Tolnai Népújság, 2011. augusztus (22. évfolyam, 178.-203. szám)
2011-08-24 / 197. szám
2 DOMBÓVÁR ÉS TÉRSÉGE TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2011. AUGUSZTUS 24., SZERDA Támogatja az iskolásokat a naki önkormányzat nak A település minden nappali tagozatos iskolása ötezer forint egyszeri iskolakezdési támogatást kap az önkormányzattól - mondta el lapunknak Rácz Róbert polgármester. Hozzátette, emellett az általános iskolába járó diákok az éves buszbérletet is megkapják térítésmentesen a falutól. Minderre összesen mintegy 900 ezer forintot különített el az önkormányzat, (rt) Kiskunmajsán és Agárdon is jártak a nyugdíjasok madocsa A nyugdíjasklub tagjai közül negyvenen vettek részt azon a kiskunmaj- sai kiránduláson, amelyre a paksi atomerőmű támogatásával kerülhetett sor, számolt be a klub vezetője. Tarczal Jánosné hozzátette, hogy Agárdon is jártak ezen a nyáron. Nagy sikerű családi napot is tartottak új „székházukban”. Az egyesület az önkormányzatnak köszönhetően a megüresedett iskolában lelt új otthonra. (vt) Maguk sütötte kenyeret szenteltek regöly Új búzából, hagyományos módon készített kenyeret sütöttek regölyi asszonyok augusztus 20-án, a gyönki Hegyhát szociális intézmény pályázata segítségével idén júniusban elkészült kemencében - tudtuk meg Porga Ferenctől. A polgár- mester elmondta, hogy egy ilyen kenyeret szenteltek fel a szabadtéri misével egybekötött helyi ünnepség alkalmából, ami a Szent István- domborműnél zajlott, (sk) A piac diktál az iskolának szakképzés Ez is egy szolgáltatás, kell a menedzserszemlélet Többéves munka eredménye a Horvay Jánosról szóló új kötet Nem kis feladatot vállalt magára Kiss Ernő, amikor átvette körülbelül egy hónappal ezelőtt a volt 516. számú szakképző iskola igazgatói megbízatását. Korszerű, piacképes szakképzést akar teremteni. Rácz Tibor Egy iskolának nemcsak piacképes szakmákat kell oktatnia, méghozzá hatékonyan, hanem eladhatónak is kell lennie, jó marketinggel kell rendelkeznie. Hiszen az oktatás is egy olyan piaci szolgáltatás, amely versenyben van a kínálatot igénylők, a mi esetünkben a diákok „kegyeiért”. Kiss Ernő a Herceg Esterházy Miklós Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium nemrég kinevezett igazgatója, akinek menedzserszemléletét valószínűleg a Budapesti Műszaki Egyetem közoktatás-vezető szakán is tovább erősítették. Oda már azzal a tudattal jelentkezett, | hogy új területen akarja kipró- 5 bálni magát, méghozzá az intéz- | ményvezetésben. Három éve vé- 2 gezte el ezt a szakot, akkor még szülővárosában, Kaposváron dolgozott a Szigeti-Gyula János Egészségügyi Szakképző Iskolában. Tizenegy éven keresztül erősítette eme intézmény pedagógusgárdáját, ez volt az első oktatási intézmény, ahol a Pécsi Tudományegyetem magyar-történelem szakos diplomájának megszerzése után dolgozott.- Tiszta lappal indulok. Azzal a céllal érkeztem ide, hogy egy jó iskolát építsek fel, amihez már az elődeim megteremtették az alapokat. Azt, ami jól működött az egykori 516-os számú szakképző iskolában, tovább akarom vinni, változtatni akarok viszont azon, amin szükséges, de gyorsan. Az oktatás hatékonysága mindenek felett áll - mondta kérdésünkre terveiről Kiss Ernő. Az igazgató naponta ingázik a szülővárosa és Dombóvár között, ám nemcsak ez köti össze az általa vezetett intézményt, és a somogyi megyeszékhelyt. A szakképző iskola ugyanis a Kaposvár TISZK tagja, s mint mondta, minden lobbierejét beveti a térség egyik legnagyobb oktatási intézménye érdekében. A fenntartó dombóvári önkormányzat - amelynek képviselőtestülete a megbízást adta az igazgatónak - elvárása, hogy az iskola racionálisan és gazdaságosan működjön. Szintén elvárás, hogy a következő években az intézmény adósságállománya, amely mintegy 28 millió forint, ne emelkedjen, sőt, ha lehet csökkenjen a következő öt évben, amely időszakra a szerződése szól.- Am ehhez szigorú pénzügyi és létszámgazdálkodás szükséges. A nevelőtestület létszámának igazodnia kell a gyerekekéhez. A tanulóink száma 750 körül lesz szeptemberben, ami a két évvel ezelőtti létszámnál - a demográfiai csökkenés miatt - körülbelül 250-nel kevesebb. Klasszikus értelemben vett elbocsátások nem lesznek az intézményben, mivel többen nyugdíjba mennek, amellett voltak, akik munkahelyet váltottak. A tantestület létszáma öttel csökkent úgy, hogy nyolcán távoztak, hárman pedig érkeztek az intézményhez. Sok szakma képzésére jogosultsága van az intézménynek, de nem lehetünk terebélyesek ebben a tekintetben. Ésszerűen, kevesebb szakmával indítjuk az idei tanévet, s célunk az is, hogy az általános iskolákkal, illetve diákjaikkal szorosabb kapcsolatot teremtsünk, s együttműködjünk - mondta az igazgató. Hozzátette, új iskolavezetés állt föl a nyáron, amellett augusztus elsejétől az iskola visz- szanyerte gazdasági önállóságát, így nagyobb a mozgástere, de a felelőssége is. Szeptembertől az eddig ismert szakok indulnak az iskolában: vendéglátó, szakács, pincér és cukrász. Kiss Ernő szerint ezek a legkeresettebbek. Meg tudják tölteni a kőműves, ács-állványozó és a szobafestő-mázoló szakmák osztályait is, s azt gondolja, el tudja indítani az iskola a villanyszerelő, a gáz- és fűtésszerelő szakmákat is. Újságírással, sportszervezéssel is foglalkozik Kiss ERNŐ négy éve házas, gyermeke még nincs. Sportújságírással, sportszervezéssel foglalkozik az igazgatói munkája mellett. A diáksport és amatőrsport szervezése a szívügye, saját szívét és testét pedig labdarúgással tartja karban. Kitartását és szervező- készségét az iskolavezetői munkája során is alkalmazni akarja, mint mondta, menedzser szemlélete a szakképzési támogatások megszerzésé ben is sokat segíthet. Egy hé napja állt munkába, de már sikerült egy támogatót szereznie, ám arról még nem kívánt nyilatkozni,-hogy melyik helyi cég az. Mindenesetre partnereket is keres ahhoz, hogy Dombóváron egy igazán jó, piacképes oktatást, szakmát nyújtó iskolát építhessen fel. ■ Elbocsátások nem lesznek az intézménynél. dombóvár A Dombóvári Városszépítő és Városvédő Közhasznú Egyesület a városvezetők támogatását élvezve 2007-ben indított kutatómunkát, hogy feltárják Horvay János és kortársainak életművét. A munka eredménye pedig mostantól kézzel fogható. A megemlékezések, civil kapcsolat- építések és két, a témának és korszaknak szentelt országos konferencia előadásainak anyagát szerkesztette egybe Kriston Vízi József dombóvári múzeumvezető és MUlisits Máté, az Országos Műszaki Múzeum Öntödei Múzeumának történész muzeológusa, doktorandusz. A könyv címe: „Ismerős művek elfeledett alkotója: Horvay János (Pécs, 1874 - Budapest, 1944).” A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával és a városvédő egyesület ráfordításával megjelent kötetben 18 szerző 21 tanulmánya kapott helyet - árulta el Kriston Vízi József. Az egykor az Országház előtt álló, ma pedig már Dombóvár nevezetességének számító Kossuth-szobor alkotója, Horvay János, aki előtt így, a 224 oldalas, közel 200 fekete-fehér fotóval illusztrált, valamint orientáló térképpel és német, francia és angol rezümével ellátott kiadvánnyal is tisztelegnek. ■ H. E. Nem lesznek új rezidensek idén a helyi kórházban Egy rezidens orvos sem választotta a dombóvári városi kórházat gyakorlati helyéül, így az idei évben a kilenc szakorvosjelöltnek meghirdetett pozíciók mindegyike betöltetlen maradt - mondta el lapunk kérdésére dr. Kerekes László, az intézmény igazgatója. Hozzátette, annak ellenére, hogy majd’ minden fekvőbetegeket ellátó osztályra hirdettek rezidens orvosi pályázatot, számított erre a lehetőségre, hiszen a dombóvárinál nagyobb kórházakba is alig jelentkeztek fiatal orvosjelöltek. - A sebészeti osztályra két, a traumatológiára és a röntgenre egy-egy érdeklődő volt, akikkel vagy személyesen vagy telefonon beszélgettünk el a lehetőségekről, de egyikük sem döntött az intézményünk mellett - tájékoztatott az igazgató. ■ R. T. Jól haladnak a munkák, elindult a beruházás Gödében lett díszpolgár a festőművész kitüntetés A Somogy megyei falu ismerte el Csonka Sándor munkásságát dombóvár-szőlőhegyen a vártnál gyorsabban haladt a szennyvízberuházás, szabadultak fel brigádok és munkagépek, amelyek a múlt héten megkezdhették a munkálatokat Újdombóváron is. Ezért most a lakosokban felmerülő kérdéseket igyekezett megválaszolni a József At- tila-iskolában tartott lakossági fórumon Maár Zoltán, a Víziközmű Társulat elnöke, Szondi Ákos felelős műszaki vezető és Szabó Loránd polgármester - tájékoztatta lapunkat Orova Edina, a dombóvári önkormányzat kapcsolati referense a tegnapi eseményről. Mint mondta, a napokban kiderül, hogy Újdombóváron milyen ütemterv szerint haladnak a munkák. Nemsokára minden háztartáshoz kerül egy szórólap, amelyen a tulajdonosok visz- szajelezhetik, hogy hová kérik majd a bekötést. Elhangzott az is, hogy a Kodály Udvarházban nemrégiben megnyílt ügyfél- szolgálati irodában a lakosok egy helyen intézhetik a beruházással kapcsolatos ügyeiket és kaphatnak választ a kérdéseikre. Szondi Ákos műszaki vezető elmondta, Újdombóváron 16,1 km hosszú gerincvezetéket fektetnek le, a bekötésekkel együtt pedig 28 km hosszú vezeték húzódik majd a fold alatt. ■ Rácz T. ■ A lakosok egy helyen intézhetik ügyeiket. dombóvár-gölle Augusztus 20- án immár 18-ik alkalommal rendezték meg a göllei Falunapot. Többek között Kovács Ernő polgármester köszöntötte a több száz fős közönséget, majd átadta a díszpolgári elismerést. Az önkormányzat képviselő-testületé egyhangúlag fogadta el Csonka Sándor dombóvári festőművész jelölését a rangos elismerésre - mondta el lapunknak F. Bodó Imre, a Fekete István Múzeum igazgatója. Hozzátette, a művész 1999 óta rendszeres látogatója a göllei rendezvényeknek. Az elmúlt 12 évben, mint a „Fekete István” Kulturális Egyesület tagja és az író nagy tisztelője több festményt adományo5 Csonka Sándor (balra) Kovács Ernő polgármestertől vette át a kitüntetést zott a település önkormányzatának. 2008-ban megnyílt a három teremből álló állandó galériája. Ekkor a művész 46 festményét adományozta Göllének. 2010- ben és az idei évben is újabb 6- 6 festményével gazdagította a képtárat. Ezenkívül három vitrinben láthatók életéről és munkásságáról megjelent újságcikkek, kiadványok, fényképek, oklevelek és kitüntetések. Csonka Sándor megköszönte Gölle község önkormányzatának ezt a nemes gesztust és ígéretet tett arra, hogy a jövőben is a településért fog tevékenykedni és további festményeket ad át az állandó kiállítás további gazdagítására. ■ T. R. 4 <t * Kiss Ernő: Az intézetben a nevelő- testület létszámának igazodnia kell a gyerekek számához Porga Ferenc polgármester