Tolnai Népújság, 2011. július (22. évfolyam, 152-177. szám)
2011-07-05 / 155. szám
3 2011. JÚLIUS 5., KEDD - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TÜKÖR A kempingezés az otthoni komfort szinte teljes hiányával jár, de a legtöbb sátrazó számára pont ez benne a szép (Képünk illusztráció) f Életforma a kempingezés kirándulás A megyében is több helyen felverhetik a sátrukat Termés az enyészetnek az otthoni pálinkafőzés bizonyos keretek közötti engedélyezése - még ha különösnek is tűnik - kétségkívül csökkenti a pazarlás mértékét. Ugyanis, mint idevágó írásunk közli, a hullott barack is egyre jobb pénzt ér: érdemes tehát lehajolni a földön heverő, már túlérett, szétmálló gyümölcsért is, hiszen tüzes víz készülhet belőle. Az már a sors iróniája, hogy az eddigieknél is szor- gosabb munkára, amúgy enyészetre ítélt gyümölcs összeszedésére éppen az alkohol ösztönöz mind több embert. De akár úgy is fogalmazhatunk, hogy ezt követeli a józan - még józan - belátás... illetve követelné, ha mindig birtokában lennénk ezen képességünknek. Egy sokatmondó, pár évvel ezelőtti felmérés szerint Nagy- Britanniában évente mintegy 6,7 millió tonna fogyasztható élelmiszer, köztük rengeteg gyümölcs kerül szemétbe. Nem kevésbé pazarló Franciaország vagy Olaszország sem, avagy éppen az Egyesült Államok, ahol - olvasható az összegzésben - „olyan mennyiségű élelmiszer kerül a kukákba, amennyivel egyes afrikai országok éhezőinek teljes ellátása megoldható lenne”. ilyen gazdagok azért mi, magyarok még nem vagyunk, bár nem kétséges, mondják politikusaink is, hogy egyszer majd tényleg eljön a Kánaán. Oda való, pompás gyümölcsfáink, köszönhetően földrajzi adottságainknak, mindenesetre már vannak itt, Tolna megyében is. Ha csak minden huszadiknál látunk - és sajnos látunk - le nem szedett, avagy éppen a földre hullott és ott rothadó termést, eszünkbe juthat: ha egy-két éhező országot nem is, de néhány rászoruló intézményt, otthont vagy éppen gyermeket jól laktathatnánk azzal, ami éppen veszendőbe megy. A kempingezésnek megvan a maga kellemes hangulata, amelynek eleme az otthon megszokott komfort részleges hiánya. Kétségtelenül vonzerejéhez tartozik olcsósága is, amely persze akkor adott, ha már megvan a család alapfelszerelése. Hargitai Éva A kempingezés kétségtelenül a nyaralás olcsóbb formája. Elég ha azt vesszük, hogy míg egy négytagú család számára egy bungalló vagy apartman bérlése a Balatonnál főszezonban legalább 16-20 ezer forint egy éjszakára, addig a kempingben átlagosan csak 4-6 ezer forintot kell fizetniük. Akit a félnomád körülmények nem riasztanak, Tolna megyében is több helyütt élhet a lehetőséggel. Lehet kempingezni például Gunarasban, Tamásiban, Dunaföldváron, Szálkán és Fadd-Domboriban is, de felverhető a sátor Kisszékelyen is. Az elsősorban fürdőhelyekhez kapcsolódó kempingek többségében a forgalom csökkenéséről számoltak be az utóbbi években. A dunaföldvári kempinget általában átmeneti szállásként keresik, és főleg külföldi turisták. - A tapasztalatok szerint a város kínálta látványosságok megtekintéséhez elegendő számukra egy-két nap is - mondta Viczai János, a dunaföldvári idegenforgalmi zrt. vezérigazgatója. A strand is vonzó lehet a látogatók számára, de idén a hétvégék időjárása nem nagyon kedvezett a fürdőzni szándékozóknak. A kempingben egyébként sátorral, autóval egy kétgyermekes család számára 4100 forint a szállás, az árban az idegenforgalmi adó is benne van. A kempingezés nem feltétlenül a pénztárca vastagságának függvénye, van akinél életforma - a szekszárdi Weekend kempingcikk-kereskedésben tapasztaltak szerint. Ahhoz azonban, hogy a kempingek nyújtotta lehetőséggel élni tudjon a család, szüksége van legalább egy alapfelszerelésre. Egy kisebb, négyszemélyes sátrat már 10 ezer forint alatt is be lehet szerezni, de ez tényleg csak alvásra alkalmas. A hosszabb távon is kényelmes, nagyobb, elő- teres, hálófülkés minőségi sátrak ára már 30 ezer forint körül kezdődik. Fontos szempont a vízállóság is, olyan terméket érdemes választani, amely legalább 1500- 2000 milliméter csapadékig állja a gyűrődést. Az alváshoz pokróc is elég lehet, de egyszerűbb megoldás a hálózsák, amit már 3500-4000 forint körül be lehet szerezni. Ez az ár a minőségi, időtálló termékekre vonatkozik, természetesen ennél kedvezőbb áru cikkek is akadnak, kérdés, meddig tartanak. A hálózsák alá rövid távon megteszi egy strandmatrac is, komolyabb felszerelés a vendégágyként is alkalmazható matrac típus, amit mérettől függően 2-3 ezer forinttól be lehet szerezni. Fontos azonban a választásnál, hogy a matrac passzoljon a sátor méretéhez, mert ebből olykor adódhat probléma. Ezenfelül tartozék lehet még a kempingasztal, kempingszék, érdemes beszerezni egy hűtőtáskát, egy gázfőzőt, és még hosszan lehet folytatni a sort. Nálunk megtűrik, máshol tiltják a vadkempingezést A vadkempingezés itthon a természetvédelmi területeket kivé ve - ahol tilos és büntetik - a megtűrt kategóriába tartozik. Ám figyelni kell arra, hogy mely területeken, mikor van tűzgyújtási tilalom. A környező országokban, mint Horvátország vagy Ausztria, általában keményen bírságolnak vadkempingezésért Előbbi országban el is vehetik a természetőrök a kempingfelszerelést, ami sokkal többe kerül általában, mint a körülbelül 50 kunás napidíj, ami átszámolva mintegy kétezer forintra jön ki Ausztriában általában 8-10 euró a napidíj. A Párizstól mintegy 70 kilométerre fekvő fontainebleau-i erdőségben megtűrik, de nem kedvelik a vadkempingezőket. Az olaszorsági Valmassinóban pedig csak a háromnapos sziklamászó verseny idején tűrik meg őket (rt) ■ A matrac passzoljon a sátor méretéhez. Megrongálódtak épületek, elverte a termést a jég Orvosokat, kórházi dolgozókat díjaztak szent lukács-emléklap A gyógyítás iránti elkötelezettséget ismerték el regöly Napok óta dolgoznak a romok eltakarításán a közmunkások. Porga Ferenc polgár- mester tájékoztatása szerint Regölyben komoly károkat okozott a múlt heti tornádószerű szélvihar és a hirtelen leszakadt nagy mennyiségű csapadék. Telefonoszlopok és fák dőltek ki, megrongálódott a plébánia homlokzata. A vihar a gyógyszertár tetején lévő bádoglemezt is felszaggatta. A domboldalról az utcákra zúdult az ár, mely helyenként szintén komoly károkat okozott. A problémát tetézi, hogy a szőlő- ültetvények és a gyümölcsösök nagy részét elverte a jég. Az ön- kormányzat vis maior pályázat benyújtását tervezi. ■ M. Á. dombóvár Az intézmény iránti lojalitást, a betegek ellátása érdekében végzett lelkiismeretes, áldozatos munkát ismerte el a Szent Lukács Egészségügyi Központ vezetése Semmelweis-napi ünnepségén. Dr. Kerekes László, a kórház igazgatója elmondta, a Szent Lukács-emléklapot olyan dolgozók kaphatják kollégáik javaslata és a vezetők döntése alapján, akik a fenti elvárásoknak folyamatosan - általában több mint 20-30 éven át - megfelelnek. Az elismerést idén dr. Hegedűs Melinda, a belgyógyászati osztály vezető főorvosa, Kocsisné Gergely Éva főnővér, Apaczeller Tamara ápoló, Farkasné Kása Katalin, a gyermekgyógyászat ápolója, vaAz évtizedek óta kitartó, lelkiismeretes munkát végzőket díjazták lamint Sebők Sándorné, a mosoda dolgozója vehette át Igazgatói dicséretet kapott dr. Németh Ildikó, a mozgásszervi rehabilitációs osztály adjunktusa, reumatológus szakorvos, Fehérvári Irén, a röntgenasszisztens, Prógli Jánosné, a laboratórium asszisztense, Farkas Katalin fizikoterápiás asszisztens, Kuhl Erika, a belgyógyászati osztály ápolója, Hetesi Zoltánná, a kardiológiai rehabilitációs osztály főnővére, Jauch Tamás szakács és dr. Dá- vidné Fischer Gabriella adminisztrátor. A Magyar Szakolgozói Kamara Tolna Megyei Szervezetének elismerését Tácziné Szabó Borbála, a belgyógyászat főnővér- helyettese kapta. ■ R. T. ■mai Elképzeléseiket egyeztették a felelősök decs Gyakorlati elképzeléseiket beszélték meg azok a települési koordinátorok, akik azért dolgoznak, hogy a Sárköz sikerrel pályázzon a kulturális örökség címre. Alsónyék, Báta, Decs, Őcsény és Sárpilis felelősei a következő megbeszélésre már tényleges tervekkel érkeznek. Balázs-Kovács Sándor megyei koordinátor elmondta, hogy nyár végén már szeretnék beadni a kidolgozott pályázati anyagot, (he) Hőgyészen megújul az orvosi rendelő hőgyész Önerőből, közmunkásokkal, adományként Németországból kapott vakolóanyag felhasználásával újítja fel a hőgyészi önkormányzat a település II. számú orvosi rendelőjét. A kerítést már újjáépítették, az épület renoválásával is jól haladnak. Ugyan nehezíti a munkát a díszes homlokzat helyreállítása, de a párkányok kiugró részeinek szigetelését is el tudták végezni. A jövő hétre tervezik az épület külső festését, (hé) A nemzetközi találkozón egy nyelven szólt a dal siMONTORNYA Nagy sikerű hangversenyen mutatkoztak be a kórustalálkozó résztvevői a római katolikus templomban. A helyi Krammer Ferenc kórus mellett fellépett a tamási és a cecei egyházi kórus. A nemzetközi jelleget Simontornya testvér- városának, az erdélyi Nyá- rádszereda Bocskai kórusa biztosította, (vl) Ismét kiállították az amatőrök alkotásait simontornya Az elmúlt év helyi művészeti alkotásaiból nyílt tárlat a nyári színházi napok keretében a Térni Fried Művelődési Házban Gyurkóné Tóth Irén és férje segítségével. A kiállított tárgyak sokszínűsége bizonyítja a simontornyai emberek ötleteit, tehetségét, 31 alkotó közel 200 munkája látható. A tárlat július 7-ig látható, (vl) Továbbiak a TEOLhu hírportálon Keresnek egy Szekszárdon gázoló autóst szekszárd Gázolót keresnek a szekszárdi rendőrök. Július elsején 10 óra 30 perc körül egy ismeretien férfi ismeretlen rendszámú és típusú autóval a Béri Balogh Ádám és a Kövendi Sándor utca kereszteződésében elütött a zebrán egy idős nőt. A sértettet járművébe ültette és hazavitte. A nő 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. A rendőrség a baleset körülményeinek tisztázása végett keresi a gépkocsi vezetőjét. Aki a balesetet látta, arról érdemi információval rendelkezik, keresse fel a Szekszárdi Rendőrkapitányságot, vagy hívja a 74/501-100, a 107 vagy a 112-es telefonszámok valamelyikét. ■ 1.1. i á i