Tolnai Népújság, 2011. augusztus (22. évfolyam, 178.-203. szám)

2011-08-22 / 195. szám

4 ALMANACH 2011 ­FÁCÁNKERT m m mmmmmmmmsmm mm mmm TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2011. AUGUSZTUS 22., HÉTFŐ Nőtt az óvodások száma a faluban önerőből, részben a köz­munka programban dolgo­zók bevonásával újította fel nemrég az önkormányzat az óvoda épületének hom­lokzatát. Ugyan a települé­sen Iskola már nem műkö­dik, az óvoda fennmaradá­sa biztosítottnak tűnik. Sze­rencsére a gyermeklétszám is emelkedik: míg tavaly 13 gyermek járt az oviba, ad­dig idén 17 apróságtól lehet majd hangos az épület. Már készül a Forgatós a szüreti felvonulásra idén is a Forgatós Közhasz­nú Egyesület szervezi a szüreti felvonulást. A szep­tember 24-i programokkal kapcsolatban annyi már bi­zonyos, hogy a felvonulás­ban részt vevő vendégek­kel közösen adnak majd műsort, idén is a Büdös vornyik húzza majd a talp- alávalót a táncosoknak, es­te pedig bállal zárják a na­pot. A felvonulás azonban nem lenne az igazi, ha a fa­lu lakosságának egy része nem venné ki a részét a sü­temények gyártásából és kínálásából. Két utcában szeretnének burkolatot építeni idén két belterületi útsza­kasz burkolását szeretné megoldani az önkormány­zat. A Rákóczi és a Béke ut­cában kívánnak szilárd út­felületet, itatott makadám- utat kialakítani. A települé­sen egyébként már szinte az összes utca burkolata szilárd, mindössze néhány utcában vannak még föld­utak. A délutánosok bejárását oldaná meg a két új járat szeptember elsejétől újabb buszjáratokkal bővül a köz­lekedési menetrend. így a délutános műszakban dol­gozók is eljuthatnak majd Tolnára, illetve Szekszárdra, és haza is juthatnak este a munkahelyükről. Emellett lakossági igényeknek eleget téve egy újabb buszmegálló öblöt is szeretne kialakítani az önkormányzat a Tolnai utca elején. A lakosság korösszetétele 60 ÉV 19-60 ÉVES: ÉVES: 133 A CIKKEKET ÉS A FOTÓKAT IS HARGITAI ÉVA KÉSZÍTETTE. AZ OLDAL A FÁCÁNKERTI ÖN- KORMÁNYZAT TÁMOGATÁSÁVAL JELENT MEG. Dr. Ráduly István (balról a harmadik), Uzon és Orbán Zsolt (jobbra), Fácánkert polgármestere idén együtt vettek részt az új kenyér megszegésén Többszörös ünnepet ültek alapítás Egy emberéletnyi időt tudhat maga mögött a település igy bárkit szeretettel fogadnak, aki Fácánkertből érkezik hoz­zájuk, éppen ilyen szeretettel adták a játszótéri játékokat, amelyek székely erdők fájából, szé­kely emberek keze munkájával ké­szültek. Orbán Zsolt, fácánkert pol­gármestere a település történe­tét idézte fel beszédében, hi­szen az ünnep negyedik apro­pója a falu megalakulásának 75. évfordulója volt. Az eltelt háromnegyed évszázadból a rendszerváltás utáni több mint két évtized hozta e legnagyobb változásokat a falu életében. Ekkora datálható az is, hogy a település elszakadt Tolnától és saját önkormányzatot alapított. Ezt követően kiépült a teljes infrastruktúra-hálózat, meg­újult számos köz­épület. Összessé­gében egy rende­zett, takaros és úgymond össz­komfortos település lett Fácán­kertből, és mindez úgy valósult meg, hogy jelenleg nincs adós­sága az önkormányzatnak, és az idei évi költségvetés is 5 mil­lió forintos plusszal bír. Orbán Zsolt polgármester el­mondta, az elmúlt közel egy évben a választási programjá­ban meghirdetett munkákat kezdték el. Egy módosítást esz­■ Vendégház len­ne a volt isko­lából. Egyre nehezebb helyzetben van a lakosság Többszörös ünnepet ül­tek a hétvégi fácánkerti falunapon. Többek kö­zött a település alapítá­sának 75. és a Szent- ivánlaborfalvával kötött testvértelepülési szerző­dés első évfordulójáról is megemlékeztek. Hargitai Éva Fácánkert számára augusztus 20. már többszörös ünnep. Az államalapítás és az új kenyér ünnepe mellett idén lett egy vés a Szentivánlaborfalvával megkötött testvértelepülési szerződés, valamint ez alka­lommal adták át hivatalosan az Erdélyből kapott játszótéri játé­kokat is. Ennek apropóján is­mét delegáció érkezett Uzon- ból, amelyhez közigazgatásilag az erdélyi kis falu is tartozik. Dr. Ráduly István polgármes­ter megemlékezett róla, hogy Szent István ezer évvel ezelőtt alapította meg a magyar álla­mot, amely egyben volt, mind­annyian elfértünk benne, és polgárai közösen gondolkod­tak. Hangsúlyozta, a testvér­települési kapcsolat sem csak a két település vezetése, ha­nem lakossága között köttetett, sajnos, ahogyan ma szinte minden településen, Fácán­kertben is nagy probléma a munkanélküliség, amely meghaladja a 20 százalékot - Nem az emberek törekvésé­vel van a gond, mert a hely­beliek dolgozni akarnak - hangsúlyozta Orbán Zsolt polgármester. Az általános gazdasági helyzet azonban egyre jobban meglátszik a la­kosságon is. A fiatalok nem építenek új házat, legfeljebb régit vennének, de többen már ezt sem tudják bevállal­ni a kedvezőtlen hitelkörnye­zet és a bizonytalanság mi­att. Hozzátette, sajnálatos az is, hogy az elmúlt 75 év­ben felére csökkent a lakos­ság száma, és ha ez így foly­tatódik hetvenöt év múlva nem lesz, aki ünnepeljen. közöltek csupán, hogy az ipar­űzési adót 2 százalékról 0,1 százalékra csökkentették, ami úgy tűnik, meghozza eredmé­nyét, hiszen jelentkezett már új vállalkozás a településen. Remélhetőleg hosszú távon többen is megtalálják majd a helyüket a faluban. Ugyanak­kor több fejlesztésen is dolgo­zik az önkormányzat. Többek között kiépítenék a pusztába vezető út mellett a közvilágí­tást, ami régi igénye az ott la­kóknak. Pályázatot adnak be a Forgatós Közhasznú Egyesü­lettel egy ifjúsági szállóhely lét­rehozására. A volt iskola épüle­téből alakítanának ki egy ven­dégházat 9 szobával és vizes­blokkokkal, ahol összesen 35 személy kaphatna egyszerre szállást a településre érkező fi­atalok, munkások, vendégek közül. A fejlesztés 35 millió fo­rintba kerülne. A községháza fűtésköltségeinek csökkentése érdekében pályáznak a Jövőnk Energiája Alapítványhoz nap- kollektorok beszerzésére, ugyanakkor tervezik az épület tetőszerkezetének újrarakását is. A közbiztonság védelme ér­dekében pedig térfigyelő ka­merák beszerzésére pályázik a helyi polgárőr-egyesület a faddi szervezettel közösen. MEGKÉRDEZTÜK Ön miért szeret Fácánkertben élni? Horváth ISTVÁN: - Itt szület­tem 1949-ben Fácánkertben, abban az utcában, ahol most is élek, csak másik házban. Soha nem akartam elmenni innen, szeretem ezt a falut, szinte minden emlékem ideköt. Tulajdonképpen már akkor is honvágyam van, ha néhány napra itthagyom a portát, és elmegyek kirán­dulni. szegedi Krisztián: - Június­ban költöztünk vissza a pá­rommal Fácánkertbe, kisfiúnk is Szekszárdon született. Én Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gyéből, Kállósemjénből szár­mazom, de ide jöttem autópá­lyát építeni, aztán itt maradt a szívem, és úgy tűnik már én is maradok. Itt még mindig jobb, mint Szabolcsban, több a munkalehetőség, és az em­berek kevésbé nézik azt, hogy mid van, inkább azt veszik fi­gyelembe, hogy ki vagy. hájas istvánné: - Itt szület­tem Fácánkertben, és na­gyon nagy dolognak kellene történnie ahhoz, hogy el akarjak költözni innen. Az egytelen negatívum a közle­kedés, ami megnehezíti a munkába járást. Egyébként minden adott, amire szüksé­günk lehet. A polgármestere­inkkel is elégedett vagyok. Ha nem ők vezették volna a falut, valószínűleg itt sem­mi nem lenne. Főleg, ha nem is önállósodik a település a rendszerváltást követően. Hetven éve él Fácánkertben múlt A kezdetekkor fiatalok népesítették be a falut Parasztszoba kialakítását tervezik a nyugdíjasok Takács Jánosné, vagy ahogyan a faluban a legtöbben ismerik, Ma­riska néni 7Ó éve él Fácánkert­ben. Amikor hétéves volt, Decs mellől, egy tanyáról költöztek a településre családjával. Szülei ál­latokkal gazdálkod­tak, és össze tudtak gyűjteni annyi pénzt, hogy a hivatalosan nem sokkal koráb­ban megalakuló faluban egy há­zat vegyenek, és hét gyermeket neveljenek fel tisztességben. Mariska néni szívesen emlék­szik vissza az itt eltöltött kezdeti évekre. Akkoriban a ma imaház­ként funkcionáló épületben lak­tak. Rengeteg fiatal élt az utcában, ebből fakadóan nagyon sokan vol­tak a gyerekek is, így sohasem unatkoztak. . Vasárnaponként mindig összejöttek - többnyire náluk -, és édesanyja mindig ké­szült egy kis süteménnyel, hogy a gyerekeknek kedveskedjen. Mariska néni az­tán férjével is Fácán­kertben telepedett le. Akkoriban a hely­beliek többségének megélhetése biztosított volt. Ő maga eleinte dadaként, aztán a pedig a termelőszövetkezetben dolgozott, amely a falubeliek nagy részének munkát adott. Azt nagyon sajnálja, hogy ma már nincs a környéken ilyen biztos munkalehetőség, és a fiataloknak egyre nehezebb boldogulniuk. Eleinte dadaként, majd a téeszben dolgozott. Takács Jánosné Mariska néni Immár 16 éve a helyi nyugdíjas­klub fogja össze a település idő­sebb korosztályait. Farsangtól szilveszterig közösen ülik meg az ünnepeket, köszöntik fel a szüle­tés- és névnaposokat. Nyaranta, amikor a háztájiban is épp elég a munka, havonta egyszer jár­nak össze, de ahogy hidegre fordul az idő, a klubdélutánok heti rendszeres- ségűvé válnak. Nyúl Pálné, a szervezet gazda­sági vezetője elmondta, kirándul­ni is járnak, legutóbb például Ópusztaszerre ruccantak ki, au­gusztus 26-án pedig Tamásiba mennek fürdeni. A közösségi fel­adatokból is kiveszik a részüket, gyakran gazdagítják a falu ren­dezvényeit, ugyanakkor vállalták többek között a Mária-szobor és az iskolaépület rendben tartását is. Egyik nagy, remélhetőleg ha­marosan meg is valósuló tervük egy parasztszoba ki­alakítása. Gyűjtőmun­kájuk eredményeként rengeteg, a település régmúlt napjait idéző holmi várja, hogy méltó körülmé­nyek között kerülhessen a nagy­érdemű elé. Sajnos tavaly óriási csapásként érte a csoportot veze­tőjük, Fuchs Ferencné elvesztése, akinek sírjához ősszel közösen is ellátogatnak. Jelenleg Károlyiné Papp Ildikó elnökletével működik a 45 tagú klub. ■ Jó kis kö­zösséget alkotnak. < 1

Next

/
Thumbnails
Contents