Tolnai Népújság, 2011. július (22. évfolyam, 152-177. szám)
2011-07-18 / 166. szám
2011. JULIUS 18., HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG GYERMEKVILÁG hüllők A repülőkígyók a maguk nemében egyedülállóak. Összesen öt olyan siklóféle ismert bolygónkon, amely képes - a repülés rövid távú gyakorlására. Ezek az 1-1,2 méter hosszú, Dél-Ázsiában élő, karcsú testű kígyók falakó életmódot folytat- ' nak. Ha valamüyen oknál fogva gyorsabb helyváltoztatásra kényszerülnek, összehúzzák magukat, kilőnek, majd a testük ellapításával és a levegőben is folytatott kígyózó mozgással elég sokáig képesek „repülni”. Egy kicsit még befolyásolni is képesek repülésük pályáját. óriások Az óriás mamutfenyő a Föld legnagyobb (tömegű) élőlénye. Egyik legnagyobb példánya Sherman tábornok fája, az USA-ban, a Sequoia Nemze- t ti Parkban található. Magassá- »ga 83,80 méter, tömege pedig J eléri a 6000 tonnát. Korát meg* közeh'tően 2200 évre becsülik. ", Az óriás mamutfenyők magas- * * sága általában 50-85 méter, * * Magyarországon a legnagyobb # * példányok 30-40 méter maga* sak. A fiatal növények 12 éves » * korukban érlelik első tobozai- % kát. A toboza 18-24 hónap alatt érik be, és akár húsz évig is a • fán maradhat. A magok több- m sége csak akkor szabadul ki, ha a toboz erdőtűz vagy rovarkár * miatt kiszárad. • sínek A Föld leghosszabb sínpárja - a Transzszibériai vasút- * vonal - két földrészt is össze- * köt. A vasútvonal induló álló- # mása a Jaroszlavszkij Pályaudvar Moszkvában a végállomás * Vlagyivosztok pályaudvara. A % személyforgalomban használt teljes hossza 9288,2 kilométer. * A vasútvonal építését 1891. má- t jus 31-én Vlagyivosztokban a későbbi II. Miklós cár jelenlété- * ben kezdték el, és a teljes pálya • 1901. november 3-ra készült el. Érdekesség, hogy a Bajkál-ta- * von a pálya megnyitásakor még • vasúti komppal vitték át a szerelvényeket. ■ Forrás: Wikipédia • Tolna megyében több mint 1200 gyermek horgászik engedéllyel. A sportág kiváló azoknak az ifjaknak, akik szeretik a vizet, a természetet, és persze a halételeket. Hargitai Éva Kajakozni jártam, és akkor figyeltem meg a horgászokat, gondolva milyenjó dolguk van, -mert sok halat fognak - mondta Nádasi Martin, a Dombori holtág partján ülve, a megyei ifjúsági horgásztábor halfogóversenyén pénteken. A 13 éves tolnai fiatalember hozzátette, hallomásból tudja, hogy a dédipapája nagy pecás volt, de sajnos nem láthatta őt horgászni. A családjában más nem hódol ennek a hobbinak, a barátai között viszont több pecás is akad. Persze abban, hogy ha teheti, a vízparton tölti minden szabadidejét, szerepet játszik az is, hogy szereti a természetet, és a halat. Nem véletlen hát, hogy szép eredményt sikerült elérnie, megyei bajnokságon ugyanis egyéniben U14-es kategóriában bajnok lett. Tolna megyében tavaly több mint 1200 gyermek számára váltottak ki horgászengedélyt tájékoztatta lapunkat Gecse Lajos, a Tolna Megyei Horgászegyesületek Szövetségének (TOHOSZ) elnöke. Az elmúlt közel egy évtizedben csökkent ugyan a kiadott engedélyek száma, ez azonban nem a horgászat népszerűségének csökkenését jelzi, hanem a hazánkban lezajló demográfiai folyamat, a gyermeklétszám apadásának következménye. A gyerekek jellemzően általános iskolás korukban kezdenek el horgászni. Általában azok ragadnak pecabotot, akiknek a családjában már van szenvedélyes horgász. Ők úgymond megfertőződnek a víz és a természet szeretetével. A gyerekek szeretnek a szabadban lenni, és az sem baj, ha kisebbeknél még nem a horgászat az elsődleges, hanem az a sok érdekesség és szépség, amelyet a vízpartok közelében láthatnak. Arról nem is beszélve, hogy ez a hobbi remek alkalmat ad arra, hogy a család két, esetleg több tagja kellemesen töltse együtt az idejét. Akik egyszer ráérez- nek ennek az ízére, azok általában ki is tartanak szenvedélyük mellett. A megyében működő 49 egyesület zömében fel is karolja a gyerekeket, nagy gondot fordítanak az utánpótlás nevelésére. Szerencsére egyre több helyen rendeznek versenyeket is a számukra, illetve az ifjú tehetségek a családi napok keretében mérettethetnek meg. Több helyütt klubfoglalkozásokat is tartanak a számukra, ahol elsajátíthatják a halfogás csínját- bínját. Felkészülnek a horgászvizsgára, amelynek ideje 14 éves korukban jön el. Addig az állami horgászjegyet ki kell ugyan váltani, de azért nem kell fizetni, csak a területi engedélyért. Nem mellékes az sem, hogy bajnokokat nevelnek ki. Az utánpótlás nevelését szolgálják az ifjúsági horgásztáborok is, amelyek száma sajnos az anyagi nehézségek miatt apad. Míg korábban évente 4-5 helyen is volt üyen, addig idén csak két tábort tudtak szervezni az egyesületek. A megye legjobb ifjú horgászai kapnak minden évben lehetőséget arra, hogy részt vegyenek a TOHOSZ megyei ifjúsági táborában. Idén tizennyolc 10-16 év közötti gyermek érkezett a pedagógia terén is szakértő felügyeletet kínáló ötnapos programra. Persze többségében fiúk jöttek, de négy lány is képviselte saját nemét. A programok során a gyerekek bővíthet■ Bajnokokat is nevelnek az egyesületek. Nádasi Martin a Dombori holtág partján, a megyei ifjúsági horgásztábor halfogóversenyén. Összesítésben a második helyen végzett Pecázásban nagyok a kicsik hobbi Meg is mérettek az ifjú horgászok a TOHOSZ táborában ték horgászati alapismereteiket, többek között megismerkedhettek a különféle halfajtákkal, horgászati módszerekkel, eszközökkel és a gyakorlatban is kipróbálhatták őket. Amellett, hogy folyamatosan tanultak valamit, szinte minden nap meg is mérettek: volt célbadobó, elméleti, szerelési és halfogóverseny is. A négytusa összesített eredményei alapján a kicsik között első helyen Gergely Máté (Bonyhád), másodikon Nádasi Martin (Tolna), a harmadikon Gálosi Kristóf (Bölcske) végzett. A nagyobbak között a legjobban Buchmüller Barna (Tolna) teljesített, második Sörös László (Bölcske), harmadik Dudás Dávid (Paks) lett. Tolna megyében gyerekek számára kiadott horgászengedélyek 2010 1236 • 2009 1303 2008 1222 m 2007 1317 2006 1148 2005 1254 iró * 2004 1450 2003 1519 Ü' 2002 1609 _ » FORRÁS: TOLNA MEGYEI HORGÁSZEGYESÜLETEK SZÍV VÉTSÉGÉ A pacsirta és a róka Volt egyszer egy pacsirta meg egy róka. A pacsirtának nem volt földje, de volt a rókának. Oda rakott fészket a pacsirta, ott éltófiacská- ival. Egyszer odamegy 3 róka a pacsirtához, s mondjanlm:- Hallod-e, te pacsirta, adj nekem egy kis pacsirtát, mert különben felszántom a földet Megijedt a szegény pacsirta, mi lesz vele, ha a róka felszántja a földet? Hová rakja a fészkét? Majd megszakadt a szíve, de mégis odaadta az egyik fiacskáját Másnap megint odamegy a róka, s mondja:- Adj nekem kis pacsirtát, mert különben felszántom a földet , Búsult a szegény pacsirta, majd megszakadt a szíve, de mit tudott volna csinálni, odaadta a másik fiát is. Akkor felszállt egy kóróra, s elkezdett sírni keservesen. Odament egy kis kutyácska, s kérdi tőle:- Miért sírsz olyan keservesen, kis pacsirta?- Hogyne sírnék, kis kutyácska, mikor a róka megette két fiamat.- No, hallod-e, elég bolond voltál, hogy odaadtad. Ha még egyszer eljön, mondjad neki: „hát csak szántsad, ha van ekéd”. Másnap csakugyan eljő a róka, s mondja a pacsirtának:- Hamar, adj kis pacsirtát, mert mindjárt felszántom a földet- Nem adok biz én! Szántsd fel, ha van ekéd.- Hiszen várj csak, mindjárt felszántom én - mondotta a róka. Azzal nekiállott a földnek, a négy lábával kapargálta: Meglátta ezt a kis kutyácska, szalad a földre, hogy megfogja a rókát, de a róka szaladott árkon- bokron át, meg sem állott, míg egy likhoz nem ért Abba hirtelen beszaladt, úgy menekedett meg a kis kutyácskától. Bent a likban elkezdett áradozni a róka:-Ó, két szép szemem világa! Milyen jól tudtál vigyázni, hogy megláttad a likat! Ó, édes két első lábam, de jól tudtál rugaszkodni, kapaszkodni! Bezzeg te hitvány lompos farkam! Te mindig hátrafelé húztál, de nem is lesz helyed itt a likban, kilódítiak innét! Azzal kezdette tolni a farkát kifelé. Hiszen ez éppen jó volt, mert ott leskelődött a kutyácska a lik mellett, hamm! megkapta a farkát, annál fogvást kihúzta a likból, s a róka komát úgy felfalta, hogy csak na! így volt, vége volt; mese volt ■ Benedek Elek: Magyar mese- és mondavilág FILM - SZÓRAKOZÁS - KÖNYV Amikor a második osztályos Bryce és Juli először találkoznak, Juli azonnal beleszeret a fiúba. Bryce (Callan McAuliffe) nem viszonozza az érzelmeit, sőt: az elkövetkező években mindent megtesz, hogy távol tartsa magától önjelölt barátnőjét A talpraesett és szabad szellemű Julit DVD-ajánló Változó szerelem (Madeline Carroll) azonban ez a semmiség nem tudja eltántorítani. Rob Reiner rendező kedves romantikus vígjátéka az általánostól a középiskoláig, sikereken és katasztrófákon, családi drámákon és az első szerelmen át követi a pár sorsát, míg fel nem fedezik, kik is ők tulajdonképpen - és mit jelentenek egymás számára. Változó szerelem, amerikai romantikus fűm, 2010. Rendezte: Rob Reiner. Forrás: www.port.hu Ha megfejted alábbi rejtvényünket, egy régi ismerős mesefőszereplő nevét kapod meg. Az eredményt küld be a Tolnai Népújság szerkesztősége rímére, és ha szerencsével jársz, egy könyvet nyerhetsz. 1. Két szárral is bíró ruhadarab. 2. Lepkefajta, amely előszeretettel fészkeli be magát ruhás- szekrényekbe is. 3. Nagy-Britannia fővárosa. 4. Ebből az apróságból kelnek ki a növények. 5. Ezzel az eszközzel dolgoznak a halászok. ó. A fürdőszoba alapvető berendezési tárgya. CÍM: Tolnai Népújság SzerkeszMese-rejtvény tősége, 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. A borítékra írjátok rá: Mese-rejtvény. BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: július 22. ELŐZŐ HETI NYERTESÜNK: Forray Mirtíll (Bátaapáti). Gratulálunk! A nyereményt postai úton juttatjuk el. 1. 2. 3. 4. 5. 6. Könyvajánló Gyerekekre hangolva A nagy sikert aratott az Egymásra hangolva, a Családi összhangzattan, illetve az Életre szóló ajándék és a Nehéz évek íróinak közös műve. A gyermeklélektanban elismert szerzőpáros arra hívja fel a figyelmet, hogy a nevelésben minden a szülő és a gyermek közötti szeretetkapcsola- ton múlik Ahhoz, hogy gyermekünk az életben meg tudja állni a helyét, fontos, hogy betöltsük érzelmi szükségleteit Minden gyermek és felnőtt öt kommunikációs csatorna egyikén fejezi ki, és fogadja be a szeretetet Ross Campbell - Gary Chapman: Gyerekekre hangolva, Harmat Kiadó 2010. Forrás: www.libri.hu MESE TÜDTAD-E?