a legnagyobb bortermelő vidékek között. A szőlőterület elszo- morítóan megfogyatkozott: csupán 450 hektár maradt, s ennek 90 százalékán sem bort, hanem csemegeszőlőt termelnek. A városban egy-két nagy tételben termelő gazda van csupán.- Egy hektárnál nagyobb egybefüggő terület nincs - fogalmazott Tóth István. A főpohárnok, valamint Keresztes Lajos polgár- mester, a lovagrend tagja szerint ennek oka az, hogy szétrobbantották a magyar mezőgazdaságot, aki tehette, szabadult a földtől, a fiatalok menekültek vidékről. - Ha kimegyek a saját szőlőmbe, azt látom, hogy édesanyám a 69 évével a fiatal generációhoz tartozik - fűzte hozzá Keresztes Lajos. Mint Tóth István vázolta, a csemegeszőlő legutolját is el lehet adni 150 forintért, de a legjobb borszőlőért már nem adnak ennyit. A társaság a nem éppen kedvező körülmények ellenére zászlajára tűzte, hogy mindent megtesz a maga eszközeivel a minőségi bortermelésért. Előadásokat tartanak, borversenyt rendeznek, ahova vizsgázott, neves borászokat hívnak. Vorák József nagymester aláhúzta, az általuk szervezett Duna-menti bormustrára 32 településről neveztek borokat. Idén 256 minta volt, tavaly, amikor jó volt az évjárat, háromszáznál több. Elsősorban a borversenyek eredményeként gyökeres változás történt a helybeli borok kezelésben. Ma már elvétve lehet hibás bort találni - mondják a borászok. Azt is hozzátették, hogy ebben a földvári lösznek is nagy szerepe van, mert az a „szóbeszéd”, hogy a dunaföldvári pincében még a rossz bor is megjavul. Keresztes Lajos hozzátette, a kulturált borfogyasztás és a minőség mellett a legfontosabb az, hogy a lovagrend egy olyan közösség, amilyennek mostanában hiányát látni mindenütt. Itt összejöhetnek az emberek, és egy-két pohár bor mellett kötetlenül együtt tölthetik idejüket. A lovagrend saját programjai mellett ott van és népszerűsíti a borkultúrát a város összes rendezvényén. Húsz vajdasági magyart várnak visszahonosításra DÜNASZENTGYÖRGY Újabb hÚSZ tornyosi magyar polgár döntött úgy, hogy a testvértelepülésen, Durtaszentgyörgyön kéri vissza- honosítását. Hencze Sándor polgármester elmondta, október 23-án lesz az állampolgári eskütétel. Egy ilyen esemény már volt, azon nyolcán vettek részt a többségében magyarok által lakott vajdasági településen élők közül, illetve két erdélyi magyar. Az észak-bánsági település és Dunaszent- györgy között több mint évtizedes a kapcsolat, amit 1999-ben szerződésbe is foglaltak. ■ V. T. Megteremtették a feltételeket a tv működéséhez nagydorog Féléves szünet után ismét sugározza adásait a helyi televízió. A márciusban megszűnt Nagydorog TV további működtetése érdekében a stáb tagjai 13 taggal létrehozták a Nagydorogért Egyesületet, és megszerezték a működéséhez szükséges engedélyeket Szabó József, az egyesület elnöke úgy nyilatkozott, hogy a korábbi évek struktúrája szerint, a már megszokott színvonalon folytatják a munkát Friss adást csak kétheti rendszerességgel készítenek, ezt péntekenként este 8 órakor tekinthetik meg a nézők, az összefoglalót vasárnap, kedden és csütörtökön ismétlik. ■ A. E. Két intézmény vezetői posztjára lehet pályázni dunaföldvár Rövidesen lejár a mostani vezetők, Babits Józsefné és Pataki Dezső megbízása, ezért pályázatot írt ki az önkormányzat az alapszolgáltatási központ, valamint a művelődési központ igazgatói posztjára. Az előbbi intézmény esetében, mely család- segítő szolgálatot és mikrotérségi gyermekjóléti szolgálatot lát el, szociális szakvizsga és vezetői tapasztalat szükséges, míg a másik esetben közművelődési végzettség és szakmai tapasztalat. A leendő vezető megbízása mindkét esetben három hónap próbaidő után öt évre szól. ■ V. E. A borlovagrendnek is köszönhető a pincék rendbetétele A dunaföldvári Szent Rókus Borlovagrend tagjai azt mondják, szervezetük létrejötte a rókusdombi pincéken is nyomot hagyott. Tóth István arról számolt be, hogy felértékelődtek a présházak, a lukpincéket beépítették, elindult egy egészséges versengés, és mindenki igyekszik környezetbe illő présházat kialakítani, amihez a jó bor is hozzátartozik. A tervek szerint rövidesen megnyílik az első nyitott pince is a Rókus- dombon. Az egyesület tagjai azt mondták, nagyon jó példa Györköny, amely jól aknázza ki a pincefaluja által nyújtott lehetőségeket. Ezt és a többi jó példát szeretnék ők is alapul venni. m Népszerűsítik a borkultúrát a rendezvényeken. Olcsón szépült meg nyáron az óvoda bikács Felfrissült, megszépült az óvoda a nyár folyamán, mégpedig annak köszönhetően, hogy az önkormányzat a közmunkások bevonásával, mind az épületet, mind a bútorokat megújíttatta. Varga János polgár- mester elmondta, hogy a nyaranta szokásos tisztasági festésen túl a bútorokat is felújították, illetve azokat az asztalokat és padokat, amelyeket már nem lehetett, cserélték. Javították a nyílászárókat, amelyekre szúnyoghálók kerültek fel. Mivel minden munkát saját munkaerővel végeztek, csupán az anyagköltséget fizették, azaz nagyjából százezer forintba került az intézmény csinosítása. ■ T. V. Kamerák figyelik az utakat technika A bűnmegelőzésben is segít a kamerarendszer PAKS Üzembe helyezték a város új térfigyelő rendszerét, így már nyolc helyszínen 12 kamera figyeli a város útjait. A rendszer bővítéséről a képviselő-testület döntött, a kiépítés a Paksi Rendőrkapitányság szakmai véleménye alapján valósult meg. Az önkormányzat által finanszírozott 18 milliós beruházás során négy elavult kamerát korszerűbbre cseréltek, s további négy helyszínen építettek ki megfigyelési pontokat, illetve a bővítés következő ütemének tervei is elkészültek. A bevezető utakat két-két kamera pásztázza: egyik a rendszámot, míg a másik magát a gépjárművet figyeli, négy helyszínen pedig Kuti István rendőrkapitány 360 fokban mozgatható kamerát szereltek fel - tájékoztatott Dávid Ildikó sajtóreferens. A központ a Paksi Rendőrkapitányság ügyeletén található. A felvételeket öt munkanapig tárolják, s ha szükséges, akkor vissza tudják keresni az adatokat. Az elmúlt években volt arra példa, hogy lakásbetörés nyomán hasznos információkhoz jutottak a kameráknak köszönhetően, de - mint dr. Kuti István rendőrkapitány elmondta - bűnmegelőzési szempontból is fontos a kamerák jelenléte, hiszen az utazó bűnözőket eltántoríthatja, ha tudják, hogy nem juthatnak be észrevétlenül a városba. ■ Vida T. HIRDETÉS FELHÍVÁS ! Tájékoztatom a jogkereső közönséget, hogy a Tolna Megyei Ügyvédi J Kamara Elnöksége, néhai dr. Wayer Ferenc egyéni ügyvéd elhalálozása folytán, > a 2011. szeptember 1. napján kelt 31/2011. számú határozatával i dr. Wayer Ferenc ügyvéd iroda-végelszámolójának jelölt ki. i Kérem néhai dr. Wayer Ferenc ügyfeleit, továbbá az általa képviselt ügyben | érintett feleket, hogy az irodámmal történt előzetes egyeztetés folytán j a kapcsolatot velem a lehető legrövidebb úton felvenni szíveskedjenek. ! Elérhetőségeim: fax: 75/311-239, telefon: 75/415-105 ! mobil: 20/972-4043, e-mail: wartig@freemail.hu irodám címe: 7030 Paks, Dózsa Gy. u. 102. J Dr. Wartig László ügyvéd Tolnai Népújság ßO'ür'.ii A hír velünk jár! Vasárnap is házhoz megvünki A vasárnapi lap! TEOLhu weboldal 6réÜü f^í A megbízható hirdetőújság! % 7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3. Telefon: 74/511-503 Fax: 74/511-501 E-mail: hird.tolna@axels.hu a ♦ 4