Tolnai Népújság, 2011. szeptember (22. évfolyam, 204-229. szám)
2011-09-07 / 209. szám
2011. SZEPTEMBER 7.. SZERDA - XXII. ÉVFOLYAM 209. SZÁM MOZAIK anya lett. A 39 éves színésznő és barátja. Jason Bleick divattervező tavaly kezdett csak járni, vagyis nem sokáig fontolgatták a gyermekvállalást. Most boldogan szoríthatják keblükre egészséges kisfiúkat, akinek a komolyan csengő Arthur Saint keresztneveket adták. LÁTTÁM Idei nyári hőg(b)uták azok közé tartozom, akik augusztusban nem hullatnak krokodil könnyeket, hogy leáldozott a nyárnak. A tikkasztó napsugarak rafi- náltan ostorozó csapatával minden évben nagy meccset játszok. Eddig győztem ellenük, de idén már annak is örültem, hogy egy ikszre kihoztam a játszmát. MEGFIGYELTEM, hogy a CSÍ- nos hölgyek látványa a legnagyobb forróságban is jégkockaként hat rám. Csupán ezért, de tényleg csak a ful- lasztó hőség leküzdése érdekében előszeretettel kerestem társaságukat idén nyáron is. Megúsztam a hőgutát. Nem úgy azok az illetékesek, akiknek szellemi termékével volt szerencsém szembesülni az elmúlt három hónapban. az egyik üzletben például azt olvastam - amiért nem is forszíroztam a vásárlást -, hogy a fülkében alsóneműben nem lehet próbálni. A „Vigyázat, a táblának éles a széle!”- kezdetű szösszenetbe az utána következő sor volt felettébb furcsa számomra: „A kapu a tábla szélén lévő gomb megnyomásával működik”. Mindenesetre a „Kocsma és Szabadidőközpont” elnevezésű intézményt semmi nem übereli, aminek ajtaján még az állt: „Az épület bejárata előtt hagyott kerékpárokat talált tárgyként kezeljük!” mzsammzm Állatmenhelyen élő ebeknek szeretnénk lapunk hasábjain, illetve a TE0L.hu hírportálon keresztül új otthont találni. Közöljük a szerető gazdára váró ebek fényképeit. Ha úgy érzi, felelősséget tud vállalni egy gondoskodásra szoruló jószágért, segítünk, hogy egymásra találjanak. KUTYAMENHELY SZEKSZÁRD, BOGYISZLÓI ÜT 8. ÖRÖKBEFOGADÁS SZOMBATONKÉNT 10.00 ÉS 16.00 ÓRA KÖZÖTT. TEL.: 06-20-9810-558. KÓCI Négyhónapos, drótos szőrű, fekete-barna színű tacskó keverék fiúcska vagyok. Vidám vagyok és mozgékony. Hasonló tulajdonságokkal rendelkező gazdimat keresem. Kedvcsináló a mozgáshoz sportágválasztó A szabadidő-eltöltéshez ad hasznos tippeket Több tucat sportág mutatkozik be idén is. Képünk tavaly készült a Kórház SE vívószakosz- *„ tályának „standján” szekszárd Pénteken és szombaton 9-től 17 óráig a városi sport- és szabadidőközpont lesz a helyszíne a II. Szekszárdi Nagy Sportágválasztónak. A szervező Sportélmény Alapítványnál bíznak benne, hogy nem ismétlődik meg a tavalyi időjárás, az érdeklődők kipróbálhatják a gokartot, a teniszt, a tájfutást és a lovaglást - azokat a sportágakat, melyek tavaly nem tudtak megjelenni a mustrán. Az aliscakar- tosok pénteken elhozzák homokfutójukat (quad), bárki mehet vele egy kört. Új sportágként foglalkozásokat tartanak a csel- gáncsozók - a Gemenc JK tavaly egy verseny miatt hiányzott a seregszemléről. Bemutatkozik a japán kardvívó harcművészet, a shinkendo; a műanyag gömblövedéket kilövő alacsony energiájú légfegyvereket használó airsoft; a lacrosse. A lepkehálószerű eszközzel kapura törő játékosok szombaton délután 15 órakor lépnek porondra. A parkolóban a Paksi Autó és Motor Sport Egyesület motorosai szedik majd az aszfaltot. A motorosok és gokartosok csak pénteken fogadják a kíváncsiskodókat. Mindkét napon lesznek színpadi programok is: táncosok, küzdősportosok és akrobatikus kosárlabdázók tartanak bemutatót. A duatlon sportág pénteken 11 órakor vár minden érdeklődőt. Az ÁNTSZ és a RÉV sátrában ingyenes egészségügyi felméréssel és tanácsadással várják a látogatókat; a Gyakorló Iskola Alapfokú Művészeti Iskolája külön sátorral csalogatja a tájékozódó szülőket. Az úszók medence és víz hiányában sztárvendéggel csalogatják a látogatókat. Pénteken Szek- szárdra látogat Biczó Bence. A pécsi fiú a Sanghaj i vb-n 200 méter pillangón 8. lett Michael Phelps mögött. A pécsi úszó fotókat is hoz magával, 13 órától pedig előadást tart a sportcsarnok emeleti tárgyalójában. ■ B. L. Kétszázan vágtak neki az erdei túrának verseny Bonyhádi és szekszárdi sikerek az IFU sötétvölgyi rendezvényén szekszárd Közel 200 versenyző részvételével tartotta meg a hétvégén tájékozódási túraversenyeit Sötétvölgyben az Ifjúsági Unió (IFU) Szekszárd. Berlinger Anita, a szervezet munkatársa elmondta, a szombati Kadarka Kupát, az Országos Tájékozódási Túraverseny Bajnokság részeként rendezték meg. A megmérettetésen 25 csapat indult a nehézség és életkor szerinti bontású kategóriákban. Több megyei dobogós helyezés is született. B kategóriában első helyen végzett a Szentes Olivér, Butschli Péter és Pintér Péter (Völgység Turista Egyesület) alkotta bonyhádi csapat. Ifjúsági B kategóriában szintén Bonyhádról Bősze Zsuzsanna és Győrfi Mónika lett az első (VTE). Ifjúsági C kategóriában Pék Bálint és Losonczy Richárd (IFU) teljesített a legjobban. Az akadályokkal bővített vasárnapi SzarvasUgrató Kupán 20 csapat indult. Családi kategóriában a szekszárdi Losonczy család végzett a legjobb helyen. A felnőtt csapatok között szekszárdi győzelem született: a Győri István, Győri Mariann, Klézli Éva és Sárkány Lívia alkotta kvartett szerezte a legkevesebb hibapontot. A versenyek sikeres lebonyolítását szombaton 28, vasárnap 10 önkéntes segítette. ■ H. É. Süteményeskönyv olvasóink receptjeibő' , ,, , A Tolnai Népújság idén elkészíti a Tolnai Népújság Süteményeskönyv olvasóink receptjeiből című kiadványát. Várjuk olvasóink receptjeit - a hozzávalók és az elkészítés módjának leírásával - a következő kategóriákban: vendégváró sós, édes tea- és kávékínáló aprósütemények, tepsis, formában sült, gyümölcsös sütemények, pudingok, habok, ünnepi torták, tányérdesszertek. A beküldött receptek mindegyike megjelenik a Tolnai Népújságban és a TEOLIlU hírportálon. A könyvben szereplő receptek beküldői között értékes nyeremények találnak gazdára. Nagyon fontos, hogy a receptet beküldők 4x4 cm-es portréképet is mellékeljenek, ezt elküldhetik e-mailben is az orsi.barabas@axels.hu címre, hasonlóan a recepthez. Postacím: Tolnai Népújság, 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. A borítékra írják rá: Receptverseny. A beküüök a recept és portrékép elküldésével önkéntesen hozzájárulnak ahhoz, hogy receptjük, fényképük a későbbiekben bármikor ellenszolgáltatás nélkül megjelenhet a masarországi Axel ! Springer-cégcsoport érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer-Magarország Kft, Axel Springer-Budapest Kiadói Kft, Harlequin Magyarország Kft, Zöld Újság Rt, Petőfi Lap- és Könyvkiadói Kft, Népújság Kft) orHine és print termékeiben. Amennyiben a további közléshez nem járul hozzá, úg azt kérjük, jelezze részünkre postai úton vág az orsi.barabas@axels.hu e-mail címen. HUMOR Orvosnál Orvos a beteghez:- Mi a baja? Iszik?- Nem.- Dohányzik?- Nem.- Kábítószerezik?- Nem.- Hát akkor?- Hazudok. Vacsora Két barátnő beszélget.- Képzeld, a férjem azt olvasta az újságban, hogy a kipihent nő jobban kívánja a szexet!-És?- Másnap mosott, kitakarított és vacsorával várt este.- Na, és nagyot szeretkeztetek?- Hát nem. Hullafáradt volt, vacsora után ruhástól esett az ágyba, és azonnal elaludt. Egészséges- Megjelent az Egészséges és finom ételek című szakácskönyv!- Lehet égészséges és finom egyszerre?- Igen, a könyv első része az egészséges ételek receptjeit tartalmazza, a második fele a finomakét. Kövérség- Ki az abszolút kövér?- ???- Aki, ha felvesz egy sárga esőkabátot, az emberek rákiáltanak: „Hé, taxi!” Mese Egy férfi válóperes kérelmet nyújt be a bíróságon. A bíró megkérdezi tőle:- Mi az oka, hogy el akar válni, uram?- Az, hogy a feleségemmel mesés életet élünk.- Ezt nem értem.- Egyszer az a mese megy, hogy „Fáj a fejem”, egyszer meg az, hogy „Most nehéz napjaim vannak”. Továbbiak a TEOLhu hírportálon TOP 5 CIKK A teol.hu öt legolvasottabb cikke szeptember 6-án: O Segítsen megtalálni! A képen látható nőt keresi a rendőrség - fotó 0 Terepjárók ütköztek Dombóváron: súlyosan megsérült egy nő & így elbukni egymilliót - megspórolhatta volna magának O Különleges madarakat találtak Dombóvárnál 0 A nagy bajban azért még összefogunk TE0L.hu i