Tolnai Népújság, 2011. augusztus (22. évfolyam, 178.-203. szám)
2011-08-29 / 201. szám
6 GAZDASAG 2011. AUGUSZTUS 29., HÉTFŐ Újra veszik az olcsó részvényeket forgalom A „háziasszonyok” ismét érdeklődnek a tőzsdék iránt, alacsonyabb árfolyamokra várnak Ismét a részvénypiac felé kacsingatnak a kisbefektetők. Akkora forgalom, mint 2008 őszén volt, még nincs, de a négyezer forint alá csúszó OTP már sokakat vásárlásra késztetett. Herman Bernadett A négyezer forint alatti OTP- és a 16 ezer forint alatti Mol- árfolyam elkezdte megmozgatni a kisbefektetők fantáziáját is - számolnak be az értékpapír-forgalmazó cégek. „A jelenlegi árszintek sok értékpapírszámlával rendelkező, de az elmúlt időszakban passzív ügyfelet sarkalltak befektetésre, és az új számlák nyitása is növekedett az Ne lehessen vadászni szaktudás nélkül „A vadászatnak biztonságos és szakmai alapokon nyugvó tevékenységnek kell lennie, a minisztérium és a társadalom célja és érdeke, hogy megfelelő szaktudás nélkül senki ne kezdhessen vadászni” - jelentette ki a hétvégén Kardeván Endre a Sohollári-völgyben tartott zalai vadászati évadnyitón. A Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára elmondta: szükség volt olyan szabályozás létrehozására, amely előírja a vadászok számára a megfelelő vadászati tudást, így a szakmai, ökológiai szempontok, a vadászati kultúra, etika, valamint a fegyverkezelési szabályok ismeretét. ■ Kardeván Endre szerint helyre kell állítani a vadászat tekintélyét. Az Országos Vadgazdálkodási Adattár az elmúlt hetekben ösz- szesítette a 2010-211-es vadászati év statisztikáit, amely szerint „a helyzet nem reménytelen, de a vadásztársadalom eddiginél nagyobb összefogására van szükség”. Beszédes adatként jellemezte az államtitkár, hogy tavaly 78 ezer mezei nyu- lat és 112 ezer, vagyis csaknem másfélszer annyi vaddisznót terítettek le Magyarországon. A tavalyi viszontagságos időjárásnak is betudhatok a gondok, de a tárca vadgazdálkodási szakemberei mindent megtesznek azért, hogy a következő évben a korábbiakhoz hasonló élőhely-fejlesztési támogatási rendszert biztosítsanak. A nagyvadak gyarapodásának megállítását remélik attól, hogy újból megyei bontásban osztották ki a nagyvadkilövési kvótákat. A vadgazdálkodást és vadászatot érintően az elmúlt időszakban több jogszabályváltozás is történt: a vadászvizsga presztízsének helyreállítása mellett a lőtt vad és a vadhús kezelését szolgáló módosítások. Ez utóbbi változás a vadhús helyi értékesítésének támogatását, a hazai fogyasztókhoz történő egyszerűbb eljuttatását is szolgálja. ■ elmúlt másfél hónapban” - számolt be lapunknak az Erste Befektetési Zrt. szakértője. A KBC Equitasnál is nagyot ugrott a forgalom, a lakossági befektetők augusztus első három hetében már több mint kétszer akkora forgalmat bonyolítottak le, mint júliusban. A forgalom megugrása hirtelen következett be, akárcsak 2008 végén és 2009 elején, amikor a korábbi töredékére eső árfolyamok kisbefektetők tömegeit vonzották a tőzsdére. 2008 utolsó negyedében a Magyar Nemzeti Bank statisztikái szerint a háztartások birtokolták a hazai részvények 8,1 százalékát, ez csaknem évtizedes csúcsnak felelt meg. Hasonló mértékű részesedése a lakosságnak a részvénypiacból utoljára az orosz válságot megelőző időszakban volt. „A 2008/09-es krízis idején az árfolyamok 50-60 százalékos esése után olyan ügyfelek is vásároltak részvényeket, akik ezt korábban nem tették” - mondják az OTP Banknál. Az olcsó részvényekből bevásárló „háziasszonyok” egy része azóta persze - valószínűleg komoly profitot realizálva - eladta már a papírjait, így az idei első fél év végén már csak a részvények 6,26 százaléka maradt a háztartásoknál. A háztartások éppen ellentétesen viselkednek, mint a külföldi intézményi befektetők: amikor az egyik szegmens elad a részvénypiacon, a másik rendszerint vásárolni szokott, és fordítva. Háztartások részvényállománya (milliárd forint) VG-GRAFIKA Forrás: MM A mostani forgalomnövekedés a piaci szereplők szerint még nem éri el a 2008 végén tapasztalt szinteket, igaz, eddig a tőzsdék sem estek akkorát, mint három éve. A Raiffeisennél úgy látják, az érdeklődés már nagy, de sokan arra készülnek, hogy a jelenleginél is alacsonyabb szinteken spájzoljanak majd be a papírokból. Hogy mi az a kritikus pont, ahol ismét tömegesen megindulnak a „háziasszonyok” a parkettre, azt nehéz megbecsülni. Az Erste Befektetési Zrt.-nél úgy vélik, ha háromezer forintra süllyed az OTP árfolyama, az már sokak érdeklődését felkelti majd. „Ez nem árfolyam-, inkább százalékosváltozás-függő” - állítja Breznay Endre. A Takarék- Bank pénz- és tőkepiaci üzletHIRDETÉS 2011. augusztus 29« hétfő - augusztus 31. szerda Sissy Kaukázusi kefir ► 500 g ► 250 Ft/kg Friss. Olcsó. Jó Burgonya ► II. osztály ► hálós ► 2 kg ► 90 Ft/kg a Fejeskáposzta ► I. osztály ► lédig ► kg |3MJ ^fiészíti^ríy IBM ííM Sissy tömlős sajtkrém ► natúr, sonkás ► 100 g ► 990 Ft/kg San Fabio extra szűz olívaolaj ► 750 ml ► 1065 Ft/liter La Fiesta tg Duna-Tiszaközi ni Kékfrankos § ► félédes vörösbor ► 0,75 liter ► 319 Ft/liter ► az üveg ára: 40 Ft Ortomio passzírozott paradicsom ► 500 g ► 238 Ft/kg ^ Casablanca Classico kávé ► őrölt _____ ► 2x250 g ► 898 Ft/kg Fior di Pasta tészta ► spagetti, penne, fusilli ► durum ► 500 g mnmxn ► 318 Ft/kg mUBflt] Penny ( MARKET íf^oicsóss" Sonkás Sonkás r J 75 Érvényes: 2011. augusztus 29. hétfő és augusztus 31. szerda között minden Penny Market üzletben, az ország 189 pontján. A Magyar termék emblémával jelölt termékeink származási helye Magyarország. * Az árak a 2011. július 25-ét megelőző Penny Market fogyasztói árak. *A csillaggal jelölt árucikkek nem állandó termékei kínálatunknak, ezért előfordulhat, hogy az akció kezdete után rövid időn belül elfogynak. Amennyiben gondos tervezésünk ellenére a termék az akció vége előtt elfogyna, felvilágosításért kérjük, forduljon a2 üzletvezetőhöz. A legközelebbi áruházaink listáját megtalálja a www.penny.hu weboldalunkon, a boltkereső menüpont alatt. A nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. A/ árak forintban, áfával együtt értendők. Kiszolgálás csak a háztartásokban szokásos mennyiségben. Szíves megértésüket köszönjük! www.penny.hu Friss. Olcsó. Jó. ágának igazgatója úgy véli, ha két-három napon belül 10-20 százalékot esnek a részvények, beindulhat egy vételi hullám. A KBC-nél úgy látják, a kerek számoknak van pszichológiai hatása a forgalomra, náluk a legutóbbi roham is akkor kezdődött, amikor az OTP árfolyama négyezer forint alá csúszott. A kisbefektetők a kisebb papírokra nem szívesen spekulálnak, ha mégis, akkor az Egis, az E-Star, az Est Media és a PannErgy iránt érdeklődnek - mondják a KBC-nél. A legkedveltebb részvények továbbra is az OTP, a Magyar Telekom, a Mól és a Richter papírjai. Emellett a certifikátok iránt is fokozódik az érdeklődés - mondják az Ersténél. MÁV: helyreállt az internetes jegyértékesítés Vasárnap délután két órára helyreállították a MÁV internetes jegyértékesítési rendszerét, újra zavartalan az onüne jegyvásárlás és a menetjegyek kinyomtatása az automatáknál, az ország egész területén. A MÁV-Start Zrt. szakemberei az informatikai rendszerek gyártójának közreműködésével kijavították a meghibásodott hardver-és szoftverelemeket Az e-ticket rendszer szerda reggel óta tartó leállása óta 1100 utas nem tudta átvenni a korábban megvásárolt jegyét. Mintegy 100 esetben nemzetközi menetjegyekről volt szó. A nemzetközi jegyet duplán váltó utasoknak a MÁV-Start Zrt. a felhasznált menetjegyek értékének egy részét utazási utalvány formájában visszaadja. A kuponok értéke ötezer forintonként ötszáz forint. Az utazási kuponokat illetve az újonnan megváltott menetjegyek árának visszatérítését az ügyfélszolgálat bármely elérhetőségén lehet igényelni akár e-mailen, faxon vagy levélben. A MÁV azt kéri, hogy akinek a személyes adataival utasleadási lapot állítottak ki, azt az online vásárlás adataival együtt mielőbb juttassa el a MÁV-Start Zrt. ügyfélszolgálatára. Azok az utasok, akik az internetes jegykiadó automatáknál átvehető számlát igényeltek a vásárláskor, a számlát a kapott átvételi kóddal a vásárlástól számított egy éven belül bármelyik jegyátvételi helyszínen lévő automatából kinyomtathatják. ■ Menetrendváltozás mától változik a vonatok menetrendje, véget ér a nyári menetrendi időszak. Augusztus 29-től visszaáll a nyári menetrendet megelőző, megszokott közlekedési rend a személyszállító vonatoknál. A változások főként a Balaton közlekedését érintik. A menetrendről a www.mav-start.hu oldalon, az Elvira internetes menetrendi keresőn, illetve a helyi tarifával hívható MÁVDirekt-vonalon, a 0640494949-es telefonszámon lehet tájékozódni. K * V