Tolnai Népújság, 2011. július (22. évfolyam, 152-177. szám)
2011-07-18 / 166. szám
4 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2011. JÚLIUS 18., HÉTFŐ KÖRKÉP Tucatnyi társaság nevezett a főzőversenyre PAKSrCSÁMPA Megsokszorozó- dott Csámpa lélekszáma egy napra, a szombati falunapra sok százan sereglettek össze a 150 lakosú településrész közösségi házánál. A hatalmas sátor - ahogy az előző években is - megint megtelt. A délelőtti fut- ballbajnokságon helyi siker született, a csámpai Kardos család nyerte a tornát. lücatnyi társaság nevezett a főzőversenyre, s majd’ ennyi produkciót láthatott a közönség. Köztük helybéliekét is, mert Csámpa annak ellenére, hogy aprócska helység, lovas egyesülettel, tánccsoporttal, lasszóbajnokkal büszkélkedhet. Ezek rendre be is mutatták tudományukat. Mindezt még egy nagyon jól sikerült László Attila- koncerttel toldották meg a rendezők. A Csillag születik sztárját szívébe zárta a nézősereg, csakúgy a csámpai közönséget az énekes, aki koncertje után még elidőzött Csámpán, sőt a programot záró bálhoz zenét szolgáltató zenekarhoz csatlakozott is néhány nóta erejéig. ■ V. T. Ledneczki László szerszám nélkül teljesít egy western versenypályát Vakáció idején is tanulnak váralja Túracipőt húztak szombaton a váraljai Csillagrózsa Tanoda növendékei. A völgységi településről gyalog mentek Szászvárra. Az ottani strandon pihenhették ki az út fáradalmait. A mentorok jóvoltából pedig lángossal csillapíthatták éhségüket A fiatalok a nyári szünetben is hasznosan tölthetik a szabadidejüket, ugyanis a tanoda ajtaja nyitva áll számukra, ahol a mentorok segítik őket a felkészülésben. ■ V. B. Tanóra alsósoknak. Nem könnyű a kisdiákok figyelmét negyvenöt percen keresztül folyamatosan lekötni (Képünk illusztráció) Fél óra is lehet egy óra pedagógia Szakmai vélemények egy elképzelhető változtatásról Negyvenöt perc helyett akár harmincpercesek lehetnek a tanórák az alsó tagozaton - kellő fogadó- készség és megfelelő időbeszámítás mellett. Ezt helyezte kilátásba nemrég Hoffman Rózsa oktatási államtitkár. Szeri Árpád Hoffman Rózsa ezzel összefüggésben arra hívta fel a figyelmet: régi problémája a közoktatásnak, hogy a hatéves gyerekek negyvenöt perces órákat nem képesek végigülni. Alábbi körképünkben pedagógusok - gyakorló tanítók, intézményvezetők- véleményét kérdeztük a felvetésről. BUSÁNÉ JORDÁN JUDIT, A PÖR- BÖLYI ÁLTALÁNOS ISKOLA IGAZGATÓJA:- Véleményem szerint az iskolaérett gyermekek alkalmasak arra, hogy egy tanórán negyvenöt percen át dolgozzanak. Ehhez természetesen alkalmazni kell olyan módszereket, melyek- különböző cselekedtetések révén - egyszerre teszik érdekessé és játékossá az órákat. Ha ez így történik, akkor a gyermek nem azt érzi, hogy vánszorog az idő: hanem azt, hogy rohan. Csíkszentmihályi Mihály professzor dolgozta ki azt a flow - áramlás - elméletet, melynek pedagógiába illő gyakorlati alkalmazása egyenesen magával ragadja a tanulókat. Saját tapasztalataim is azt mutatják, hogy ilyenkor csodákat lehet véghez vinni: a kisdiákok azt sajnálják, hogy negyvenöt perc után máris vége a tanórának. CSIZMAZIA FERENCNÉ, A SZEKSZÁRDI GARAY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS AMI TANÍTÓJA:- Egyetértek azzal, hogy adott esetben van létjogosultsága a negyvenöt perc csökkentésének. Alsó tagozatban a gyermek aktív figyelme tíz-tizenöt percre tehető. Saját gyakorlatomban is előfordul, hogy egy vagy két alkalommal meg kell szakítani a tanórát pár perc erejéig, hogy a tanulók figyelmét összerendezzük. Ilyenkor mozgásos, játékos feladatokat kapnak, ami felfrissíti őket. Amennyiben harminc- perces tanórák lennének, nem tartanám kizártnak, hogy intenzívebbé és hatékonyabbá válna az oktatás. Mindenesetre bármilyen változtatás csak akkor valósuljon meg, ha az nem sérti a gyermek érdekeit. HAZNÉ GENYE ANITA, A GERJENI KENESSEY ALBERT ÁLTALÁNOS ISKOLA TANÍTÓJA:- Az elképzelésnek - már amennyiben megvalósul - lehetnek pozitív és negatív következményei. A hozadék oldalon szerepel az, hogy ha csak harminc percig tartana a tanóra, akkor kétségkívül nem fáradnának el annyira a gyermekek, mint negyvenöt perc alatt. Viszont a hátrányok közé sorolom azt, hogy harmincperces tanóra esetén, mire belerázódna a gyermek a munkába, már lassan meg is szólalna a szünetet jelző csengő... Jómagam is tapasztalom, hogy adott esetben, ha nincsenek jó formában, idő előtt elfáradnak a tanulóim; máskor pedig egyszerűen nincs megállás, túlszaladunk a negyvenöt percen is. Tehát a gyermekeknek is változhat a hangulatuk, s miután ez így van, célszerű ezt rugalmasan kezelni. MORVÁI SZILVESZTER, A SZEKSZÁRDI COMENIUS ÁLTALÁNOS ISKOLA IGAZGATÓJA:- Abból a szempontból nem rossz ötlet a harmincperces tanóra, hogy kétségkívül hozzájárulna a figyelemkoncentráció fenntartásához. Viszont az is igaz, hogy ezt a figyelmet egy magasan képzett pedagógus végig kellő szinten tarthatja változatos feladatokkal. Mi is alkalmazunk az életkori sajátosságok megkövetelte, a hagyományos tanórán túlmutató megoldásokat: például a legkisebbeknél az angol nyelvi óra fele részben angol nyelvből, fele részben pedig testnevelésből áll. Ahol még tovább kell várni a kicsengetésre TÖBB MINT SZÁZ éve változatlan az iskolai tanítási óm időtartama Magyarországon. Ez derül ki egy idevágó pedagógiai forrásmunkából, mely szerint a tanómi 45 perc - mellette 1020 perces szünetekkel - 1911 óta létezik. Ezen dátum előtt előfordultak hosszabb tanórák is: amiképpen az EU egyes tag államaiban ma is találkozhatunk akár 50 percesekkel is. ■ Van, amikor a kisdiákok idő előtt elfáradnak. A magyarországi szerbek búcsúja volt Grábócon grábóc Több százan vettek részt idén is a szerb ortodox búcsún, amely a magyarországi szerbek legjelentősebb találkozója. De természetesen érkeztek hívek a határon túlról, Szerbiából és Horvátországból is. A tegnapi búcsú a hagyományoknak megfelelően a szent liturgiával kezdődött, amelyhez hozzátartozik a h'tia, vagyis körmenet a templom körül, amely során a püspök elmondott egy- egy feltámadási evangéliumot az épület négy keresztpontján. Majd a hívek visszatértek a templomba, hogy az istentisztelet végén megemlékezzenek ha- lottaikról. Kifelé jövet mindenki kapott az új életre utaló főtt búza és a mennyországi édességnek nevezett méz keverékéből készült kolivából, amely a feltámadáshoz kötődő eledel. Délután népünnepéllyé vált a találkozó közös sütéssel és énekléssel, este újabb liturgia zárta a napot. ■ H. E. A liturgiát celebráló Lukiján püspök Több száz bérlet és ötezer napijegy kelt el a feszten tamási Rekordméretű, 2,25 méter átmérőjű tárcsán sült a hús a X. Tamási Feszt több száz bérletese számára szombaton. Árvái Tibor szervező elmondta, hogy ez volt a csütörtök óta tartó fesztivál legkiemelkedőbb napja, hiszen ekkor lépett fel a legtöbb látogatót vonzó Republic együttes is. A négy nap során megközelítőleg 5000 napijegy kelt el. A szervezők egyébként korábban tettek egy fogadalmat, miszerint legalább 10 évig kitart a fesztivál, ám most hogy ez letelt, keresik a folytatás lehetőségét. ■ H. E. Dőlt a búza és fogyott a hűsítő az ózsákpusztai határban hagyomány Ötödször tartotta meg aratónapját a Szekszárd-Újvárosi Római Katolikus Társaskör, mit nekik kombájn szekszárd - Mama, itt a kaszás! - hangzott a felszólítás, ám cseppet sem fenyegetően. Ugyanis nemcsak egy, hanem rögtön 17 kaszás ragadott szerszámot. No meg velük tartottak a marokszedők, a kötélterítők, a kévekötők, illetve a vízhordók, és tegnap reggel nótaszóval, valamint kiki egy kis aratópálinkától feltüzelve vette az irányt Ózsák- puszta felé, a Szekszárd-Újváro- si Római Katolikus Társaskör ötödik aratónapjára. A tagok jó egyhektárnyi területen hagyományos módon, kaszával és sarlóval gondoskodtak a búza betakarításáról. De a toliforgatáshoz szokott firkász sem volt rest, és munkaÉrthető Horváth Györgyné öröme, jó az idei búzatermés eszközét rövid időre kaszára cserélve maga is megbizonyosodott róla, hogy a kézi aratás nem könnyű feladat. Ám ez a munkát végző - mit szépítsünk rajta - idősebb tagoknak egyáltalán nem szegte kedvét. Molnár József, a tegnapi aratónap legidősebbjének mondott 79 éves csak legyintett, amikor szóba került a fáradtság. Azt mesélte, fiatalként rengeteg- szer vett részt aratásokon, most pedig jóleső nosztalgiával suhint oda a búzának. Ám neje is komolyan ad a hagyományokra, ezért ő és Péterbencze Istvánná az anyós közel 100 éves ruháit öltötték magukra az aratónapon. A hagyománytisztelet pedig jó eséllyel tovább öröklődik, hiszen a társaskör tagjainak unokáiból verbuválódott a vízhordó lányok csapata. Idővel aztán a földbirtokos pár is megérkezett hintón az aratás helyszínére. Ezúttal Pálinkás József és felesége, Zsuzsa vette szemügyre a munkát, valamint kínálta hideg borral a társaságot Pálinkás József jó gazdaként azt is elmondta, hogy megérdemelt a hűsítő, hiszen elégedett a látottakkal. De persze az idei aratónapnak sem a teljesítmény, hanem a kellemes időtöltés volt a célja. A munka végeztével kakaspörkölt várta az aratókat a Szent István Házban, majd hálaadó misével zárult a nap. ■ Hanoi E. Elkölt Streicher Kitti hűsítője 4