Tolnai Népújság, 2011. augusztus (22. évfolyam, 178.-203. szám)

2011-08-10 / 186. szám

KOZELET Szőcs Géza kulturális államtitkár lemondta havi 250 ezer forintba kerülő és jelentős részben (230 ezer forint) az állam által fizetett fővárosi albérletét. Azzal indokolta borsos albérlete szükségességét, hogy az uniós elnökséggel járó feladatai miatt nem vállalhatta az ingázást esztergomi otthona és a főváros között. T Elfogadták Eiselt lemondását a kormány elfogadta a he­lyettes belügyi államtitkár lemondását. Eiselt Györ­gyöt hivatali vesztegetéssel gyanúsítja a Központi Nyo­mozó Főügyészség. Az ál­lamtitkár gyanú szerint még 2009-ben a Nemzeti Közlekedési Hatóság főigaz­gatójaként egy luxusautót kapott használatra egy pá­lyázat későbbi nyertesétől. Johnson alelnök ölette meg Kennedyt? Jackie Kennedy férjének al- elnökét, Lyndon B. Johnson későbbi elnököt és texasi „ti­tánok” egy csoportját tartot­ta felelősnek John F. Ken­nedy megöléséért - áll a né­hai First Ladyvel készült hangfelvételekben, amelye­ket hamarosan közreadnak, felfedve egyben a népszerű asszony William Holden hollywoodi csillaggal folytatott titkos viszonyát is. Büntetőjogban nincs visszamenölegesség „alapvető elv, hogy a bün­tetőjog területén nincs visz- szamenőleges hatályú jogal­kotás” - nyilatkozott a Nép- szabadságnak Szájer József, a Fidesz EP-képviselője an­nak kapcsán, hogy Szijjártó Péter az ország „eladósítá- sa” miatt Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon volt szocia­lista miniszterelnökök, vala­mint pénzügyminiszterek jogi felelősségre vonását ve­tette fel. Szájer József: Alapvető elv! Menekülne Pest megye... ragadós példa? Közétkeztetés saját kézben - Szociális és gazdasági krízis között Óriási botrány lenne, ha iskolakezdésre nem tudnák megoldani a gyermekétkeztetést. Vállalták, megszervezik A csődveszélyt is vállalva próbálja fenntartani a közétkeztetést a Pest Me­gyei Önkormányzat. Azt nem akarják, de nem is tudnák megtenni, hogy a szociális intézményekben és az iskolákban ne adja­nak enni, de az újabb ki­adásokkal nagyot léptek a csődveszély felé. Sztojcsev Iván „Ha nulláról indulna a költségve­tésünk egy jó tündérnek köszön­hetően, akkor is több millió forint veszteséget termelnénk. Napon­ta.” így jellemezte Pest megye helyzetét Ambrus András, a me­gyei önkormányzat sajtófőnöke. A megye vezetése úgy döntött, sa­ját kézbe veszik a közétkeztetést a szociális intézményekben és az iskolákban. Még akkor is, ha ez nagyot ronthat az egyébként is a csőd szélén lévő önkormányzat helyzetén. A probléma legtömörebben úgy foglalható össze: dönteni kel­lett, szociális vagy gazdasági krí­zis legyen. A rendkívül rossz anyagi helyzetű, a csődtől a télen már csak a kulturális intézmé­nyek bezárásával megmenekülő megye az ellátás biztonságát vá­lasztotta. A szociális intézmények konyháit, amelyeket a közétkez- J tetést eddig végző HunGast Kft. r a múlt héten bezárt, önkényesen kinyitották, s az iskoláknál is ugyanez várható. A szociális mel­lett a politikai szempontok miatt is várható volt mindez, hatalmas kockázatokkal járna, ha a szej)- temberi iskolakezdéskor nem tudnának ételt biztosítani a tanu­lóknak. így azonban nincs elkéj)- zelés arról, hogyan lehetne hosz- szú távon fenntarthatóvá tenni a helyzetet. Reményt az állam je­lenthet, az ottani segítség viszont lassú. A HunGast március óta áll ko­moly vitában a megyével: ekkor állították le az étkeztetést, miután az önkormányzat nem tudott fi­zetni nekik. A tartozás mostanra már az 1,2 milliárd forintot is meghaladja, a két fél pedig ered­ménytelenül tárgyalt. A HunGast időközben a megye legnagyobb hitelezőjévé vált, az önkormány­zat pedig minden elképzelhető módon spórolni próbált más ki­adásain is. Az étkeztetést helyi vállalkozások segítségével oldot­ták meg, júniusban pedig három megyei tulajdonú (nem oktatási) ingatlant eladtak, kettőre jelzálo­got jegyeztek be, hogy az onnan befolyó pénzből is segítsék a hely­zet kezelését. Az étkeztetés közfeladat, ezt el kell látni, akármilyen kevés tá­mogatás is jön az államtól - vázol­ta a sajtófőnök a mostani konyha­nyitás okait. Hozzátette azt is, hogy az állami normatíva most Pest megyében az oktatásban a költségek 55, legfeljebb 60 száza­lékát fedezi, a diákok étkezési hozzájárulása pedig még emel­lett is kevés. Gyakori tévhit, hogy az ebédpénz az étel teljes árát je­lentené, az önkormányzatnak eh­hez hozzá kell tennie a maga ré­szét, ráadásul a kétgyerekes csa­ládok 50, a három-vagy több gye­rekesek 100 százalékos kedvez­ményt is kapnak - tette hozzá Ambrus András. A megye most az állam segítsé­gére vár, mégpedig két téren. Egyrészt az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került, is­mertebbnevükön önhikis önkor­mányzatoknak ígért 31 milliárd forintból 20 milliárdot még nem utalt az állam, kérdés, ebből mennyit kap majd Pest megye. Másrészt a most készülő új ön- kormányzati törvény nagy terhe­ket vehet le a megyék válláról: az intézményfenntartás az állam fel­adatává válhat. Az azonban még nem kevés idő, amíg ez a gyakor­latban megvalósul, enni adni pe­dig addig is kell. Veszteségforrás - amikor kötelező átvenni egy feladatot BÁR ÉPP PEST MEGYÉBEN akut a probléma, a bajok okait nem csak helyi szinten kell keresni. Heves megye már csődöt jelentett, s a Pest me­gyei állapot is olyan okokra vezethető vissza, amelyek máshol is előfordulhatnak. Budapest után itt élnek a leg­többen, ráadásul ez a harma­dik legnagyobb magyar me­gye, vagj'is az önkormányzat­nak különösen sok feladatot kell ellátnia. általános kritika a megyék­ből, hogy az előző kormá­nyok drasztikusan lecsökken­tették a nekik adott állami támogatást, miközben a fel­adatok száma csak nőtt. A te­lepülések rossz helyzete sem segített, hiszen amikor egy város vagy falu képtelen már ellátni egy feladatát, akkor azt a megyének kötelező át­vennie. Ezek pedig döntően a veszteségeket termelik csak. két olyan magyarázata van a mostani csődközeli állapot­nak, amely Pest megye saját­ja, s nem fordulhat elő más­hol. Az országban sehol sin­csenek ekkora területi kü­lönbségek: Budaörs és Érd környéke szinte össze sem hasonlítható például a Nagykátai kistérséggel. Rá­adásul azEU-s elszámolások­ban Budapest és a megye egybetartozik, de az oda jut­tatott uniós támogatások 80 százaléka a fővárosba kerül. Pest megye gazdálkodása* Bevételek 26750 Kiadások 34908 Teljes hiány 8158 Működési hiány 8609 Felhalmozási többlet 451 Hosszú lejáratú működési hitel 8644 * 2011, TERVEZETT, MILLIÓ FORINT. FORRÁS: PESTMEGYE.HU Idén indul a duális szakképzés rendelet Szeptembertől 28 szakmával kezdenek Augusztus közepére várható az új típusú, úgynevezett duális szakképzési rendszer iskolai be­vezetéséhez szükséges szakmai és vizsgakövetelményeket tartal­mazó miniszteri rendelet, vala­mint központi programok meg­jelenése - tudta meg lapunk a Nemzetgazdasági Minisztérium­tól. A tárca illetékes főosztályá­nak vezetője, Odrobina László kifejtette: a szákképzésre vonat­kozó új kerettörvényt, amely a hosszabb távú tartaími megújí­tást is megalapozza, várhatóan szeptember végén tárgyalja a kormány. Ezután a következő tanévben megjelenhet minden rendelet és dokumentum, amely megalapozza a megújított szak­képzés indulását 2012 szeptem­berétől felmenő rendszerben. Átmeneti jelleggel 28 gyakor­latigényes szakma képzése in­dulhat meg a duális rendszerben idén szeptembertől. A gyakorlat- orientált szakképzési formát egy­előre választhatják a szülők és a tanulók. Az új képzést választó tanulók az első évtől tanműhely­ben dolgoznak, és három év eltel­tével szakmát kapnak. Ez a rend­szer jövő évtől végleg leváltaná a jelenlegi 2+2 éves képzést, mely­nek első két évében csak alap­képzés és pályaorientáció várja a diákokat. A cél piacképesebb szakmunkások nevelése. ■ Br. L. A nyelvoktatást is átgondolják ősszel egyeztetnek a felsőok­tatásról, és remélik, még idén dönt a kérdésben a T. Ház - mondta a közrádióban a Nem­zeti Erőforrás Minisztérium he­lyettes államtitkára. Dux Lász­ló elmondta, a nyelvoktatás megújítását érintő elképzelé­sekkel külön szakértői csoport foglalkozik. Négy-öt év felké­szülési idő után tennék kötele­zővé legalább egy idegen nyelv ismeretét a felsőoktatási felvé­telin - közölte Dux László. Zavargások. Londonban belehalt lőtt sebesülésébe egy 26 éves férfi. Több fővárosi negyed után Birminghamre, Liverpoolra, Nottinghamre és Bristolra is átterjedtek a fosztogatások és a gyújtogatások. David Cameron (fotónk), megszakítva olaszországi nyaralását, visszatért Londonba, összehívta a parlamentet. A kormányfő azt ígérte, 16 ezer rendőrt küldenek ki az utcákra a rend biztosítására. Eddig 525 embert vettek őrizetbe. A magyar Külügy­minisztérium fokozott óvatosságra inti az angliai városokban lévő magyarokat és az odautazókat is. 1

Next

/
Thumbnails
Contents