Tolnai Népújság, 2011. július (22. évfolyam, 152-177. szám)

2011-07-16 / 165. szám

5 2011. JÚLIUS 16.. SZOMBAT - TOLNAI NÉPÚJSÁG NYUGDÍJASOK Az időseket veszik célba termékbemutatók Ismét egyre több panaszt jeleznek a vásárlók A postaládákban időről időre meg lehet találni a kirándulásra csábító cetliket is. Képünkön a szekszárdi Takács Istvánné nézi át az ajánlatokat Megmérettek a Tolna megyei szépkorúak a sportnapon gyönk A hazai, gyönki csapat lett az első, a tamási klub a második, a faddi szépkorúak teamje pedig a harmadik helyen végzett teg­nap a Nyugdíjasklubok és Idősek Életet az Éveknek Szövetsége me­gyei sportnapján. A gyönki álta­lános iskola tornatermében ösz- szesen kilenc csapat mérte össze rátermettségét és tudását. A meg­mérettetésen képviseltette magát Bátaszék, Decs, Fadd, Gyönk, Iregszemcse, Kölesd, Paks, Szek- szárd (Platán) és Tamási is. A csa­patok a hagyományoknak meg­felelően idén is több ügyességi számban bizonyíthattak. Mint azt Gyimesi János, a szervezet me­gyei elnöke elmondta, többek kö­zött volt kosárra és célbadobás, de dartsoztak és tekéztek is a szépkorú versenyzők. A kézilab­dát viszont nem a megszokott módon használták, hiszen azt a zsámolyok között szlalomozva kellett irányítaniuk. Levezetésként egy kis szellemi vetélkedőt, illetve villámkvízt is tartottak, természetesen sporttal kapcsolatos kérdésekkel. Ezt kö­vetően egy finom ebéddel vendé­gelték meg a csapatokat, és kelle­mes, nagyon jó hangulatú dél­utánt töltöttek együtt A csapatok a helyezésüknek megfelelően ok­leveleket kaptak. ■ H. É. Két „bőrös” nyugdíjasklub van a városban simontornya Az egykor szebb napokat megélt korábbi nagy­község régi, virágzó és közel két­ezer embernek munkát és meg­élhetést biztosító két nagyüzemé­re már csak a róluk elnevezett nyugdíjasklubok emlékeztetnek. A Simontornyai Bőrgyár és a Simontornyai Bőr- és Szőrmefel­dolgozó Vállalat több éve bezárta kapuit. Az ott dolgozó nyugdíja­sok azonban továbbra is Össze­tartanak, élénk a klubélet. A ro­kon szakmák miatt napjainkban is gyakran összetévesztik a két klubot. Legutóbb is ez történt: a tamási kulturális seregszemlén, amelyről írtunk, a sikeresen sze­replő boás-pomponos táncot be­mutató szépkorúak nem a bőr­gyár, hanem a BSZV nyugdíjasai voltak. ■ Varga L. Kedvezményes kirándulá­sok, akár külföldre is, aján­dékok - sokszor meglehe­tősen szép, túl szépnek tű­nő ajánlatok kerülnek a postaládákba. Érdemes odafigyelni, mert a termék- bemutatóval egybekötött ol­csó út végül sok pénzbe és bosszúságba kerülhet. Hargitai Éva Ismét egyre magasabb a Fogyasz­tóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségéhez (FEOSZ) beérkező olyan panaszok száma, amelyek a termékbemutatókkal kapcsola­tos megtévesztésekről számol­nak be - hívja fel a figyelmet a szervezet A probléma elharapó- zására utal az is, hogy míg tavaly egész évben 22 panaszbejelentés érkezett a Tolna Megyei Fogyasz­tóvédelmi Felügyelőségre ter­mékbemutatókkal kapcsolatban, addig 2011 első félévében már 39. Nem véletlen, hogy a kérdéskör­rel az országgyűlés fogyasztóvé­delmi állandó bizottsága is foglal­kozik, a jogszabályok szigorítása várható. A FEOSZ-hoz beérkezett jelzé­sek igen változatos problémákat tárnak fel, a panaszok tárgyai között szerepel eredeti bőrként reklámozott, csavarjait hullató műbőr masszázsfotel, az első használat után eldeformálódott „rozsdaálló’’ étkészlet és a vál­lalkozások korántsem fogyasztó- barát magatartása. Az egyik legnagyobb baj, hogy az ilyen vállalkozások jórészt az idős és beteg embereket céloz­zák meg akcióikkal. Azokra pró­bálják meg borsos áron rásózni olykor használhataüan terméke­iket, akik számos betegségük miatt sokkal inkább „megfogha- tóak” az olyan termékekkel, amelyek valamely jótékony egészségügyi hatást ígérnek. Ugyanakkor sok cég az erre vo­natkozó kormányrendelet kerete­it is tágan értelmezi. A FEOSZ ta­pasztalatai szerint például a tájé­koztatási kötelezettség terén is mutatkoznak hiányosságok, de az is előfordul, hogy ha a fogyasz­tó az indokolás nélküli elállási jo­gával szeretne élni, lehetetlen fel­tételeket szabnak meg. Az elmúlt években beérkezett fogyasztói panaszok, kifogásolt szerződési feltéte­lek, valamint a té­mavizsgálatok ösz- szességében nega­tívtapasztalatai mi­att a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság 2010-ben országos vizs­gálatot indított. A Tolna megyei kormányhiva­tal tájékoztatása szerint akkor a megyei kirendeltség munkatár­sai 7 alkalommal vettek részt árubemutatóval egybekötött ter­mékértékesítési rendezvényen. Mindegyik esetben tapasztaltak hiányosságot. Az eladásra kínált és az ajándékozásra szánt ellen­őrzött termékek több mint há­romnegyede volt kifogásolható. Az ellenőrök hat alkalommal próbarendelést, illetve vásárlást is tartottak. Az értékesítő ebből három alkalommal nem állított ki sem számlát, sem nyugtát. Az el­lenőrzött rendez­vények közül ket­tőn lehetett az is­mertetett termékeket megvásá­rolni a helyszínen, a többi eset­ben csak rendelésre volt mód. A két helyszínen vásárolt termék­hez adtak jótállási jegyet, ám mindkét esetben hiányos tarta­lommal. A próbarendelt nagy ér­tékű termékek jótállási jegyét az előadók elmondása szerint a megrendelt áruk házhoz szállí­tása során adják át a vásárlók­nak. Az elállási jogra vonatkozó előírásokat a felügyelőknek 6 be­mutató során volt lehetőségük ellenőrizni. Megállapították, hogy 2 áruvásárlási szerződés nem a hatályos kormányrende­let előírásainak megfelelő tájé­koztatást tartalmazta. Az ellenőrzések hatására, azok elől némely cég különböző mód­szerekkel igyekszik kitérni. Kül­földre szervez utakat. Ott a ma­gyar hatóságnak nincs hatáskö­re. Névre szóló meghívót külde­nek, s általában csak nyugdíjaso­kat engednek be a bemutatóra. Szeptember elejéig a civil házban lesznek tolna Várhatóan szeptember elejéig biztosítják a tolnai idősek napközis ellátását a helyi civil házban - tájékoz­tatott Pástiné Szentendrei Mária, a tolnai családsegítő központ (cssk) vezetője. Az Árpád utcában levő idősek klubjából átmenetileg azért kellett kiköltözni, mert az ut­ca burkolatát teljesen átépí­tik, a gyalogos közlekedés is nehézkes. A tolnai idősek klubjának jelenleg harminc­nál több tagja van, az ebédel­tetést nagyjából harmaduk veszi igénybe, (sk) Nagyatádi kirándulásra készülnek az újiregiek újireg Nagyatádi kirándulásra készülnek az újiregi nyugdíja­sok. Terveik szerint augusz­tus elején keresik fel a kisvá­rost. Az újiregi önkormány­zat ezúttal is odaadja nekik az iskolabuszt, annál is in­kább, mert a nyugdíjasok mindig segítenek a községi rendezvényeken, ha kell, süt- nek-főznek is - tudtuk meg Kozma Imrénétől, a Piros Pi­pacs Nyugdíjasegyesület ve­zetőjétől. (gy) Orosházán jártak, Kalocsára utaznak zomba Megnézte az ópusz­taszeri emlékparkot, részt vett az orosházi Rákóczi tele­pi nyugdíjasklub összejöve­telén a Zombai Nyugdíjasok Érdekszövetségének 45 tag­ja. Barabás Jánosné, a szer­vezet vezetője elmondta, most a falunapra készülnek, aztán pedig következő kirán­dulásukra, amelynek célja Kalocsa és a kiskunmajsai fürdő lesz. (hé) A barcsi találkozón volt a félév utolsó fellépése dombóvár Tevékeny félévet zárt barcsi fellépésével a Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesületének Gyöngyko­szorú Kultúrcsoportja - tájé­koztatta lapunkat Bakonyi Károlyné, az egyesület veze­tője. A június végi regionális nyugdíjas-találkozót követő­en a fellépések tekintetében megkezdődött a nyári szü­net, amely majd csak szep­tember elején ér véget, (hé) Az elállási jog lehet a mentsvár a legfontosabb talán, amit a fogyasztónak tudnia kell a ter­mékbemutatókon vásárolt hol­mikkal kapcsolatban, hogy ha nem az üzletben vásárolták meg a terméket, akkor a kéz­hezvételétől számított 8 mun­kanapon belül indokolás nél­kül elállhatnak a szerződéstől. Ez azt jelenti, hogy vissza kell kapniuk a teljes, befizetett vé­telárat, illetve ha kapcsolt hi­telszerződést kötöttek, az elál­lás ezt is felbontja. Erről a jo­gáról a fogyasztót a vállalko­zásnak kötelessége írásban tá­jékoztatni. Amennyiben ezt nem teszi meg, a szerződést semmisnek kell tekinteni, és a befizetett vételár visszajár. ■ Sokszor névre szóló meghívót küldenek. Szeretetet adnak és kapnak, odafigyelnek egymásra a tagok jubileum Harmincöt éve alakult a decsi Őszi Napfény Nyugdíjas Klub, nélkülük nincs községi rendezvény decs Nélkülük úgyszólván nem is tartanak semmilyen rendez­vényt a településen, így aztán már az év hátralévő részére is megtelt az Őszi Napfény Nyugdí­jas Klub tagjainak naptára. Sőt, így van ez már 35 éve. Az egye­sület, pontosabban klub - ugyanis Ifjú Gyuláné elnök ra­gaszkodik ehhez a megnevezés­hez - idén ünnepelte fennállá­sának újabb jubileumát. A taglétszám jelenleg 65 nyug­díjas, tánccsoportjukat tízen al­kotják, és van egy 18 tagú ének­karuk is. A két kulturális együt­tes számos elismerést bezsebelt már a különböző megméretteté­seken. Legutóbb a nyugdíjasok Ki mit tud?-ján arattak sikert. A ver­seny selejtezőjén egy mazsorett- produkcióval és a sárközi asz- szonytánccal indultak, majd az elődöntőben egy újabb táncot, a gesztenyést is felvették a reperto­árba. A hévízi országos döntőn sárközi előadásukkal végül ezüst minősítést érdemeltek ki. Koráb­bi produkcióik sem maradtak el­ismerés nélkül, amit az Ifjú Gyuláné által féltve őrzött vaskos oklevélköteg és újságkivágások is bizonyítanak. A koreográfiák már évek óta Farkasné Pál Bözsi kreativitását dicsérik, az utazá­sok precíz szervezéséért pedig Leimszider Lajosné felel. Ő az, aki a pályázatok is írja így idén már si­került az NCA-tól 65 ezer forint működési támogatásra szert tenni. Természetesen az önkormányzat is segíti a nyugdíjasklubot, ebben az évben több mint 200 ezer forint­tal, és a kirándulásokhoz, rendez­vényekhez is mindig akadnak he­lyi támogatói a decsi klubnak. Pél­dául étel-ital felajánlások a tava szí vacsorás összejövetelhez, vagy az őszi Erzsébet-, Jolán-, Katalin- bálhoz. Ez utóbbira egyébként mindig meghívják valamelyik A klub vezetői Az Őszi Napfény Nyugdíjas Klub első elnöke 1976-ban Groh József lett, őt követte Kiss András, majd Luspai József. Ifjú Gyuláné húsz éve vette át a vezetést Kollár Sándornétól. Ifjú Gyuláné húsz éve vezeti a klubot, őrzi a róluk szóló írásokat környékbeli egyesület nyugdíjasa it is a decsiek. Klubfoglalkozások hétfőnként vannak a Faluházban, ahol a tagok megbeszélhetik prob­lémáikat Ezért találóan idézte Ifjú Gyuláné a jubileumi ünnepségen Teréz anyát: „A testi betegségek­re ott vannak a gyógyszerek, de a magányt, kétségbeesést és ra ménytelenséget egyedül a szera tét képes meggyógyítani. Sokan vannak a világban, akik egy da­rabka kenyérre éheznek, de még többen olyanok, akik csak egy kis szeretetre.” Ezt a szeretetet és oda­figyelést igyekeznek egymásnak megadni a tagok. A fürdőlátogatá­sok, előadások, a néphagyományok ápolása pedig erősíti a közösségi érzést «H. E. t I \

Next

/
Thumbnails
Contents