Tolnai Népújság, 2011. augusztus (22. évfolyam, 178.-203. szám)
2011-08-10 / 186. szám
11 2011. AUGUSZTUS 10., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG AUTÓ-MOTOR Pörkölt nem lehet belőlük vadgázolás Rögtön értesíteni kell a rendőrséget Magyar találmány oldaná meg a rézsűk erózióját Olyan, papír alapú panelt dolgoztak ki uniós támogatással magyar szakemberek, mely gátolja az utak, hidak rézsűjének erózióját. Az anyaga megfelelő közeg a benne elhelyezett fűmag csírázásához, tápanyagként is szolgál, illetve lebomlik, és viszszajut a természetbe. A kutatás során kikísérletezték azt a hatszögletű elemekből álló formát, amely a lezúduló vizet szétvezeti, és ezáltal meggátolja a romboló tevékenységét. A méhkaptár sejtjeire emlékeztető forma 45 fokos lejtőig rögzítés nélkül a helyén marad. A fűmag a híg papírpépbe kerül, így a panelben helyezik ki a rézsűre. Az öntözéssel erősödő gyökérzet a talajba rögzíti a növényzetet, miközben a panel elkezd lebomla- ni. Mindeközben még a növényzetet is táplálja, hála a felületére felvitt impregnáló keveréknek. A panel készítésével foglalkozó győri vállalkozás Bőnyben kísérleti üzemet hozott létre, ahol már le is gyártották a próbamennyiséget. ■ M. Á. Bár gyorshajtót találtak, ittas sofőrt egyet sem A gyorshajtás volt a leggyakoribb vétség az autóbuszvezetők körében a rendőrség kétnapos, az egész országot érintő vizsgálata során. A július végi ellenőrzés alkalmával közel 1300 személyt állítottak szolgálatba, és majdnem 1700 buszt vettek górcső alá - adta közre az ORFK. A járművek közül 459 volt külföldi. Mint kiderült, a sebességhatárt 44 esetben lépték túl a vezetők, az okmányokkal kapcsolatban pedig 20 esetben merült fel probléma. Tizenheten sértették meg a vezetési és pihenőidőket, illetve a tachográf-előírásokat. Még olyan buszokat is talált a rendőrség, melyeknek technikai hiányosságai voltak, ez összesen kilencszer fordult elő. Csupán négy olyan járműre bukkantak, melyekkel kapcsolatban gond volt a biztonsági övvel, vagy a gyermekbiztonsági rendszerrel. Jó hír viszont, hogy az ellenőrzött sofőrök közül senki sem volt ittas. A külföldi járművek közül 28 esetben fedeztek fel szabályszegést. ■ Á. M. Aki szabályosan közlekedett, és ily módon ütött el egy eléugró vadállatot, jó eséllyel számíthat arra, hogy a vadásztársaság kifizeti a járművében keletkezett kárt. Molnár Ágnes Az autósok jó része figyelmen kívül hagyja a vadveszélyre figyelmeztető táblákat, ezzel azonban komoly kockázatot vállalnak. Hiszen még abban az esetben is súlyos károkat okozhat egy hirtelen kiugró őz, vagy szarvas, ha a sofőr készül rá. Viszont ha váratlanul éri a helyzet, az még rosz- szabb következményekkel járhat - hívja fel a figyelmet Pálfi János, a Szekszárd-Szálkai Vadász- társaság elnöke. Már egy kisebb termetű állattal való „találkozás” is komoly sérülést okozhat a karosszérián, a legtöbb esetben azonban mégis érdemesebb felvállalni az ütközést - tanácsolják a hozzáértők. Az esetek többségében ugyanis így kisebb a súlyosabb emberi sérülés kockázata, mint a félrerántott kormány miatti frontális karambolban, vagy egy árokba hajtás esetén. Fontos tudni, hogy a vadakért a területileg illetékes vadásztársaságok a felelősek, velük szemben lehet érvényesíteni az állat által okozott kárt is. A felelősség megállapítása azonban sokszor nem egyértelmű, így ha megtörtént a baj, a sofőrnek több teendője is akad - ismerteti Pálfi János. Mint kiderült, a rendőrséget rögtön fel kell hívni, akik rögzítik az eset körülményeit, és hivatalos iratot is készítenek róla. Ez a kárigény vizsgálatakor is fontos lesz. Továbbá ők értesítik a vadásztársságot is. Ezzel azonolyan eset is előfordulhat, hogy a gázolást követően a vad nem pusztul el, hanem elmenekül a helyszínről Ilyenkor az autón látható vér, vagy esetleg szőmyomok szolgálhatnak bizonyítékul Ajánlott ilyenkor szakértőt hívni aki írásban tóban még nem értek véget a feladatok, ki kell tölteni ugyanis a kék-sárga betétlapot is. A körülmények rögzítésekor fontos megjegyezni, hogy a vad melyik irányból ugrott, vagy lépett ki. Sokszor ugyanis az úttest jelenti a határvonalat az egyes vadásztársaságok területei között. Ha a gázolást mások is látták, érdemes a vallomásukat felvetetni a jegyzőkönyvbe névvel, címmel, elérhetőséggel együtt. Pálfi Jánostól azt is megtudtuk, az autót ért kárról, és annak ősz- szegéről az esettől számított 30 mosztja alá, hogy ezek milyen állattól származnak. Ezzel az igazolással már lehet én'elni a bíróságon a vadásztársasággal szemben. Abban az esetben viszont, ha az ítélet szerint egyik fél sem tehető felelőssé, mindenkinek a maga kárát kell állnia. a történtekről napon belül, lehetőleg írásban kell értesíteni a vadásztársaságot. Ha letelik az egy hónap, már nincs lehetőség a kárigény érvényesítésére. A kifizetésre jó esély van akkor, ha a vezető betartotta az adott útszakaszra vonatkozó előírásokat, nem volt ittas (ezt a rendőrségi jegyzőkönyv igazolhatja), illetve ha nem volt vadveszélyre figyelmeztető tábla. Amennyiben a sofőr nem a KRESZ-szabályok szerint közlekedett, és emiatt gázolt halálra egy állatot, nemhogy nem fizetnek neki, de őt terheli a vadásztársaság kára is. Jó tudni továbbá, hogy a róka vagy varjúfélék okozta sérülések javítását már az autósnak magának kell állnia. Számos esetben hallani, hogy a sofőrök jót ékelődnek azon, hogy egy finom pörköltet kerekítenek az elgázolt állatból. A tetemet azonban nem szabad elvinni a helyszínről, az ugyanis a vadásztársaság tulajdona - hangsúlyozta az elnök. Ha valaki mégis elviszi, az lopásnak minősül. A szakértő segíthet kiállítani az igazolást ■ A rendőrség értesíti az illetékes vadásztársaságot. Hmi Nem sokkai ugyan, de mérséklődnek az árak ma nulla órától csökkent az üzemanyagok ára. A Mól kútjain 4 forinttal kell kevesebbet fizetni a benzin, és 2 forinttal a gázolaj literjéért. így az előbbi országos átlagára 383, míg az utóbbié 371 forint literenként. A változás oka az, hogy csökkent az előbb említett töltőanyagok dollárban mért jegyzésára. Növeli a presztízsét a rangos elismerés kiválóan szerepelt az Audi az első alkalommal megrendezett Automotive Brand versenyen. Nem csupán a Brand of the Year (Az év márkája) díjat érdemelte ki, hanem megszerezte a Best of Best (A legjobbak legjobbja) kitüntetést is. A német autógyártó cég hét meglehetősen eltérő design kategóriában is rászolgált az elismerésre. Ha nincs áram, jól jön majd a villanyautó olyan villanyautót fejlesztett ki a Nissan japán autógyár, mely áramszünet esetén 50 órán át is biztosítani tudja egy lakás energiaellátását. Minderre a Leaf nevű modelljük képes, mely jövőre kerül kereskedelmi forgalomba. Ha nincs áram, csak rá kell kapcsolni az autó akkumulátor-együttesét a lakás, vagy ház áramelosztó paneljére. Végre itt a megoldás az olcsóbb indulásra A forma-1-ből ismert, lend- kerekes energiatároló rendszer bevezetését tervezi a Volvo. A lényege, hogy fékezéskor a számítógép lekapcsolja a belső égésű motort, és a mozgási energiát egy lendkerék megforgatása emészti fel. Gázadáskor a pörgő lendkerék forgatja meg a hátsó tengelyt, ami komoly fogyasztáscsökkenést eredményez. Továbbiak a TE0L.hu hírportálon Egy mozdulattal el lehet kerülni a büntetést Egyre több uniós államban teszik kötelezővé a nappali világítást az autókon, így aki nyaralni indul, érdemes mindenhol felkapcsolnia a lámpát. Összesen 20 tagországban szankcionálják a világítás bekapcsolásának elmulasztását. Persze találunk olyan európai országokat is, ahol ez a művelet még csak ajánlott, ilyen Németország, Franciaország és Svájc. Hazánkban egyelőre enyhébbek a szabályok, csak lakott területen kívül kötelező ezt megtenni. Ugyanez a helyzet Olaszországban, Oroszországban és Romániában is. Persze az ottani utakon sem árt, ha kivilágítja a járművét az ember. ' ■ M. S. HIRDETÉS Használtgépkocsi- felvásárlás 3 millió Ft-ig, akár hitellel terheltet is!* *a hitel nagyságától függően! Barta Autó 2000 Kft. Paks, 6-os úti telephely (+36) 75/511-300 (+36) 20/96-13-499 www.suzukibarta.hu Vételár Évjárat Műszaki vizsga érvényes: Futott km: Hengerűrtartalom: Teljesítmény: 699 000 Ft 2004/7 2012/7 48100 km 796 cm3 38 kW, 52 LE SKODA OCTAVIA 1.6 AMBIENTE 2010-ES! Vételár 3 249 000 Ft Évjárat 2010/3 Műszaki vizsga érvényes: 2014/3 Hengerűrtartalom: 1595 cm3 Teljesítmény: 75 kW, 102 LE 130 CW 1.4 DOHC CLASSIC AC Vételár 2 799 000 Ft Évjárat 2010/3 Műszaki vizsga érvényes: 2014/3 Hengerűrtartalom: 1396 cm3 Teljesítmény: 80 kW, 109 LE *- ' ' * SUZUKI WAGON R+ 1.3 GC Vételár 549 000 Ft Évjárat 2004/9 Futott km: 40300 km Hengerűrtartalom: 1328 cm3 Teljesítmény: 69 kW, 94 LE Állapot: Enyhén sérült SKODA FABIA KOMBI 1.416V AMBIENTE DUAL BENZIN-GÁZ Vételár 1450 000 Ft Évjárat 2007/1 Műszaki vizsga érvényes: 2013/1 Hengerűrtartalom: 1390 cm3 Teljesítmény: 74 kW, 101 LE SUZUKI SPLASH 1.0 GLX CD AC Vételár 2 090 000 Ft Évjárat 2010/6 Műszaki vizsga érvényes: 2014/6 Futottkor: 3 700 km Hengerűrtartalom: 996 cm3 Teljesítmény: 48 kW, 65 LE OPEL ASTRA H 1.4 CLASSIC III 2010.04. HAVI Vételár Évjárat Műszaki vizsga érvényes: Hengerűrtartalom: Teljesítmény: 2 839 000 Ft 2010/4 2014/4 1364 cm3 66 kW, 90 LE FORD FIESTA 1.4 FRESH PLUS Vételár 1648 000 Ft Évjárat 2007/12 Műszaki vizsga érvényes: 2011/12 Futott km: 47 400 km Hengerűrtartalom: 1388cm3 Teljesítmény: 58 kW, 79 LE SKODA FABIA 1.4 PD TDI AMBIENTE Vételár: 1839 000 Ft Évjárat 2008/9 Műszaki vizsga érvényes: 2012/9 Hengerűrtartalom: 1422 cm3 Teiiesrtmény: _______________51 kW. 69 LE f I 4 1 4