Tolnai Népújság, 2011. július (22. évfolyam, 152-177. szám)

2011-07-15 / 164. szám

2011. JULIUS 15., PENTEK- TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TŰKOR 3 JEGYZET STEINBACH ZSOLT Mézes fagylalt a huszonöt évvel ezelőtti popsláger még a mézesma­dzag egyfajta pótszereként tüntette fel a fagylaltot. Ám ezt az állítást már akkor is fenntartásokkal fogadta az átkos rendszer közvélemé­nye. Bár azóta is szórványo­san el-elrángatnak minden­féle mézesnek látszó madza­gokat az emberek orra előtt, a mézet a spárgáról tényle­gesen lehappolni továbbra is csak kevesek kiváltsága. A kiváltságosok által leszopo­gatott madzag pedig önma­gában, de még levesbe főzve sem vált a reformkonyhák közkedvelt alapanyagává, magas rosttartalma ellenére sem. Nem lehet meglepődni tehát azon, hogy a fagylalt kézzelfogható valóságát min­dig is jobban megbecsülte a nép, mint a mézesmadzagét, azzal együtt, hogy manap­ság már ingyen ebéd sincs, nem hogy ingyen fagylalt. viszont a fagyi előnyére ír­ható, hogy ennek a csemegé­nek a fogyasztása nem vet fel semmiféle morális prob­lémát: ez a típusú nyalás akár nyílt színen is vállalha­tó, még a közismerten gerin­ces, becsületes, hajlíthatat- lan derekú magyar emberek által is felszabadultan, lelki- ismeret-furdalás nélkül vé­gezhető tevékenység. (Igaz, nem is várhatóak tőle anyagi előnyök, munkahelyi előme­netel...) a világnézeti, erkölcsi meg­fontolások mellett pedig a fagylalt még finom is, a nyári életérzés nélkülözhetetlen kelléke, a kisdedektől a nagy­szülőkig minden korosztály kedvence. A kézben és száj­ban egyaránt olvadó krémes finomságért még a rettenetes állkapcsú harcikutyák is bo­londulnak, legyen az klasszi­kus vanília vagy divatosan merész cékla. Nem csoda, hogy a fagylalt népszerűsége máig töreüen. hanem egyszer azért ki kéne már próbálni, milyen lehet a mézes fagyi. Állóháborúvá vált a harc lövészárkok Addig nem lesz munka, míg az egyik fél fel nem adja Folytatódik a háború a dombóvári képviselő-tes­tületben. Vádaskodás, harc jellemzi a minden­napokat. Annyi biztos, kompromisszumra nem lehet számítani Szabó Lo- ránd polgármester és a jobboldali többség között. Rácz Tibor dombóvár Értelmetlen költeke­zéssel vádolja Szabó Loránd pol­gármester a helyi képviselő-tes­tület jobboldali többségét. Mint azt lapunkhoz eljuttatott közle­ményében tudatta, szerinte meg­hökkentő, hogy a Fidesz egy Szabó Loránd polgár­mester olyan napirendet fogadott el, amely szerint a város egy pécsi ügyvédnek havonta 437 ezer fo­rintot fizet azért, hogy az önkor­mányzat rendelkezésére álljon.- Ez annyit jelent, ha nincs fel­adata az ügyvéd úrnak, akkor is jár neki a pénz - írta a polgár- mester. - Városunk pénzhiánnyal küszködik. E konkrétum nélküli feladatra elkölteni több millió fo­rintot pazarlás és óriási felelőt­lenség. A dombóvári hivatalban immár 5 jogász dolgozik. Ezenkí­vül megbízásos formában foglal­koztatunk egy dombóvári ügyvé­det, aki 120 ezer forintért és még a járulékos költségekért dolgozik nekünk. Szerződéseket készít, el­lenjegyez, bírósági tárgyalásokra jár, valóban megdolgozik a pénzé­ért - emelte ki Szabó. Arcpirítónak nevezte, hogy mindeközben a helyi Fidesz azt állítja, munkahelyteremtésre nincs forrása az önkormányzat­nak. Mint állítja, a jobboldal már sokadszor napirendre sem veszi a témajavaslatot, amely a foglal­koztatás támogatására kiírandó pályázatról szól, ahol 5000 forint támogatás igényelhető minden új munkahely után. Szabó sze­rint két cég is attól teszi füg­gővé, hogy Dombóváron létesít-e beruházást, s teremt ezzel mun­kahelyet, hogy kap-e támoga­tást.- Az ügyvéd­nek biztosított I havi 437 ezer (j forint 87 fő támogatásá­ra lenne elegendő. Azt a felaján­lást tettem, ha e pénz nem volna elég a foglalkoztatás bővítésére, a fennmaradó összeget havonta vonják le az én tiszteletdíjamból. Számomra úgy tűnik, hogy a Fidesz helyi képviselői nem lát­ják, hogy politikájuknak köszön­hetően mennyien élnek nyomor­ban, s állnak az éhezés küszö­bén. Számukra csak a munkale­hetőség adhat kiutat. Szerintem, amit ezek a képviselők tesznek, nem más, mint az önkény politi­kájának további erősítése, a vá­rosellenes ténykedésük folytatá­sa - szögezte le a polgármester. Nagy Roland, a képviselő-tes­tületben többséget alkotó Fi- desz-frakció szóvivője kérdése­inkre elmondta, való igaz, hogy dr. Halmos Péter megbízási díja nem kevés pénz, de az önkor­mányzat rendelkezésére áll egy olyan magasan jegyzett ügyvéd, aki már Pécsett és Mohácson is letette a névjegyét.- Mi örülünk neki, hogy elvál­lalta a megbízást, bízunk a szak­értelmében, s majd az idő eldön­ti, hogy mennyire volt szükség rá. Vannak olyan ügyek a város­ban, amelyeknek nagy szerepet szánunk, s véleményünk sze­rint a megbízási díja több­szörösét is visszahozhat­ja az önkormányzatnak dr. Halmos Péter. Két­ségtelen, hogy a hiva­talban több jogász is dolgozik, de ők főleg a hivatal ügyeit képvi selik, az önkormány­zatnak, mint testü­letnek igazából sze­Nem tudnak már együtt dolgozni Szabóval NAGY RO­LAND kér­désünkre, hogy szerin­te meddig tart ez az ál­lóháború a jobboldal és Szabó Loránd között Dombó­váron, azt mond­ta, úgy érzi, a pol­gármesterbe vetett bizalom megrendült. Nem tudnak már el­képzelni közös, kompromisszumos megoldásokat, ame­lyektől normális meder­ben folyhat tovább a mun­ka. Egyelőre kivárnak, hogy milyen döntést hoz a Legfelsőbb Bíróság. Emel­lett van még egy alternatí­va a megoldásra, amit vi­szont egyelőre nem akar­nak közölni a nyilvános­sággal. Annyi bizonyos, hogy a testület nem oszlatja fel magát. Örömteli tény: kevesebb a bűncselekmény egyeztető fórum A települések közbiztonsága került célkeresztbe Bonyhádon rintünk nincs olyan jogásza, aki komoly ügyeket is tudna vinni. Dr. Halmos Péter viszont ilyen lesz. A munkahelyteremtést segítő támogatásokkal kapcsolatban Nagy Roland azt mondta:- Egyrészt az önkormányzat­nak nem kötelező feladata ilyen támogatásokat adni. Másrészt, ezzel kapcsolatban annyi tör­tént csupán, hogy nem akarta a jobboldal kiterjeszteni minden munkanélküli foglalkoztatására a támogatást. Úgy gondoljuk, hogy csak a bérpótló juttatás­ban részesülők foglalkoztatása után kapjanak a cégek fejen­ként ötezer forintot az önkor­mányzattól. ■EHi&m Egy üvegszilánk is elég a tűz kialakulásához TAMÁSI KÖRNYÉKE A nagy melegben több tűzeset is történt tegnap a megyében, személyi sérülés azonban szerencsére nem történt. Pincehelyen avartűz volt, Páriban 136 körbála gyul­ladt ki, Iregszemcsén pedig 40 hektáron égett a gabona. A helyszínre minden eset­ben a tamási, dombóvári és siófoki tűzoltók vonultak ki, és oltották el a tüzeket, (má) Lezárják a borpincénél a Hősök terét PAKS Útjavítási munkák mi­att teljes szélességben lezár­ják a borpincénél a Hősök terét. A Paksi Vízmű Kft. szakemberei már el is kezd­ték a megsüllyedt útszakasz helyreállítását. A Tolnai és a Zápor utcák között Behajta­ni tilos táblák figyelmezte­tik az arra haladókat a for­galmi rend változására. A várhatóan egy hétig tartó munkák idejére a közleke­dők türelmét és megértését kérik, (vt) Ma Tolnán várják a véradók jelentkezését Medina Összesen 28-an je­lentek meg, és 24-en adták a vérüket tegnap a medinai laktanyában megtartott vér­adáson. Közülük egy jelent­kező nyújtotta karját első al­kalommal adakozásra. Ma - a Magyar Vöröskereszt és az áruházlánc közös, orszá­gos akciója keretében - a tolnai Tesco Áruházban je­lentkezhetnek a véradók 16 és 19 óra között, (hé) Képünk illusztráció Továbbiak a TEOLhu hírportálon bonyhád - Örömteli, hogy a ta­valy ilyenkor tapasztaltakhoz képest, szinte az összes telepü­lésen csökkent a bűncselekmé­nyek száma a Bonyhádi Rendőr- kapitányság illetékességi terü­letén 2011. első félévében. Jólle­het, van néhány helység, ahol emelkedés figyelhető meg, de nem jelentős - ecsetelte a csü­törtöki közbiztonsági egyeztető fórumon dr. Marcsek Sándor bonyhádi rendőrkapitány. A völgységi kapitányság tanács­termében tartott szakmai ren­dezvényen főként az érintett 29 település polgármesterei közül jelentek meg. De családsegítők, népegészségügyi szakember, valamint a rendőrség munka­Dr. Marcsek Sándor (balra), Kelemen Ferenc, dr. Ferencz Márton és Kari Béla polgármesterek a tegnapi fórumon társai is részt vettek az esemé­nyen. A rendőrkapitány hozzá­tette, a csütörtökihez hasonló egyeztetéseket általában ne­gyedévente tartják. A legfőbb napirendi pont - vagyis a tele­püléseken tapasztalt jogsérté­sek mellett - nagyító alá vették az egybegyűltek a fiatalokkal kapcsolatos észrevételeiket is. De a térfigyelő rendszerekről is szó esett abból az apropóból, hogy több település is fontolóra vette ezek kiépítését. Dr. Mar­csek Sándor a rendszer jogi fel­tételeit vázolta, majd arról biz­tosította a jelenlévőket, hogy a térfigyelők működtetésében a rendőrség segítő kezet nyújt az önkormányzatoknak. ■ Vízin B. Pár napon belül indul a parlagfűkommandó A Tolna Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgató­sága a parlagfű-fertőzöttség ellen­őrzését rövidesen megkezdi. A növény még nincs bimbós álla­potban, a virágzás kicsit később, július második felében kezdődik. Az igazgatóság azt ja­vasolja a gazdálko­dóknak, hogy azon­nal kaszáljanak vagy gyomirtsanak, ha még nem tették meg. A felügye­lők - elsősorban belterületen - folyamatosan figyelik a parlagfű­gócokat, és a jegyzőkkel együtt vagy önálló kezdeményezéssel indítják a hatósági eljárást, amely a közérdekű védekezés elrendelé­sével kezdődik. Külterületen a földhivatal me­zőgazdászai járják a határt, és a gabonák aratása utáni tarlók fel- térképezése lesz az első feládat. Ha a parlagfű borítottsága eléri az 5 százalékot, akkor minden­képpen eljárás indul a mulasztó­val szemben, ez a köz- Folyamato- érdekű védekezés költ­san figyelik ségét, az eljáró hivata­a gócokat. lók egyéb költségeit és természetesen a nö­vényvédelmi bírságot jelenti. Jú­nius 30-át követően bármekkora parlagfűnagyságnál és fejlettség­nél szankcionálni kell. Súlyosbí­tó tényező, ha virágzó és pollen­szóró növényzet maradt az elha­nyagolt területen (tarlón, útszé- len, kultúrnövényben). ■ M. I. 4 d i Nagy Roland, a Fidesz- frakció szóvivője

Next

/
Thumbnails
Contents