Tolnai Népújság, 2011. augusztus (22. évfolyam, 178.-203. szám)

2011-08-27 / 200. szám

MOZAIK Gwyneth Paltrow olyan bébicsőszt keres a lánya és a fia mellé, aki tud ógörö­gül és latinul, beszél franciául és spanyolul, teniszoktató, és a vitorlázás rejtel­meibe is be tudja avatni a csemetéket. Természetesen jól megfizeti a zseniális pedagógust: százezer dollár az ígért, éves bér OLVASTAM VENTER MARIANNA Esetek és mobilok olvasom a minap, hogy ko­molyan megbüntettek egy brit autóvezetőt mobiltelefonálás miatt. A rendőrség amúgy több vádpontot is felhozott el­lene, például azt, hogy csontrészeg volt, és persze a már említett fő ok: vezetés közben mobilozott. Súlyosbító körülmény, hogy sofőrünknek mindössze egyetlen keze volt, és abban is az ominózus ké­szüléket szorongatta. az autóban mobilozást sehol sem tolerálják, így ha valaki lebukik, igyekszik kimagya­rázni magát. Ha ebben ver­senyt hirdetnének, akkor azt bizonyára egy német úriem­ber nyerné meg. Az említett férfiú ugyanis meggyőzte a bíróságot arról, hogy egész­ségügyi okokból mobilozott autóvezetés közben. Ugyanis rettenetes fülfájás gyötörte, és az éppen töltés alatt álló készüléket azért szorította a hallószervéhez, mert az olyan jó meleg volt, hogy enyhítette kínjait, s végül egy újabb érdekes új­donság a maroktelefonokról: hivatott okkultista szakértők megállapították, hogy ahol ezeket a kis szerkezeteket üzembe állítják, a parajelen- ségek minimálisra, mondhat­ni nullára csökkennek. Egycsapásra megszűnik a kí- sértetjárás, és elhordja magát a kopogó szellem is. Állatmenhelyen élő ebeknek szeretnénk lapunk hasábjain, il­letve a TE0L.hu hírportálon ke­resztül új otthont találni. Közöl­jük a szerető gazdára váró ebek fényképeit. Ha úgy érzi, felelős­séget tud vállalni egy gondosko­dásra szoruló jószágért, segí­tünk, hogy egymásra találjanak. BONYHÁDI GYEPMESTERI TELEP BONYHÁD, MIKES UTCA 3. TEL: 06-30/609-8719. ÖRÖKBEFOGADÁS HÉTKÖZNAP: 16.00- 18.00. SZOMBATON, ILLETVE VASÁRNAP: 15.00-TŐL 18.00- IG. WWW.ALLATOK.INFO/KIRA www.bonyhadikutyusok.blog spot.com. BONI: 2 hónapos kislány. Testvé­reivel együtt kidobták őket Bony- hádtól nem messze a pusztába. Várhatóan közepes termetű lesz. Barátságos, értelmes, aranyos kiskutya. Nagyon várja az álom­gazdiját! Belehúztak a nagycsaládosok kenutúra Veszprém környékén és a Dunán kirándultak Valahol félúton a Dunán Százhalombatta és Baja között. Rengeteg szép látnivalóban volt részük, nagy élménnyel lettek gazdagabbak tolna Jellegében meglehetősen el­térő, de egyaránt háromnapos volt az a két program, amelyet a Nagy- családosok Tolnai Egyesülete szer­vezett ezen a nyáron a civil szerve­zet tagjainak. Baksainé Kenessei Éva, az egyesület elnöke elmond­ta, hogy az első program a hagyo­mányos háromnapos kirándulás volt, amely ezúttal Veszprémet és környékét érintette. Ötvenen vet­tek részt a nyaraláson, amelynek során Pannonhalma, Zirc, Nagy­vázsony, Pápa és Veszprém neve­zetességeit látogatták meg. A túrá­hoz az országos nagycsaládos egyesület pályázati támogatást nyújtott. A másik idei nyári közös programként egy dunai kenutúra zajlott Százhalombatta és Baja kö­zött. Elmondható, hogy meglehető­sen belehúztak a nagycsaládosok, hiszen mindössze három nap alatt teljesítették a túrát, dunaújvárosi, illetve paksi éjszakai pihenőhe­lyekkel. A huszonhat bátor és ke­mény vízitúrázó között gyerekek is voltak. ■ S. K. I HOROSZKÓP I TOP 5 CIKK fl is A teol.hu öt legolvasottabb cikke augusztus 26-án: O Rafael Gyula sorra keresi fel a cigány családokat & Nem ismerte a hat férfit - ők vihették el az egymillióját 0 E.ON-baki: kilenc éve elhunyt férfinek küldtek ki egy csekket © Kiszúrták a teherautó kerekeit, baseballütővel verték a sofőrt 0 Csicskáztatta a gyengébbeket az utcán a képen látható férfi TEOL.hu szűz (Vili. 24-1X23.). Augusztus utol­só hétvégéje a családé, a pihené­sé legyen. Ha gyermekei szeret­nének elmenni valahová, vigye el őket, hogy szép élményekkel búcsúztassák a nyári vakációt mérleg (IX. 24—X.23.). Örömteli hí­reket kap, az anyagi helyzete stabilizálódik, és a párkapcso­latában is boldog. Csodálatos hétvégében lehet része, ha el­megy egy összejövetelre. skorpió (X.24-XI. 22.). Különös hangulatban van, nem sok erőt érez magában. Lehet, hogy fel­hagy a reménnyel egy nyárra ütemezett tervvel kapcsolat­ban. Tisztán látja a helyzetét. nyilas (XI.23-XII.21.). Meglepetés érheti, méghozzá kellemes. Üzen valaki, akivel gyakran ta­lálkozik, s a titkolt kapcsolat­nak randevú lehet a vége. bak (XII. 22-1.20.). Nyugalmi álla­potban van. Mindent halogat, elodáz, nem csak a munkában, de a barátoknak tett ígéretében is kibúvókat keres. Egyedül Ámor kényezteti. vízöntő (1.21-11.20.). Egy találko­zás felkavarja érzelemvilágát. Ha egyedül él, most egy kor­szak kezdődhet szerelem te­rén, de ha van párja, akkor ne­héz döntés előtt áll. halak (II. 21-111.20.). A jegyén átvo­nuló bolygók segítségére van­nak. Anyagiak terén javulás várható, ami munkája elisme­réséből adódik. Népszerűsége nő. kos (III. 21—IV. 20.). A nyár vége iz­galmasnak ígérkezik. Találko­zik valakivel, aki teljesen fel kavarja eddigi nyugodalmas életét, bearanyozódnak napjai. bika (IV. 21-V. 20.). Ragyogó érvek­kel képes megoldani minden gondot, problémát. Régi terve megoldódni látszik. Magánéle­tében nyugodt időszakot jelez csillaga. ikrek (V. 21—VI. 21.). Ön most a fi­gyelem középpontjába kerül. Mindenki az ön társaságát ke­resi, magánéletében egymást érik a meghívások. rák (VI.22-VII.22.). Valószínűleg megint fülig szerelmes. Ön nem túlzottan bölcsen válogat­ja meg a partnereit. Még a ba­ráti viszony is sok lehet jelen pillanatban. oroszlán (VII. 23—Vili. 23.). Ráébred, hogy az egyik ismerőse meg­próbálja tönkretenni. Egyálta­lán nem kizárt, hogy az ön vi­selkedésén múlik, mennyire si­kerül az igazi bajt elhárítani. Süteményeskönyv olvasóink receptjeiből Tolnai Népújság A Tolnai Népújság idén elkészíti a Süteményeskönyv olvasóink receptjeiből című kiadványát. Várjuk olvasóink receptjeit - a hozzávalók és az elkészí­tés módjának leírásával - a következő kategóriákban: vendégváró sós, édes tea- és kávékínáló aprósütemé­nyek, tepsis, formában sült, gyümölcsös sütemények, pudingok, habok, ünnepi torták, tányérdesszertek. A beküldött receptek mindegyike megjelenik a Tolnai Népújságban és a TE0L.hu hírportálon. A könyvben szereplő receptek beküldői között értékes nyeremények találnak gazdára. Nagyon fontos, hogy a receptet beküldők 4x4 cm-es portréképet Is mellékeljenek, ezt el­küldhetik e-mailben is az orsi.barabas@axels.hu címre, hasonlóan a recepthez. Postacím: Tolnai Népújság, 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. A borítékra írják rá: Receptverseny. A beküldők a recept és portrékép elküldésével önkéntesen hozzájárulnak ahhoz, hogy receptjük, fényképük a későbbiekben bármikor ellenszolgáltatás nélkül megjelenhet a magyarországi Axel Springer-cégcsoport érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer-Magyarország Kft, Axel Springer-Budapest Kiadói Kft, Harlequin Magyarország Kft, Zöld Újság Rt, Petőfi Lap- és Könyvkiadói Kft, Népújság Kft) on-line és print termékeiben. Amennyiben a további közléshez nem járul hozzá, úgy azt kérjük, jelezze részünkre postai úton vagy az orsi.barabas@axels.hu e-mail címen. ff HUMOR Lábbeli Kovácsot felkeresi az anyó­sa, de senki sem nyit ajtót.- Nyisd ki, te gazember! - ki­abál az asszony. - Tudom, hogy itthon vagy, itt a cipőd az ajtó előtt.- Csak ne okoskodjon, ma­ma! - hangzik az ajtó mögül.- Csizmában mentem el itt­honról. Sebességkorlátozás A szőke női autóst megállítja a rendőr:- Hölgyem, Ön jelentősen túllépte a sebességkorláto­zást! Kérem a nevét! Mire a szőke mérgesen:- Igen?! És akkor engem hogy fognak utána hívni? Rossz szó- A szomszédom állandóan a férjét szidja - mondja Kovácsné a barátnőjének. - Szerintem ez nagyon csúnya szokás. Nézd, az én férjem is egy buta, lusta bunkó, de mondtam már én rá valaha egy rossz szót is? Nagypapa Már tudom, hogy mi volt a nagypapa a háborúban!-Mi?- Villanyszerelő.- És miből gondolod?- Megtaláltam a sisakját, két villám van rajta. Téli gyümölcs Móricka, mondj egy téli gyü­mölcsöt!- Síparadicsom. Orvosnál- Miért nem jött előbb? Olyan csúnyán köhög, hogy szinte ugat - korholja a bete­get az orvos.- Csodálkozik? Ebben a ku­tya rossz időben! Felmentés- Vádlott! A bíróság bizonyí­ték hiányában felmenti önt a gépkocsilopás vádja alól!- Köszönöm, bíró úr! Remé­lem, a felmentő ítélet után megtarthatom a gépkocsit. Erotikus álom A fiatal pár a vakáció előtt felkeresi a szexológust.- Doktor úr! - kezdi a fiú. - Nyaralni készülünk, és van egy régi álmunk... Szóval, azt szeretnénk megkérdez­ni, lehet-e a Balaton közepén gumimatracon szeretkezni.- Gumimatracon? - tűnődik az orvos. - Lehet. De élvezni csak a vízirendőrség fog. Gyors kapcsolás Hajnali négykor hazajön a férj a kocsmából, s elkezd halkan vetkőzni. Erre felébred az asszony:- Hova mész ilyen korán, Béla?- Igazad van, asszony, visz- szafekszem.

Next

/
Thumbnails
Contents