Tolnai Népújság, 2011. augusztus (22. évfolyam, 178.-203. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2011-08-14 / 32. szám
9 2011. AUGUSZTUS 14., VASÁRNAP XIV. ÉVFOLYAM, 32. SZÁM Kétszer kikaptak a pólósok Universiade Gyengén kezdett a vízilabda- és a kosárlabda-válogatott Gyönyörű ünnepséggel nyitották meg az Universiadét a kínai Sencsenben Megvan a magyar olimpiai csapat londoni szálláshelye A főbejárattal szemben található sétány végén, egy 12 emeletes épületben, mintegy 350 méterre az étteremtől és közvetlenül a poliklinika szomszédságában lesz a magyar csapat szálláshelye az olimpiai faluban a jövő évi londoni nyári játékok idején. A szálláshelyet a legelsők között sikerült lefoglalni. A végleges szoba- és ágyszámot a versenyzői csapat nagysága alapján határozzák majd meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság előírásaival és a vonatkozó akkredi- tációs szabályokkal összhangban. Előreláthatólag két nappal a játékok megnyitója előtt, 2012. július 25-én 14 órakor lesz a tradicionális zászlófelvonás és a magyar csapat köszöntése az olimpiai faluban. Az e heti londoni csapatvezetői értekezleten - melyen a MOB-ot Molnár Zoltán főtitkár és Nagy Zsigmond nemzetközi igazgató képviselte - több fontos dátumot ismertettek a résztvevőkkel. Az akkreditációs határidő március 23., a nevezési határidő pedig július 9. Mindkét esetben a mulasztás a részvételi jog elvesztésével járhat. ■ Második csoportmérkőzésén is vereséget szenvedett a kínai Sencsenben zajló Universiadén, az egyetemisták és főiskolások világjátékán szereplő magyar férfi vízilabda-válogatott. VR-összeállítás Két napja a magyarok a japánokkal szemben maradtak alul 13-10-re, így a háromcsapatos D csoportban a harmadik helyen zárnak, de így is folytathatják majd a szereplésüket: szerdán a C csoport másodikjával játszanak a negyeddöntőbe jutásért. „Át kell értékelni az itteni szereplést - szögezte le a mérkőzés után Székely Bulcsú, a pólósok edzője. - A különböző országokból kapott előzetes információk alapján arra készültünk, hogy szinte mindenki az U20-as csapatával, illetve néhány felnőtt játékossal érkezik, és az Universiadét használja hangolásként a junior-világbajnokságra. Ám erről szó sincs, szinte csak mi vagyunk itt az U20-as csapatunkkal, mindenki más komoly felnőtt játékosokból álló együttessel Népes a hazai küldöttség AZ UNIVERSIADE aUgUSZtUS 23-ig tart, s 24 sportágban összesen több mint 7000 versenyző vesz részt rajta. A magyar csapat 103 fős. A magyar csapat éremesélyes versenyzői között olyan klasszisok vannak, mint az úszó Cseh László, az atléta Deák Nagy Marcell, vagya tornász Hídvégi Vid. száll harcba, amelyben mutatóban van egy-egy junior - mint például az olaszokéban is. Amikor pihentetnünk kell a kezdőjátékosokat, a mi cseréinket bizony felőrlik a fizikálisán sokkal erősebb, öt-hat évvel idősebb pólósok, többek között ezért is sikerült úgy a mai mérkőzés, ahogy. De természetesen nem adjuk fel a harcot, a nyolcaddöntőben is mindent meg fogunk próbálni.” Pályára lépett a férfi kosárlabda-válogatott is, amely a hatcsapatos D csoportban 67-60-as vereséget szenvedett az izraeli alakulattól. Az első negyed végén még meglepetésre a magyarok vezettek, de aztán a jóval esélyesebb izraeliek fordítottak és elhúztak, annak ellenére, hogy a palánk alatt a 220 centis Somogyi Gergely hatékonyan védekezett. Vasárnap az amerikaiak következnek. A férfi asztaliteniszezők köny- nyedén vették az első csoport- mérkőzést: Ghána 3-0-s legyőzése nem jelenthetett számukra gondot - ami viszont utána történt, az legalábbis nem mindennapi. A magyar együttes tagjai abban a tudatban mentek el ebédelni, hogy 18 órától folytatják Hongkong ellen, ám amikor visszatértek a csarnokba, közölték velük, változott a kiírás, ló órától lett volna a mérkőzés, és mivel nem voltak jelen, az ellenfél 3-0-val, 11-0-s szettekkel megkapta a meccset. A magyarok tiltakoztak, ám a zsűri közölte, csak akkor léphetnek asztalhoz, ha a hongkongiak is beleegyeznek, ők azonban már nem kívántak játszani. Cselgáncsban és vívásban nem került magyar a legjobbak közé. Marosi Katalin győzött női egyesben tenisz A budapesti Park Teniszklubban Marosi Katalin nyerte a női egyest az országos bajnokságon, miután 6:3, 6:l-re verte Bukta Ágnest. A férfidöntőt vasárnap Balázs Attila és Nagy Péter játssza. Sebestyén Péter a 34. helyről rajtolhat MOTORSPORT A 125 kcm- esek között szereplő Sebestyén Péter a 34. időt érte el az időmérőn a gyorsasági motoros világbajnokság Cseh Nagydíján. A vb-pont- versenyben vezető spanyol Nicolas Terol rajtolhat az élről a vasárnapi futamon. Sidi Péter újabb ezüstérme sportlövészet Sidi Péter ezüstérmet szerzett a 300 méteres nagyöbű sportpuska 3x40 lövéses összetett számában a belgrádi Euró- pa-bajnokságon. Sidinek ez volt a harmadik dobogós helyezése az Eb-n, ezt megelőzően egy aranyat és egy ezüstöt nyert. HIRDETÉS A sikerszériák kelendőek Vásároljon a Ford Focus jól felszerelt, limitált darabszámú modelljeiből, és csatlakozzon elégedett üzleti és magánügyfeleinkhez! FORD FOCUS ford.hu Ford Focus Fresh 5 ajtós, 1,6 l, 100 LE benzinmotorral, légkondicionálóval, immobiliserrel, fedélzeti számítógéppel, CD-lejátszóval, IVD-vel, 4 légzsákkal, elektromos első ablakemelővel, első ködlámpákkal, elektromosan állítható és fűthető külső tükrökkel. Most akár 3 224 000 Ft-tól, Ford Credit Finanszírozással, készletről* *Az akcióban a finanszírozást a Ford magyarországi hivatalos márkafinanszírozója, a Lombard Lízing Zrt. nyújtja. A feltüntetett ajánlat kizárólag Ford Credit Bonusz Finanszírozás igénybevétele esetén érvényes 2011. augusztus 1. és szeptember 30. között, vagy a készlet erejéig. Referencia THM euró alapon 14,89%, amely 2 000 000 Ft hitelösszeg és 60 hónapos futamidő esetén került megállapításra. A THM meghatározása az aktuális feltételek, illetve a hatályos jogszabályok figyelembevételével történik, a feltételek változása esetén a mértéke módosulhat. A THM mértéke nem tükrözi a hitel árfolyam- valamint kamatkockázatát. A feltüntetett ár bruttó ár. A tájékoztatás nem teljes körű. A fenti hirdetés tájékoztató jellegű, nem minősül ajánlattételnek. További információ az ajánlatról a résztvevő márkakereskedésekben és a ford.hu-n. FordVonal: 06 40 200 024. Vegyes átlagfogyasztás: 4,5-6,71/100 km, C02-kibocsátás: 119-159 g/km. A képen látható autók illusztrációk. Feel the difference v » r * r