Tolnai Népújság, 2011. augusztus (22. évfolyam, 178.-203. szám)
2011-08-25 / 198. szám
2011. AUGUSZTUS 25., CSÜTÖRTÖK - TOLNAI NÉPÚJSÁG KÖRKÉP Négy nap alatt kerülték körbe kerékpáron a Balatont Termést hozott a program segítség A legtöbb család tudott élni a felkínált lehetőséggel pálfa Másodszor vállalkozott egy maroknyi csapat a Balaton körbekerékpározására Lakos Hermina szervezésében. Összesen húszán pattantak nyeregbe, hogy négy nap alatt megkerüljék a tavat Balatonkenesétől indulva. Akadt köztük 63 esztendős nagymama, de többségében fiatal felnőttek keltek útra. Tavaly még csak a család és néhány barát alkotta a társaságot, amely idén ismerősökkel egészült ki. Lakos Hermina beszámolt róla, hogy a távokat úgy jelölték ki, hogy könnyen teljesíthető legyen, és maradjon idő ki- kapcsolódásra, a látnivalók felkeresésére, strandolásra. Első nap Balatonakaliban, második nap Keszthelyen, végül Szemesen vertek sátrat. A csapathoz Horváth Imre polgármester is csaüakozott, aki szerint nagyon kellemes volt a túra, amely sportteljesítményként valóban nem kiemelkedő, de a közösség- építésben első rangú volt. ■ V. T. Bolyaknatematika- verseny: már négy helyszínen tolna megye A Bolyai matematika-csapatversenyt immár másodszor rendezik meg Tolna megyében, októberben. Tavaly még csak egy helyen, Bonyhádon zajlott ez a megmérettetés. Idén viszont már négy általános iskolában, Bonyhádon, Tolnán, Szek- szárdon és Tamásiban is megrendezik a versenyt - tájékoztatott Szeleczki Ibolya, a tolnai Wosinsky Mór Oktatási Intézmény versenyszervezője. A megmérettetésen 4 fős csapatok indulnak, 3-8. osztályos tanulók részvételével. A tizenhárom feleletválasztós és egy részletesen kidolgozandó feladat megoldására 60 perc áll rendelkezésre. Mivel a gyerekeknek össze kell dolgozniuk, az értelmi nevelés mellett szerephez jut az érzelmi nevelés is. A tavalyi versenyen a diákok nagyon jól érezték magukat, kedvező lenne, ha minél több iskola bekapcsolódna. Nevezni szeptember 18-ig lehet, részletes információk, nevezési feltételek a Bolyai-matematikaverseny honlapján találhatóak. ■ K. S. Nemrég zárult le hivatalosan a „Minden gyerek lakjon jól!” Alapítvány idén tavasszal, Nagyszokolyban útjára indított országos akciója. A településen köszönik a lehetőséget - sokan éltek is vele. Hargitai Éva nagyszokoly - Nem volt kérdéses, hogy csatlakozzunk-e a programhoz, nagyon örültem neki, hogy egy kis segítséget kapunk, amit nagyon köszönünk - mondta Orsós Margit, a „Minden gyerek lakjon jól!” Alapítvány akciójának egyik résztvevője. A program célja az volt, hogy az adományozott vetőmagokkal, aprójószággal megadják a lehetőséget arra, hogy a rászorulók kertjükben maguk teremthessék elő egész éves zöldség- és fehérjeszükségletüket. A két, illetve több gyermeket nevelő, gyermekvédelmi támogatásban részesülő családok jelentkezését várták. A tegnapi tikkasztó hőségben Orsós Margit végigkalauzolta kis csapatunkat a család veteményesén, megmutatta, mi minden termett idén, részben a kapott vetőmagokból. - A káposztát eltesz- szük savanyítva, de sok minden kerül a fagyasztóba is, zöldbabot például már nagyon sokat tudtam eltenni - mondta az asszony. Hozzátette, a kapott vetőmagok mellé maguk is vásároltak - volt, ami nem kelt ki, mert nem kedvezett neki az időjárás -, és palántákat is vettek. Egyedül azt sajnálja, hogy burgonyát nem kaptak, arra számítottak volna. Korábban is volt háztáji kertjük, de jól jött a segítség, hiszen kevésből kell megélnie a család sok tagjának. így örültek az aprójószágnak is, egy malacot és csibéket kaptak a sajátjaik mellé. Gödöny Árpádné is élt a lehetőséggel. Aprójószágot egy ideje már nem tartott a ház körül. Annak idején nem tudta pótolni az elkopó állományt, de most erre is sor kerülhetett. Az alapítványtól először tíz tojót kaptak, amit negyven csirke követett. A szárnyasok száma ugyan némileg megcsappant, de még mindig maradt jócskán belőlük. A kertre ugyancsak nem lehet panasz, leszámítva a gyűjtvény gyomok ellen folytatott szélmalomharcot. Tps TOLNA MEGYÉBŐL a Tamási : kistérség hét települése vett ^ részt a „Minden gyerek lak- jón jól!” Alapítvány akciójá- ■' ban a szervezet tájékoztatása ' % szerint. Nagyszokotyon indító. tották útjára a programot e •„;> márciusban, de részt vett i- benne Tamási, Keszőhidegyy kút, Mucsi, Magyarkeszi, ■hu If Kálózná és Felsőnyék is. isi * GYORSSZAVAZAS a Ön tart-e háza körül saját részre haszonállatot? Szavazzon honlapunkon ma 16 óráig: TEOLhu A szavazás eredményét a pénteki számunkban közöljük.- Összességében a részt vevő 76 család 70-75 százalékánál vált be a program - tájékoztatta lapunkat Viszló Károlyné és Farkas Györgyi, az akció két helyi önkéntes koordinátora. Próbálták figyelemmel követni, hogy a részt vevő családok hogyan boldogulnak. Szerencsére a helybeliek többsége nem vette ezt rossz néven. A program lényege az volt, hogy a kertekbe minél több minden kerüljön, változatosabb legyen a családok étrendje. Az embereknek egy kis lökést, motivációt adott a kezdeményezés, hogy még jobban használják ki a portájukban rejlő lehetőségeket. A helyi szervezők szerették volna, ha a sikerességi arány jóval magasabb, az önkormányzat is minden támogatást megadott a lakóknak, amit csak tudott, de sajnos né- hányan lemorzsolódtak. -Senki nem kért segítséget a vetemé- nyezéshez, de utólag kiderült, néhol azért elkelt volna. Volt olyan család, amelyiknél a szépen kikelt veteményt a később kapott tyúkok csipkedték le, így a kertből nem lett semmi. Szerencsére vannak igazi sikertörténetek is. A legtöbben nagyon szépen boldogultak, gondozták a veteményesüket, ami meg is hálálta a munkát, több helyen már másodvetéseket is csináltak. Mostanra megérkezett szinte az összes jószág is, egyedül egy család vár még nyulakra. 3' ;■ x-.y Gödöny Árpádné portájára tíz tyúk és negyven naposcsibe - érkezett az alapítvány prog- ramja révén Képgaléria TEÖLhU , A térségben összesen 282 családot támogattak vetőmaggal és aprójószággal A programot mindenképpen szeretnék folytatni jövőre is, az adományoktól függ, hogyan, hány emberen tudnak majd segíteni. Idén az országban összesen 300 településen 15 147 családhoz juttattak el vetőmagokat és háziállatokat. ünnepen jött a végzet a gyönyörű, fiatal lányért tragédia „Balesetet szenvedett, és eszméletlenül fekszik az úton” - közölték a nevelőapával telefonon- Ezt már soha nem fogom elfelejteni: reggel hat órakor szólalt meg feleségem telefonja. Nejem csodálkozott is: miért csörög ránk ilyen korán Lilla? Ám a vonal túloldalán egy rendőr jelentkezett be, és közölte: Lilla balesetet szenvedett, és eszméletlenül fekszik az úttesten. A megtermett, negyvenes éveiben járó férfi időnként elfordítja fejét, és a könnyeivel küszködik. így tesz most is. Azután kisvártatva elmondja: Bójás Lilla ugyan nem saját gyermeke, ám nyolc hónapos kora óta nevelte, úgy szerette, mintha édes lánya lett volna. Ez a szeretet kölcsönös volt: ezt bizonyítja az is, hogy Lillát sokan ismerik nevelőapja vezetékneve után Csongrádi Lillaként is.- Augusztus 20-a volt, ünnepnap, de munkahelye, a cukrászda nyitva tartott. Oda igyekezett kerékpárral. Cukrászként és felszolgálóként Is dolgozott. Nagyon ■ Tervei voltak, szerette volna letenni az érettségit, készült a családalapításra... szerette és kiválóan művelte a szakmáját: ezt munkahelyén is értékelték, húszéves kora ellenére már oktatta a tanulókat. Tavaly decemberben, szentestén volt az eljegyzése: nem nálunk, Mözsön, hanem vőlegényénél, Tolnán lakott. Onnan indult útjára... Újabb torokszorító szünet után Csongrádi György folytatja a baljós telefonhívás utáni események felidézését. Fiával együtt azonnal kocsiba vágta magát, gyorsan odaért a mintegy másfél kilométerre található helyszínre, a kis kápolna közeli útszakaszhoz.- De ekkor a rendőrök már azzal fogadtak bennünket, hogy Lilla meghalt - tekint maga elé Csongrádi György. - Nem is nézhettem meg... Egy autó okozta a „ végzetét az én kedves, mosoly- | gós kislányomnak. Tervei voltak, a szerette volna letenni az érettsé- £ git, készült a családalapításra... J Most novemberben lett volna hu- § szonegy éves. ■ Sz. Á. Rengeteg gyertyát gyújtottak a baleset helyszínén, Lilla fotója alatt Százmillió forint körüli bevallott jövedelem is akad Tolna megyében tolna megye Kilencvennégy és fél millió forint. Ekkora volt a legnagyobb bevallott összevont jövedelem Tolna megyében 2010- ben - tájékoztatta lapunkat Mózsik Szüvia, a NAV Tolna Megyei Adóigazgatóságának sajtómunkatársa a személyijövedelemadó- (szja) -bevallásokkal kapcsolatban. Az összevont jövedelmek esetén dobogós helyen végzett egy 54,6 millió forintos, illetve egy 51,5 millió forintos bevallás. Az első három legnagyobb tavalyi külön adózó jövedelem pedig a következő volt: 215,7 millió, 146,5 millió, 137,6 millió forint. A NAV sajtómunkatársa arról is tájékoztatott, hogy Tolnából 89 282 szja-bevallást nyújtottak be. Ennek több mint felét (57,3 százalékát) elektronikusan töltötték ki, míg nagyjából hatodát (17,7 százalékát) elektronikusan is küldték be. ■ Voltak, akik csak személyi adatokat szerepeltettek az adóbevallásukban, számokat nem. A hibás bevallások száma (25 754 darab) a bevallások közel 30 százalékát tette ki. A május 20-i bevallási határidő óta a legtöbb hibát már kijavították, már csak 272 darab hibás bevallást tartanak nyilván. A legjellemzőbb hibák közé tartozott, hogy a bevallásra nem írták rá az adószámot, a vállalkozók nem küldték be a vállalkozói lapokat. Gyakran hiányzott az aláírás, vagy csak személyi adatokat közöltek a bevallók, számadatokat nem. A szuperbruttós sorok kitöltése is több esetben helytelenül történt, ahogy az önkéntes pénztári nyilatkozaté is. Számos bevallásból hiányzott az eho-kötele- zettség is. Egyszerűsíted bevallást 5388-an adtak be, ám ez sem ment tökéletesen. A leggyakoribb hiba az volt, hogy az önkéntespénztár- rendelkezés esetén a számlaszám vagy a cím lemaradt. Az adózók több mint kétötöde (38 811 fő) igényelt vissza adót, összesen közel 1,7 milliárd forintot. A legtöbben a családi kedvezménnyel és a lakáscélú hiteltörlesztés kedvezményével éltek. Az egy visszaigénylőre jutó kedvezmény 43 679 forint volt. ■ S. K. 5 Szerb kitüntetést kapott a kutyatenyésztő siMONTORNYA Szerbiában a közelmúltban két kiállításon vett részt Varga István simontornyai pékmester. Mindkét helyen több díjat is kapott, büszkesége a saját tenyésztésű Sarplaninac, a szerbek nemzeti kutyafajtája. Sremski Karlovciban olyan elismerésben részesült, amiben eddig külföldi még soha. Megkapta a Szerb Kutyatenyésztők Egyesülete legmagasabb adható kitüntetését. Az Irigi Kutyatenyésztő Klub elnökétől egy kupát és egy oklevelet kapott munkájáért. Az első három helyezett itt egy robogót kapott ajándékba, egyiket sem a pékmester nyerte ugyan, de mint mondta, emiatt egyáltalán nem búsult. ■ V. L.- A Tamási kistérségben 282 családot támogattak