Tolnai Népújság, 2011. augusztus (22. évfolyam, 178.-203. szám)
2011-08-02 / 179. szám
2011. AUGUSZTUS 2., KEDD - TOLNAI NÉPÚJSÁG 3 MEGYEI TÜKÖR JEGYZET ti* SZERI ÁRPÁD Szakik, szűnőben vajon miért nincs - enyhén szólva - túljelentkezés a hazai szakmunkásképzés megannyi részterületén? A számos ok egyike máris elénk tárul, ha megtekintjük azt a táblázatot, mely a hiányszakmákban biztosított keresetekről ad áttekintést. Egy-két kivételtől eltekintve a havi fix legfeljebb 150 ezer forintig kúszhat fel, de a kiindulási pont általában 90 ezer forint. A közös valutára átszámítva ez nagyjából 4-500 eurót jelent, ami csak akkor jó pénz, ha nem kell belőle rezsit fizetni, és élelmet is csak módjával. nyugati munkahely esetén valamivel jobb a helyzet, a hegesztő 250 ezer forintja ekkor már meghaladja a 900 eurót. mindennek fejében viszont sokszor nehéz és kemény munka vár azon fiatalokra, akik számára még mond valamit az aranykezű mesterember egykoron megbecsült státusa. A tények azonban azt mutatják, hogy a többség számára ez a valamikori rang immár semmit sem jelent: nem véletlenül panaszkodik számos szakmunkás- képző intézet - mostanság már egyébként a nevük is más, de így is hiába -, hogy nekik csak a gyengébb képességű, oda jobb híján jelentkező, cél nélküli tanulók jutnak. Nem csökkentve, hanem növelve a leértékelődést. pedig - hangoztatják sokszor és sokan - milyen nagy szükség lenne, de azonnal egy asztalosra, szobafestőre, víz- és gázszerelőre, avagy csak egy olyan szakira, aki körbejár a lakásban, és néhány szakavatott mozdulattal megjavítja azt, ami elromlott. Lehetőleg megfizethető munkadíj fejében. Ám gyakori jelenség, hogy ezek az iparosért kiáltó emberek, aldk egyúttal szülők, jobbára mások gyermekéből faragtatná- nak szakmunkást. Sajátjukéból már kevésbé... Fontos a gyors nyomozás bűnügyek A számok nem hazudnak, de nem mondanak el mindent " Dr. Varga Péter (balra) és Végh Lajos. Úgy vélik, a lakosság bizalmát mutatja a rendőrség iránt, hogy már kisebb ügyekben is feljelentést tesznek Célunk a lakosság szubjektív biztonságérzetének erősítése - mondta dr. Varga Péter szekszárdi rendőrkapitány az elmúlt évi bűnügyi statisztika kapcsán. Ihárosi Ibolya Második helyen szerepel a megyeszékhelyek között Szekszárd a napvilágra került, tízezer lakosra vetített bűncselekmények számát tekintve. Az első Debrecen, ahol 1053 bűncselekmény esik tízezer lakosra. A második a tolnai megyeszékhely 794 esettel. A lista végén Nagykanizsa szerepel a 323-as számmal. Ugyancsak második 162-vel Szekszárd a tízezer főre eső bűnelkövetők tavalyi számát tekintve is. Ez az adat 70-el a legalacsonyabb Veszprémben - derül ki a HVG idei elemzéséből, amelyben az egységes nyomozóhatósági és ügyészségi bűnügyi statisztika (ENYÜBS) számait értékelik. A lakásbetörések számát nézve a tolnai megyeszékhely a hatodik. Hetvennyolc betörés történt 2010-ben Szekszárdon - mondhatnánk az adatok alapján, de nem erről van szó, ugyanis a statisztikában azok a bűncselekmények szerepelnek, amelyekben tavaly fejeződött be a nyomozás, és döntött róla az ügyészség. Ezek között vannak az előző évről áthúzódott ügyek, s nem minden tavaly elkövetett, s napvilágra került bűncselekményt lehetett még abban az évben valamilyen módon lezárni. Mindezekről kérdeztük dr. Varga Péter városi rendőrkapitányt és Végh Lajost, a vizsgálati osztály vezetőjét. A városi rendőrkapitány elmondta, hogy Szekszárd mint megyeszékhely alacsony lélek- száma nem előnyös az ilyen típusú statisztikák szempontjából. A lélekszám növekedése nem egyenesen arányos a bűn- cselekmények számának emelkedésével. A másik következtetés, hogy jól dolgoznak a szekszárdi rendőrök: amit lehet, felderítenek. Ugyanakkor a lakosság bizalmát is mutatja, hogy kisebb ügyekben is feljelentést tesznek. Tudomásul vették, hogy csak akkor van eredmény, ha a bűncselekményt bejelentik. Ennek ellenére előfordul, hogy olyan esetekre is fény derül egy- egy nyomozás kapcsán, amelyben a sértett nem tett feljelentést. A megyeszékhely specialitása, hogy több ezer tanya helyezkedik el 15 kilométernyi környezetében, ami nem könnyíti meg a munkát. Az elmúlt évben is sikerült felderíteni egy értékre is jelentős betöréssorozat tetteseit. Mint elmondta, a számokkal, adatokkal nem lehet vitatkozni, azonban ezek önmagukban nem mutatják sem a bűnügyi helyzetet, sem pedig nem szólnak a lakosság szubjektív biztonságérzetéről. Utóbbi szerinte nem romlott, és a növelésére törekszenek. A bűnözés helyzetéről pedig sokkal többet mondanak például a felderítési mutatók, vagyis az, hogy a regisztrált - ismertté vált A legfontosabb, hogy mielőbb meglegyen az elkövető. Adatok az első félévi ügyforgalmi statisztikából a Szekszárdi Rendőkapitányság területén 2010 2011 Nyomozás elrendelése 1359 1254 Emberölés 0 0 Testi sértés 51 56 Vagyon elleni 854 817 Ebből lopás 545 471 Betörés 111 128 Rablás 15 7 Ügyeredményesség 58,6% 62,4% FORRÁS: SZEKSZÁRDI RENDŐKAPITÁNYSÁG bűncselekmények hány százalékában sikerül elkapni a tettest. E tekintetben pedig országos áüag felett van a Szekszárdi Rendőrkapitányság. A bűnözés összetétele évek óta nem változott, a bűncselekmények közel kétharmada vagyon elleni. Az úgynevezett időszerűség az egyik legfontosabb téma a bűnüldözésben - mondta Végh Lajos. Ezért találta ki a formulát, amit ügyátfolyási képességnek nevezett el. Ez azt jelenti, hogy menynyi idő alatt lesz egy feljelentésből vádemelési javaslat. A Szekszárdi Rendőkapitány- ság területén, s ez már nem csak Szekszárd, hanem az illetékességébe tartozó 23 település, a bűnügyek 64 százalékát 60 nap alatt, a 82 százalékát pedig 120 nap alatt fejezik be. Mindenkinek ez a jó - hangsúlyozta az osztályvezető. A sértett választ kap a problémájára, a munka is jobban szervezhető, ha világosak a határidők. A bűnmegelőzésben is a legfontosabb tényező, hogy mielőbb meglegyen az elkövető, az ügyben pedig a vádemelési javaslat. Kérdésünkre elmondták, hogy idén az első félévben csökkent a bűncselekmények száma, és mint az országban másutt, itt is megjelent az internetes bűnözés. Kevesebben vannak nálunk a nem dolgozók tolna megye Az elmúlt évihez képest csökkent az inaktív népesség száma Tolna megyében. Míg 2010 első negyedévében 87,6 ezren nem dolgoztak, ez a szám az idei év első negyedévében 85 ezerre csökkent, azaz közel 3 ezer fővel többen dolgoznak jelenleg a megyében, (vm) Megújul az évszázados bírósági épület PAKS Felújítják a bíróság épületét, amely az 1900-as évek elején épült. Idén a tetőszerkezet került sorra, de túl vannak már a külső nyílászárók cseréjén és az épület komplex akadálymentesítésén, amihez európai uniós pályázatot nyertek el. A tetőfelújítást 18 millió forintért, saját erőből végzik el. A bíróságon augusztus 19-ig tárgyalási szünet van. (vt) Kupával ismerték el a hosszú úszást Paks Kupával köszöntötte Gyulai János, a Daróczi-vir- tusúszás szervezője dr. Krasz- nai Ivánnét, mint az idei virtus egyik „legszebbkorú” résztvevőjét. Gyulai János elmondta, hogy mivel nem versenyről van szó, az elsőként beérkezőt nem jutalmazzák, viszont a legifjabb és legidősebb résztvevőket minden évben névre szóló kupával köszöntik. Dr. Krasz- nai Ivánné a hölgyek között érdemelte ki a legszebbkorúnak járó elismerést, míg a férfiaknál ezen Kramlik János (Fót) és Zsubori Károly (Budapest) osztozik. A legifjabb Lukács Dominik volt Szegedről, (vt) Dr. Krasznai Ivánné a kupával Továbbiak a TEOLhu hírportálon Út a Boldogság szigetéhez előadás Cirkusz és színház új kombinációját mutatják be szekszárd Érdekes élményben lehet részük hamarosan a szekszárdiaknak, környékbelieknek. A cirkuszi és színházi műfaj egyedi és izgalmas kombinációjával várja előadásaira a nagyérdeműt a Circo Acquatico Bellucci augusztus 3-tól, azaz holnaptól. A Kalózok kalandos útja a Végtelen Boldogság szigetére című előadás egy 18. századi legenda alapján a kalózok és Emertuk hajóskapitány történetét meséli el, kétórás kalandos utazásra invitálva a publikumot. A műsor színvonaláról a világ cirkuszfesztiváljainak díjnyertes artistái gondoskodnak, illetve kápráztatják majd el a poronEgzotikus állatokat mutatnak be dón, vízben és levegőben egyaránt a nagyérdeműt. Az előadást ritka víziállatok sokasága teszi még felejthetetlenebbé. A nagyérdemű láthat hatalmas cápát, piranhákat, fókákat, pingvineket, pelikánokat, de lesznek vízilovak, krokodilok, aligátorok és óriásteknősök, a sort pedig még hosszan lehetne folytatni. Az állatok egy részét a porondon, más részét a cirkusszal utazó állatkertben tekinthetik meg az érdeklődők. A gyerekeknek garantáltan hatalmas élményt jelent, hogy egynémely ritka állatfajt testközelből is megcsodálhatnak, sőt, akár meg is simogathatnak. Rossz időben is jó hangulat hőgyész Idén is húsz diák táborozott Bélatelepen hőgyész Idén nyáron is 20 hőgyészi kisdiák táborozott a Hunyadi János tagiskola hagyományainak megfelelően Bélatelepen. Az ifjak július 23. és 29. között Bautzenből és Szé- kelykevéről érkező gyerekekkel töltöttek el egy hetet a Balaton partján. A hét Kurcz György és Balogh Mariann vezetésével a kedvezőtlen időjárás ellenére is vidáman telt. Társasjátékok, kézműves-foglalkozások, szellemi és sportvetélkedők, valamint egy balatonfenyvesi és egy badacsonyi kirándulás tették izgalmasabbá a szürke napokat. Szerdán végre igazi strandidő volt, ezt kihasználva egész délután fürdőztek a gyerekek. ■ H. É. Kézműves-foglalkozások tették színesebbé a programokat a rossz Időben